Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-06 / 36. szám
Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA KIAPADHATATLAN ERŐíORRÁS Dohnanyiné Zachár Ilona Mikor az első világháború alatt bombák hulltak, egyik borzalom követte a másikat és sötét bizonytaalnság felhője szakadt reánk, sokan nem bírták elviselni ezt a feszültséget — idegeik megpattantak és elveszítették lelki egyensúlyukat: idegösszeomlásba estek, sőt öngyilkosok lettek, mert képtelenek voltak állandó rettegésben élni. Valahogyan ez történik manapság Amerikában. Azok számára, akik nem politizáltak, olyan váratlanul sújtott le a bizonytalanság, számos nehézség, infláció, rablás és gyilkosság számának emelkedése, hogy nem bírják azt felfogni és teljes pánik vesz erőt rajtuk. Az a körülmény, hogy számos helyen utazás közben nem lehet már benzint kapni, irtózatos csapás az amerikai autós számára, hiszen a kocsija az életet, szabadságot, szórakozást, biztonságot jelenti számára. Ami pedig az áremelkedést illeti, az főleg a háziasszonyokat ejti kétségbe, nem is beszélve a mindenféle egyéb nehézségről és korlátozásról, így aztán mindenfelé elkeseredett, idegbeteg emberekbe ütközünk. Most még többen igyekeznek dopeba, alkoholba fojtani rettegésüket, ami még súlyosbítja a helyzetet. Tagadhatatlan, hogy a fentemlített nehézségek valóban kétségbeejtők. Az ember úgy érzi, hogy nincs ereje megbirkózni az akadályokkal. Ezt a bizonytalan érzést, ezt az aggodalmat nem szünteti meg sem dope, sem alkohol, sem semmiféle idegcsillapító — csak az segít, ha teljesen, lelkünk minden hitével és bizalmával Krisztusba kapaszkodunk, ha kezébe tesszük le az életünket. Erre persze azt mondhatjuk, hogy ez képtelenség, mivel Krisztus láthatatlan, így nem beszélhetjük meg vele bajainkat, gondjainkat. De ilyenkor elfelejtjük, hogy az Úr mindent tud és mindent lát. Ismeri lelkünket, sőt látja bajainkat, melyek fenyegetnek és ha nyugodtak vagyunk és követjük a belső hangot, melyen át szólni tud hozzánk sok keserűségtől, viszálytól, sőt balesettől lehetünk megkímélve. Ha Benne bízunk, egyszerre könnyebb lesz minden és egész más színben látjuk a világot. Egy katona, akit mindig csak balsors ért, elhatározta, hogy bármi szakadjon is rá, egyre csak Istent fogja dicsőíteni. Az eredmény az lett, hogy nem érte több bosszúság, mert másképpen fogta fel a helyzetet és minden veszedelem, baj, gond közepette is élvezni tudta az életét. Az első keresztények állandó veszedelemben éltek. Katakombákban rejtőztek üldözőik elől és ellenségeik mégis megállapították róluk, hogy milyen boldog emberek és ezért nagy számban csatlakoztak hozzájuk. Krisztus születése után 248-ban Cyprianus, Carthago püspöke így ír levelében barátjának, 'WVVMWVWVMWWMWVWMWHVtWHW«»» HETI NAPTÁR SZEPTEMBER 10 Hétfő: Miklós 11— Kedd: Helga 12— Szerda: Mária 13— Csütörtök: Jónás 14— Péntek: Irma 15— Szombat: Lóránd 1 Vasárnap: Lúd millia ^vvwwww«W VW%\WWWWV» V* vvvwvwww Donatusnak: "Ez a világ nagyonis derűsnek látszik számomra, ha ebből a szép keretből, szőlőtőkék árnyékából szemlélem. De ha felmászom egy magas hegyre és onnan figyelem a messzire terjedő vidéket, nagyonis jól tudod, hogy mit látok: az utakon rablókat, a vizeken kalózokat, az amphiteatrumokban embereket, akik halomra gyilkolják egymást, hogy a tapsoló tömeg tetszését megnyerjék, és minden fedél alatt nyomort és önzést látok tanyázni. Valóban rossz világ ez, Donatus, elképzelhetetlenül gonosz világ.’’ Majd így folytatja: "De mindezek ellenére csendes és szentéletü emberekre találtam. Olyan boldogságot fedeztek fel, mely ezerszer többet ér minden gyönyörnél ebben a bűnös világban. Gyűlölik és üldözik őket, de ők nem bánják. Ezek az emberek, Donatus, keresztények és én is hozzájuk tartozom.” így van ez napjainkban is. Bármilyen nehéz is az élet, bármilyen sötét és göröngyös is az út, beragyogja azt a fény, amely éltet, erősít, melegít, bátorít, mert Krisztus sugározza. Heti fohász Uram, azért könyörgünk ma Hozzád, ami látszólag kiveszőben van erről a világról: a tisztaságért. Utcákon a plakátok, újságokban a képek, színházakban, mozikban a darabok csak a test örömeit hirdetik, a rádiók, televíziók is a testi élvezetek jóságát, szépségét, boldogságát harsogják, ostobának nevezve azt, aki megtagadja magától testének vágyait és kívánságait. Az emberek el akarják felejteni, hogy van lelkűk is, mely a testi élet megszűnte után is tovább él, mégpedig a földi élettől függően a Te látásodnak mennyei fényében, vagy a Te jelenléted világosságától megfosztva örök sötétségben. Add meg nekünk Uram a tisztaság szeretetét, hogy megőrizve magunkat a világ bűnre csábító kísértésétől, a Te utaidon járjunk és a mai élet minden testi örömet hirdető zajában is a Te tisztaszívű gyermekeid maradhassunk. Amen. FAZEKAS LAJOS: HAZÁNK Nem vehették el szívünktől se fegyverrel, se pörrel. — Apáink sorsa, halála szövetséges volt e földdel. Érte emelt templomokat múltunk nagy ingoványán István, az államteremtő, ős-arcunk, lélek-fáklyánk. Érte zúdult palotákra kaszás viharral Dózsa, s érte ült gúny-koronával ebek előtt vastrónra. Érte villogott, s bújdosott Rákóczi hada; érte támadt föl Negyvennyolc tenger- és láng-morajú népe. Érte gyűrődött ráncokba arcuk s arcunk; a dolgok érte készültek mindig, vagy lelkünk érte vívódott. Érte szikráztak szavaink — idegen szava ellen —, föld-kérő paraszt foga közt, s riadót-zengő versben. Nem vehették el szívünktől se fegyverrel, se pörrel. — Életünk, s majd halálunk is szövetség lesz e földdel. ISTEN KÉPESKÖNYVÉBŐL AZ ÉBERSÉG MADARA Régi magyar nemesi címerekben, vésetekben gyakran előbukkan a darumadár. Elég furcsa testtartással: féllábon áll és követ szorongat ujjai közt. Ugyan miért? A daru — az éberség madara. Ha csapatosan leszállnak a vizenyős, mocsaras vidékre, őröket állítanak. Négy őr-madár helyezkedik el a legkiemelkedőbb iészen. Mindegyike más-más égtáj felé fordulva kémlel. S ha gyanús mozgást vagy zajt észlelnek, hallatják vészjelüket. Társaik egy pillanat alatt riadnak, s készek a menekülésre. Hogy. mire jó a lábukkal markolt kő? — Ébresztőnek! Ha ugyanis elbóbiskol az őr-daru: földre koppan, vagy vízbe csobban a szorongatott nehezék, s erre felocsúdik az alvó. Milyen magálgyötrő kötelességtudat! De a daru vidám madár, nem szorongva élő, szomorú tollas-vitéz. Majorok udvarán (könnyen megszelídül és háziasodik) — kacagtató táncot lejt. Sertepertél, bokázik, jókedvűen szökdécsel. Még kisebb fadarabokat is hajigái a levegőbe: ihaj-tyuhaj, hujuju! S a baromfiudvaron ő a békebíró. Ha némely berzenkedő kakasok, tyúkok, csibék összevívnak, tüstént ott terem és szétválasztja a háborúskodcikat. Teheti: van ereje hozzá. Csőrének ütései — akár a kalapácséi. Tartanak is tőle, nagy a tekintélye. Költözőmadár. Ősszel, szép hadirendben, ékalakban húznak a darvak az égen melegebb égtájak felé. Nyilván alapos megfigyelés szülte a fiatal daruról szóló állatmesél. Eszerint a növendék, elsőízben repülő fiatal darvak kevesellték a csapat vonulási sebességét. Ócsárolták, gúnyolták a lassan,tempósan szárnyaló vezérdarut. Mikor azonban ők vették át a vezetést, egykettőre kifulladtak, s belátták: gazdálkodni kell bizony az erővel. — Lám, e példák méltók arra, hogy megszívleljük őket és éljünk velük! (Jeremiás 8:7.) EMLÉKEZÉS KÖLCSEY RE HIMNUSZ Vajon melyikünknek nem csillogott már könny a szemében, amikor az Erkel zenéjével még magasabbra emelt szavakat hallotta vagy énekelte a himnuszt? Legtöbbször ünnepi örömben, néha bánatban. Különösen az előttünk járók és mi. idősebbek, bánatban is, hiszen jócskán megtapasztalhattuk azt a balsorsot is. Micsoda kapocs magyar és magyar között az az ének, amely a könnyeket szemünkbe csalja! Az éneklő sokaság mindig más, mint a hallgató. S a Himnuszt éneklők arcán különös ahitat van. Szívükben pedig az a csodálatos érzés, hogy együvé tartozunk. Olyannyira, hogy együtt kell mindent megtennünk, hogy a balsorsból kevesebb, hogy a vígságból több legyen. Amikor Kölcsey ezt, a Himnuszt először elimádkozta, a jobb sorsból épp csak derengett valami. Még a reformkor kezdetén vagyunk, amikor a legjobbaknak is az volt a véleménye, hogy a dicső múlt után nincsen remény a nemzet számára. Széchenyi nagysága éppen abban van, hogy e kétségbeeséssel szemben felvette a harcot, "meggyalázta a múltat, (Folyt, a 15. oldalon)
