Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-15 / 46. szám
13. oldal UTIJEGYZETEK: Visszapillantás Monte Carlóra Irta: PAPP VARGA ÉVA Régóta ismerem azt a bölcsmondást, hogy jól ílni és jól utazni zsebkérdés, de szépen élni és szépen utazni, szív és ész dolga. Ezek szerint nem _______az a fontos, hogy sietve költsön az emher sok pénzt, hanem, ft? H hogy kikapcsolódjék a mindenjSK||Jj|| napi munkakör és gondolatok HP áramvonalából. Az utazgató em** bér ne le§yen a karórájához láncolt rab, aki azt mondogatja; mm siessünk, mert sürget az idő. Szerencsémre társaságunk tag- VARGA ÉVA jai szintén lassú nézelődésre vágyó emberek, igy igazi társaim /oltak kirándulásaink élvezetéiben. A változó áj természeti szépségeivel szinte nem bírtunk beelni, miközben én dobálóztam a jelzőkkel; csolálatos . . . isteni! A rendkívüli gonddal kiépiätt virágos, fás utak költői pazar szépségével llentétben jutottunk el a rideg prózához, a pénz arrásához. A montecarlói Kaszinó pompás épületében szüet nélkül zajlik az u.n. élet. Csak azt nem érám, miért nevezik játéknak azt az idegölő, szün- i nem akaró munkát, amelyet a pénz után sóárgók az ilyen helyeken kifejtenek. A néplélek umora nagyon találóan nevezte a kártyát az örög bibliájának, mert, — mint már több helyen regfigyeltem —, a hazárdjátékok vonzóereje lyan erős, mint ha valamilyen tulvilági sötét hallómtól származna. Jómagam nem sokat értek a 'erencsejátékokhoz, de szerencsémnek tartom, ogy többször volt alkalmam megfigyelni a ját:ókat. Mert az újságírót elsősorban az emberek "deklik, de ritkán láthatójuk őket olyanoknak, milyenek valójában. A hazárdjátékba merülő> sokszor elmerülő-emberek levetik magukról jólneveltség álarcát és megmutatkoznak igazi livoltukban. Itt láthatjuk a mohóságot, az arcra iülő örömet, haragot, vagy elkeseredést . . . A Kaszinót körülvevő csodálatosan szép parkan, az előkelő szállodák épületeiben különféle zletek is vannak, ahol sokezres ékszereket is váirolhat a nyerő . . . Kényelemben, luxusban (indent megtalálhatnak itt azok, akik elég sok énzt hoznak, vagy visznek . . ., párszori látogatunk alatt azonban megállapíthattam, hogy a énz itt sem jön könnyen. Csak egy esetet tátim, mikor egy férfi nagyobb összeg nyereséggel ivozott, de, hogy előzőleg mennyit adott le, azt em tudhattuk. Mindenki, aki eljön ilyen helyre, esz egy ‘Chanset”, aki azonban itt él, az mondi, hogy azok a szédületes nyereségek, amelyekéi a nép beszél, a mesék birodalmába tartoznak, lbeszélgettem egy “hozzáértővel”, aki azt mondi, hogy néhány kivételes esettől eltekintve, nagy énzt elvinni már csak azért sem lehet, mert a ítékos a nyereséget többnyire visszaadja . . . a már nyert, többnyire belesodródik a játékba ; megállást akkor sem tud magára parancsolni, a veszíteni kezd, mert akkor már szalad a pénze tán ... Monacói uj ismerősünk az iránt érdeklődött, agy voltam-e már “az amerikai Montecarló”m és látok-e sóik különbséget az ottani és az eu>pai Kaszinók között. A kérdés hirtelen elémvetette azt a tündöklő, ennél sokkal élénkebb élet, amelyet alkalmam volt megcsodálni Las Veisban, a hazárdjátékosök amerikai paradicsomban; annak ellenére, hogy az is “játékbarng”, óriási a különbség nemcsak a két város, mem a játéktermek hangulata és szabályai kö>tt is. Az a szinte kötelező formalitás ruhákban, selkedésben, elkülönülésben, amit itt láttam, odaát el sem képzelhető. Ott aligha vannak angol Lordok, hercegek és más arisztokraták, de vannak amerikai olaj királyok, sőt bizonyára európai kalandorok is, a különbség azonban nem látszik meg az öltözetükön. A játékosok minden fajtája vegyül ott tarka összevisszaságban, az estélyi ruhás, vakitó-ékszeres nő mellett ott áll a nadrágos kiránduló és a félmeztelen, napozóruhás dénom. Mert a szerencsekergetők különvilágában mindegy, hogy ki a partner . . . ítészben megállapítottam, részben megtudtam, hogy a pénz és a napfény az a két vonzerő, amely az ismeretlenségből a népszerűség tetőfokára hozta ezt a kis várost, a melyet ‘‘Sun and Fun” jelige alatt hirdettek a vállalkozó szellemű üzletemberek. Ez azonban aligha lett volna elég ahhoz, hogy Las Vegas az amerikai Monte Cáriévá nőhesse ki magát. Van ott olyasmi, ami Európában szintén elképzelhetetlen: Las Vegas alapító-üzletemberei házasságkötésekre rendezkedtek be. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nap bármely órájában házasságot köthetnek itt a párok. Kápolnák és templomok, papok, tanuk, éjjel-nappal rendelkezésre állnak. A hotelprospektusokban is ajánlják a kápolnákat esketési célra, tiz dollártól felfelé, sokezer dolláros pompával. Elsorolnak a katalógusban mindent, amit nyújtanak az esküvő-párnak, még azt is, hogy a szertartást felveszik lemezre, amely aztán a házaspárok gyönyörűségére bármely későbbi évben lejátszható. Ezt olvasván, arra gondoltam hogy ügyes üzletember lehet a hoteltulajdonos, de nem ismeri a modern fiatalságot. Nem tudja, hogy a mai házaspárok ugyanazt a lemezt nem óhajtják ismételten hallani, csak ismételten lejátszani — de mindig más-más szereplővel . . . A kaszinókban éjjel-nappal folyik a játék, mert itt nincs az a kimondott alvási-idő sem, csak alvási kényszer ... az erős, égető napsütésben délfelé a homokon alszanak azok, akik az előző éjjel lezajlott kártyacsaták fáradalmait a hotelekhez tartozó nyitott uszodákban próbálják magukról lemosni. Miközben elnéztem ezeket a szinte meztelenül napozó nőket és férfiakat, arra gondoltam, hogy itt azok akik összeházasodnak, igazán nem vesznek “zsákba macskát . . Még az esküvő előtt van alkalmuk megismerni egymás testét-lelkét. Az uszodáknál testileg, a játéktermekben lelkileg mutatkoznak leplezetlenül, mert a játék izgalmában, nyerés, vagy vesztés esetén nem tudják titkolni alaptermészetüket. Mégis napirenden vannak itt az esküvők. Az egyik templom előtt nagy tábla áll, amelyen fehérre festett, fából faragott szivek vannak rászögezve. Egy-egy szivén azok nevei állanak, akik ebben a templomban esküdtek egymásnak “örök hűséget” . . . Egyik estén benéztünk a hires Flamingo hotelbe. Mikor a játékterembe benyitottunk, érdekes látványba volt részünk; frissensült fiatal házaspár jött ki a házikápolnából és azonnal elhelyezkedtek a kártyaasztalnál. A menyasszony hófehér csipkeruhában, fején fátylas koszorúval, mig a vőlegény a nyaralóhelyeken ismert divatos fehé szmokingba volt öltözve. Ugylátszik, a játékasztalnál akarták kipróbálni, van-e szerencséjük. Mert az, hogy egymást megtalálták, bizonyára csak véletlen . . . Amint elnéztem őket arra gondoltam, hogy itt a párok aligha “esküsznek” . . . csak fogadkoznak. Isten messze van innét, viszont Reno nagyon közel . . . MILYENEK VAGYUNK VALÓBAN Minden ember egy szellemi képet hordoz önmagában önmagáról. Bizonyos elképzelése van külső megjelenéséről, ugyanakkor szellemi képességeiről is. De a legtöbb embernek téves ideái vannak önmagáról. Önmagunk helytelen ismerése, félreismerése sok bajnak lehet okozója. Nagyon sok tehetséges ember azt képzeli, hogy semmi, vagy csak nagyon kevés tehetséggel és képességgel rendelkezik. Némely ember meg egyenesen úgy látja magát, hogy alatta áll másoknak, senki sem szereti őt és teljesen népszerűtlen. Legtöbbször csak a helytelen önmegitélésen alapul. Az ilyen ember önmagának legnagyobb ellensége. Az önismeret, az önmegitélés a gyermekkorban kezdődik. Eredménye pedig legtöbbször attól függ, hogy a gyermek milyen környezetben nőtt fel. Ha szeretik és törődnek vele, megalapozódik benne az érzés, hogy méltó a szeretetre és tiszteletre. Viszont ha a gyermek hideg, szeretetnélküli nevelést kap, ha mindig csak szidják és sohsem dicsérik, minden szavát, tettét kicsinylőleg kezelik, abban a tudatban nő fel, hogy nem ér semmit és alatta áll másoknak. Nagy szerepet játszik az egyéniség kialakulásában, hogy gyermekkorában törődnek-e valakivel, vagy elhanyagolják. A gyermekkorban megalapozott és annak alapján kialakuló kép önmagunkról nehezen változtatható meg felnőtt korban. A nevelés nagyban felelős azért, hogy sok kitűnő személy butának érzi magát még akkor is, ha választott hivatásában jó erényeket mutat fel. Ennél csak az roszszabb, amikor egy valóban tehetségtelen ember zseniálisnak hiszi magát. Dr. Theodore R. Van Dallen HUMOR — Hová sorolnád a pápaszemes kígyót? — A rövidlátók családjába, tanár ur. — A feleségem megszökött, a legjobb barátommal, Lajossal. — Ha jól tudom, Lajos sohasem volt a legjobb barátod. — De most az! A menyecske néhány hónapi házasság után könnyek között borul anyja vállára: — Alfredo nem szeret többé! — Miből gondolod, kislányom? — Az első időben mindig az én tányéromra tette a nagyobb adagot, most pedig magának veszi ki. — Nyugodj meg. Ez csupán annak a jele, hogy megtanultál főzni. • Egy kisfiú kiszakítja magát az anyuka kezéből és egy idős nénike felé rohan. — Néni, kérem, tetszik tudni, hogyan születik a kisgyerek? — kérdi lihegve. A néni az anyukára kacsint, megsimógatja a kisfiú fejét és kedveskedve visszakérdez: — Miért, te talán tudod? A kissrác büszkén vágja rá: — Hát persze, a gólya hozza! — Nahát, hogy te ilyen okos vagy — dicséri a nénike. A gyerek azonban erre már oda se figyel, lélekszakadva szalad vissza az anyukához, és örömmel újságolja: — Anyuka, ez a néni is elhitte . . .
