Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-13 / 37. szám
15. oldal csodálkozom. 16 éve élek Amerikában és nem szűntem meg csodálkozni gyönyörű magyar nyelvünk ellen írásban és szóban elkövetett merényleteken. Sok magyar újságot és könyvet olvastam ez alatt a 16 év alatt. Gyakran élvezettel, de sokszor csodálkozva és bosszankodva. Nemcsak itt az emigrációban, de már kora gyermekségemtől kezdve szívügyem a magyar nyelv. Kis gimnázista koromban is, mikor a magyar órán nyelvünk törvényeiről tanultunk, osztálytársaim nagy része enyhe unalommal vett tudomást a sok kitűnő szabályról, míg nekem csodálatosképpen legkedvesebb tantárgyam volt. Azóta is életem örök, egeytlen és legnagyobb “szerelme” a magyar nyelv. Nem tudom, más emigrációs csoportnak hány írója és költője akad, de azt hiszem, itt is mi magyarok vezetünk. Nálunk mindenki ír. Akár tud írni, akár nem: ír, mert valami megnevezhetetlen boldogságot érez, ha nevét nyomtatásban látja. Mikor pedig saját összekuporgatott pénzén kiad egy könyvet, vagy valamelyik újság leközli egy-két cikkét vagy versét, akkor már írónak és költőnek képzeli magát. Valamikor nem is olyan régen az írást "írásmüvészet”-nek nevezték és a betű hivatott gyakorlói, igazi művészei féltő gonddal csiszolgattak egv-egy verssort, egy-egy mondatot, mielőtt az olvasók kezébe adták. Emlékszem rá: az első magyar könyv, amit Amerikában olvastam — emigrációs irodalmunk egyik “nagysága” írta — határtalan lehangoltsággal és elkeseredéssel töltött el. "Ezentúl ilyen fércmunkákat kell olvasnom?” — kérdeztem bánatosan önmagámtól. És sürgősen megtanultam angolul olvasni, hogy igazi irodalmat is élvezhessek. De hiába! Az angol könyvek nem pótolhatják azt, amit a magyar nyelv jelent anyanyelve szerelmesének. Így hát olvastam továbbra is magyar könyveket és újságokat. Felfedeztem, hogy hála Istennek, itt is élnek kitűnő írók, első élvonalbeli költők és ragyogó tollú újságírók. A hiba csak az, hogy túlságosan sok a dilettáns. Emigrációnk számos toliforgatója még a helyesírás legelemibb szabályaival sincs tisztában, írásuk pongyola, mondatszerkesztésük hibás, magyartalan és nem egyszer érthetetlen. Olyan kiváló írók és költők, mint Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály — hogy csak egy párat említsek —, akik a magyar nyelvnek igazán elsőrendű művelői voltak, igazi írásmüvészek, nemcsak írtak, hanem olvastak is. Olvastak naponta, szorgalommal, tanulni vágyón, hogy amúgy is gazdag nyelvkincsünk még jobban gazdagodjék. Sokan emigrációs toliforgatóink közül nem is gondolnak arra: az íráshoz olvasni is kell. Egyik — magát előszeretettel "költőnek” nevező — úrról köztudomású baráti körében, hogy saját szellemi termékein kívül egyebet nem olvas. Kérdésemre, hogy a magyar irodaiamban ki a legkedvesebb költője, hosszas dadogás után kijelentette: diákkorában szerette Petőfit. Az pedig elég régen volt, mert az illető úr már jóval túl van hatvanadik életévén. Emigrációs kiadványaink között egyetlen egyet találtam, mely bírálni mer, őszintén meg meri írni, ha a megjelent írásiról még az alsósgimnázisták dolgozatainak mértékét sem üti meg. 16 év alatt itt megtanultam, hogy csak dicsérni szabad. Mintha minden könyv szerzője azzal adná át új művét is mertetésre, amit Az Ember Tragédiájában az Ür mondott Lucifernek: "Csak hódolat illet meg, nem bírálat...” így aztán a könyvvásárlásnál legtöbbször "zsákbamacskát” kell vennünk, mivel a fércmunkák gyakran még dicsérőbb bírálatokat kapnak, mint az igazi irodalmi művek. Most pedig őszinte szívvel kérek minden olvasót: aki írásaimban magyartalanságot, pongyolaságot, rossz mondatszerkesztést talál: írja meg nekem. Nem sértődöm meg a bírálatért, nem haragszom meg senkire. Mert azon kívül, hogy végtelen szeretettel szeretem anyanyelvemet, van egy másik — sokak által megbocsájthatatlannak tartott — bűnöm is: nem tudok gyűlölni, csak szeretni. SZEMMEL VERÉS A szemmel verésben való ősi hiedelem mind a mai napig tartja magát, sokan ennek tulajdonítják a betegségeket és a baleseteket. Dr. Cappanari amerikai kutató tanulmányai szerint különösen Dél- Olaszországban és Szicíliában találkozhatunk azzal a széles körben elterjedt hiedelemmel, hogy egyes emberek, mégpedig a nagyon sovány termetűek a szemmel verés képességével rendelkeznek. Egy csepp olívaolajat öntenek egy tál vízbe. Ha az olaj a víz felületén szétfolyik, ez annak a jele, hogy szemmel verés történt. A szemmel verés felelős lehet a betegségekért, a meddőségért, a torzszülöttekért, az elmezavarokért, a rossz termésért, a marhavészért, az élelmiszerek, vagy a bor romlásáért és egyéb sorscsapásért. A szemmel verés leküzdésére többféle bonyolult rítus szolgál, mint például a szellemidézés és az ellenvarázslat. Ilyen eszközökkel a gyűlölet összpontosítható és éppen az ellen fordítható, aki “szemmel vert”. Dr. Cappanari szerint a Földközi-tenger mellett lakók egyik legrégebbi, vallási mítoszáról van szó. Egyenesbe hozták az egyenlítőt Kis országokban kis ügyekből is nagy válság robbanhat ki. Ez történt a minap Ecuadorban. Itt, a főváros egyik látványossága, a Quitótól mindössze néhány kilométerre található, tizenkét méteres oszlop, mely a Földet két egyenlő féltekére osztó egyenlítői vonalon áll. A korunkra jellemző kételkedés azonban kikezdi a legszentebb és legjövedelmezőbb turisztikai látványosságokat is. Kikezdte a Quito közeli egyenlítői oszlopot is. A gyanú először 1964- ben merült fel, de akkor a földmérés professzorát, aki kétségbe merte vonni, hogy valóban ott húzódik az Egyenlítő, ahol az oszlop áll, azonnali hatállyal elbocsátották az egyetemről. Ez óvatosabbá tette a szakembereket, de a felröppentett kérdést nem oldotta meg és a gyanút nem altatta el. A közelmúltban, azután sikerült "kivívni” a jogot, hogy tudományos méréseket végezzenek. Az eredmény az 1964- ben elbocsátott professzort igazolta. Az oszlop a tényleges egyenlítői vonaltól 307,9 méterre áll. A mérési eredményekből kisebbfajta minisztériumi válság robbant ki. Mi történjen ezekután a népszerű turisztikai célponttal? Már-már majdnem népszavazásra került sor az ügyben, mikor végül is az ecuadori minisztertanács úgy döntött: vállalja a költségeket és pontos helyére teteti át az egyenlítői oszlopot ... MANILA Kőkorszak a huszadik század végén Mindanao a Fülöp-szigetek közül a legdélebbre fekszik. Itt végzett kutatásokat egy tudományos expedíció, amelynek tagjai 1500 méter magasságban, az őserdő egyik tisztásán váratlan felfedezést tettek. Itt él az eddig teljesen ismeretlen tasadav-törzs, teljesen elszakítva- minden civilizációtól. Életmódjuk a hajdani kőkorszakbeliekhez hasonló. Barlangokban élnek, bogyókkal és elejtett állatok húsával táplálkoznak. Ruházatuk csupán ágyékkötő, amelyet farostokból szőnek. A gabonaneműeket, a dohányt, cukrot, a sót nem ismerik. Kedvenc csemegéjük a pálmavelő, amelyet a fák törzséből csapolnak le. Eszközeik kőből és fából készülnek, fegyverük pedig a bambusznádból készült íj, amellyel madarakra vadásznak. Az őserdőben csapdákat állítanak fel, és ha sikerül, majmot fogniuk, azt ősi módon csiholt tűzön, nyárson megpirítják, és nagy élvezettel fogyasztják el. A tudósok becslése szerint mindössze százan lehetnek. Többnyire egynejűségben élnek. Az özvegyen és árván maradtak külön családot alkotnak, közösen gondoskodva magukról. Nem élnek törzsi közösségben, vezetőjük sincsen. Nyelvük talán az összes ismertek közül a legprimitívebb. Az "ember” és a “tenger” fogalmára nincs is szavuk. Semmiféle vallási kultuszt nem űznek, és azt sem tudják, hogy kívülük máshol is élnek emberek. Múltjukról, elődeikről semmi felvilágosítást adni nem tudnak. Az antropológusok szerint a törzs mintegy 2000 esztendeje létezik, és rejtély, hogy ez a kis csoport hogyan maardhatott fenn ezen az elzárt helyen, ennyi ideig anélkül, hogy bárki is felfedezte volna. Mindanao szigetén több primitív törzs él, de mindegyik jóval magasabb fejlődési fokot ért el, mint a tasaday. Ezek már közösségekbe tömörültek, és vallási rendszerük is kifejlődött. Feltehető, hogy a tasaday-törzs valamikor a manabos törzsből szakadt ki, amely ma már némi érintkezést tart fenn a civilizációval. Lehetséges, hogy valami elemi csapás, ellenséges törzs, vagy járvány elől menekültek az őserdőbe. Valószínű, hogy a jelenleginél jóval többen voltak, de időközben a kolera megtizedelte őket. Most egy Fülöp-szigeti antropológus, dr. Eliziade javaslatára a kormány a tasaday-törzs által lakott őserdőt széles sávban védett területté nyilvánította. Még a tudományos expedíciók tagjai is csak engedéllyel és védőoltásokkal ellátva léphetnek be ide, mert a törzs tagjai a betegségekkel szemben úgyszólván semmi ellenállással nem rendelkeznek, és félő, hogy még egy náthajárvány is a nép teljes pusztulását idézné elő. (Folyt, a 9. oldalról) Önnek mennyi a vérnyomása? kényelmes is, egymagában kevés. Itt kell megemlítenünk, hogy egyes betegek szenvedélyesen ajánlanak betegtársaiknak olyan gyógyszereket, amelyek az ő esetükben beváltak. Előfordul, hogy ezek a gyógyszerek másoknál éppen ellentétes.hatást, válthatnak ki. Az orvos, amikor megfelelő gyógyszert rendel, figyelembe veszi az egyéni alkati tényezőket is. A magas vérnyomás gyógyításában fontosabb az orvos által előírt életmód következetes és szigorú betartása. Igaz, ez az életmód olykor sok lemondással jár, de a várható eerdmény kárpótolja a beteget a "szenvedésekért". Az elhízás káros voltát ma már mindenki ismeri, a diéta előírásait azonban kevesebben. Elterjedt téves nézet az, hogy a magas vérnyomásos betegnek tartózkodnia kell a húsételektől. Nos, a húsétel fogyasztása nem befolyásolja a magas vérnyomást, a zsírfogyasztás azonban annál inkább. Szigorú szabály azonban a sószegény étrend betartása, az ételeket só nélkül, vagy kevés sóval készítsük el. Óvakodjunk a puffasztó ételektől, és hetenként legalább egyszer — kellő pihenés mellett — tartsunk gyümölcsnapot vagy gyümölcslé-napot. A diétában a só megszorítása az esetek nagy részében a vérnyomás normalizálódásához vagy a magas vérnyomás csökkenéséhez vezet. Naponta egy-két fekete fogyasztható, mert a koffein tágítja a szív, az agy és a bőr ereit. Kerüljük, amennyire lehet az izgalmakat, mert a magas vérnyomásban szenvedő betegre egy nagyobb megrázkódtatás végzetes lehet. Hasenfeld professzor szerint a magas vérnyomás nem zárja ki a magas kor elérését. Magas vérnyomással is szépen meg lehet öregedni, csak éppen be kell tartani az egészséges élet szabályait: a rendszeres életmódot, a kellő pihenést, a mértékletessé get a szeszes italok fogyasztásában, a dohányzásban, az enyhe testedzést és az izgalmaktól való óvakodást. Jó hatással van a magas vérnyomásos betegre a környezetváltozás, de a hely megválasztását feltétlenül beszéljük meg kezelőorvosunkkal. DR. MARÉK ANTAL
