Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-06 / 36. szám
18. oldal VISSZA A PARADICSOMBA KÉPZELT TÖRTÉNELMI PÁRBESZÉD KONYAK írta: MÁRER GYÖRGY Márer György Mindig kedvenc olvasmányom volt a világ teremtése, ahogy azt a biblia leírja. Le is fordítottam a magam nyelvére és így fogalmaztam át: Az ember mindaddig tunya munkakerülő volt, rettenetesen tudatlan és szemérmetlenül meztelen, amíg ki nem kergették a Paradicsomból. Ezzel a lépéssel kezdődött az emberi lény megnemesedése, a tulajdonképpeni civilizáció, ami méltóságot, rangot, találékonyságot, felelősséget adott ősapáinknak. Addig az ember egy napközi otthonban lakott, ahol a Gondviselés viselte a gondját és adott neki diétás kosztot. Ez utóbbi abból tűnt ki, hogy volt olyan étel, amelyből nem volt szabad ennie. Ama nevezetes almából, amelynek megkóstolása, mint kiderült, megbontotta agysejtjeit és megfertőzte azokat a jó és rossz tudásával. János evangélista bevezető szavait így módosítanám: Kezdetben volt a Tilalom. Erre azután logikusan következett a tilalom megszegése és —, hogy mai kifejezéssel éljek — a disszidálás. Az ember ezekután annyira megsokasodott a földön, hogy végül is terméketlenítő pirulát kellett használnia. A Paradicsomban kapott bőrruhát aránylag gyorsan felcserélte mindenféle anyagból és szabásvonallal elkészített divatos toalettekkel, amelyeknek egyik praktikus formája volt a polyesterből készült Permanent Press pant-suit, amelyet az ember szappanpehellyel kimos, kiakaszt egy félórára a kád felett elhelyezett függönytartó rúdra, azután szárazon leszedi és berakja a szekrénybe. De nem akarom végigkísérni az emberi művelődés útját a Paradicsomból való kiűzetéstől Truman elnökig, amikor is nyilvánvalóan pacifista céllal ledobták az atombombát, hanem mindjárt napjainkba ugróm. Amíg idáig jutottunk, megfigyelésem szerint, az emberiség egyre jobban kiművelődött. Kialakult a többi között a jóízlés, a pallérozott beszéd-modor, a rendszeres tisztálkodás, általában a rendszeretet és a fegyelmezett társadalmi együttműködés divatja. Hogy mindez valójában csak divat volt, ez abból derült ki, hogy manapság egyre nagyobb ellenállás mutatkozik mindazzal szemben, amit mi haladásnak tartottunk' és egyre nagyobb tömegek szegülnek ellene a magasabb!endűség felé irányuló törekvéseknek. Még az ún. "kiművelt emberfők” között is mozgalom indult meg az alacsonvrenduség utánzására, íme: Gazdag emberek csemetéi drága pénzen gyárilag lerongyolt és bemocskolt gúnyákban öltöznek, hogy szegényeknek, piszkosaknak és züllötteknek látszanak. Az európai ízlés egykori letéteményesei őserdők hajviseletében vagy az ősember torzonborz szőrzetével tündökölnek. Magas műveltségű egykor rendes polgárok a külvárosok és a börtönök tolvajnyelvén fejezik ki gondolataikat. Egyre több a lebzselő, ingyenélő, útonálló és állati csordaközösségekben fetrengö fiatal (és nem egészen fiatal). A “gyermekek irányítják a szülőket, akik-maguk is rikító trópusi színes rongyokba öltöznek, dús hajfürtöket, szakálldíszl növesztenek, hogy az Istenért ne maradjanak el a kortól. Egyre több a tétlenség, tudatlanság és meztelenség, mintha az ember visszasomfordált volna a Paradicsomba, ahol suttyomban visszaakasztotta az almát a tudás fájára. Persze ezt meg lehetett volna akadályozni. De, úgy látszik, a kerubokat, akik lángpalossal őrizték a Paradicsom kapuját, időközben nyugdíjba küldték és most a mennyei Social Security bőséges juttatásait élvezik. Vagy az is lehet, hogy a lángpallosokat a modern technika kívánalmai szerint villamosították és most éppen rövidzárlat támadt a Paradicsomban. Önkéntelenül is eszembe jutnak a biblia szavai a teremtés befejező hatodik napjáról: "És látá Isten, hogy mindaz, amit teremtett, ímé igen jó.” FORTUNA NYOMÁBAN Vagyont érő hibás bélyegek Nyugat-Berlin, 1973. augusztus hó ... Egy nyugat-német bélyegkatalógus- és lapkiadó vállalat összeállította azoknak a bélyegeknek a jegyzékét, amelyekért a legutóbbi aukciókon dollárban, illetve nyugat-német márkában vagyonokat fizettek. KIS FAKÓ KINCS ■ - A listavezető egy levél, rajta az 1848. évi Mauritus-szigeti úgynevezett Post Office kiadás két bélyege. Árverésen 380 ezer dollárért kelt el. A világsztári rang elérésének regényben és filmben megörökített története van. 1847-ben Mauritius szigetén elfogyott a bélyegkészlet. Ideiglenes bélyegeket akartak nyomtatni. A klisé metszésével megbízott órás azonban szórakozottságból a Post Paid (portó fizetve) felírat helyett Post Office (postahivatal) szöveget véste az egy- és kétpennys klisékre. A hibás feliratú példányokból eddig csak két tucat került elő. A rangsorban a nemrégen 280 ezer dollárért elárverezett Brit Guayana-i egycentes következik. A kis, fakó bélyegből csak egyetlen példány maradt fenn. Első tulajdonosa még jó üzletnek tartotta, hogy 6 shillingért eladhatta, de amikor világritkasága kiderült, a kaliforniai aranyláznál is nagyobb kincskeresés kezdődött, hogy még egyet találjanak belőle. Sikertelenül. KÉKESZÖLD A harmadik Európa legritkább bélyege, a svéd 7855. évi 3 shillinges, amelyet kékeszöld helyett sárga színben nyomtak. Ebből is egyetlen példány került csupán elő, s nemrég félmillió nyugat német márkáért cserélt gazdát. Ezt követi az előbb említett mauritiusi, kék színű 2 pennys Post Office bélyeg, amelyet 287 ezer nyugat-német márkára becsülnek. Kétszázötvenezer márkát ér a szász királyság 1850. évi 3 Pfenniges, piros színű bélyegének hatos blokkja. (Ebből korábban faállványra ragasztva, teljes ívet találtak, nagy gonddal megtisztították a rátapadt szennytől, s aukción 620 ezer márkára verték fel az árát.) A ranglista hatodik helyezettje az 1847. évi, mauritiusi sárga színű 1 pennys, 200 ezer márkával. Az ezt követő, 1851. évi baseli 9 krajcáros annak köszönheti hírnevét, hogy míg társait rózsaszínűre, ezt kékeszöld papírra nyomták. Potom 200 ezer márkára becsülik. 1851-ben megjelent Hawai 2 centes bélyege. Kevés maradt meg belőle, ezzel magyarázható százezer márkás értéke. 1918-ban az Egyesült Államokban kiadott légiposta sor egyik 24 centes ívén a repülőgép ábra fordítottan került a lapra. Egy filatélista a postahivatalban felfigyelt rá, hogy valaki indignálódva adta vissza a tisztviselőnek a hibás ívet. A fiatélista Fortuna kezét érezte a vállán, s a bélyegeket átvette. Ma egy ilyen bélyeg százezer nyugat-német márkát ér. A tizedik sztár az 1851. évi spanyol 2 reales, szintén annak köszönheti rangját, hogy a filatéliában a selejtnek nagyobb értéke van, mint a jónak. Ezt a bélyeget vörös helyett kék színbe nyomták, s nemrég egy példány a hibátlan bélyeg árának tízszereséért, százezer márkáért kelt el. HELTAY ELEMÉR A császár magas támlájú, díszes faragású széken ült, a lábát zsámolyon pihentette. A nő félkönyökre támaszkodva feküdt a rekamién. Közöttük alacsony márványasztalka. Dominóztak. — ön következik, barátnőm — mondta a császár. A nő sokáig válogatott az elefántcsont lapocskák között, majd hirtelen abbahagyta, és a császárra pillantott. — Nem unja még, felséged? — A játék sohasem lehet unalmas. Ha szenvedéllyel játszák! — Beszélgessünk inkább — kérte a nő. — Képzeljük magunkat házastársaknak. — Akkor nagyon ritkán szólnánk — nevetett a császár. — Ön, gyermekem, még túl fiatal ahhoz, hogy egyáltalán elképzelése legyen a házastársak szókészletéről. Ha rám hallgat, inkább dominózunk. — Ahogy parancsolja, felséged. — Csak kérem — legyintett a császár. — De ha kívánja, beszélgethetünk is, de ne házastársi alapon. Mert akkor kénytelen leszek hosszan és kitartóan hallgatni. Most a nő nevetett. Hosszú, finom ujjaival a dominókat tologatta. A katonásan sorakozó lapocskákat kis kupacba sepregette az asztalon. — Úgy látom, végképp feladta — nézte fejcsóválva a császár. — Kezdhetünk egy másik partit. Ez különben tipikus női logika! Ha vesztésre áll, unja a játékot, ha győz, nem akar újat kezdeni. A nő nem válaszolt; kezét óvatosan a császár kezére tette. Olyan mozdulattal, mintha az érverését akarná kitapintani. — Nem fáradt, felség? — kérdezte halkan. — Nincs időm a fáradtságra, barátnőm. Ezt a luxust nem ismerheti a császár. — A szeme alatt mély árkok — folytatta a nő —, a keze megrezzent, ahogy az imént megfogtam. Önnek pihenni kéne, felség! A császár homlokán összefutottak a ráncok. Türelmetlenül markolta meg a szék karfáját. — Tudom — mondta sietve a nő —, merész, javaslatot tennem a csáeszárnak. De ön ember is, felség! És ezt a körülményt, úgy látom, teljesen figyelmen kívül hagyja. Miért ez az örökös készenlét? Mi az, ami nem engedi megállni? Mi az, ami összeszorított foggal országhatárokon keresztül űzi, álmatlan éjszakákkal, sietve bekapott ebédekkel, nyugtalanul verő szívvel, akár egy bújdosót? Miért ez a sietség, felség? Miért? A császár nem felelt rögtön. Maga elé tekintett elgondolkozva, ahogy az egy császárhoz és a nagy történelmi pillanatokhoz illik. És amikor már harmadszor pattant felé a "miért?”, dacos mosoly villant a szája sarkában, és a históriás könyvekben eddig nem ismertetett nyilatkozatot tette: — A konyakért, barátnőm! Amit majd rólam fognak elnevezni! Az íze felséges lesz, a színe, mint az égetett cukor, és az ereje csak legjobb gránátosaim vitézségéhez mérhető! Percnyi szünet után, szigorú keménységgel tette hozzá, inkább önmagának mondva, mint a meglepett nőnek: — De nem lesz olcsó! Azt a nedűt drágán kell megfizetni! Hajnalodott. Odakint "Éljen Napóleon!" kiáltással, hadnagyaik vezényszavára sorakoztak a katonák, és lassú erőltetett menetben indultak Waterloo felé. TÓTH-MÁTÉ MIKLÓS
