Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-22 / 47. szám
5. oldal Az agytröszt figyelmeztetése: Anglia jövője nagyon sötét — Ha nem mondunk le arról az illúzióról, hogy Anglia még mindig a világ egyik leggazdagabb, legbefolyásosabb országa, másszóval, hogy még mindig Viktória királynő uralkodása alatt élünk, akkor hamarosan nagy bajban találjuk magunkat! — ilyen szigorú figyelmeztetéssel emelte fel szavát Lord Rothschild, a brit politikát analizáló bizottságnak, népszerű elnevezéssel “Think Tank”-nak, vagy amint mi mondanánk: “agytröszt”-nek nagytekintélyű elnöke. Az agytrösztöt három esztendővel ezelőtt hivta életre Heath miniszterelnök, többé-kevésbé a hires amerikai Hudson Intézet mintájára, azzal a megbízatással, hogy — mi más feladata lehetne egy agy trösztnek? — gondolkozzék, következtessen a jövőre, adjon bölcs tanácsokat a kormánynak, de maradjon kívül a napipolitika hullámverésén. A modern agytröszt szellemi — és szerepkör-rokonságot tart az ókor augurjaival, de nem madárbélből jósol, mint azok, hanem irányzatok, folyamatok, gazdasági, politikai és gazdaság-pszichológiai tényezők egybevetéséből és kiértékeléséből. Önmagában véve az a tény, hogy Rothschild, az agytröszt elnöke, a miniszterelnöki instrukció ellensége, a szellem olimposzi magaslatáról leszállt a napi-gondok szövevényes ingoványára és egy mezőgazdasági kutatóintézet tudományos munkatársai előtt mondott beszédében arra figyelmeztetett, hogy Anglia (ha nem méri fel helyzetét reálisan és idejében nem változtat magatartásán) 1985-re Európa egyik legszegényebb országa lesz — jól jellemzi, hogy milyen súlyosnak Ítéli meg a gazdaságpolitika és a közvélemény szemléletének tendenciáit. Mi a baj tulajdonképpen ? Leegyszerűsítve és összegezve a bírálatot: az agytröszt az ország életfilozófiájában látja a veszélyt, jóllehet Rotschild beszédében nem ezt a meghatározást alkalmazta, mégis ez csendült ki belőle. A gazdasági mutatók szerint Anglia össztermelése és nemzeti jövedelme tizenkét év múlva fele-annyi lesz, mint Franciaországé és Nyugat- Németországé és Olaszországéval azonos színvonalra kerül. Ha a franciák és a nyugatnémetek termelési üteme időközben csökkenne, Anglia e két országot még akkor sem érheti utói. Itt vet árnyat Copacabana még most is vonzza a turistákat RIO DE JANEIRO .Brazília — Rio de Janeiro tengerpartja, a Copacabana mintha csak Európában lenne, nyitott teraszos kávéházak csalogatják be a sétálót. Fő utcáját, az Avenida Atlantica-t kijavították, a hires mozaik járdát kiszélesitették ,hogy elég hely jusson a kávéházaknak, a viruló növényzetnek és a padok százainak, ahol a sétálók megpihenhetnek. A négy mérföld hosszúságban futó széles járdát a bennszülött cariokák Calcadao-nak nevezik. New York egyik hires éjszakai mulatóhelye is a Copacabana nevet viseli és ez is hozzájárult, hogy a Copacabana a fényűzés szimólumává váljék. De ma már a régi gazdag lakósok elköltöztek távolabb, a Ipanema, lábon és Barra de Tijuca partokra, Copacabana egy nagy épület-dzsungel bérházakkal és irodákkal, az utcákon Fülsiketítő forgalommal. Ennek ellenére még mindig Rio de Janeiro elsőszámú látványossága, mely a látogatók ezreit vonzza. A legnagyobb hotelok, ékszerüzletek és emléktárgy áruházak ott sorakoznak, nem is beszélve a napsütötte, homokos partról, ahol már kora reggel kezdődik az élet. Sétálók, sportolók, a viz szerelmesei népesítik be a partot, és csak a délután űzi el őket, mikor a nagy épületek árnyékba vonják. A part kiürül, de a kávéházak megtelnek és a brazilok meg a látogatók is élvezik tenger sokféle rákjából, halából és más “viziszörnyeiből” készült finom ételeket. Este a kávéházakban megjelennek a muzsikusok gitárral, mandolinnal, bendzsóval és felhangzik a szerenád, melynek hangjai mellett ropogtathatják a mindenütt árult frissen pörkölt forró mogyorót a látogatók, mig a cariókák a közeli asztaloknál vitáznak, nevetnek, panaszkodnak és elmondják egymásnak a nap eseményeit borsos tréfákkal fűszerezve. azután a jövőre az ország életfilozófiája, amely szerint ez a kilátás nem is olyan riasztó: hiszen Angliában (sőt, ami azt illeti Olaszországban is) jó és kellemes élni, az összes többi országok népei ezzel egyetértenek, turistaként idecsődülnek, mi ok van aggodalomra? Rothschild szerint azonban éppen ez a hanyatlás útja: az országnak ugyanis kötelezettségei vannak és itt nem a grandiózus világkötelezettségekre gondol, de a szociális és kulturális kötelezettségekre, az idősek és betegek segítésére, az állami iparágak fejlesztésére, vasúti vonalak javítására, országúti kitérők és felüljárók megépítésére, hogy az óriásteherautók ne dübörögjenek át a falvakon, színházak, múzeumok létesítésére ott is, ahol még nincsenek és nem utolsó sorban az adók csökkentésére. Ha pedig minderre nem telik a nemzeti jövedelemből, akkor elkerülhetetlen lesz az élet minőségének a hanyatlása, a szociális és kulturális kötelezettségek elhanyagolása. Angliának — Lord Rotschild szerint—most ugyanazt az eltökéltséget kellene tanúsítania, mint a második világháború alatt, ugyanis most sem fenyegeti kisebb veszély. Nem potyognak ugyan bombák a levegőből, nem kell légiharcot vívni az ellenséggel, nem fenyegeti az országot diktatúra, de ennek ellenére veszélyek és nehézségek merednek -reá, ha fontossági sorrendben nem lát feladatainak elvégzéséhez. A Rotschild-beszédnek sajátos módon ugyanaz a csengése, mint Arthur Köstler beszédéé néhány hónappal ezelőtt egy angol társadalmi egyesületben. A magyarszármazásu hires iró akkor az angol egyéniséget úgy jellemezte, hogy abban az oroszlán és a strucc tulajdonságai keverednek. Háborúban az oroszlán dominál, a szabad szemmel nem látható veszély idején pedig a strucc. Ugyanaz az angol, mondotta akkor Köstler, aki a háború alatt, mint égy bombázó gép fegy-verkezelője készséggel kockáztatta életét hazája szabadságáért, békében a kisujját sem mozdítja azért, hogy segítse lábra állítani a dagenhami autógyárat. A strucc homokba fúrja a fejét. Látnoki szavak. A dagenhami Ford-gyár nyolcezer munkása vesztette el állását százötven ember nemhivatalos sztrájkja miattó Chrlsler angliai telephelyeit egy ugyan csak elkerülhető sztrájk miatt az összeomlás fenyegeti. Az agytröszt elnöke úgy érezte, hogy meg kell szólalnia. Kérdés: hallja-e a strucc? MUSSOLINI SZERELMI ÉLETE: Özvegye szerint, a nők odadobták magukat a diktátornak RÓMA —“Figyelmeztetem, asszonyom, Ön még rosszul fogja végezni!” — igy intette Rachele Mussolini harminc évvel ezelőtt a fiatal Clara Petaccit, az olasz fasiszta vezér akkori szeretőjét. Mussolini feleségének igaza lett: két évvel később, 1945. április 28-án az ellenállás harcosai agyonlőtték Benito Mussolinit, a diktátort, és szeretőjét, Petaccit. A két riválisnő találkozójáról a “Mussolini sans masque” (Mussolini álarc nélkül) cimü könyvben olvashatunk. A kötet most jelent meg Franciaországban. írója Rachele Mussolini, a diktátor 83 éves özvegye. Harminc éves hallgatás után az olasz diktátor özvegye rászánta magát, hogy közzéteszi emlékiratait. Három hónapig gyűjtögette öszsze emlékeit Róma közelében lévő villájában. Ezalatt jegyzettömbbel és ceruzával a kezében ült mellette Albert Zarca, a fiatal újságíró aki gyorsirással rögzítette az idős asszony emlékeit. A könyv javarészt szentimentális, helyenként izgalmas keveréke a családi pletykáknak és a világtörténelmi eseményeknek. Az özvegy esetekint joviális apaként, máskor szigorú pátriárkaként ábrázolja Mussolinit. Amikor például gyermekáldást vártak, Mussolini nagyon rossz néven vette feleségétől, hogy a gyermeket távollétében hozta a világra. Anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna a gyermekre, szemrehányóan megjegyezte: “Hiszen mondtam neked, hogy várj meg.” A Romagnából származó parasztlány — á későbbi özvegy — beavatkozott a politikába is. Megírja, hogy 16 éves korában egy cigányaszszony megjósolta neki: “A legnagyobb megbecsülésben lesz részed, egyenrangú leszel a királynővel, de aztán minden összeomlik körülötted, és sok szomorúság ér.” Az abesszin háború előtt Rachele Mussolini naiv aggodalommal figyelmeztette férjét: “Gondolj Napóleonra, Benito. Minden hatalom a kezében összpontosult, és egész Európa fölött uralkodott. S mit csinált? Egyre újabb győzelmeket akart, s végül mindent elvesztett.” Mussolini a könyv szerint tanácsért fordult a feleségéhez. Egyik este megkérdezte tőle: “Mit gondolsz, kapcsolatba lépjek Hitlerrel?” Családi krónikájában Mussolini özvegye beszámol arról is, hogy fia, Vittorio látogatást tett Roosevelt amerikai elnöknél. Teázás közben állítólag a vendéglátó ezt mondta neki: “Közölje édesapjával, szívesen beszélgetnék vele személyesen. A mi szempontunkból Németország és a Szovjetunió egyáltalán nem jöhet számításba. Mr. Mussolini az egyedüli, aki Európában fentarthatja az egyensúlyt”. Ez a nem hivatalos meghívás azonban elkésett. Egy hónappal korábban, 1937 szeptemberében Mussolini ötnapos németországi utazása során már elkötelezte magát Hitler mellett. Igaz, hogy Rachele Mussolini könyvében a diktátor árnyékában élő szerény feleségként szerepel, de az öt gyermek anyja ravaszabb volt, mint a külvilág föltételezte róla. Hogy kézben tartsa a férjét, Rachele “magánrendőrséget” tartott fönn: ez jelezte neki a diktátor minden szerelmi kiruccanását. A dosszié adatainak összefoglalója mindenesetre kissé nevetségesen hangzik: “Egy dolog kétségtelen — írja a 83 éves özvegy —, Mussolini soha egyetlen nöoiek sem udvarolt, a nők odabodták magukat neki, ha tetszettek neki, vagy imponálni akartak barátnőiknek, s föl akartak vágni: “Mussolini szeretője vagyok.” MOSOLYOGJUNK Egy fiatalember elmegy a hires orvostanárhoz. A tanár megvizsgálja, és igy szól: — Önnek legfeljebb két hónapja van még hátra. A fiatalember leverten távozik. Az utón találkozik egyik barátjával, egy fiatal orvossal, aki egy uj gyógymódot ajánl neki. A fiatalember megpróbálja és meggyógyul. Egy év múlva találkozik a professzorral, és elmondja, hogy ime, nem halt meg, sőt teljesen egészséges. A professzor megvetően legyint: — Ez csak úgy volt lehetséges hogy önt hibásan kezelték. ' • — Doktur ur, eljön holnap is hozzám? — kérdi a beteg. — Okvetlen eljövök. Mert ebben az utcában holnap egy másik beteget is meg kell látogatnom és igy egyszerre két legyet üthetek agyon.
