Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-12 / 28. szám
9. oldal BARÁTNŐK Irta: MIKES MARGIT Mikes Margit Levél Nórától! Márta kibontotta a borítékot és olvasni kezdte: “Drága Mártám! Végtelenül sajnálom, hogy olyan disszonáns akkordok vegyültek otttartózkodásom alatt r kettőnk beszélgetésébe. Nagy dolog, hogy szives meghívásodra Amerikába mehettem, fogalmad sincs hogy milyen öröm és boldogság volt már csak a készülődés is az útra, aztán főleg az a tudat, hogy téged viszontláthatlak! Te olyan kedves voltál, drága barátnőm, hogy meghívtál New Yorkba, -ezzel megszüntetted a kettőnk közt tátongó óriási távolságot, hiába, a mái technika! Beülök a gépbe és még aznap Amerikában vagyok nálad, hát nem csodálatos dolog ez? Igaz, hogy drága mulatság, az ottani gyönyörű együttlétünk többszáz dollárodba kerül, de te szívesen áldozol erre, j ólmenő kozmetikai szalonod ezt lehetővé teszi, mert te is úgy érzem, — örülsz az én érke-, zésemnek. És akkor, ha ott vagyok, sajnos mindig adódik valami, kizárólag az én hibámból persze, valami sajnálatos nézeteltérés, amely mérges kígyóként közénk kúszik s belénk ereszti átkozott fullánkjait. Én már el is felejtem lassan vitatémáinkat, remélem te is . . .” itt Márta letette a levelet és elgondolkozot. Min is vesztek össze? Mert alaposan összevesztek legutóbb, Nórának gyorsan felejtő memóriája van, de ő még mindig emlékszik. Nora azt mondta, hogy ha én nyernék a new yorki Lottérián, megütném a főnyereményt, mondjuk kézhezkapnék százezer dollárt, milyen jó lenne . . . — Bizony jó lenne, — feleltem rá, mindjárt adnék belőle neked ezer dollárt. — Csak? — biggyeztette le a száját csalódottan Nóra. Csak ennyit? Nohát, azt hittem bőkezűbb vagy. — Miért? Ez neked nem elég? — Nem. Tegyük fel, ha én nyernék ekkora öszszeget, én bizony többet adnék neked. Mi az az ezer dollár? Ez olyan, mintha nekem lenne száz dollárom és adpék belőle neked . . . adnék belőle mondjuk két pennyjt. Ez az arányszám a te ajándékod és az enyém között! Ilyen kicsiségeken kezdődött rendszerint a beszélgetésük, amely aztán vitává, nézeteltéréssé dagadt, végül csinos parázs veszekedésben csúcsosodott, amely után mindketten felborzolt idegekkel és a szivükbe tört tüskével néztek maguk elé, megállapítva, hogy még a legjobb barátság se akkora, olyan teherbiró, hogy a nagy megterhelés alatt le ne szakadjon. — Emlékezz arra, hogy mikor egy házban laktunk Budán, mennyit segítettem neked a bevásárlásokban . . . feledve van? — Persze azt akarod mondani, hogy mennyire kihasználtalak téged . . . így tekerőzött a sötét kigyó, a szemrehányások özöne, mert később a fölhánytorgatások nagy méretekre duzzadtak és apró robbanásokban végződtek. — Nem. De ami igaz, az igaz. Már nem vagy olyan jóindulatú irántam, mint otthoni barátságunk idején . . . — Persze, most is csak azért hozattalak kj, hogy kihasználjalak ... — mondta Márta, és ilyenkor, sértődöttségében a nyakán kis toka képződött, megvastagítva különben formás áthidalóját feje és a vállai között. Mártának valóban jól jövedelmező kozmetikai szalonja volt New Yorkban, kitartó szorgalmával és szaktudásával elérte, hogy egyike lett a legkeresettebb szalonoknak, ahova a gazdag nők jártak arcápolásra. Ebből telt arra, hogy Nórát minden évben meghívja, neki is nagyon hiányzott a barátnő, akivel minden csipkelődő veszekedés mellett is őszintén megtárgyalhatott mindent, ami a szivét nyomta. Valósággal szüksége volt Nórára. Azonkívül Nóra' megérkezése azt is jelentette, hogy a lány magával hozta Budapestet és már már letünőfélben lévő ifjúságukat . . . És mégis, ha itt van, mindig adódik valami nézeteltérés, aminek a végén Nóra sértődötten kijelenti: — Nem bírom tovább! Hát ezért jöttem ide? Mért is hívtál meg, mikor nem birod a fizikai közelségemet? Ilyenkor gyorsan csomagol és be se várva za engedélyezett ittartózkodási határidőt, utazik ha?a, Budára Aztán kisvártatva jönnek a sajnálkozó, bánatoshangu szomorú levelek mellveregető bünbánattal, hogy mért is volt az a szóváltás, mért nem szerettelek jobban, hogy ne törődtem volna a sértéseiddel, ha ugyan azok egyáltalában sértésnek nevezhető kiszólások voltak . . . Márta szalonjában volt egy kisebb, hordozható rádiókészülék, melynek antennája, mint egy bogár csápja nyúlt a magasba, ez a rádió egész nap folyamán szólt ontotta az amerikai műsort, prózát zenét, vegyesen, ez nem tetszett Nórának. Szóvá is tette: — Nem ízléses dolog állandóan bőgetni ezt a rádiót. — Bőgetem? Hisz olyan halkan szól, hogy a hangja valóságos andalító zümmögés munka közben. Klö;nben is az emberek itt szeretik a zenét. — Lehet, hogy itt szeretik, de ilyesmi otthon nem lehetséges. A hazai közönségnek egészséges, magasabbrendü ízlése van ott nem tűrnék az egésznapi rádiómuzsikát. Itt már az ízlés nem olyan kifinomult előkelő mint odahaza. Itt például nincs mérték mindent túlzásba visznek. Például . . . — Például? — Hogy a legkézenfekvőbb példát mondjam, aamin már régen gondolkozom és mindig meglep, ha itt tartózkodom, az amerikai népnek ez a mértéktelen és határtalan rajongása az alkotmánya iránt. Ez az alkotmány jó volt Washington idejében, de már tökéletesen elavult. Ez a féktelen imádata az emberi szabadságjogoknak! Végre rájöttem, hogy ez a körömszakadtáig való ragaszkodás az emberi szabadságjogokhoz azért van, hogy gátlás nélkül és korlátlanul kiélhessék a gazságukat, mert a teljes szabadság elsőrangú táptalaja a bűnözésnek. Azért lehetséges itt ekkora gengsztervilág rablótámadás, gyilkosság, mert olyan nagyfene szabadságuk van! — Hogy tudsz ilyet mondani? Ez a legnagyobb értékünk, az alkotmányos jogaink! A világ legnagyobb demokráciája az Amerikai Egyesült Államokban van. Együgyű dialógus Ha két ember szereti egymást: mi történik akkor barátom? Ha két ember szereti egymást, akkor két emberrel több szenved, barátom. Ha egy ember szeret egy mást: mi történik akkor barátom? Ha egy ember szeret egy mást, akkor a másik boldog, barátom. S ha akadály van, s az egyik nem győzi le: mi történik akkor barátom? Ha akadály van. és aki nem győzi le: az az akadályt szereti, barátom. Simonyi Imre — Igen, teljesen demokratikus alapon ütik le az embert a Central-parkban, válogatás nélkül, akárkit . . . — Hát akkor neked a diktatúrák tetszenek- Menj haza és élvezd az otthoni kommunista diktatúrát! Ne féltsd te Amerikát és ne akard megreformálni! Egy napon betörtek Márta kozmetikai szalonjába. A betörők pénzt kerestek, de Márta minden nap este kiüríti a kasszát, hazaviszi a pénzt, igy nem találva semmit, a kis rádiót vitték el. Mikor ezt Márta elmondta a barátnőjének, ez nem szólt semmit, de égre emelte a szemét és mintha valami megkönnyebülés-féle sóhaj tört volna elő a melléből . . . — Mi az, te nem sajnálod a rádiót, nem vagy részvéttel irántam, husz-huszonöt dollárt is megért! Te úgy sóhajtottál, mintha azt mondtad volna, hogy hála Istennek! . . . — Sajnállak az anyagi kár miatt, de legalább nem fog örökösen ordítani, az embernek már rámentek az idegei.. . — Ahá, ugy-e, ahá! ... te örülsz ennek! Igen, látom az arcodon. Ilyen barátnő, aki örül az ember kárának . . . — Ugyan, már mondtam, hogy nem. Miket fogsz rám! Talán azt is, hogy én béreltem fel a rablókat, hogy törjenek be nálad és vigyék el azt az átkozott rádiót . . . Ha már ilyen képtelenségekkel gyötörsz, hogy örülök a károdnak. Márta nem felelt semmit, de sanda nézéséből gyanítani lehetett, hogy ugyan ilyesmit nem tételez fel Nóráról, de — tudja Isten — nagyon bántó az öröme . . . — Látom, hogy engem gyanúsítasz, érzem, hogy haragszol, igen . . . most ebben a pillanatban gyűlölsz! Nohát én ilyen légkörben nem tudok élni . . . ahol még a legjobb barátnőm is utál, gyűlöl, megvet, gyanúsít! — kiáltotta most már hisztérikusan és sirvafakadt. Másnap csomagolt és utazott haza. Onnan irta levelét: “Felejtsük el, ami történt. Itthon nyugodtan átgondoltam a dolgot és rájöttem, hogy mégis csak te vagy a legjobb barátnőm. Voltál és most is vagy, édes Mártám! Hidd el, a szóváltás hevében, az elragadt indulat hatása alatt mondtam, amit mondtam. Nem akarom újra tűhegyre tűzni a tárgyat, ami fölött civakodtunk, de semmi kétség se fér ahhoz, hogy te se úgy gondoltad, én se . . az egész sajnálatos izgalmas összecsapás semmiség mjatt volt, ami nem érintheti örök barátságunkat. Csókol Nórád.” (Folyt a 13. oldalon) WASHINGTONI LEVÉL MAO, BREZHNEV ÉS NIXON (Folyt, a 8. oldalról) ma még óvatosságra inti az a tény, hogy a Szovjetunió tökéletesebben felszerelt hadsereggel rendelkezik, több és nagyobb hatósugarú nukleáris fegyvere, hidrogén-bombája van, tengeri- és légiereje úgyszintén felülmúlja Kínáét. Brezhnevék azonban tudják, hogy ez az állapot nem marad sokáig igy. A 20. század végéig Kina mindenképpen behozza ezt a hátrányt és akkor már Szibéria határai nem maradhatnak zárva haderejének számbeli fölénye előtt, A helyzetet latolgatva, Moszkva előtt egyetlen megoldás áll: Lehetőséget ajánlani az Egyesült Államoknak és Japánnak, hogy haszonrészesedés fejében kitermelő részlegeket létesítsenek az olajban, földgázban és más ásványokban igen gazdag Szibéria földjén. Moszkva bizjk abban, hogy egy esetleges kínai invázió esetén sem Washington, sem pedig Tokio nem fogják tétlenül tűrni befektetett tőkéjük elvesztését. Ez tehát Brezhnevék ötlete és ha figyelembe vesszük az Egyesült Államokat fenyegető nyersanyag-krízist, nem is rossz ötlet.
