Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)

1973-09-13 / 37. szám

6. oldal Nixon: Kennedy és Johnson alatt is voltak lehallgatások WASHINGTON — Nixon elnök sajtókonferenciáján ki­jelentette, hogy nemzetvédel­mi titkok érdekében már elő­dei is lehallgatták azokat, akik gyanúsíthatok voltak a nemzet biztonságának szem­pontjából. Ez a gyakorlat 1961 és 1966 között közismert volt Washingtoniban. Nicholas Katzenbach, aki folytatólago­san helyettes igazságügymi­niszter, majd igazságügy mi­niszter volt, állítja, hogy ő nem tudott ilyen lehallgatá­sokról. Nixon két közvetlen elődjé­re hivatkozott és a Legfel­sőbb Bíróság ama határoza­tára, mely szerint a törvény­telen betörés megengedhető gyanús egyénekhez a nemzet biztonsága szempontjából. A múlt évben is az volt a véle­ménye a Legfelsőbb Bíróság­nak, hogy az elnökséggel együtt jár ez a hatalom a nemzet védelmének biztosítá­sára. J. Fred Buzhardt szerint, aki a Watérgate ügyben az elnök speciális tanácsadója, Nixon elnök a Watergate vizsgálat megindulása előtti jogi vitára célzott, az ál­lam U. S. Kerületi Törvény­szék elleni ügyében. Nixon rámutatott még, hogy Kennedy és Johnson éveiben mindenki tudta, mi­lyen széles körben folynak ilyen lehallgatások és senki nem beszélt “impeachment”­­ről. Az elnök nem mondott pontos eseteket, de Buzhardt szerint a tárgy érzékenységét tekintve ezt nem is telhette. A Fehér Ház ügyvédje Nixon elnöknek május 22-én tett ki­jelentésére célzott, mikor az elnök az 1970-es biztonsági terv felállításának szükséges­ségét hangoztatta. 1966-ban ugyanis megszüntették az FBI némely titkos tevékeny­ségét. Az igazságügy minisz­térium egyik magasrangu tisztviselője az elnök májusi beszéde után úgy nyilatkozott a Washington Post-nak, hogy a beszüntetett tevékenységek magúkban foglalták a titkos lehallgatásokat. Katzenbach szerint meg nem voltak ilyen lehallgatások. Ma már igazán nem tudja az amerikai nép, kinek hihet. dúlój át. A mozgalmat ő indí­totta el 1960-ban. A parlament több tagja támadta a kormányt, mert megengedte, hogy a guru ujr az Egyesült Államokba jöj­jön, ahol Detroitban egy nyilvános ünnepeltetése alatt valaki egy krémeslepényt do­bott az arcába. A guru szerint az ő “Töké­letes Tudása” képessé teszi követőit olyan hatalmas szel­lemi erő megszerzésére, mely “isteni világosság” formájá­ban észlelhető testükön is. Apja halála óta a 15 éves guru feje a mozgalomnak és követői ilyen szép nevekkel illetik, mint a “Világmin­denség Ura”, a “Béke Fejedel­me”, a “Tökéletes Mester.” Ebben az évben apja születési évfordu lóját novemberben Houstonban akarja megülni nagy ünnepségek keretében. FÉRFI SAROK: EGYRE TÖBB FÉRFI IGÉNYLI A KOZMETIKÁT HAZÁJÁBAN Ő SEM PRÓFÉTA: Csempészéssel vádolják a pnrt Indiában NEW DELHI, India — Maharaj Ji, a 15 éves guru, aki jelenleg Amerikában jár városról városra híveket gyűjtve, Indiából való távoz­ta előtt, 13,300 dollárt tett le hogy kiengedjék hirdetni a “Tökéletes Tudást”. K. R. Ganesh pénzügymi­niszter bejelentette a parla­mentnek, hogy a gurunak az­ért kellett letenni a fenti ösz­­szeget, mert kivizsgálás alatt áll csempészés vádja miatt. Maharaj Ji, aki az “Isteni Világosság” vallási mozgalom vezetője. Azt állítja, hogy 5 millió hive van Indiában és 50,000 az Egyesült Államok­ban, múlt évben 35,000 dol­lár értékű ékszert, órákat és pénzt akart bevinni Indiába, amit a vámosok elkoboztak tőle. A mozgalom egyik veze­tő embere kijelentette, hogy az ékszerek, órák és pénz azt a célt szolgálták volna, hogy az a 3,000 nyugati “hivő”, akik múlt novemberben Indiá­ba repültek, megfelelő ellá­tásban részesüljenek. A guru követőit öt nagy repülőgép szállította Indiába, hogy egy hónapi elmélkedés után kellő­leg megünnepeljék a guru el­halt apjának születési évfor-Uj gazdag panasza — Doktor úr! Betegre kerestem ma­gam ... Gyógyulás helyett - halál BARSTOW, California — A 11 éves Wesley Parker ott feküdt rózsaszínű koporsójá­ban, kis keze keresztbefonva kedvenc szvettere felett és 200 gyászoló énekelt és imád­kozott mellette, várva, hogy feltámadjon. Wesley cukorbajban szen­vedett és meghalt, mert élet­­bentartó inzulinját elvonták tőle. Szülei az Assembly of God Church tagjai voltak és a gyülekezet egyik tagja, egy “gyógyító” kijelentette ne­kik: : meggyógyította fiukat, nem lesz szüksége többet az orvossákra. Eldobták a gyógyszert, de a várt gyógyu­lás helyett a halál látogatott el a kisfiúhoz. Négy napig várták feltámadását. “Nem lesz temetés, — je­lentette ki apja, — mert fiam fel fog kelni koporsójából.” De hiába nyújtogatták felé akrjukat szülei és sokan a kö­­rülállókból, parancsolva, hogy támadjon fel halottaiból, a gyermek nem kelt fel többé. Apja, Lawrence Parker vé­gül is belátta, hogy félrema­gyarázta a Biblia szavait, mert úgy gondolta, fia is fel fog támadni, mint a bibliai Lázár, akit Jézus hivott élet­re 4 nappal temetése után. Közben San Bernardino me­gye vezetősége kivizsgálást rendelt el az esettel kapcso­latban és a szülők tiltakozása ellenére orvosi szemrevétele­zést tartott. Az eset iratait a kerületi ügyészségre küldték további kivizsgálás végett. LOS ANGELES — Az ügy akkor kezdett aggasztóvá vál­ni, amikor Bob Harvey 17 éves lett. Ekkor már alaposan' elkezdett kopaszodni. Bob különben jómódú családból származott és tanulmányi elő­menetele szép karriert Ígért neki. Ám mit tesz a jó fej, ha nincs rajta haj! Bob korai kopaszodása mellett még egyéb riasztó külsőségekkel is rendelkezett, mint például ha­talmas krumpli orra és az ál­­lán diszelgő szőrös bibircsók. Ezekkel még valahogy meg­barátkozott, de ^kopaszodás már aggasztotta, mert a bil­­liárdgolyó simaságu kobakhoz egyáltalán nem társult elő­nyösen a hatalmas orr, sem pedig a bibircsók. Ez később, amikor Bobnek már egy szál haja sem volt, be is bizonyo­sodott. Hiába a kiváló diplo­ma, ha előnytelen külsővel rendelkezik az ember. Bob­tól enyhén szólva húzódoz­tak a munkaadók. És Bobnak mentőötlete támadt . . . Tu­lajdonképpen miért van koz­metika a világon ? Csak a nők­nek van joguk hozzá? . . . És Bob jelentkezett egy los angelesi kozmetikai intézet­ben, ahol akkortájt már ha­játültetést és plasztikai mű­téteket is végeztek . . . És néhány hét múlva Bob Harvey uj emberként lépett az utcára. Tükörsima kopo­nyáján pontosan 500 frissen palántáit hajhagyma növesz­tett 500 fekete hajszálát (Egy palánta 10 dollár) és az orrá­ból is jócskán lefaragtak, a bibircsókot pedig nyomtala­nul eltüntették. Bobnek ha­tározottan megnyerő külseje lett és igy diplomája előtt ki­­nyilottak a kapuk . . . Bob­nek ma évi 100,000 dolláros jövedelmet hozó üzletvállal­kozása van és azóta is ajánl­ja a kozmetikai kezelést, va­lamint plasztikai műtétet leg­jobb barátainak, akik hason­lóképpen nem tudnak érvé­nyesülni előnytelen külsejük miatt. Bob nemrég tüntette el könnyzacskóit és újra “va­saltatta” arcráncait is, ame­lyek kissé megsokasodtak. A “renoválás” után Bob megint fiatalodott vagy 10 évet . . . És Bobnak az ^ésete csak egy példa a több tízezer ha­sonló példa közül. A férfi-koz­metika divat lett és a női klientúrához hasonló, egyenlő jogokat követel magának. Az ország minden részé­ben élénk férfikozmetikai te­vékenységről adnak számot a tudósítások és nem kevésbé emelkedett a plasztikai sebé­szet férfi klientúrája is. Egy new yorki plasztikai sebész mondja: “Intézetünkben a ta­valyihoz képest kétszer any­­nyi férfi jár. Javarészt hir­detési szakmában dolgozó emberek és különféle cégek ügynökei, akiknek foglalkozá­sa megköveteli a megnyerő külsőt.” Egy los angelesi kozmeti­kai intézet vezetője elmond­ja ,hogy jelenleg az intézet klientúrájának 25 százaléka férfi. Öt évvel ezelőtt ez a számarány még csak 10 szá­zalékot tett ki. “1969-ben, amikor egy uj nagy repülő­­gépgyár beindult itt, egy cso­mó mérnök és műszaki szak­ember jelent meg az intézet­ben, akik a repülőgépszakmá­ban akartak elhelyezkedni, de külsejüknél, főként pedig arcvonásainknál fogva nem voltak eléggé rokonszenvesek. Itt kezeltették magukat és sokuknak sikerült is elhelyez­kedni az említett ipartelepen. Egy üzletembernek például csak úgy sikerült elnyernie az alelnöki állást egy nagy­­vállalat keretében, hogy előbb nálunk arcmütétet végzett...” A megszámlálhatatlan pél­dák fényesen bizonyítják: a kozmetikának a férfiak köré­ben is létjogosultsága van. Amerikai katonák panasza FRANKFURT — Amikor néhány esztendővel ezelőtt Wayne Doyle, amerikai fő­törzsőrmester feleségével és három gyerekével letelepedett Nünbergben, a dollár még 3.30 márkát ért és havonta kétszáz dollár lakbért fizetett. Ma a dollár csak 2.31 márkát ér, a lakbér pedig 281 dollár­ra emelkedett. “Ha a dollár két márkára süllyed — jegy­zi meg Doyle főtörzsőrmes­ter — akkor haza kell külde­­nem a feleségemet és a gyer­mekeimet Amerikába.” Ettől már nem sok választja el, mert nem hivatalosan, üzle­tekben, éttermekben, szóra­kozóhelyeken máris ott tarta­nak, hogy egy dollárért két márkát adnak. Doyle főtörzsőrmesterhez hasonló cipőben jár 225 ezer Nyugat-Németországban állo­másozó amerikai katona, il­letve 155 ezer asszony és gyer­mek. A dollár-leértékelés a valamikor költekezőén élő ame rikai katonák helyzetén na­gyon sokat rontott, de panasz­kodnak a vendéglátó iparból élők is. A pénzválság legjobb vendégeiktől fosztotta meg őket.

Next

/
Thumbnails
Contents