Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-27 / 39. szám
14. oldal NEHÉZ ÖZVEGYNEK LENNI AMERIKÁBAN Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Minden idők egyik legnagyobb csapása az, amikor az asszony elveszíti hitvestársát, szerető férjét, aki egyszersmint létfenntartója is volt. Mennél idősebb korban szakad rá ez a szef rencsétlenség, annál fájdalmasabban érinti a veszteség, mert hiszen még egy középkorú nő is csak nehezen képes megkeresni a kenyerét. Már az Űr Jézus is megemlékezett — nem is egyszer — az özvegy sorsáról, és minden al... . . . . kálómmal részvét fűtötte át sza-Dohn anyuié Zachár Ilona vait. Az ő forrón szeretett édesanyja is özvegy volt, ismerhette tehát az elhagyatott, magányos, szenvedő asszony életét. És mégis — talán sehova világon nem olyan nehéz egy özvegyasszony sorsa, mint éppen itt Amerikában. Az emberek tomboló törekvésükben a siker, meggazdagodás, hatalom elérésére szinte letiporják azt, aki magányos, szegény, esendő és magával tehetetlen. Ebben a szünet nélküli, mindent elsöprő forgatagban, amelyben élünk, nincs hely részvét, könyörület, irgalom, megtérés számára. A "Víg özvegy" operettet nem Amerika számára írták. A tíz millió özvegy, aki ma az Egyesült Államokban tengődik, inkább szomorú, mint vidám. Felvetődik a kérdés, hogy miért van ez így? A “National Observer” szerint ennek számos oka van. Talán a legfontosabbak a következők: “Az amerikai özvegy ráébred, hogy olyan társadalomban él, mely férje halálát megdöbbenve és zavartan fogadja és ez arra ösztönzi őt, hogy érzelmeit elnyomja és elrejtse a külvilágtól.” Az is sajnálatos, írja a lap, hogy az amerikai társadalom sem lelkileg, sem anyagilag, de még a régi szokás szerinti módon sem támogatja az özvegyet. Teljesen érzéketlen sorsa iránt, mely pedig igen nehéz, ha már előrehaladott korban vagy rozzant egészségi állapotban van és esze ágában sincs segíteni az ilyen nagy veszteséget elszenvedőnek. A legtöbb asszony ötvenhat év körüli korban veszíti el férjét. Magányos szomorúságát nem enyhíti, ha azt tapasztalja, hogy mennyire semmibe veszik, sárba tapossák nemcsak érzékenységét, de még önbizalmát is. Ha panaszkodni szeretne, ha kétségbeesett kínjában valakivel beszélni óhajtana fájdalmáról, mindenki elfordul tőle, mert senkit .‘'■em érdekel a bánat és mert mindenki siet, el van foglalva. Hisz az emberek csak azok társaságát kedvelik, akik mindig kacagnak és az őket érdeklő tárgyról beszélnek. így aztán egyedüllétében deprimált lesz, sőt idegösszeomlásba esik, mert magába kell, hogy fojtsa keserűségét, rombadőlt álmait, fájdalmas emlékeit. ;WMWwwwwHWHmwwwwwwwv Í| HETI NAPTÁR j j; OKTÓBER Í| j; 1—Hétfő: Malvin j; j; 2—Kedd: Leodegár 1« ! • 3—Szerda Teréz j! |! 4—Csütörtök: Assziszi Ferenc ;! j; 5—'Péntek: Attila j; I> 6—Szombat: Brúnó !> 7—Vasárnap: Márk ;! AWWWWVWWWWWWWWWWWHWK Pedig mennyi minden lakozik az ilyen szenvedő lélekben! Mély fájdalom, keserű harag, még a forrón szeretett megboldogult iránt is, amiért elment és magára hagyta őt — harag Isten iránt, amiért elszólította. Aztán emészti az önvád. Hogyha ezt vagy azt másképpen tette volna, talán most is élne az ura! Talán nem szerette őt eléggé, mivelhogy nem bírta rávenni, hogy jobban törődjék saját magával. Sokszor álmodik férjével, maga előtt látja és szeretné mindezt valakinek elmondani. De nincs senki, aki meghallgatná. Pszihiáterek szerint ez reménytelen lelki állapot, sőt megbetegedéshez vezethet. Mint ahogyan Vörösmarty Mihály írja édesanyjáról: “Egy szegény nő, Isten látja, Nincs a földön egy barátja. Agg szegény és gyámoltalan, Ül magán a csendes lakban." Az emberek tanácsolják, hogy dolgozzon az özvegy, a munka majd elfelejteti vele fájdalmát. De erre ez a válasz: "Dolga nincs, hogy volna dolga? Kis ebédhez nem kell szolga. 5 az ebédnél nincs vendége, Csak a múlt idők emléke. Aki maga néz a tálba, azt az étel nem táplálja. Több annak a gondolat ja, mint amennyi jó falatja. Gondol vissza és előre, A sok jó és bal időre. S félig étel, félig bánat, Mindkettőbe belefárad.” Viszont a legelhagyatottabb özvegynek is van MINDENNAP! KENYERÜNK Az óhazában már learatták a búzát és megünnepelték az "új” kenyeret. Érdemes eltűnődni a kenyér krónikáján és hogy milyen lehetett a régi idők kenyere. — A gabonáról tudni kell: a kétszemű — vagy tőnké — búza a vadbúzából ered. Ez utóbbit még ma is termesztik Pakisztánban, a Kaukázusban és Irán nyugati részén. Kultúrnövénnyé valószínűleg Krisztus előtt 5000 körül nemesedett Babilóniában és attól keletre. A IV. században a perzsáktól került Egyiptomba, Szíriába, Palesztinába. Egyiptomból jutott Észak-Afrikába, innen Szicíliába, Itáliába, majd a Gibraltáron át Spanyolországba. Krisztus előtt 3000 évvel pedig a Balkánon át a Duna területére és Közép-Európába. — Valószínű, hogy egykoron a magot közvetlenül a kalászról verték le, azután megpuhították vízben, s megették. A pirított gabonát kedvelték Egyiptomban, Görögországban, szerették a rómaiak. A pirítás további előnye: a magok törékennyé váltak. Könnyebben is őrölhették meg az akkori kézi malmokban. Eleinte tányér alakú kenyeret sütöttek. Csak melegen fogyasztották, mert ha kihűlt, megkeményedett. A kenyér készítésében meghatározó változás volt, amikor felfedezték a sütőkemencét. Az elsőt a Nílus völgyében építették. — Hol sütöttek először élesztős, illetve kovászos kenyeret, ma pontosan nem tudható. Bizonyos viszont, hogy Egyiptomban az első és a későbbi birodalmak idején már egyaránt ették az élesztős és az anélküli kenyeret. III. Ramzesz sírboltjában nem kevesebb, mint negyvenfajta kenyeret és süteményt találtak. Tény: akkortájt a kenyér volt a legfontosabb tápláléka szegénynek, gazdagnak. Sőt, a kenyeret fizetési eszközként is elfogadták. A görögök pedig a kalácsot kedvelték. A tésztába mézet, sajtot s négyfajta gyökeret tettek. Néhány szó a rozsról: hazája Elő- és Közép-Ázsia. A római korszak elején már Dél-Németországban és Svájcban termesztették. A középkorban a szlávok Észak-Németországba magukkal vitték. Barátja, Aki mindig meghallgatja, megvigasztalja, támogatja. Aki védi, amikor nem védekezhet, helyes útra vezeti, amikor eltéved, felemeli, amikor elbukik az élet keserves terhe alatt. Mint ahogyan Ravasz László írja az özvegy imádságában: "Óvj meg attól, hogy a. világ vigasztaljon meg engem léhaságával és könnyelműségével, szivetrontó tanácsaival és megalázó örömeivel. Azért Te magad vigasztalj meg engem, hogy kezedből vegyem a fájdalmat, mint egy fejemre tett töviskoronát, amivel kiválasztasz engem és a sírók, a szenvedők és a hívők méltóságára hívsz el. Taníts meg engem gondviselésedben bízni, viszontagságok és próbák közt várni a bizonyos hajnalt.” Heti fohász Uram, Te örömre teremtettél minket. Adj örömet a szívünkbe és add, hogy örülni tudjunk a kis dolgoknak is, mert ezek teszik széppé az életet. Add, hogy örülni tudjunk a tavasz virágainak, a madarak dalának, a mókusok játékának, de tudjunk örülni az esőnek is meg a felhőknek és a szélnek. És add, hogy örülni tudjunk, ha jó hírt hallunk valakiről —, de bánkódjunk mások szerencsétlensége felett. Add, hogy örüljünk a csillagfénynek és a napsugárnak, a gyermekek kacagásának, kutyáink hűségének, cicáink dorombolásának, de szomorodjék el szívünk, ha a világot elárasztó bűnökről hallunk. Add, hogy örülni tudjunk az életnek, mert Tőled kaptuk azt és tudjunk könnyes szemmel is mosolyogni. Mert csak Te tudod igazán mi jó nekünk s ha érezzük sokszor sújtó kezed, tudnunk kell, hogy minden a világon a Te akaratodból történik — kivéve a bűnt. Ijram, Te örömre teremtettél minket, add meg szívünkbe a Te örömödet, a tisztaszívüek örömét, az igazi, állandó, soha el nem múló örömet, mely a Benned való hitből fakad. Amen. HIMALAYAI HÍRMONDÓ Hirközvetités igricek utján Nepálban, a katmandui fennsíkon él a művészi alkotásairól ismert nevar nép: templomépítők, ékszereket, faszobrokat, ötvösmunkákat készítenek. Legalsó kasztjuk a gaine törzs. Tagjai rendkívül szegények, csak a városok falain kívül lakhatnak, mégis nélkülözhetetlenek, mert ők pótolják az újságot, a rádiót és a tévét. Különleges húros hangszerük monoton kíséretével vidám és szomorú történeteket adnak elő, szerelmi dalokat énekelnek, és beszámolnak a nagyvilág híreiről, államfők látogatásáról, árvízről, aszályról, háborúról — békéről, egyszóval szenzációkról. Minthogy semmiféle hírügynökséggel nincsenek kapcsolatban, a híreket vándorlásuk közben szedik össze, akárcsak őseik, a hajdani igricek. Előadásukat az ími-olvasni nem tudó nép áhítattal hallgatja, minthogy még a néhány év előtti esemény is szenzációként hat és szívesen megfizetik érte a maréknyi nyers rizst. NAGY MÉDA: ( KI FEJTI MEG? Egy csillag vagyunk csak a sok között. Ki fejti meg, hogy az élet miért e földre költözött? Miért fakad földünkből virág s növekszik sudár faóriás, miért alakul kristály sötét ölén a mélynek, melyért az ember mérhetetlen többet szenvedett, mint azért, hogy egyformán jusson mindenkinek kenyér. Ha tudná e fénylő kő, gyémánt, rubin, smaragd, a tisztatűzü, hogy nemcsak szépséget, de átkot is hordanak, inkább eggyé vegyülne földdel, mert nem boldogtalanságra született az embar. hanem örvendeni szép világán Istenének.
