Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)

1973-10-11 / 41. szám

It. oldal

Kitől származik az ember?

írta: VAJDA ALBERT

A jó pap holtig tanul, mondja a régi bölcsesség. Ez a mondat sosem volt olyan igaz, mint napjainkban. Őszintén mondom: néha megveregetem a vállam azért, mert annakidején, is-BMHjjjH kola helyett, délelőtti moziba mentem. így legalább azokon a EL' napokon nem tanultam olyasmit,

F^lgf amit később a legújabb tudományos kutatások úgyis megdöntőt- 1 tek. Most nem beszélek a föld-L ^ rajzról, amely iskolai tanulmányaim befejezése óta olyan sokat Vajda Albert változott. Tiszta véletlen, hogy Franciaországnak még ma is Párizs a fővárosa és Angliának London. Afrika például teljesen átformálódott azóta, amióta elhagytam az iskolapadot. Ázsia is, sőt bizony — mit tagadjuk — Európa is.

Az élet minden területén újabb és újabb aranyigazságok dőltek meg és újabb fogalmakkal kell állandóan megismerkednünk, akár akarjuk, akár nem.

Annakidején én még úgy tanultam, hogy Amerikát Kolumbusz Kristóf fedezte fel, 1492-ben. Hol vagyunk már ettől? Számos elmélet bizonyítja ma már, hogy jóval Kolumbusz előtt már felfedezték Amerikát, a vikingek, a svédek, az írek, sőt ha jól emlékszem egy velszi is jelentkezett, akarom mondani az ő nevében a velsziek, mondván, hogy legalább 800 évvel Kolumbusz előtt már járt néhány velszi bárd Amerika földjén és megnézte: mennyit ér az amerikai tartomány.

Rendben van, mondhatnánk, végtére is mindegy, hogy ki fedezte fel Amerikát, a lényeg, hogy felfedezték, mert különben a világ ma nem foglalkozhatna annyit a dollárral.

De nemcsak Amerika felfedezését kell újra és

EÖRSI ISTVÁN:

Szigetországi tragédia

Fenn a létrán ált két angol, végzetük szörnyen lehangol, mert a létra felborul, s ők kinyúlnak ott alul.

Nem rakhatja össze őket, ha már egyszer összetörtek.

Fenn a létrán áll két skót, ma már mind a kettő hóit, testük a létra alatt van számlalhatatlan darabban.

Nem szült oly mestert e szép föld, ki összerakja, mi széttört.

Fenn a létrán áll két ír, ameddig csak állni bír, de mihelyt a létra feldől, az ő sorsuk szintúgy eldől — száz ír úr hiába izgul, nem áll össze, ami széthull.

Fenn a létrán áll két walesi, hogy ott majd pár szivart elszí, de a létra széjjelcsusszan, s a két walesi végsőt szusszan. Kék füst írja levegőbe: ami széttört, nem forr össze.

Fenn a létrán állt két brit, felfordultak egy kicsit, ami fenn volt, lekerül, most a létra van felül.

Hozhatsz enyvet, gipszet, gittet, ha már széttörtek a brittek.

újra megtanulnunk, más és más nevekkel! Egy olasz tudós például kiderítette, hogy az ember nem a majomtól származik, hanem a medvétől!

Tessék elképzelni! Sokan még abba sem nyugodtak bele, hogy egyenesági felmenőjük egy ugrabugra majom volt, és máris jött az újabb elmélet: ősapánk medve volt, a javából! Az olasz tudósnak bizonyára megvannak a maga bizonyítékai arra vonatkozólag: hogyan lett a medvéből ember. A medve mindig is szeret kétlábon állni, szeret lustálkodni, szereti, ha minden jóval etetik és cserébe semmit sem kell tennie... Csupa emberi tulajdonság! Ezenkívül a medve nem szereti, ha az orránál fogva vezetik és úgy táncoltatják, ahogy a medve-táncoltató fütyül. Ez is emberi tulajdonság, már úgy értem, hogy mi sem szeretjük, ha az orrunknál fogva vezetnek bennünket és úgy kell táncolnunk, ahogy mások fütyülnek... De mi aztán mégis ezt tesszük.

Persze ezen az alapon még felsorolhatnék egy sereg állatot, amely nyugodtan lehetett volna az ősapám. Itt van mindjárt a ló, amelynek négy lába van és mégis legalább annyit botlik, mint én. Van egy ismerősöm, akinek őseit a madárvilágban kell keresnünk: annyit ugrál, mint egy veréb, locsog, mint a szajkó és úgy lop, mint a szarka... Ismerek olyat, aki egész biztosan a kaméleontól származik, mert élete során legalább ötször változtatta meg a színét... Végigmehetnénk Brehm képes állattanán és minden állatban találnánk olyan tulajdonságokat, amelyek arra vallanak, hogy az ember tőlük származik.

Csupán egy állat van, amely nem lehetett az emberiség őse... és ez a hal. Mert a hal hallgat és csupán akkor boldog, ha vízben lubickolhat. Mi, emberek, pedig akkor örülnénk, ha egyszer, végre-valahára, kint lehetnénk már a vízből.

GÖRBE TÜKÖR \

HÁROM LEVÉL

1.

(A fiú közli szüleivel, hogy megnősült.) Kedves Szüleim!

Legútóbbi levelemben, amelyben a szennyes ruháról tettem említést, teljesen megfeledkeztem valamiről, hiába, a sok tanulás közben néha kihagy az ember emlékezőtehetsége, szóval megfeledkeztem megírni nektek, hogy megnősültem. De most már feltétlenül közölnöm kell ezt veletek, ugyanis feleségem gyereket hordoz a szíve alatt ,sőt pár nap múlva esetleg már itt is lehet a kicsi. Minthogy mindketten kollégiumban lakunk —• feleségem szüleinek lakásviszonyairól nem tudok írni, elsősorban azért, mert még nem is ismerem őket, de feleségem szerint szűkösen laknak — úgy határoztunk, hogy gyermekünket, illetőleg unokátokat rögtön megszülése után a ti gondjaitokra bízzuk. No csak addig, amíg végzünk tanulmányainkkal, s rendesen elhelyezkedünk. Meg lakásunk is lesz. A gyermeket biztosan jól fogjátok gondozni, kiben is másban lehet bízni, mint a nagyszülőkben.

Úgy hat-hét év alatt minden rendeződik, akkor a gyereket magunkhoz vesszük, persze. Jelenleg tehát ez a két közölnivalóm volt: 1. a gyerek, 2. a szennyes ruha, ne feledkezzetek meg róla.

Szeretettel csókol fiatok.

U. i. Feleségemet Rosemarinak hívják.

U. i. Már tegnap fel akartam adni a levelet, de nem jutottam el a postára. Éjjel megszületett az unokátok. Ha lehet, anyu azonnal jöjjön érte, elvégre a szülészeten nem lehetünk sokáig!

2.

(Egy asszony levelet hagy hátra férjének.)

Volt férjem!

Ahogy ismerlek, meglep a megszólítás, hogy "volt férjem". Pedig bizony így van. Képzeld el, elhagytalak, s ha semmi sem jön közbe, végleg. A férfit, akivel elmegyek, nem ismered. Ne fáraszd hát magad a találgatással, nem érdemes, amúgyis nagy az elfoglaltságod, nem is tudnál időt szakítani az útánagondolásra. Te sohasem hitted, hogy valaha is találok egy olyan férfit, amilyet szeretnék. Nem egyszer már magam is feladtam a reményt, hogy létezhet ilyen ember. De akadt. És megszöktetett. Fuszeklijaidat, az alsónadrágokat és az ingeket kimosva a szekrénybe tettem, úgy, ahogy hozzávetőleg két hétre, amíg új feleséget találsz, ebben a tekintetben el leszel látva. Természetesen a választás joga a tied, de, ha megengeded, én Katit ajánlanám. Jelenleg szabad, emellett elég jól főz, szorgalmas a házimunkában. Ne felejtsd el esténkint elzárni a gázt, hozd el a tiszta ruhát a mosodából, nekem már nem volt rá időm, az átvételi elismervényt mellékelem.

Légy jó és egészséges, volt Erzsébeted.

3.

(Volt férj levelet hagy hátra feleségének.) Elérted, amit akartál — elmegyek. Hosszú éveken át nem értettél meg engem. Most megismertem valakit, elég volt egy este hozzá, hogy tökéletesen megértsen. Le-lenyested szárnyaimat, visszafojtottad személyiségem kibontakozását, nyárspolgárt csináltál belőlem. De ennek most már vége.

Még van egy esélyem, hogy az legyek, aki a valóságban vagyok, még van egy esélyem, hogy szabadon kiélhessem szenvedélyeimet, amelyeket te rendszeresen, de eredménytelenül, igyekeztél megölni bennem. Ezt az utolsó esélyt nem hagyhatom ki. Ne gondold, hogy gyors és könnyű elhatározás volt számomra. Igaz, régen élt bennem az elhatározás vágya, de most az, akit tegnap este megismertem, hozzásegített, hogy megvalósítsam.

Ne tégy önmagadnak szemrehányást, bennem sincs harag irántad. Tudod, milyen nagyvonalú ember vagyok, s hamar elfelejtem mindazt a szenvedést, amit okoztál nekem. Most is így van. Nekem teljesen elegendő, hogy ha hazajössz, nem engem találsz itt, hanem a levelet. Megírnám, kihez és hova megyek, de még nem tudom a címét, hiszen, jeleztem, csak tegnap este ismertem meg őt, az igazit. Amint közelebbit megtudok, írok!

Volt férjed István (Pusztai Sándor gyűjteménye)

TERDBEN ŐSZÜLT

(Folyt, a 9. oldalról)

orvos segít. Segít is. Kihúzza. Az ember legyint. Annyi baj legyen. Harminckét fog úgyis sok egy kicsit. Egyrészt kinek hiányzik az az egy vagy kettő, vagy három, meg aztán ma már olyan fejlett a tudomány, hogy a pótlás jobb, mint az eredeti. Egy híres, nagyon-nagyon tehetséges színésznő mondta:

— Csak harminchat éves korom óta vagyok boldog. Akkor húzták ki az utolsó fogamat. Addig állandóan gyötört a fogfájás, attól kezdve nem fájt soha semmi. A műfog általában szebb is, mint a valódi, s jobban lehet vele rágni.

Na eddig eljutottunk. Aztán, kezdenek jönni a belsőbb dolgok. Az, hogy ejnye na, hirtelen nem jut eszembe. Később sem, mert az emlékezőtehetség kezd romlani. Meg jönnek a még belsőbb bajok, hogy ejnye, de nehezen kapok levegőt, csak nem a szívemmel van valami zűr? De bizony, de nem baj, hiszen ma már olyan fejlett a tudomány, kap az ember egy kis orvosságot a szívre, egy kicsikét a gyomorra, egy pirinyót erre, már lassankint hét-nyolc féle orvosságra kell emlékezni, de semmi baj, így lesz jó a közérzet.

Bines rosszkedvűen figyelt:

— Csupa kínos dolgot mondtál Gyapjúkám. Mi ebben a természetben olyan nagyszerű?

— Nem érted? Mire meghal az ember, már alig van mit veszítenie, mert a fontosabb részek már használat közben elfogytak.

KIRÁLYHEGYI PÁL