Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)

1973-09-06 / 36. szám

4. oldal PÁRISI RIPORT: A COSA NOSTRA A FRANCIA ALVILÁGBAN Páris, 1973 .augusztus 'hó . . . Dúl a francia gengszterhá­­boru. Az utóbbi hat hónap­ban 12 halottat követelt a bandák torzsalkodása. Tizen­öt kétes hirü mulatóban rob­bant bomba, csaptak magasra rejtélyes eredetű lángok. S a párisi, a lyoni és a marseille-i rendőrség hasztalan keresi, kutatja a tetteseket: ^szem­tanú nincs, áruló nyomok nem maradnak a színhelyen, csak feltevésekből szövögetik szá­laikat a detektívek. . . . Egy éve kezdődött. Már az utolsó vendég is felcihe­­lődött a Nizza környéki dom­bok egyik előkelő mulatójá­ban, a Club de Valbonne-ban, amikor egy autó fékezett a bejárat előtt. Reflektorának fénykévéjében két esőköpe­nyes férfi alakja rajzolódott ki. Sietve a mulató egyik fél­reeső ablakához osontak, csörrent az üveg, s a követ­kező pillanatban lángokban állt a mulató. Mire a tulajdo­nos, a pincérek és a távozó vendég észbe kaptak, a gyuj­­tófolyadék megtette a ma­gáét. Alig fél óra múlva a lo­kál üszkös falai meredeztek csak az ég felé. Néhány nappal később Mar­­seille-ben a Pussy Cat mula­tó toalettjében nagy erejű bomba robbant. Aztán a Scotch Club következett: itt néhány géppisztolysorozat okozott tetemes károkat. A kikötőnegyedben a Takata Night a következő “áldozat”. A változatosság kedvéért ezt a mulatót ismeretlen tettesek felgyujották. Ezt követően is­­mé Nizza és környéke a titok­zatos látogatók' célpontja. Előbb a Brummel’s, majd a Whisky Club berendezése ég porrá, s a két tüzet további tucatnyi követi. Az előzmények mindenütt szinte pontosan azonosak. Né­hány garázda verekedést pro­vokál. A tulajdonos közbelép, kidobja ittas vendégeit, mi­közben a berendezésben némi kár esik. Másnap felkeresi a tulajt egy disztingvált úriem­ber. Felajánlja: bizonyos el­lenszolgáltatásért hajlandó embereivel védelmébe venni az üzletet, s a jövőben meg­akadályozni a hasonló kárte­véseket. Szolgálataiért sok tízezer frankot követel. És persze azt is, hogy a régi sze­mélyzet helyébe az ő “megbíz­ható” emberei lépjenek. Ösz­­szeköttetései révén pénzes vendégkört is beígér, akiket — ezen sem lehet meglepődni — majd az általa verbuvált hölgyek szórakoztatnak . . . Ha a tulajdonos elfogadja az ajánlatot, mulatója — er­re is volt jó néhány példa — rövid idő alatt kábítószer­­csempészek tanyájává züllik. Ha visszautasítja, számíthat a sortüzre, a bombára vagy a lángokre. Félszáz hasonló esetről tud a francia bűnügyi rendőrség. S azt is megfigyel­ték: a mulató roncsaitól olcsó pénzen megszabaduló tulaj­donost, vagy bérlőt hamaro­san követte egy másik. Re­kordidők alatt helyreállítot­ták rendszerint fényűzőbb lett, mint volt. A Narcotic Bureau feltevé­se szerint Marseille-ből 1970 és 1972 között legalább két tonna heroin került Ameriká­ba. Ennek az értéke eléri az egybillió dollárt! Vajon a ká­bítószer és a mulatók rejté­lyes tulaj változása között van-e összefüggés? Néhány hulla erre és sok más körülményre is választ ad. Pierre Simonit jól ismer­te a rendőrség. Kábítószer­­csempész hírében állt, általá­ban magányosan dolgozott. Január 11-én öt revolverlövés végzett vele Párisban. Simoni­ról csak annyit tudtak, hogy összeköttetésbe lépett Ra­phael Dadounnal, a néhai al­gériai “feketelábuval”, aki ugyancsak a heroin útját egyengette az USA felé. ö látta utoljára élve Simonit. S a feltevések szerint az öt ha­lálos lövést az ő pisztolyából adták le. Mire megszületik a letartóztatási parancs, Da­­doun már halott. Március 13- án találnak rá Neuilly, Páris külvárosa, egyik föld alatti parkirozóhelyén. Újabb gyilkosság, persze tanuk és különösebb áruló nyom nélkül. A gyanú azon­ban két szépreményü gengsz­terre: Noel Artouillouxra és Raymond Elbazra terelődik. Arra azonban már nem jut ideje a rendőrségnek, hogy kiderítse, valóban a bandita­­eüvölvények lelkiismeretét terheli-e a bűntett. Április 15- én este, békésen távozva a Chez Clemence étteremből, ám egy kis furgon állja útju­kat. Géppisztolysorozat csat­tan: mindketten több sebből vérezve ,holtan esnek össze. A lyoni kábitószercsempé­­szek bandájára terelődik vég­képp a gyanú. Vezérük bizo­nyos Manley. A nyomozók szerint csak nekik állt érde­lükben eltenni láb alól a ri­válisaikat. Ekkor azonban egy váratlan fordulat áthúzza a gondosan kimunkált elméle­tet. Május 19-én a Boulevard Keller mann egyik bárja, a Gentilly előtt ugyancsak gép­pisztolysorozat vet véget há­rom gengszter: Nesmoz, Re­­nard és Simonelli életének. Mestermunka volt — tanúsít­ják a nyomozók. Vérbeli pro­fikhoz híven egyetlen golyó­val sem lőttek ki többet, mint amennyi a három ember életének kioltásához szüksé­gesnek mutatkozott. Manley három alvezére volt a sortüz áldozata. S alig három nappal ké­sőbb Gerard Coudiáre és Mi­chel Adler — két magányosan dolgozó, Manley bandájához lazán kötődő — csempész fe­jezi be földi pályafutását. Cket 9 milliméteres revolver­rel intézték el, sokak szeme­­láttára, a Pelica nevű bárban. Május 27-én Pierre Man­­ley Opeljával a Rue Dupleix-n akar parkírozni. Egy fehér kocsi kanyarodik mellé. Há­rom lövés dörren, s a lyoniak vezére holtan csuklik a kor­mányra. Barátja és cinkosa, Ischill Levites még ugyanab­ban az órában az Avenue Mar­­ceau-n készül kiszállni kocsi-MOSZKVA — Andrei D. Sakharov neves szovjet fizi­kus, a rendszer egyik nyílt és bátor hangú birálója elmon­dotta nyugati újságíróknak, hogy a kelet-nyugati enyhü­lés a szovjet részéről fenye­getőig hat a világra. Az 52 éves tudós 90 perces interjút adott Moszkva központjában lévő lakásán és elmondotta, hogy a Szovjetuniónak nyúj­tandó műszaki segítség révén ez a hatalmas kommunista or­szág le tudja rázni magáról azokat a technológiai problé­mákat, amelyeket egyedül nem tudna megoldani, s amelyek megakadályozták ab­ban, hogy még a jelenleginél is komolyabb katonai utő­­erőt fe e j 1 e s s z e n ki. Ennek eredményeként a világ rövidesen védtelenül fog állani egy ellenőrizhetet­len, roppant gépezet előtt. Sakharov minősíthetetlen­nek tartja azt a nyugati igye­kezetei, hogy kölcsönös kap­csolatokat építsen ■ ki egy olyan nagyhatalommal, amely elrejti igazi arcát és megva­­lósitásairól nem tájékoztatja partnereit is. A fizikust, aki 1948 és 19P8 között egyik vezéralakja volt a szovjet nukleáris fegy­verzet kifejlesztésének, azzal vádolták, hogy ezidA alatt kül­földi egyénekkel is kapcso­latot tartott és megszegte a jából. Egy szürke Peugeot azonban útját állja. Hat lö­véssel végeznek vele a gengsz­terek. A rendőrség most már két­ségbeesetten kutatja: kiknek állt érdekében a szörnyű vér­fürdő. Egyszersmind azt is számításba veszik, kinek az életét fenyegeti veszély. A lista élén Louis Augé neve áll. Lyon-tól Marseille-ig ő az alvilág egyik koronázatlan ki­rálya. Julius 15-én ő is sor­ra kerül. Éppen a teniszpá­lyáról tart hazafelé, amikor két álarcos útját állja. Ha­talmas, 45-ös Colt pisztollyal oltják ki életét. Ő a tizenket­tedik gengszteráldozat. A módszerekből ítélve, az olasz maffia megelégelte a franciák közreműködését az európai kábitószercsempészet láthatatlan hálózatában. Mi­után az Egyesült Államokban a Cosa Nostra tartja kezében az üzleti szálakat, úgy döntöt­tek, Lyon, Marseille és Pá­ris alvilágában is átveszik a primhegedüs szerepét. S ehhez mindenekelőtt a ri­válisok félreállitására volt szükség . . . titoktartás kötelezettségét, ami miatt néhány évvel ez­előtt menesztették állásából. Sakharov elmondotta: noha valóban nem lát semmi kivet­nivalót abban, hogy külföl­diekkel is értekezik, való­jában nem ezért fokozták le. Állásából azután távolí­tották el, miután megjelent nyom tatásban “Haladás, Együttélés és Intelektuális szabadság” cimü müve, ame­lyet először titokban terjesz­tettek az országban, mig vé­gül egy nyugati kiadó megje­lentette. Könyvében az Egye­sült Államok és a Szovjetunió jövőbeni kapcsolatának két alternatíváját fejtegette: Egyrészt békés együttműkö­dést, amelyet a Szovjetunió­ban demokratizálódó fejlődés kísér, másrészt pedig egy­más sakkbantartását egy nuk­leáris háború fenyegető kilá­tásaival. Arra a kérdésre, hogy, miként látja most a /könyvében kidolgozott tézi­seit, Sakharov a következő­ket mondotta: “A valóság bebizonyította, hogy sokkal fortélyosabb, mint ahogyan én előre lát­tam. Most itt állunk egy har­madik alternatíva előtt, és­pedig : a két ország közötti feszültség enyhül, de a szov­jet demokratizálódás bekövet­kezése nélkül.” A 94 éves orvos még mindig rendel HONG KONG — A város szivében van egy impozáns épület, ahol orvosi klinika is működik. Minden hét keddjén nagy tömeg vár itt egy fehér orvosra, aki 70 éve működik sebészorvosként Kínában. Az orvost Dr. Harry Willis Mil­­ler-nek hívják, amerikai ál­lampolgár és a ohioi Ludlow Fallsban született. Misszionárius orvosként kezdte tevékenységét a Meny­­nyei Birodalom földjén, mi­után elvégezte az egyetemet a michigani Battle Creekben. Amikor megérkezett Kínába, az ottani idegen állampolgárok Dr. Harry Willis Miller még a boxerlázadás félelme­tes légkörében éltek, amikoi nagyon sok külföldi misszió nárius életét vesztette. Dr. Harry W. Miller példa mutató orvos, kiváló sebés: a pajzsmirigy területén é; lelkes apostola a vegetarianiz musnak. Hét évtizeddel meg alapozott hire elterjedt és ki bírta a háborúk zivatarát is Igaz, ma már csak Hon? Kong a működési területe, d< páciensei közé nem kise j! személyiségek tartoznak, min maga Csang Kai-Shek, vág; pedig Chang Hsueh-liang Manchuria egykori fiata marshallja. Dr. Miller prak szisa során gyakran hazalá togatott, olykor néhány éve is eltöltött itthon, de szív mindig vissza vitte a Nag; Fal közelébe, megszokott kői nyezetébe. Mint a vegetarianiznui propagálója, ebben a szellem ben oktatja a hozzá látogat betegeket is. Dr. Miller meg jövendölte, hogy a század vő géig talán már az egész vilá vegetarianista lesz annál a egyszerű oknál fogva, hogy marha csordák és tarkanyi jak túl sok területet fogla nak el és túl sok tápláléké fogyasztanak. wwwwvwwwwwwwvwwM Gyapay Dénes A HARMADIK “ALTERNATIVA” SAKHAROV ÓVA INTI NYUGATOT A SZOVJET KELEPCÉT!

Next

/
Thumbnails
Contents