Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-12-20 / 51. szám
8. oldal Szentül és örvendező szívvel Irta: dr. IJJAS JÓZSEF kalocsai érsek A karácsony megünneplését előkészítő ádvent első ima-fohászaiból hangzik felénk az igazi, vallásos ünneplés bibliás hangulatot idéző buzdítása; szentül és örvendező sziwel ünnepeljük! Szentül és örvendező sziwel. Titkot ünnepelünk karácsonykor. “Megjelent ugyanis megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára és arra tanit minket, hogy szakítsunk az istentelenséggel és az evilági vágyakkal, éljünk fegyelmezetten, szentül és buzgón ezen a világon. Várjuk reményünk boldog beteljesülését.” (Tit. 2, 11 sk.) Megváltó Istenünk e megjelenésben megsejtjük a “numinosum” csodás közelségét, amit csak nagy tisztelettel, a természetfölöttit illető tisztaság - vággyal merünk magunkénak vallani. A ‘‘Szentet” szentül kell ünnepelnünk — szorgosan óvakodva attól, ami profán és ünneprontó. Állandó feladata ez a gyarló teremtménynek, de a “szent ünnepeken” kihangsúlyozza ezt liturgiánk két klasszikus evangélium-szakasza: Mt. 1, 18—25. és Lk. 2. 1—20. Máté evangéliuma a karácsony minisztériumának tanitó ((dogmatikus) lényegét adja tudtul a világnak: Jézus származását, amiben semmi része, szerepe nem volt földi atyának. “Mária a Szentiélektől foganta gyermekét.” (1. 20.) A földi nemzetségtábla az atyaságok felsorolását megszakítja Jákob fiánál, Józsefnél, nem tulajdonit neki atyaságot, csak Máriát nevezi szülőanyjának. (1, 16.) Születésének történetét Szent Lukács evangéliuma örökíti meg: tömören, egyszerűen, mítosz és legenda nélkül (2, 1—7), de mégis jelezve azok számára, akik hinni tudnak, azt a kinyilatkoztatást, hogy az Újszülöttben megszületett a Messiás. Szentül hisszük ezt mi is és szentül ünnepeljük ezt karácsonykor! Tudjuk örvendező sziwel ünnepelni karácsony titkát. Nem ejt meg bennünket korunk kisértése: sem az, hogy nagyobb az érdeklődésünk a megbotránkoztató dolgok iránt, sem az, hogy elkedvetlenedünk a helytelenségek miatt aminők például a karácsony elprofanizálása, a hit fogyatkozása. Nagy öröm híradását kapták tudtul a pásztorok, annak a magában véve egyszerű eseménynek csodás jelenéssel kisért értelmezését, hogy egy szegény házaspárnak istállóban született meg gyermeke, mert a szálláson nem volt hely számukra. (Lk. 2, 7.) “Dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak és láttak.” (2, 20.) Pedig lett volna elég panaszolni valójuk. Szegény, deklasszált, megvetett népség volt a pásztor-fajta abban a korban Palesztinában. Nekik nem jelentett reménytkeltő politikai ‘‘aranykort’ Augusztus császárságának “békecsodája.” Vallásos élményeik sem voltak, hiszen kitaszítottságban éltek. Mégis először nekik jutott az isteni híradás a messiási kor eléhkeztéről és elsőkként győződhettek a mennyei örömhír valóságáról. A mi karácsonyi örömünk is igy indokolt. Jézus születése napján az az örömünk, ami a pásztoroké volt a mennyei kórus Isten-dicsőitése szerint. Részesei vagyunk — minden gyarlóságunk ellenére is — annak a hitnek, hogy Isten békéjét adta Jézusunkban az emberiségnek; reményünk van Isten irgalmára és az üdvösségre; szeret minket — az egész emberiséget — a jó Isten. Ezért ünnepelünk karácsonyt szentül és örvendező sziwel. A SZERETET ÜNNEPE Van-e szebb annál, mint amikor a karácsonyra készülődik az ember. Már a várakozás is jó és a gondolat is szép. Karácsony estéje! Milyen szép, amikor ezen az estén szivdobogva lépünk át szeszeretteinfckel a karácsonyi küszöbön. — Milyen gyönyörű ez az este, amikor megállunk egymást átölelve a feldíszített szobában a fénylő karácsonyfa előtt. Meglepetések tündéri titkai sejtelmesen suttognak felénk a karácsonyfa alól. Az ajándékokat angyalivá szépítette az a kéz, amelyik készítette és átnyújtotta nekünk. Milyen jó hallani a 'karácsonyfaillatos szobában a szeretet angyali énekét. Ez a szeretet teríti meg a karácsonyi asztalt és ez a szeretet teszi ragyogóvá a karácsonyi álmot. De jó, hogy karácsony van. A GYERMEK ÉRKEZÉSE ; Soha nem kereslek s nem talállak Téged. Te keresel — s rám talál örök fényed. ^Oly gyatrán szeretlek s nem szolgállak soha. Te szeretsz s szolgálsz nekem. örök Szolga. Rútul önző vagyok, s nem megyek semmire. Te mindent értem tettél. örök Ige. Betlehemi Gyermek, ész nem ér fel Téged, de adj erőt, hogy éljem szent igédet.. Szerdahelyi Pál IDŐTLEN ÜNNEP Csomagokkal megrakva tolongtunk az autobus"" fejünkön félrecsuszott a kendő, izzadt Kunkon csapzottan lógott hajunk. Mindenki sietett valahová és mindenkinek minden sürgős volt. Szitkozódás, nevetés, közöny, önzés. Ilyen légkörben indult meg a kocsi, majd hirtelen fékezett.'Egymásnak estünk. De hála Isten, nem történt semmi baj. Mindenki fellélegzett. A korán alkonyodó égbolt nagyon sötét volt. Amikor leszálltunk felnéztünk a fenyegető sötétségbe. De az egész csak egyetlen percig tartott. A ma nem enged megállást. A fölénik boruló sötétséget is csak egy pillanatra vettük észre, aztán futottunk tovább, mert számunkra nem lehet elveszett idő. A nagy tülekedésben egy asszony megcsúszott, elterült a földön. Kezéből szertegurultak a csomagok, a táskája, az esernyője. A karácsonyra készülődő emberek hirtelen megfeledkeztek az időről. Tágranyilt szemmel bámulták az asszonyt. Magam is közöttük voltam. Rohanó ma embere. Valaki megszólalt mellettem. — Az élet igazságát a halál árnyékában lehet csak meglátni. Ránéztem. Öreg ember volt. Ruhája olyan, mint a többié, nem árulná el szivének bölcsességét. De ha a szemébe néztél, szüleid szeretetét tükrözte, a bölcsek nyugalmát sugározta. Ott álltam mellette, nyugalmát átvette remegő szivem. — Elkísérhetném — kérdeztem, mert semmi, idegenséget nem éreztem iránta. Mentünk egymás mellett és úgy tűnt, ez az ember évmilliók óta jár közöttünk, de nem volt időnk észrevenni. — Néhány nap múlva karácsony lesz — mondtam mosolyogva. — Szép dolog karácsonyt várni, de szebb a szellemében járni egész évben. Segít meglátni a te elsőbbségét az énnel szemben. Segít, hogy ne hallgassuk a saját szivünk verését, amikor az emberiség szivének dobbanását halljuk. Jobb dolog Karácsonyt magunkban hordani, mint egyetlen estén ünnepelni. — Taníts meg rá, kérlek. — El tudnád felejteni azt, amit te tettél másokért és tudnál csak arra emlékezni, amit mások tettek érted? El tudnád felejteni, mivel tartozik neked a világ és csak arra gondolni, mivel tartozol neki te? Félre tudnád tenni követeléseidet és megsokasitani a kötelességeidet? Készen vagy arra, hogy embertársaidat olyannak lásd, mint amilyen magad vagy és fáradt arcuk mögötti a szivüket nézd, amely szeretetre éhes? Tudnál úgy élni, hogy nem azt nézed, mit ad neked az élet, hanem,hogy mit adhatsz te az életnek? Kész vagy-e arra, hogy nem írsz már a nagy mindenség panaszkönyvébe, hanem helyette azt figyeled, hova szórhatnád az öröm, a boldogság magvait? Képes vagy erre csak egyetlen napra is? — Megpróbálom. — Akkor ünnepelhetsz Karácsonyt. Felnéztem az égre. Mintha az a nagy-nagy feketeség oszladozott volna, jóllehet már estébe fordult az alkony. Társam a pesti utca forgatagában mintha hirtelen megnőtt volna. Átlátott az emberek fölött. — Kész vagy-e arra — kérdezte újra —, hogy lehajolj a gyermekek vágyaihoz, álmaihoz; nem felejted el az elhagyottakat, a magányosokat, az öregeket? Igéred-e, hogy nem kérdezed majd: szeretnek-e, hanem megkérdezed helyette magadtól: szereted-e embertársaidat? Kész vagy-e megérteni azokat, akik veled egy fedél alatt laknak, akik veled egy munkahelyen dolgoznak? Megtisztitod-e a szivedben égő kicsi mécsest, hogy több, tisztább fényt sugározzon, ne füstöljön és úgy viszed magad előtt, hogy az árnyékod mö(Folyt, a 9. oldalon) „Gyermek születik nékünk"
