Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-18 / 42. szám
10. oldal HAYNAU TÁBORNAGY EMLÉKE Irta: VASVÁRY ÖDÖN I. Tizenhat esztendővel ezelőtt, 1957-ben, a magyar nemzet gyásznapja, október 6-ika vasárnapra esett. Akkor éppen Becsben időztem és elmentem az ottani hadtörténelmi múzeumba. Jártam már ott és tudtam, hogy miért megyek el mégegyszer: meg akartam állni Haynau tábornagy ottani szobra előtt, akinek a magyar nemzet ezt a feledhetetlen gyásznapot köszönhette. Haynau volt az, aki dacára annak, hogy ma^a az orosz cár is kegyelmet kért a magyar tábornokoknak, a tapasztalatlan, alig felserdült 19 éves császártól kierőszakolta a halálbüntetést, azon a címen, hogy a könyörtelen osztrák katonai törvények szerint halálbüntetés illeti azokat a volt császári tiszteket, akik a császárra tett esküjüket megszegve, a lázadók mellé álltak. Haynau állapította meg a kivégzések dátumát is. Legjobb barátját, Latour gróf hadügyminisztert egy évvel azelőtt, október 6-án akasztotta fel egy utcai lámpára a bécsi nép: a magyar tábornok lázadóknak ezen az évfordulón kellett életükkel fizetni. Bécsben, amikor ott jártam, nagyon sok magyar élt. Kiváncsi voltam, hogy eszébe jut-e valakinek a magyar nemzeti gyásznap és annak £őbünöse, a hiéna lelkű osztrák tábornagy. Sose felejtem el, hogy amikor először jártam a múzeumban, hogyan éreztem a vért megfagyni ereimben, amikor megláttam Haynau óriási szobrát, három másik hasonló szobor társaságában: Radatzky tábornagyot, Windischgraetz hercegét és a horvát Jelasicsot ábrázolják ezek a szobrok, mint az osztrákok legnagyobb katonáit. Ha nem látom, nem tudtam volna elhinni, hogy az osztrákok a történelem egyik lgnagyobb gonosztevőjét országuk legelső katonái közé sorozták. De a szobor ott volt, ott van ma is. A múzeumban alig egy pár ember jött-ment, akik között bizonyosan én voltam az egyedüli magyar. Volt-e valahol megemlékezés a gyásznapról Bécsben valahol, nem tudom. Én magam ezt a bécsi délutánt nem felejtem el soha. Most október 6-án újra visszamegyek ennek az emberi fenevadnak emlékéhez. Haynau tulajdonképpen német volt, egy kisebb német herceg és egy színésznő törvénytelen fia. Az osztrák hadseregben való gyors előmenetelét annak a szinte hihetetlen kegyetlenségnek köszönhette, amit egész pályafutása alatt gyakorolt. Az osztrák hadsereg világhírű volt embertelen kegyetlensége révén. Az elvesztés előtt álló északolasz tartományokban folyt harcok legszörnyübb emlékei fűződnek Haynau nevéhez, különösen amit Brescia városában tett, ahol a város elfoglalása és majdnem teljes lerombolása után a város legtekintélyesebb száz polgárát, férfiakat és nőket vegyesen, nyilvánosan megbotoztatott és utána a városra rótt hadisarc összegébe még azoknak a botoknak árát is belevette, amiket a vesszőzéskor használtak. Magyar földre 1849- ben került, ahol az akkor már letörés előtt ájjó magyar forradalom utolsó heteit gyalázta m£g kegyetlenségeivel. Kimagasló volt ezek között egy köztiszteletben álló magyar uriasszony, Maderspach Károlyné nyilvános megkorbácsolása Ruszkabányán. Ennek az urinőnek sógora, Maderspach Ferenc, mint nyugdíjas osztrák tiszt, a magyar honvéd hadseregbe állt és ezért kivégezték. Zsombolyán temették el, ahol lakott. Haynau a kivégzéssel nem elégedett meg, hanem parancsot adott (nehéz_még elhinni is), ho.^y a holttestet ássák ki és nyilvánosan húzzák fel egy akasztófára. A kisváros népe, aki ismerte és becsülte a kivégzett honvédtisztet, a felháborító rendelet hallatára nagy tömegekben vonult ki a temetőbe, ahol olyan sűrűn állták körül a sirt, hogy a kivezényelt katonák nem tudtak a közelébe férkőzni. A tömeg olyan fenyegetően viselkedett, hogy a katonaság jobbnak látta visszavonulni. Haynaut felbőszitette ez a kudarc és mivel ugyanakkor valaki egy kitalált mesével Maderspach Károlynét is feljelentette, kiadta a parancsot az urinő lemeztelitett testének nyilvános megkorbácsolására, amit katonái végre is hajtottak. Maderspachné férje, aki az esetnél nem volt otthon, öngyilkos lett szégyenében, amikor a szörnyű esetről értesült. A rómtett világszerte óriási felháborodást keltett és oka lett annak a másik világhírű esetnek, amikor a már nyugalomban levő Haynaut alig egy év múlva Londonban egy sörgyár munkásai véresre verték. Óriási kavarodás lett ebből is: $z osztrák kormány elégtételt követelt az angoloktól,amit a királyné hajlandó is volt megadni, de miniszterelnöke, Palmerston lord, nem adott meg, nyíltan a támadó munkások pártjára állva. Ezt a megaláztatást Ferenc József azzal viszonozta, hogy amikor pár év múlva az angolok legnagyobb nemzeti hőse, Wellington herceg, a Napóleont végleg elintéző Waterlooi csata győztese meghalt, nem engedte meg, hogy az osztrák hadsereg is képviselve legyen a temetésén. Régebben szokásban volt, hogy az uralkodók egyes katonai ezredeiket más államok fejeiről vagy nagy katonáról nevezték el. Így lettek idegen uralkodók vagy hadvezérek más államokban “ezred tulajdonosokká”. így az osztrák hadseregben is volt egy “Wellington” ezred. A “tulajdonos” halálakor az ezred főtisztjeiből álló küldöttség jelent meg a császár előtt, kérve, hogy válassza ki közülök azo- Kat, akik az osztrák hadsereget a nagy temetésen képviselni fogják. Az akkor 24 vagy 25 éves Ferenc József azonban hidegen leintette őket. ‘‘Az urak hasztalanul vesztegetik az idejüket és az én időmet is. Az osztrák hadsereg nem lesz képviselve a temetésen, mert azért a megaláztatásért, amiben az osztrák főtiszti egyenruhát Anglia részesítette, soha elégtételt nem adott.” A császári kijelentés nem felelt meg a valóságnak. Az osztrák tiszti egyenruhát senki sem alázta meg Angliában. Haynau civilruhában, cilinderrel a fején utazott. Haynaut katonai pályafutása vége felé már sokan őrültnek tartották, vagy legalább is olyan valakinek, aki nagyon közel áll az őrültséghez. Köztudomású volt, hogy sokszor búskomorságba esett. Néha órákig, sőt napokig sirt és a sírástól kivörösödött szemekkel járkált. A szabadságharc leverése után Magyarországon próbált letelepedni. Szabolcs megyében vett, vagy kapott egy birtokot. Az aradi gyásznap után, amikor az egész ország katonai kormányzójává nevezték ki, egy ideig a pesti Károlyi palotában volt a lakása. Itt kereste fel a londoni “Times” napilap munkatársa 1850 legelején. Az angol A. A. Paton pár hónapot töltött Magyarországon 1849 októberétől kezdve és onnan küldött cikkeit később egy “The Goth and the Hun” című kötetben ada ki. Ebben írja le Haynauval való találkozásait. Az angol, aki nem titkolta, hogy a magyar szabadságharcban az osztrákoknak adott igazat, Haynaut igen kellemes, udvarias úriembernek találta, kiről nem lehetett feltételezni, hogy mind azt, amivel rágalmazzák, elkövette volna. Haynau természetesen szintén ezt hangoztatta az angolnak. Amit tett. abban nem a bosszú vezette, hanem a legtisztább kötelességtudás és a császárhoz való abszolút hűség. Nőket nem kcrbácsoltatott meg. Maderspachné esetéhez semmi köze sem volt, hiszen az állítólagos eset színhelyétől ő legalább száz mérföld távolságra volt. Mindez természetesen nem volt igaz. A bresciai nőkorbácsoltatásoknak sok bizonyítéka van, Maderspachné férje pedig aligha azért ölte meg n\agát, mert feleségének meggyalázása csak mese volt. Az igaz, hogy a Maderspach eset idején Haynau nem volt ott, de a parancsot ő adta Gröber századosnak, aki azt végre is hajtotta. (Befejező cikk következik) FÉRFI SAROK EZEK AZ "EBER" FÉRFIAK Érdekes cikket közöltem az alvás tanáról. Felemlitődött benne az a közismert tény, hogy túl keveset alszunk. Ám a szerző nem állott meg itt, hanem hozzátette még: a férfiak a nőknél sokkal többet vannak ébren. Miután saját tapasztalataim merőben ellentétesek, kíváncsian olvastam tovább, hogy megtudjam: miként jutottam e téves megállapításra. Kiderült, hogy körkérdés által, melyre a férfikórus egy emberként vallotta, hogy főleg a televízió miatt, s főleg más egyéb miatt nem képes időben ágyba kerülni. Lám, gondoltam, milyen elhibázott következtetésre juthatni, ha rossz az indulás, hogy hol a bibi, arra tüstént rájöttem: azt az időt veszik alapul, amelyet a férfinép az ágyban alva tölt. Biz az valóban csak kis hányada az egész napi szunynyadásnak. De ha szépen sorra vesszük most, hogy hol alszik a férfiember, valósabb eredményt nyerünk. Először is alszik egész éjjel, mig csak a vekker nem csörög. Utána macskamódra szundikál tovább, majd alvajáróként felpattan, félálomban beretvál'kozik, s öltözés közben is le-lecsukódik a pillája. S reggeli szunyálását a buszon, kedvenc napilapjának fedezéke mögött végzi be. Következik a nappali álmosodás. Kedvelt alvóhelyük az értekezlet, a megbeszélés. Csak kitámasztják buksi fejüket a pracli jukkái, s becsukódik már a szemük, elnyomja őket az igazak álma, amelyből a széktologatásra azonnal frissen horkanva ébrednek. Munka után édes az alvás. Csak hazatér a férfinem, csak kapcsolja a TV-t félhomály, langv meleg, kényelmes karszék, s máris alszik, mint a nyuszi a fűben. Mert álomra ösztönzi őket a setét, a meleg, az ital, meg az altató, de olyat is sokat ismerek, akinek a harmadik méregerős dupla után akár ágyukat is elsütögethetnek a füle mellett. S hogy ez a mostani hajszolt életformától lenne, az szintén tévedés. Egyik néhai zeneszerzőre mondják, hogy azért szerzett néhány üstdob-ütést a zenemüvébe, hogy az álomba merülőket éberebbé tegye. S ha hasonló müveket hangversenyen élvezhettem, ritkán esett meg, hogy egy hunyt szemmel, átszellemüiten a muzsikát élvező férfiú rémülten fel ne riadjon, ha az üstdob váratlanul belevágott pompás hangszerébe. Sőt, az illető tag a székről is leesett, mire kitörölte szeméből az álmot. Reménykedtem, hogy csak az érettebb korú teremtés koronái ilyenek, s az ifjak még mások, de legyintve cáfolt egy ifjú barátnőm. Végül már csak azt kellett kifürkésznem: vajh honnan a férfinép tévhite, mely szerint alig alszik? S rájöttem. Amint elszunnyadnak, nyilván borzasztó álom tör Ádám utódaira: azt álmodják, hogy ébren vannak. G. Szabó Judit 4;. ■*>„ Vasváry Ödön
