Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-15 / 46. szám
20. oldal MAGYAR HÍRADÓ THAW-ÜGY” híres bűnügyek (Folytatás) Ezek a kijelentések Thaw védőügyvédéi körében meglepetést, ellenérzést, sőt felháborodást keltettek. Mrs. Thaw a legjobb utón volt, hogy felforgassa a védelem teljes stratégiáját, hiszen eddig úgy állították be White-et, mint brutális szörnyeteget, aki megérdemelte sorsát. A helyzet a fiatalasszony vallomása után ismét a vádlott hátrányára fordult. A java azonban még ezután következett. Azt követően, hogy Mrs. Thaw órákon át elviselte a keresztkérdések kínját, az államügyész a legsúlyosabb csapásra készült. Előterjesztette a fiatalasszonynak azt a vallomását, amelyet 1903. október 27-én vétetett jegyzőkönyvbe Hummel New York-i ügyvéd előtt. Miss Nesbit akkoriban, tizennyolc éves korában, a Hotel Savoyban, az egyik legdrágább New York-i szállodában lakott. Amikor ez a tény kiderült, mozgolódás támadt a hallgatóság soraiban. Kitől kapta erre a pénzt? Harry Thaw fizette, vagy talán Stanford White? A jegyzőkönyvből, amelyet a fiatalaszszony Hummel ügyvédnél vétetett fel, kiderült, hogy a vádlott álnéven utazott Evelyn Nesbittel Európában. Közben mindvégig házaspárként szerepeitek. Tirolban egy régi kastély egyik szárnyát bérelték ki. Ebben a kastélyban Mr. Thaw egyik reggel megragadta, letépte róla fürdőköpenyét, és egy fonott korbáccsal megverte. “Olyan brutálisan támadt rám, hogy a bőröm csupa kék-zöld folt lett. Könyörögtem, hogy ne bántson, de nem hagyta abba. Annyira féltem, hogy segítségért kiáltottam és sikoltoztam, ő percenként abbahagyta, majd újból verni kezdett, és ez körülbelül hét percig tartott. Úgy viselkedett, mint egy őrült. Halál-félelmem támadt. A kastély személyzete nem hallhatta kiáltásaimat, és igy nem jöhetett senki segítségemre. Thaw azzal fenyegetett, hogy megöl. Másnap reggel Thaw hasonlóképpen bánt vele: “Bejött a hálószobámba, és ugyanúgy megvert, mint előző nap. Korbácsot ragadott, és azzal ütötte meztelen testemet; véresre vert, mig csak el nem ájultam . . . Nem is tudom, mikor tértem magamhoz... Majd három hétbe telt, mig elhagyhattam az ágyat, és sétálni mehettem.” Egy svájci szállóban, majd később Párisban Thaw ismét megkorbácsolta. Ez azonban természetesen nem gátolta a tanút abban, hogy vele maradjon, és folytassa európai körútját. Egyszer aztán nagy megdöbbenéssel fedezte fel, hogy Thaw kábítószerrel él. Ugyanis egy kokainfecskendőt talált nála. Amikor megkérdezte, hogy mit jelentsen ez, Thaw azt válaszolta, hogy nem tud kokain nélkül élni. Párisban, majd később New Yorkban, Thaw rendelkezése alapján állandóan detektívek figyelték. Ha Thaw azt állítja, hogy őt, Evelyn Nesbitet, nem egészen tizenhat éves korában egy nős ember — Stanford White — elkábitotta és megbecstelenitette, úgy ez nem fedi a valóságot. Thaw volt az, aki fenyegette és kegyetlenül bántalmazta. A jegyzőkönyv ismertetése igen nagy szenzációt keltett. Mennyire más megvilágításba került mindezek folytán a két főszereplő személye- Micsoda morális züllöttségre és dekadenciára lehetett mindebből következtetni! 4-Amikor feltették a kérdést, hogy mit szól mindezekhez, Mrs. Thaw azt felelte, hogy bár az okmányon szereplő aláírás olyan, mintha tőle származna, magát a jegyzőkönyvet még annak idején elégették. Mindaz, ami a jegyzőkönyvben áll, valótlan és merő kitalálás. Férje őt soha meg nem fenyegette, és meg sem verte, ezt határozottan állíthatja. Miután kihallgattak még néhány jelentéktelen tanút, ismét a vádlott beszámithatóságának kérdésével kezdtek foglalkozni. A vád képviselete hat elmeszakértőt jelentett be, akik hajlandók kijelenteni, hogy Thaw beszámítható volt a tett elkövetése idején. Dr. Flint — aki közülük a legjobb hírnévnek örvendett, és addig a percig, mig az államügyészség a maga javára nem hangolta, azon a véleményen volt, hogy a vádlott a tett elkövetése pillanatában beszámíthatatlan volt — most éppen ellenkező véleményt nyilvánított. Mind a hat elmeorvos kijelentette, hogy a tett elkövetésének pillanatában Thaw ura volt cselekedeteinek. A védelem a vád képviseletének szakértőivel szembeállított öt másik elmeorvost, akik nyomatékosan hangoztatták az ellenkezőjét. Szerintük Thaw a gyilkos lövések leadásakor nem volt beszámítható. Még a keresztkérdések tüzében sem változtatták meg álláspontjukat. Az említett öt elmeorvoson is túltett a hatodik, akit utólag jelentett be a védelem. Ez a dr. Hamilton hirtelen kijelentette, hogy Thaw nemcsak a tett elkövetésének pillanatában volt beszámíthatatlan, hanem általában beszámithatatlannak tekintendő, mivel dementia praecoxban szenved. * Ekkor az államügyész módosította taktikáját; készségesen felkarolta ezt az elméletet, és csatlakozott hozzá. A vádlott, mondotta, nyilvánvalóan nem képes ügyvédeit szakszerű utasításokkal ellátni. Ezt tisztázandó, Mr. Jerome újból szólította dr. Hamiltont, és megkérdezte: — Dr. Hamilton, most azt kérdeném öntől, hogy a vádlott képtelen-e jelen pillanatban védelmét szakszerűen irányítani? — Véleményem szerint képtelen. Ez a válasz természetesen igen kényelmetlen helyzetbe hozta a védelmet, kivált mert a szakértő a hozzá intézett kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy — konzultálva a védelemmel — ezt már hónapokkal ezelőtt közölte az ügyvédekkel. Most már nem volt kétséges, mi következik. Hat szakértő úgy nyilatkozott, hogy a vádlott a tett elkövetésekor beszámítható volt, öt szakértő pedig ugyanolyan határozottan az ellenkezőjét állította. És végül egy újabb szakértő lépett fel, és kijelentette. hogy Thaw teljességgel beszámíthatatlan. Ebben a helyzetben egyetlen kiutat találtak: ellenőrző szakértő bizottság összehívását. A bíróság is erre szánta el magát, és kijelölt két jogászt meg egy orvost a bizottságba. Ez a bizottság kihallgatott egy sereg olyan személyt, akinek naponta dolguk volt Thaw-val, köztük ügyvédeket is, akikkel eddig kapcsolatba került, és e személyek mindegyikét kikérdezték, nem tapasztajtak-e valamilyen rendellenességet nála. Valamennyi nemmel válaszolt. Ekkor a vádhatóság által meghívott hat elmeszakértőt hallgatták ki, akik egyöntetűen kijelentették, hogy Thaw gyógyíthatatlan paranoiában szenved, és a gyilkolásra való hajlama miatt közveszélyesnek kell tekinteni. A védelem által megjelölt szakértők közül három kitartott azon álláspontja mellett, hogy Thaw csak tettének pillanatában volt beszámíthatatlan, kettő pedig úgy nyilatkozott, hogy a vádlott azóta teljesen normális. Ugyanezt tanúsította a két börtönlelkész is. Az államügyész várakozása ellenére a bizottság 1906. április 4-én egyhangúlag arra a megállapításra jutott, hogy Thaw-t beszámithatónak kell nyilvánítani, és védelme irányítására alkalmas. Mr. Jerome e döntéssel szemben óvást emelt. Mr. Delmas záróbeszédében lovagias férfiúnak jellemezte a vádlottat, aki a sértett női becsület védelmében állt bosszút. Behatóan foglalkozott a Hummel kollégája irodájából származó okirattal, és azt hamisítványnak, dr. Hummelt pedig csalónak nevezte, aki jó pénzért mindenre vállalkozott. Amikor junius 25-én este Thaw megpillantotta White-et, aki annyi keserűséget okozott neki, agya villámgyorsan működni kezdett, és egy láthatatlan hatalom adta kezébe a fegyvert. (Folytatjuk)
