Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-12 / 28. szám
12. oldal 4 ANDY SZÜLETÉSNAPJA Irta: VÁRKONYI ANDOR A napokban érkezet el Andy fennállásának harmadik évfordulójához, és e nagy napot, amelyen az ország egyik jövendő kitűnősége született, természetesen meg kell ünnepelni. Már tavaly és tavaly előtt is ünnepi formában adtunk kifejezést afeletti örömünknek, hogy Andyke, családunk tagjaként e Földön tartózkodik, de akkor az ünnepi egy, illetve két gyertyácska lángját még atyai vagy anyai segédlettel tudta Varkonyl Andor csak eifujni. Ezen a születésnapon viszont a három gyertyalángocskát, ha nein is egyszuszra, de úgy elfujta, hogy nagyapónak — csekélységemnek — még a szakálla is rezgett volna a gyönyörűségtől, ha lett volna szakállam. Az ilyesmivel ugyanis manapság csak a fiatalok dicskedhetnek. Ha szakállam nincs is, de van egy jókarban levő filmfelvevő (és vetítő) gépem, amellyel Andy és három évvel idősebb bátyja, Robby életének egyik-másik fontosabb epizódját szoktam megörökíteni. S van-e az ember életének fontosabb, kiemelkedőbb epizódja, eseménye, mint a születésnap? És ráadásul ez a születésnap a szokásosnál szélesebb keretek között zajlott le; a szülők ugyanis meghívták Andy barátait, játszópajtásait is, — négy kisfiút és egy kislányt, szépen feldíszített lakukba . . . Hogyan is maradhatna hát egy ilyen nagyszabású ünnepség megörökitetlenül?! Anyukával előzetesen megbeszéltem a haditervet. ő az apróságokkal először különböző játékokat játszik, majd az ajándékcsomagok felbontásának izgalmas fejezete következik. Utána a gyermekek asztalhoz ülnek, és elfogyasztják az uzsonnát. Ennek bevezetéseként kerül asztalra az ünnepi torta a három gyertyácskával . . Az én feladatom az, hogy mindezt filmre vegyem, anélkül, hogy a szereplőket: az ünnepeltet és a vendégeket a legcsekélyebb mértékben is zavarnám. Ebben a korban az “érdekeltek” még nem akarnak filmsztárok lenni, nem érdekli őket az, hogy a nyilvánosság miként vélekedik játékukról; ők valóban játszani akarnak, nem a közönségnek, hanem maguknak, kizárólag maguknak, a maguk örömére. S ha ebben egy okvetlenkedő vénember zavarja őket, vége a mulatságnak, vége a jó hangulatnak, — ami aztán megbocsáthatatlan, öreg hiba. Mindezt jól agyamba véstem, és azzal a szilárd elhatározással léptem porondra, hogy a gyermekek számára “láthatatlan” leszek. Kezdetben igy is volt; az ünnepelt és vendégei, Anyuka vezetésével körbe forogtak, és jóleső dörmögéssel forgott a filmszalag is a gép belsejében. A következő ‘ jelenetnél” azonban már nehézségeim támadtak. A gyerekek olyan játékot játszottak, amelynek nagyrészében a hátukat mutatták a kamerának. Én tehát öreg kenguruként ugrándoztam előttük időnként pedig egy-egy székre álltam, hogy más szögből is fényképezzem az apróságokat. Operatőri és filmrendezői ambícióim uj szárnyakat kaptak: hová lehetne meg felállnom? A rekamiéra? A zongora tetejére? Az ablak párkányára? Lányom rosszaló pillantására elálltam e tervektől, már csak azért is, mert közben észrevettem, hogy a konyha sarkában egy kis létra szomorkodik. Ez igen, mondtam magamnak, ez kell nekem! És már fenn álltam a létra tetején, ahonnan most már simán beláttam az egész terepet. Kitünően tudtam “venni” a party következő “képeit” mindaddig amíg a létra, megunván a tétlenséget, némi ingadozás után el nem dőlt. Szerencsére csak én törtem össze magamat, a gépnek semmi baja nem történt. A születésnapi partyt néhány percre fel kellett fügeszteni. Néhány percre mindössze, — mert aztán kiderült, hogy csupán úgy éreztem, hogy minden csontom összetört a zuhanás következtében;; a valóságban azonban semmi komolyabb bajom nem történt, — csontjaim sajogtak ugyan, de éppoly épek voltak, mint annakelőtte. Öt perc múlva, orromon egy szép tapasszal már újra vidáman forgattam. Az apróságok most az ünnepelt játékait nyúzták, éktelen sivalkodás, ujjongás közepette. Ki emlékezett már arra, hogy a létra tetejéről valaki lebukfencezett? Hátra volt még Andy születésnapi partyjának fénypontja: az uzsonna és az ünnepi torta, az ő gyertyácskáival. Anyuka páratlan művésze az ilyesfajta torták elkészítésének. Ez a torta is valóságos műremek volt; rajta Andy kedvenc állatának, az oroszlánnak képével és a felirattal: “Happy birthday, Andy.” A gyermekek már az asztal körül ültek, izgatott várakozással. Vöm a konyhaajtó előtt állt, hogy jelezze: jön a torta, indulhat a felvétel. Vöm jelzett is, és jött a torta is, csak éppen a film nem forgott, mert abban a pillanatban fogyott el a tekercs. Cserélni kellett a filmet. Márpedig amig nincs felvétel, nincs torta sem. Vissza tehát minden, kezdődik a torta-jelenet élőiről. 'Raymond Harris, az angliai Reading-város alkosa bízvást megírhatja kisregényben szomorkás kalandját a 7-krajcáros magazinnal és a törvény bonyolult áttételekben működő fogaskerekeivel, azzal a címmel, hogy: “Segítség, fölmentettek*!” Harris balszerencséjének sorozata a tavalyi december egyik napján kezdődött, amikor a readingi főutca ujságpavillonjában vásárolt egy eg ti lapot, de amikor továbbindult, az árusnak az volt e benyomása, hogy Hariris szándékosan elvisz egy magazint is, amelyért nem fizetett. Harris azt állította, hogy a magazint szórakozottságában csapta az újság mellé és bár nincs rá szüksége, szívesen kifizeti az árát: hét pennyt. Az árus azonban rendőrt hivott, mondván, hogy túlságosan gyakran csennek tőle újságot, könyvet, magazint, mintsem megengedhetné magának a könyörületesség luxusát, majd ő megtanítja Harrist és mindenki mást, példát statuál. A rendőr fölvette az adatokat, a tényállást, a körülményeket és kötelességszeriien megtette a feljelentést. Harrist néhány hét múlva megidézték a readingi bíróságra, ügyének tárgyalására. A biró megkérdezte tőle: van-e védő-ügyvédje, vagy pedig a bíróság hivatalból rendeljen ki védőt. Harris az utóbbi mellett döntött. A hivatalból kirendelt védő megtanácskozta Harrissal az ügyet és átlátva a szerencsétlen epizód összes körülményeit, megnyugtatta Harrist: ártatlansága iránt komoly kétely nem merülhet föl. Ezekután sor került a tárgyalásra, Harris emelt hangon kinyilvánította, hogy nem érzi bűnösnek magát, a védő elmondta beszédét, hivatkozott védence büntetlen előéletére, példás családapai magatartására, arra, hogy a vádlottnak két neveletlen gyermeke és önfeláldozó hitvese van, aki mindig és minden körülmények között tántorithatatlanul áll férje mellett, minekután a bíróság meghozta döntését: fölmentette Raymond Harrist az ellene emelt vád alól. Harris ennek természetesen nagyon örült és úgy vélte, hogy végképpen háta mögött tudhatja Andy, az ünnepelt, nem értette, mi történt. Ő csak azt látta, hogy anyuka visszaviszi a hőnáhitott tortát. Nyilván azért, mert nagyapa már megint valami rossz fát tett a tűzre. S mint minden más esetben, amikor valami helytelenítésével találkozott, ezúttal is teljes erővel rázendített. Óriási barna szemében megjelentek a könnyek, és olyan siró-zokogó hangversenyt rendezett, amelyhez hasonlót a felnőtt hallgatóság tagjai tán sohasem hallottak tőle. Pedig Andy hároméves zenekari pályafutása alatt már sok, nagysikerű, igen hangos hangversennyel szolgált kisszámú, de megértő közönségének. A kamerába uj filmtekercs került, a torta-jelenetet megismételhettük, mire a könnyek áiga mintegy varázsütésre elapadt, és minden rendben volt megint. A vendégek vidáman falatoztak, és itták a finom csokoládékávét. Ezt a jelenetet is megörökítettem az utókor számára, aztán Andyhez léptem és szokás szerint ezt kérdeztem tőle: — Andykó . . . mije vagy te a nagypapának? Erre a kérdésre Andy mindig ezt válaszolta: — Napsugara. Ezúttal azonban a történtek hatása alatt, összeráncolta homlokát, — ezzel jelezvén azt, hogy ilyen gyorsan és ilyen könnyen mégsem felejtünk —, és igy válaszolt: — Semmije! Node remélem, rövidesen majd csak elfelejti a születésnapi kínos intermezzót, és visszatér újra korábbi ‘‘napsugári” státuszába . . . viszontagságait a 7-krajcáros magazinnal. De tévedett. Röviddel később értesítést kapott a readnigi bíróságtól: a jogi tanácsadásért és a védelemért járó száz-fontsterlinget utalja át. Harris nem utalt át semmit. Ezekután fizetési felszólítást kapott, majd amikor annak sem volt foganatja, ismét beidézték a magiszter elé. John Wey, a bíróság elnöke közölte vele, hogy amennyiben három héten belül nem fizeti ki a száz fontot, ismét beidézi és börtönbüntetésre való elitélését mérlegelés tárgyává teszi. Harris ezekután a Belügyminisztériumhoz fellebbezett, amely azonban semmit sem tehetett érdekében: nem avatkozhat a readingi törvényszék intézkedésébe. A történethez tartozik az, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Lord Vidgery e hó elején hozott elvi jelentőségű döntést arról, hogy ha egy vádlott ügyében a bíróság felmentő ítéletet hoz, akkor annak a személynek a védelmével összefüggő összes költségeket közpénzből kell fedezni. (Kivéve, ha erre a vádlott magatartása következtében valamilyen kizáró ok áll fent.) A Legfelsőbb Bírónak ez a döntése azonban nem alkalmazható Harris ügyében, mivel a döntés későbben született, mint a fizetési végzés. A kérdéssel a londoni Ügyvédek Társasága is foglalkozik, nem mintha bármit tehetne Harris érdekében, de az eset jogi boncolást érdemel. Ha ugyanis Harris bűnösnek vallotta volna magát a 7-penny értékű magazin el tulajdonítási kísérletében, akkor elitélték volna 10 font pénzbírságra és az ügynek vége. Ha nem kéri védő kirendelását, de a tárgyalásra a saját ügyvédjét hozza, akkor — a felmentő ítélet után — annak költségeiért és honoráriumáért most joggal folyamodhatna. így azonban — a junius elejéig fennálló jogszokás értelmében félős, hogy Harrisnak vagy fizetnie kell, vagy ülnfe. Ha csakugyan becsukják Harrist, akkor viszont megírhatja — Oscar Wilde után szabadon — a Readingi fegyház szatíráját. Vándor Péter EMBEREK ÉS ESETEK: "SEGÍTSÉG, FÖLMENTETTEK” i
