Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-12 / 28. szám
6. oldal ORVOSI VÉLEMÉNY: AZ IDŐSEBB GENERÁCIÓNAK IS SZÜKSÉGÉ VAN SZEX-ÉL..TRE CLEVELAND, Ohio — A Case Western Reserve University-n nagy konferenciát tartottak, melyen 65 öreg-otthon képviselői vettek részt. Az egyik előadó, Dr. Arnold L. Heller egyetemi tanársegéd “ Az öregek és krónikus betegek szex-élete” cimü előadásában arról beszélt, hogy az idősebb generációnak is szüksége van a szexre és szerelemre. Az a kedves öreg pár, akik nemrég házasodtak össze, talán nem is csak társaságot keresnek, nemcsak az egyedüllét unalmától akarnak megszabadulni és a sugár az öregur szeméből nemcsak a szemüvegén megcsillanó napfény, hanem a fellohbanó szerelem jele. Dr. Heller erősen bírálta az öreg-otthonokban szkásos felfogást, mely a szexuális aktivitást szinte lehetetlenné tette az idősebbek részére. Pedig élhet valaki szexuális életet 80, sőt 90 éves korában is. Természetesen idős korban a nemi tevékenység függ a fizikai jólléttől, a partnertől és a házassági állapottól is. De ha valaki nagy “nőhóditó” volt 20 éves korában, valószínűleg az lesz még 80 éves korában is. A Duke egyetemen végzett tanulmányok kimutatták, hogy az egészséges nők 33 százaléka, a férfiaknak 80 százaléka érdeklődik a szex iránt 60 éves korán túl. De 70 éven túl a férfiaknál ez az érdeklődés már csak 25 százalék. Az öreg-ottthonokban szinte semmi lehetőséget nem adtak eddig az ott lakó idősebb (de nem is olyan öreg!) generációnak a szerelemre.Ma ga a légkör szinte megtiltotta, hogy erre még csak gondoljanak is, sok helyen, főleg a közös szobák miatt. Az otthonok lakói szinte csak az étkezésekre hivó csengő szavának éltek és ha egy kis flört fejlődött ki, azt a vezetőség nem nézte jó szemmel. Pedig a férfit és nőt meg kell tartani férfinak és nőnek. Ha idősebb is az a kedves dáma, azért ápolhatja haját, arcát, tehet magára parfőmet, ékszert. És a férfiaknak is több önbizalmat ad, sőt több esélyt a “hódításra”, ha rendes ruhában járnak és jól borotvált arcukat bekölnizik. Cocktail órákat kell rendezni nekik, a vezetőségnek pedig nem szabad rossz szemmel nézni a lakók szexuális érdeklődését, mert idősebb személyeknek is szükségük van a társadalmi életre, gyakran pedig az intim együttlétre is. KÖNNYŰ MONDANI: TESSEK KIPRÓBÁLNI! A dohányzás ártalmairól évtizedek óta nyilatkoznak, vitáznak az orvosok. A legkülönbözőbb módszer eket ajánlják, hogyan lehet leszokni az egészségtelen cigarettáról. Dr. Robert St. John neves washingtoni belgyógyász a következő szabályok betartására ösztönzi dohányzó betegeit: — Mindig csak egy csomag cigarettát vegyen, egyszerre, sohase többet ! Utasítsa viszsza, ha cigarettával kínálják! Rágyújtás után tegye a cigarettás dobozt a zsebébe, ne hagyja asztalán heverni; A napi első cigarettát csak a reggeli kávé után szívja el- Ha munka közben elfogy a cigarettája, ne kérjen kollégáitól! Minden csomag után változtasson márkát! Ne dohányozzék a szabadban! Ne dohányozzék az ágyban! Ha éhes, ne gyújtson rá (egyék inkább almát, vagy más gyümölcssöt!) — Munkahelyén, s otthon egyaránt, minden cigaretta után ürítse ki a hamutartót! Mielőtt cigarettára gyújt, számoljon előbb: ma már menynyit szívott. Ne dohányozzék vonaton, taxiban, repülőgépen, sőt, saját gépkocsijában sem! A következő cigaretta előtt mindig várjon két percet! Mig az ebédre, vacsorára vár, ne gyújtson rá — olvasson ! írás, takarítás vagy bármely más kézzel végzett munka közben ne dohányozzék ! Minden cigaretta után tegye el közeléből a hamutartót! (A hamutartó “csábit”, a döhányzásra emlékeztet.) Evés után ne dohányozzék az asztalnál! Álljon előbb fel! — Ha randevúra vagy hivataliban várakozik, ne gyújtson rá! Társaságban csak óránként egy cigarettát szívjon! Ne dohányozzék, ha valakivel beszélget! Dohányzás közben ne egyék, ne igyék, ne nézzen televíziót-! Értekezleten akkor se dohányozzék, ha csak hallgató! Amikor jelenlétében mások dohányoznak, ne gyújtson rá! Munkaidő alatt ne pöfékeljen, sőt, v vasárnap se dohányozzék! Mindehhez: a szabályok közül minden héten négyre kell IGYUNK MEG EGY KÁVÉT? Tudjuk, hogy késő este, lefekvés előtt “még egy kávé” elrontja a legtöbb ember éjszakai nyugalmát. Ez most már az agyhullámok mérésével is bizonyítható. Rövidebb lesz a leginkább pihentető mélyalvás. Az eredmény: reggel nehezen kászálódunk ki az ágyból, a nap első óráiban fáradtnak és kiadatlannak érezzük magunkat — s ezen az újabb kávék segítenek a legkevésbé. Ha valaki alacsony vérnyomás miatt rossz alvó, annak használhat este is egy kevés koffein, de ez már orvosi kérdés. Tévedés, hogy az alkoholt “semlegesíti” a kávé. Az alkohol és a koffein ugyanis az agynak ugyanazon részeire hat. Az alkohol serkentő hatása rövid, csakhamar bekövetkezik az emlékezet tompulása, az összevissza beszéd, a bizonytalan mozgás. Végül teljesen “lefékeződik” az agytevékenység. A koffein serkentő hatása lassúbb és tartósabb, de túlfogyasztással a mélypont elkerülhetetlen. Ha a két hatás találkozik, a feketétől csak rosszabb lesz az alkoholos állapot. A cukor vagy tej, tejszínhab lassítja a koffein felszívódását a vérbe. Később érezhető a serkentő hatás, de a letörés elmarad vagy kevésbé kellemetlen. Kávét nem akkor kell inni — ha egyáltalán szükséges valakinek —, amikor már kimerültek vagyunk, hanem a várható fokozott fizikai vagy szellemi munka előtt. Ezt különösen gépkocsivezetőknek ajánlják. A fáradtsági szakaszban egy csésze átmenetileg mozgósítja a szervezet tartalékenergiáját, de a kockázatmentes felfrissülés a vezetés közbe iktatott könnyű testmozgás pihenés. A koffeinmentes kávéban is vannak serkentő, de nem izgató anyagok. Mint minden élvezeti cikkre, a kávéra is rá lehet szokni. Leszokni róla nehezebb. Autóvezetésnél legveszélyesebb az alkohol DETROIT — Herbert Moskowitz, a Los Angelesi egyetem Közlekedési Intézetének vezetője tartott előadást Detroitban az alkoholnak és a marijuanának a vezetőkre tett hatásáról. Beszédében elmondta, hogy a balesetek okozóinál nehéz megállapítani, hogy a marijuana közrejátszott-e a baleset előidézésben. A marijuana okoz ugyan figyelem kiesést, de az alkohol sokkal veszélyesebb, mert alkohol hatása alatt a vezető elveszti a képességét kocsijának irányítására, és kontrollálására, nem veszi észre a szembejövő kocsit, a forgalmi jeleket, télen az ut jeges részeit. A kocsivezetőnek sok mindenre kell figyelnie vezetés közben, különböző feladatokat kell megoldania, melyek megoldásának gyorsaságát a marijuana csökkentheti, de az alkohol legtöbbször a legegyszerűbb feladatok teljesítésére is képtelenné teszi a vezetőt. A legtöbb balesetet ittas állapotban lévő vezetők okozzák. Több zöldfőzeléket étrendünkbe "Topless" Orvosi megállapítás szerint az emberi szervezetnek körülbelül hatvan féle tápanyagra van szüksége. Olyan élelmiszerünk azonban, amely valamennyit kellő mennyiségben tartalmazná, nincs. A megoldás azért csak a helyesen összeállított, vegyes étrend lőhet. E helyen most az ismertebb zöldfőzelékek fontosabb étrendi hatásairól adunk rövid ismertetést. Hüvelyesek: A bab, a borsó, és a lencse szolgáltatja a testünket felépítő fehérjéket. Spenót: Nagyon sok vita van körülötte. Ma már tudjuk, hogy csak a túlzott és egyoldalú élvezete esetén léphetnek fel káros tünetek. Újabb megfigyelés, hogy “K” vitaminja a vérzékenység ellenszere. Mindemelett “C” vitamint, vasat és a gyermek fejlődését . elősegítő egyéb fontos anyagot is tartalmaz . Torma: Máj védő hatása miatt külön figyelmet érdemel. Egyes országokban tormakivonatokat is adnak a májbetegeknek. Hagymafélék: Nem csupán fűszernek valók. A bennük lévő illő anyag a szervezet anyagcseréjét élénkíti, a lerakodott káros anyagot megmozgatja és eltávolítja. A fokhagyma az érelmeszeszedés kiváló ellenszere. Répafélék: Régebben a szegények eledelének tartották. Egy oldalú fogyasztása miatt gyakori volt a golyvás megbetegedés. “A” elővitamin tartalmánál fogva — amely bőr és szaruhártyavédő anyag — az étrendünkben nem nélkülözhetjük. Káposzta: Önmagában, gyakran és nagy mennyiségben golyvát okozhat. Cékla: Vegyes táplálkozás esetén meggátolja a sejtek túlburjánzását, a rák kifejlődést. Erős paprika: A renyhe gyomor és bélmüködés ellenszere, a kezdő gyomorfekély kifejlődését viszont elősegíti. A hangszálaknak kifejezetten ártalmas. MEGHALT JOE E. BROWN HOLLYWOOD — 81 éves korában meghalt Joe E. Brown, Amerika egyik legnépszerűbb komikusa. Utoljára 1960-ban látta őt a közönség a The Father of the Bride-ban és még 1961-ben megjelent Mike Douglas-szel a TV-ben. De kisebb agyvér zés érte és visszavonult a játéktól. 1949-ben a Bowling- Green State University diszdoktorrá avatta a háborúban tanúsított hősies magatartásáért. napf üldözők Párisban PÁRIS — Először St. Trapézban jelentek meg, a francia tengerparton, majd Nizzában a melltartó nélkül napfürdöző hölgyek. Most már Páris szivébe is eljutottak és nyilvánosan fedetlen mellel napfürdőznek. Egy kődobásra a Nemzetgyűlés épületétől Deligny fürdőmedencéjéban a napfény legomboltatta velük melltartóikat, ugyanígy Molitorban is, Páris divatos nyugati negyedében. A törvény még nem nyilatkozott. Egy jogszabály megállapítja ugyan, hogy három hónaptól két évig terjedőhető elzárással büntethető, aki megsérti a közerkölcsöt, de hogy a félmeztelen hölgyek milyen kategóriában tartoznak, arról egyelőre csend van. A Deligny rendőrségen minden esetre megjelent egy férfi és felháborodva tett panaszt, hogy az ő ablakából épp oda látni a mellüket mutogató napfürdöző nőkre. A rendőrség kiszállt kivizsgálni az ügyet és megállapította, hogy valóban kitünően látni a hölgyek szép mellét a panaszt tevő ur ablakából — 1,000 láb távolságra messzelátón. A panaszt nem vették figyelembe. T rászokni. A nyolcadik héttől pedig naponta továbbbi egyre. Tessék kipróbálni!