Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)

1973-09-06 / 36. szám

5. oldal BUDAPESTRE INDULÁS ELŐTT: NAGYKÖVETÜNK MOZGALMAS NAPJA CLEVELANDIJÁN CLEVELAND, 0. — Meg­írtuk, hogy Richard F. Pe­dersen, az Egyesült Államok nj magyarországi követe egy napot töltött Clevelandban Budapestre indulása előtt. Ez a nap nagyon mozgalmas volt. A kiváló diplomata, aki Nixon elnök legjobb kíván­ságait tolmácsolja Budapes­ten, amikor átadja megbízó levelét, egyetért elnökünk­kel abban, hogy az Egyesült Államoknak csak hasznára lehet a szorosabb kapcsolat a két nemzet között. Nézetét ki is fejtette az Eaton Cor­poration ebédjén, amelyen résztvettek Cleveland gazda­sági életének vezérei. Ebéd után gyors interjút adott Cle­veland vezető angolnyelvü lapjainak. Az estét magyarok között töltötte a Royal Oak Room­­ban. A tiszteletére adott kok­tól partyn és vacsorán Gom­bos Zoltán szerkesztőnk meg­hívására Cleveland Magyar társadalmának sok kiváló tagja jelent meg. A nagy­követnek közben arra is ju­tott ideje, hogy hosszas esz­mecserét folytasson dr. Esz­­terhás Istvánnal, a Katolikus Magyarok Vasárnapja fő­­szerkesztőjével. íme néhány kép az emlékezetes estről. Élénk társalgás a koktél partyn. Balról jobbra: Bojtos Lászlóné, Ft. Brachna Gábor, Pedersen nagykövet, Ft. Elek Áron, Ft. dr. Szabó István és (háttal) dr. Eszterhás István. Rabb Jóska felköszönti az uj nagykövetet. Balról jobb­ra: Krupánsky Róbert szövetségi biró, Richard F. Pedersen nagykövet és Gombos Zoltán. Az estély rendezői és a díszvendég üdvözlik az érkező vendégeket. Balról jobbra: Kováchy Ede, Kováchy Edené, Billingsné, Szőnyi Lenke, Köteles Béláné, Pedersen nagykövet, Köteles Béla és (háttal) Gombos Zoltán. RAJNAMENTI KÉPESLAP: FESTŐ! ROMOK, ÉS JÓ Koblenz, 1973, augusztus hó... Johannisberg hajdanában a fuldai apát birtoka volt. Egy alkalommal meglátogatta el­­hiresedett pincéjét, s meg­hívta egy pohár borra a kö­zeli klastrombán lakó baráto­kat is. Mikor szép számmal egybegyűltek, megkérdezte: van-e valamelyiküknél brevi­árium, mivelhogy minden dol­got az Isten dicsőítésével kell kezdeni. S mivel nem volt senkinél a kívánt kötet: “No­­hát, lássunk dologhoz! Van-e valakinél -- dugóhúzó?” — szólt és “ime, minden barát egy olyan szerszámot rántott ki a csuhája alól.” A csipős anekdotát az egyik korai magyar bedekker közli, Csatári Ottó Utazási kézi­könyvei északi Németország­ban, Rajna-vidéken és Hol­landiában. (Megjelent Deb­recenben, 1865-ben.) Most itt forgatom a zsebbe való köte­tet Rüdesheimben, a Metter­­nicher Hof ósdi kis fogadójá­nak ablakában. Tegnap, mi­kor a Rajnával pár­huzamosan futó Magas Útra kiérkeztem, a völgy ma­kacsul a ködbe bujt. Ma min­den napsugárban fürdik, s mégis az estére kell felkészül­ni, mivel “A magyar utazó­nak lehetetlen a német borá­szatot kiváló figyelemre nem méltatni, kivált, ha látja s olvassa a német borok mesés magas árát s világhírét”. Csatári Ottó több mint 100 esztendős könyve ma is hasz­nos és bölcs utitárs. A rajnai borok rendületlenül világhí­rűek, hogy “mesés magas áru­kat” ne is említsem. Az is igaz, érvényes megállapitás, hogy “E folyam az európai utazó világ nagy kéjutja”. Idegenforgalmi vonzóerej ének egyik legfontosabb eleme a partjain viruló, igen magas fokú szőlészeti és borászati kultúra. Rüdesheimben pedig éppen ezzel lehet alaposan megismerkedni. Mindenekelőtt tisztázódik, hogy miért éppen Metternich­­ről nevezték el szállásomat. Napóleonnal kell kezdeni a magyarázatot. A nevezetes szőlőbirtokot egyik marsall­­jának, Kellermannak ajándé­kozta 1807-ben. Azután for­dult a történelem kereke és Ferenc császár mint hübért Metternich hercegnek adta további bortized fizetése fejé­ben. Itt és igy gyakorolta utoljára német császári jogát s Johannisberg, mint egy ma­radvány foltocska a régi Né­met Birodalomból, 1848-ig senkinek sem fizetett adót. A rüdesheimi Drosselgasse, ez az igen magasan jegyzett idegenforgalmi nevezetesség keskeny, talán 150 méter hosszú utca, amely a Rajná­tól szelíd emelkedővel vezet a szőlők felé. Minden háza bo­rozó, vendéglő, mulató, csár­da, ki minek használja. Zene, minden mennyiségben és mi­nőségben, főleg elsöprő hang­erővel. Harangjáték, tűzijáték táncjáték. Hivatásos hangu­latkarmesterek begyakorlott stafétában adják tovább öt­leteiket az ivási alkalmak BOROK... megteremtésére. Az egész ut­cácska egyetlen zsúfolt, má­moros kavargás. Bábeli nyel­­zavar. Egy korosabb hölgy születésnapját ünnepli a Hap­py birthday to you-t daloló és az utcára is kitántorgó közön­ség, amikor visszamenekülök a Metternicher Hof csendjé­be, hiszen reggel újabb próba vár. A nagy folyó egyik régi magyar ismerőjének és cso­­dálójának: Maszlaghy Xavér Ferencnek tanácsára hallgat­va, ki szerint “Bingentől- Kob­­lenzig legszebb a Rajna”, ha­jóra szálltam. A vén gőzös, amely még az első világhábo­rú előtt lépett szolgálatba, 1200 embert vett a fedélzeté­re. Német ebből csak a le­génység volt. A Rajna ma Eu­rópa egyik legjobban meg­szervezett és legzsúfoltabb idegenforgalmi vizi útja. Igaz hogy nagy hagyománya és óriási gyakorlata van ezen a téren. A múlt század roman­tikája azt követelte, hogy egy gitáros “népénekes” reticálja a hegyoldalakon őrt álló vár­romok mondáit. Ma a japán turisták éppoly érdeklődéssel forgatják a rajnai históriák angol nyelvű kötetét, mint a franciák vagy a spanyolok a maguk nyelvén szólót. Képes­könyv és leporelló, színes dia és képes levelezőlap minden mennyiségben és kivitelben beszerezhető a hajó ajándék­boltjában. Az utón pedig nem a gitár peng, hanem szünet nélkül harsognak az indulók. Kilencvenkilenc esztendővel ezelőtt jegyezte fel Maszlaghy a következő megfigyelést: “A német kávét iszik obiigát va­jas kenyérrel, a francia cso­koládét, az amerikai hideg pecsenyét és arakot hozzá, az angol teát husszeletkékkel, az északi német vagy hollan­di lágy tojást és sajtot. Min­den készen várja az utazókat. A Rajnán közlekedő hajók konyhái minden nemzet gasz­­tronomikus igényeinek meg­felelnek. Itt semmire se mond­ják azt, hogy nincs.” Örök érvényű idegenforgal­mi aranyszabályt fogalmaz meg az utolsó mondat. Ezen a hajón is “minden” van. S miközben a mai angol teázik, ilye n f é 1 e várromantikával multhatja magát: Hajdanában élt egy püspök Mainzban. Hattónak hívták. Kegyetlen és zsugori ember volt. Egyszer elfogatott tiz parasztot, mert megtudta, hogy lopják a búzáját. Mág­lyára vettette őket, mondván: okulásul. Hadd hallják a né­pek, mint cincognak az emész­tő lángok között a buzalopó egerek. A megégetett parasz­tok hamvából azonban való­ságos engerek támadtak, s úgy elszaporodtak palotájá­ban, hogy menekülnie kellett előlük. Bárhová ment is, min­denüvé követték. Eszébe ju­tott azután, hogy van egy vá­ra a Rajna egyik sziklaszige­tén. Ide futott, de az egerek utánausztak és a toronyban felfalták a kegyetlen Hattót. Erről a tanulságos históriá­ról kapta a nevét az éppen most látható — Mauseturn.... És igy fogytatódik ez hosz­­szu kilométereken és gyorsan múló órákon át. Egy korty “arak” — egy vár, egy Blümchenstein, Fürstenberg, Bachrach, Jugendburg és a nagy attrakció: a Loreley, majd Goar, Boppard, Brau­bach és, amikor a Lahn fo­lyócska után hamarosan fel­tűnik Koblenz citadellája, va­lamiféle summázat is megfo­galmazódik e rajnai utazásról — hazai használatra. Terem bor otthon is, mond­ják a szakértők, hogy kiváló, s ha még üvegjeik vignettá­ja is csinosabb lenne, mert a kisgrafikának ezt az ágát fo­kozott igyekezettel müvelte­­tik a rajniak — tudván, hogy a jó bornak is kell a jó cégér — bizonyára még többen fel­figyelnének rá a “vinotékát” építő, gyűjtő turisták közül; van Dunának, gyönyörű táj és évezredes történelem a partján, de vajon kihasznál­juk-e csak töredéknyi lehető­ségeit is az Európára figyelő idegenforgalomban ? Miközben a kérdőjelet raj­zolom, két holland hajó is el­suhan mellettünk. Az egyik olajat" szállít. A másik afféle szanatórium. Idős emberek pihennek rajta az Északi­tenger torkolatától — Sváj­cig. Béllev Pál Nem olcsó - de ráz... Ismét divatba jött a svájci városokban a konflis. Sokan szívesen veszik igénybe, különösen Interlákenben, ahol a lovakat fiatal lányok hajtják. T I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents