Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-23 / 34. szám
9. oldal SARKON VAN A HÁZAM... Irta: MAJOR ILONKA Nem hinném, hogy rajtam kívül akadjon még valaki Assisiben, aki magyar nótát énekeljen. Ez a föld feleleveníti bennem az apámtól, nagyapámtól hallott régi szép dalokat. — Kisvárosi emlékek gyermekizét kóstolgatom. Újra járom a boldog zölden viruló réteket, az áldott búzaföldeket, amelyekben mámorosán remeg egy-egy pipacs. Látom, ahogy falusi utcák muskátlis ablakaiból kihajolnak a lányok, várva a legényt. Nem viselnek divatos nadrágot, de ősi népviselet az öltözékük. Kis kapuk előtt vénasszonyok ülnek a fapadkán. Magamban dúdolom : Kiülnek a vénasszonyok a padra. a kispadra, tudom Isten miről folyik a pletyka, a pletyka... De itt sétálok Assisi utcáin, ahol a széles utcain márványkőből épült paloták sorakoznak komolyan, kevélyen, valamikor délceg lovagok táncoltatták előttük paripáikat, melyeket a lófejjel díszített, hatalmas vasmarkokhoz hasonlatos, a kapukra erősített kampókhoz kötöttek. A széles utcákban tartották meg a vitézi játékokat is, hosszú lándzsáikat dobálva egymás felé, a kisasszonyok, meg az aggódó hitvesek csak titkon figyelték őket a gótives ablakok homályából. Veretes zárak védték a kapukat és a kapun belül lakókat a betolakodóktól. Én meg gondolatban megint otthon vagyok és úgy zümmögöm: Márványkővel van a, márványkővel van a sej. köveskáli utca kirakva . . . Majd eszmbe jut a kedves kis dal: Szeretem a széles utcát, merre hozzád járok . . . Az amerikai milliomosok is már régen felfedezték Assisit, ezt kis földi paradicsomot rózsaszínű márványköveivel. Volt köztük, aki sokszáz éves kolostort vásárolt, csodálatos, művészi freskókkal díszített kápolnával. Udvara máig érintetlen. Égbenyuló fák, rózsabokrok, ezerszinü virágok festő palettájára kívánkoznak. Ám amikor a kolostor boldog milliomosnő tulajdonosa vendégeket fogad, stílustalanul aranyedényeken tálaltat és persze koncert is van az estélyen . . . Sajnos,, Páriában is gyakran meginvitálnak ilyen helyekre. Halálos unalom uralkodik az ilyen estéken. Egyszer egy nőtlen vendéglátómat megkérdeztem, miközben a zenekar 18. századbeli fugákat muzsikált: kedves barátom, nem unja halálosan az egészen? Megcsókolta a a kezem és azon nyomban^megkérte. De nem fogadtam el a csábitó ajánlatot attól való félelmemben, hogy még sok unalmas fugát kellene végighallgatnom, számtalan embert meghívnom. Nekem kevesebb kell az életben, mert az a kevesebb: több! sz Mennyivel szebb az élet Olaszországban, művészi kincsekkel, gazdag légkörben. . San Damiano kicsiny templomához zöld bársony ciprusok mutatják az utat. Ott szólt le Krisztus a feszületről az ifjú Francescohoz: “Menj fiam és építsed fel a házamat . . .” Először autóval suhantam ki a kis kápolnához, de aztán felfedeztem, hogy ehhez a zarándokhelyhez csak kálváriás nehézségű utón lehet járni. Letértem hát az olajfákkal terhes illatú földekre. A szellő sóhajára megremegtek a kalászok és átfonták a pipacsok derekát. Mintha otthon lettem volna, tört fel belőlem a nóta: Hullámzik a buzatenger, de ritka a boldog ember, mint a pipacs a búzában, ezer között ha egy szál van. Felnéztem az alkonyi égre és mindjárt kezdtem a másik régi dalt: Most van a nap lemenőbe’ . . . kimegyek a temetőbe . . . Fecskék röpdöstek, rigók daloltak és én gondolatban ott jártam a Tisza partján s felcsendült szivemben meg a számon is az ősi népdal: Lement a nap a maga járásán, sárga rigó szól a Tisza partján, sárga rigó, meg a fülemüle, szép a babám, hogy váljak el tőle? . . . Alig halt el ajkamon a nóta, egy sokszáz éves kicsiny tanyán találtam magam. Csodálatos világ volt, mennyire más, mint a Tisza mellett . . . Antik római fürdőkben lótuszok nyíltak, ciprusok sötétlettek, nyárfák rezgő levelei suhogtak, az akác illatozott. Igen, az akácfa illatozott, mint othon, mikor... teli van a város akácfavirággal, akácfa virágnak édes illatával . . . A kis tanya kertjében virágok pompáztak, viola, margaréta, liliom, rózsa, törökszegfü egymásbafonódva, szőlő futott fel egy kis lugasra, az istállóból tehénbőgés hallatszott, tyúkok kapirgáltak, tarkatollu kakas sétált büszkén közöttük, a réten, kicsit távolabb kanca hajolt szőke csikajához. Szép szál, barázdás arcú idős ember jött elő, mint Ádám a Paradicsom fái közül- és kérdezte barátságosan, mi járatban vagyok. Zavarta mentegetőztem, hogy elvétettem az utat, mert San Damianoba igyekeztem. Előkerült a felesége is, mosolygós, őszhaju asszony, fiatalosan égő szemmel. Kedvesen belémkarolt és elvezetett a keresztuthoz, megmutatta az utat. De szemrehá nyást tett, amiért egy szál virágot sem vittem. Hivott, menjek el, látogassam meg őket. El i mentem újra egy hét múlva és életem gazdagabb lett igazi, őszinte barátokkal. De vissza kePett térnem Párisba, ahol én rendeztem az Assisi-i ki állítást. Még egyszer kisétáltam elbúcsúzni az öregektől. Nevük Mária és József, mint a Názáre ti Szent Családnak. Ha nekem is egy ilyen kis házam lenne mond tam szomorúan, soha nem kívánkoznék elmenni Mária könnyes szemmel nézett rám. Hirtelen visszafutott és futtában kiáltotta; “Várjon itt rám, jövök mindjárt vissza ...” Magamra maradtam, elnéztem, amint fürgén betér a toronyszerűén épített márványköves házba. Magyar sirvavigadással törtek fel belőlem a nóta szavai: Sarkon van a házam, sarcon lakom én, kicsi a galambom, de mit bánom én, ha kicsi, hát lehajolok hozzája, megcsókolom menyasszony korára. Alig fejeztem be a dalt, megjelent Mária és valamit szégyenlősen hozott a kezében. Átnyújtotta. Csodálkozva néztem: egy szépmüvü nag,r kulcs volt. Hitetlenül hallgattam, amint mondta: “Van nekünk egy sokszáz éves házunk az Aquaduc utca sarkán. Régen nem lakja senki. De ha maga rendbehozatja, úgy mehet oda lakni, mint a magáéba Csak jöjjön vissza hozzánk . . .” Alig találok köszönő szavakat. Az alkonyi Agen kialszik az utolsó fénysugár, ellobban, mint a rózseláng. Utamat már a Hold ezüst folyója világítja, a csillagok szőkén ragyognak, mint ég mezején a buzakalászok. A távolból még egyszer visszafordítom a tekintetem és látom, hogy Mária és József összefonódva néznek utánam . . . Assisi, 1973 augusztus hó . . . (Folytatás a 8-ik oldalról) EGY ÁRULÓ NAPLÓJÁBÓL dón, illetve szabadságban élnek, már régen függő viszonyba kerültek főbérlőktől, szálloda-portásoktól, takarítóktól. Leigázottan élnek, kiszolgáltatva órabéres kisegítőknek és pincérek rossz hangulatának, akik a vendéglői kosztot borravaló éhesen lökik az asztalra. E’gyik óráról a másikra cserben hagyhatja őket a szerencséjük és szembe kell nézniök a helyzettel, hogy nincsen asszonyi kéz, amely a padlót pucolja, a szennyes fehérnemű súlyos gondját lebonyolítja, avagy felvarr egy gombot a kabátra. Ez bizony kemény szabadság. *Az aszszony-nélküliek egyben az otthon-nélküliek is. — Érthető, hogy legtöbben kiskocsmákban, sörhast termelő söntésekben, sötéten búslakodó, temetőhangulatot idéző bárokban bolyonganak. Asszonyok férfiak nélkül talán nem kutatják az okokat és okozatokat, de biztosan gondoskodnának arról, hogy a gyerek harisnyája ne legyen lyuka, legyőznék a mosolyokat a szekrényben és továbbra is mennének a fodrászhoz. Röviden, az asszonyok életképesebbek még akkor is, ha gyakorlati fizikát oktatnak, ha Camus müveit fordítják, mert még ebben az esetben sem felejtik el, hogy miként kell a vasalót vagy a habverőt használni. Egészséges értelmükkel, gyakorlati eszükkel mindig meg tudják mondani véleményüket a mérleggel játszadozó kereskedőnek, a zöldségesnél megtalálják a legszebb karfiolt és mindez a gyakorlati értelem legfeljebb csak egy futó pillanatra hagyja őket cserben: ha a kirakatban uj kalapokat látnak. Amikor a férfiak önteltségükben képesek a fejlődésért vagy az emberiség jólétéért feláldozni magukat, miközben az Pet, a mindennap “kicsi” dolgaira nem tudnak -'clőt pazarolni, asszonyaik a konkrétumok földién állnak, a kamillateával a láz ellen, a petre'Selyem alapján a rizshez és a szappan mellett, ?.mi a mosáshoz szükséges. De ugyanilyen terra’szetességgel, magától értetődően a minkbunda mellett télidőre, a vitaminkrém mellett a ráncok s'len és a Chanel 5 mellett a szerelemért. Ez teszi legyőzhetetlenné a nőket. Az asszonyok tudják, hogy Firenzében nemcsak Giotto o~mpanileja, Brunelleschi kupolája csodálatraméltó, hanem ott kaphatók a legelegánsabb cim’modellek. Azonkívül tudják, mikor van Juliska néni születésnapja, hogy Józsi bácsinak magas vérnyomása, tehát nem ihat alkoholt, ők tárták fent a családi életet, ők mennek esküvőre, ke—’"ztelőre temetésre, ők tartanak számon minden dátumot, ők Írnak leveleket, küldenek csomagokat, törődnek unokahugokkal, unokaöccsökkel és fáradhatatlanul értesülnek és értesítenek ezekben az ügyekben. Minden fontos, a nagymama epekövei, a fokhagyma, a-saláta, a szappan a fürdőszobába és a rózsák a házassági évfordulóra. Ezért van talán, hogy a férfiak egy eszméért ’nek vagy egy nagy feladatért, az asszonyok... az asszonyok azzal vannak elfoglalva, hogy éljék az életet és hozzátartozóik is életet éljenek. Ezáltal vannak fölényben, ez az oka annak, hogy minden nehézség nélkül megértenek benőnket férfiakat, még mi mint rejtélyt akarjuk megoldani őket. Amellett a bölcselet legmagaal'b fokán a lét annak megnyilvánulásaival szem' " ’ totális igénnyel lépnek fel. Természetesen a férfiakkal szemben is, akikhez férjhezmentek . . . Major Ilonka
