Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-20 / 38. szám
MAGYAR HÍRADÓ S. oldal VÁMMENTES IKKA CSOMAGOK FŰÜGYNÖKSÉGE Különböző cikkek és szabad választás vagy készpénzfizetés magyarországi címzetteknek, Csehszlovákiában lakók részére is felveszünk TÜZEX csomagokra rendeléseket ✓ MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK is RENDELHETŐK U.S. RELIEF PARCEL SERVICE, inc. 245 EAST 80lh STREET. NEW YORK. N. Y. 10021 — Phone LEhigh 5-3535 BRACK MIKLÓSNÉ. igazgató BEJARAT 1545 2nd AVENUE A nagymama kicsi angyalkája MITTENDORF, Ausztria — Erika Wagnert mindenki ismerte Mittendorfban. A városka nem volt ugyan valami kiterjedt nagyváros, de azért igy is figyelemre méltó dolognak számított, hogy egy 7 éves kislányt mindenki ismer. Azok azonban akik ismerték, Erika, a 7 esztendős, angvalarcu gyilkos. nem találtak ebben semmi meglepőt.- Erikát lehetetlen volt elfelejtenie annak, aki egyszer is találkozott vele. A bűbájos, mosolygó arcú, göndörödően szőkehaju, sötétszemü kislányt csak úgy hívta mindenki, hogy “A kis szőke angyal”. Kedves hangján mindenkinek köszönt az utcán, amikor jött, vagy amikor ment az iskolába. Bájossága mellé társult okossága is. Az iskolában ő volt a legjobb tanulók egyike. Otthon pedig a nagymami kedvence. Erika Wagner anyja pincérnő volt egy nagy osztrák nyaralóhelyen és csak ritkán volt alkalma meglátogatni kislányát. Erikát a 61 éves Maria Kubista, a hőn szeretett nagymami nevelte. A kislány rajongott nagyanyjáért és a nagymama nemkülönben szerette egyetlen unokáját. Mindig együtt voltak, amikor a kislány odahaza tartózkodott. A nagymami sokat mesélt neki és oktatta ,jóra nevelte. A kislány meg előszeretettel segédkezett nagyanyjának a háztartásban. így teltek a hónapok, vidáman és boldogan a mittendorfi kis lakásban. Az elmúlt télen egy kis változás állott be a nagymami és a kislány megszokott életében. Mrs. Maria Kubitsa ugyanis gondolt egyet és a házba fogadott egy másik kislányt is, az ugyancsak 7 esztendős Veronika Heissmannt, akinek nevelését elvállalta. Nagymami úgy okoskodott, hogy a kis Veronikának is hasznára válik, ha egy gyermekszerető, jószivü nagymama neveli, aki pótolná az anyát is, meg aztán a kis Erikának is jól jönne egy hasonlókorú játszótárs. Nagyobb lenne a kis család, szebb és boldogabb lenne mindnyájuk élete. A kis Erika tapsolt örömében, amikor a feketehaj u, kissé betegkülsejü kislány megérkezett hozzájuk. Elhalmozta szeretetével és úgy tekintett rá mint édes testvérére. Veronika valóban beteg volt, jobban mondva legyengült és nagymami mindent elkövetett, hogy megerősödj ölj. A két gyermek között pajtási viszonyt alakult ki, de Erika változatlan rajongással viseltetett nagyanyja iránt. A kissé egérarcu, többnyire hallgatag Veronikára nem féltékenykedett, hiszen látta jól, hogy a nagymami, akármenynyire is szereti a jövevény kislányt, csak őt szereti jobban. Erika érezte ezt . . . Ám egy napon észre kellett vennie, hogy Veronika befurakodott nagymami kegyeibe és nagymami szívesen fogadja, sőt, viszonozza a közeledést. Legalábbis Erika igy látta. Valójában nem történt más, mint hogy az idegen környezet lassan barátságos, meleg otthonná vált Veronika számára és ennek hatására a befogadott kislány is feloldódott, zárkózottsága fokozatosan megszűnt és ő is szeretni kezdte nagymamit ugyanazzal a hévvel, mint Erika. Nagymami pedig örült ennek a kedvező változásnak és szeretetével is igyekezett kimutatni, hogy vonzódik Veronikához, csakúgy, mintha s^ját unokája lenne. Mrs. Maria Kubista igyekezett megosztani a szeretetét a két kislány között, igyekezett igazságos lenni és arra törekedett, hogy sem az egyik, sem pedig a másik kislány ne vegyen észre semmi megkülönböztetést. Ugylátszik mégsem sikerült. Erika csak nézte a jövevény kislány és a nagymami viszonyában beállott változást és szivében egy addig soha nem tapasztalt érzés kezdett úrrá lenni: a gyűlölet érzése. Erika napról napra jobban gyűlölte Veronikát, akiben vetélytársat látott. És ekkor nagymami elkövetett egy hibát. Erika valami rossz fát tett a tűzre, ami nem volt nagy dolog, minden élénk pajkos kislánnyal megesik. Büntetésiből nagymami azt mondta Erikának, hogy Veronika jobb kislány mint ő és ezért Veronikát jobban szereti .. . Erika nem válaszolt, csak tágranyilt szemmel meredt Veronikára és nagy sötét tekintetéből gyűlölet sugárzott . . . Néhány napra rá, egy szép verőfényes tavaszi délután nagymami félre húzta a nagy, fával füthető kályhán fővő ételt, vette a kosarat és igy szólott a két kislányhoz: “Lemegyek a pincébe egy kosár fáért, legyetek jók!” Mrs. Kubista talán tiz percig volt távol, a kis kosarat nem volt nehéz megrakni aprófával és cipelni sem volt nehéz. Amikor belépett a lakásba, az idős hölgy arcából kifutott a vér és reszkető kezeiből kiejtette a kosarat. Veronika halotthalványan és eszméletlenül feküdt a díványon. Homlokán kékes folt éktelenkedett és orrán, száján dőlt a vér. Erika ott ült a konyhaasztal melletti széken és nagy, ártatlan szemekkel nézett nagyanyjára. “Úristen! ... Mi történt itt . . .” Mrs. Kubista csak ennyit tudott kinyögni. Erika azonban sietve magyarázta a történteket: “Veronka megbotlott és el vágódott, a fejét pedig beütötte a kályha szélébe. Én ... én meg felemeltem és ráfektettem a díványra . . .” Nagymami hiába próbálta magához téríteni az eszméletlen gyermeket. Gyorsan hivott hát egy mentőkocsit, ami perceken belül meg is érkezett. Veronikát száguldva vitték Linzbe, a környék egyik közelebbi nagyvárosába, és a sietség ellenére is a kislány útközben meghalt . . . Mittendorfban mindenki szörnyülködött a szerencsétlenségen. Sajnálták Veronikát, de sajnálták az angyali arcú kis Erikát is, aki játszótárs nélkül maradt. Erika csendesen és szótlanul viselte el Veronika elvesztését. Nagymami sirt, mintha tulajdon unokáját siratná és Erika szeretetében keresett vigaszt. A kislány pedig újra a régi rajongással vette körül az ő egyetlen nagymamiját, akinek szeretete most már egyedül az övé volt . . . A Veronikán megejtett boncolás érdekes eredménnyel zárult, amelynek folytán a boncolóorvos jónak látta, ha értesíti a rendőrséget is. Kiderült, hogy Veronika halálát nem az éles szegélyű vaskályha okozta, hanem valami tompa tárgy, amellyel többször is lesújtottak a kislány fejére. Csendesen megindult a nyomozás a kis Veronika személye körül és megállapították, hogy a lányka mostoha anyjával élt, mielőtt Kubistáékhoz került volna, és a mostoha állítólag előszeretettel ütlegelte a kisányt, mondván, hogy másként nem lehet nevelni. Feltehető, hogy Mrs. Kubista folytatta ezt a bánásmódot, és a kislány talán egy durvább verés következtében vesztette életét. A rendőrség mindenesetre a nagyanyát tartotta gyanú alatt, bár az elmondta, hogy az alatt a tiz perc alatt történt az eset Veronikával, amikor ő a pincében tartózkodott. “Járt valaki ezidő alatt a lakásban?” — kérdezték a nyomozók. Mrs. Kubista megrázta a fejét. Akkor az egyik nyomozó Erikához fordult. “Szokta a te nagymamád bántani Veronikát?” És Erika azonnal rávágta: “Ó, nagyonis sokszor bántja. Egy leveses kanállal szokta ütni.” Akkor a rendőr Mrs.s Kubistához fordult: “Velünk kell jönne, asszonyom. És jobb lenne, ha vallana, csak saját helyzetén segítene ezáltal.” Az idős hölgy azonban zokogásba tört ki: “Én soha nem bántottam őt, ugyanúgy szerettem mint Erikát, én nem tettem ezt a szörnyűséget! . . .” Ekkor Erika, látva, hogy nagymamit el akarják vinni, hirtelen sírva fakadt: “Ne vigyék el nagymamit! . . . Nagymami nem hibás, nagymami jó ... Én ütöttem meg Veronikát, de már nem haragszom rá . . .” És a detektívek faggatására lassan kialakult a szörnyű eset képe. Amikor a két kislány egyedül maradt a konyhában, Erika felkapta a nagy levesmerő kanalat és teljes erőből ütni kezdte a diványon heverő Veronika fejét akit gyűlölt, mert beférkőzött nagyanyja bizalmába. Bevallása szerint vagy 16 ütést mért a fejére és csak akkor hagyta abba, amikor meglátta a kislány száján és orrán kibuggyanó vért. A nagyanyát azonnal felmentették, de Erika többé nem maradhatott a házban. Zárt intézetbe vitték, hozzáértő nevelők közé, ahol nagyon sok időt kell eltöltenie amig cselekedetét elfelejtik, és amig ő is elfelejti a szörnyűséget, amelynek emléke ma még benne él,
