Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-23 / 34. szám
1 8. oldal ISTVÁN, A KEGYES KIRÁLY Szent István tisztelete a magyar értelemből táplálkozott. A bölcsebbek és gondolkodóbbak, a nemzet sorsán tépelődők lelkében fogant, és az egyszerű nép, a köznemesek, a szabad parasztok, a jobbágyok, a zsellérek szivében talált termőtalajra. István a népé volt mindig: a nép emelte oltárra Székesfehérvárott, a nála kereken ötszáz évvel később született Dózsa táborában összesereglő nép a szent király törvényeire hivatkozva harcolt szabadságjogaiért. István a kezdet, a magyarság eredete és forrása. A magyar állam kialakulásának a folyamata már előtte megindult és halála után is folytatódott, mégis ő volt az a világtörténeti egyéniség, aki világosan felismerte: a magyarság fennmaradása a múlttal való szakítást parancsolja. A népek megmaradását, azonosságát, a történelmi szükségszerűséghez való alkalmazkodás és a változáshoz való bátorság biztosítja. A magyarok azért nem tűntek el a történelem süllyesztőjében — miként a hunok, az avarok, és a pannon föld többi lakói —, mert a maevar állam beilleszkedett az Európa akkor korszerű hűbéri és keresztény rendjébe, mert Géza fejedelem diplomáciai ravaszságát és politikai ügyességét fia meggyződéses és ezért meggyőző kereszténységgel toldotta meg. Azt, hogy népünk emlékét nem régészek föltárta sírok őrzik csupán, hogy a Duna s a Tisza mentén virágzó falvakban és épülő városokban magyarok élnek, hogv magyarul beszélünk és gondolkozunk ezt aligha vitathatóan Szent Isvánnak köszönhetjük. Annak, hogy uj életformát, uj hitet adott a magyarságnak, és hogv éppen az ui törvénnyel és az ui szokásokkal őrizte meg a régit. Nvitott szellemének ereje bátorította a tanulásra. ui intézmények befogadására és meghonosítására. Mégsem — helyesebben éppen azért nem — szakadt el a történelmünk mély rétegeibe kapaszkodó gyökerektől: a frank mintára épülő “magyar államszervezet közvetlen előzményei magában a magyar társadalomban lelhetők fel”, és a nép mindennapi életét a keresztény államban is az ősi szokásjog szabályozta. Mely görög kormányozta a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra? Semelyik. Ezért hát kövesd szokásaimat — írja fiának —, tieid közül kimagasló igy leszel, és az idegenek dicséretére szert igy teszel.” A hagyomány megőrzésének egyetlen lehetséges módja a jövőről való gondoskodás: történelmi választás és alkalmazkodás a sorsfordulókon. Ebben áll a népek megmaradásának a törvénye, és ennek a törvénynek a fölismerése tette Istvánt államalapítóvá és emlékét a magyar megmaradás élő, gondolkodásunkat befolyásoló és meghatározó hatékony jelévé. A világtörténeti egyéneket nemigen értik meg kortársai. Pogány eleink csak nehezen, csak zúgolódva hajlottak a keresztény hitre. A nagy király okos politikával (vasárnap—vásárnap), szigorúan is emberséges törvényekkel segítette elő az uj hit terjedését. A böjt megszegőjét például egyheti elzárással büntette csupán, holott a lengyel fejedelem törvénye szerint az ilyennek a fogait törték ki. A burgundok halállal büntették a tolvaj rabszolgát, István úgy enyhitett ezen, hogy csak a harmadszori visszaesőt sújtotta halálbüntetéssel. Nem csoda, hogy a jövevények özönlöttek az országba. Az általános jogbiztonság következtében a legkülönfélébb vallásunk, nemzetiségűek és foglalkozásúak találták meg hazájukat országunkban. Itt szívesen fogadták őket: “mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”. A király tiszteletben tartotta az idegenek szokásait, sőt vallását is. “Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz” — jegyzi meg az Intelmekben, az erköícstanitó könyvecskében. Az akkori Európa egyik leghatalmasabb uralkodója volt: mint mondja, harcban kellett eltöltenie egész életét, pedig nála jobban senki sem szerette a békét. Ismerte a hatalom kisértését, és megtalálta ellenszerét. “A szeretetre támaszkodva . . . légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz”. De hogyan lehet valaki egyszerre szent és ke-EGY ÁRULÓ NAPLÓJÁBÓL Irta: SÁGI PÁL Lehet, hogy ahány férfi, vagy talán ahány koronája van a teremtésnek, annyi bélyegez árulónak, de nem tudom tovább visszafojtani, ellenállhatatlan áradatban tör ki belőlem a vallomás: a nők mégis mások, a nők másképpen élnek. A férfiak megvitatják, miként lehet gyarmatot alapítani a Holdon vagy akár a Marsra repülni. Az asszonyok ismerik a mészárszéket, ahol a legkevesebb mócsinggal kapható hús, tudják melyik szupermarket árul aznap propagandának olcsó cikket és gondoskodnak arról, hogy a gyerekek időben és jól bereggelizve iskolába menjenek. Mi a fontosabb? Ezt a kérdést megválaszolni azonos azzal, hogy pártot kell választani, jobban mondva állást kell foglalni a mi páratlan asszonyaink mellett, akik gyakorlati életösztönükkel lehetővé teszik a férfiaknak, hogy elektromos ágyakat találjanak fel, elmélyedjenek a világirodalomba és vasárnaponként rekedtté kiabálják magukat a futballpályán. A férfiak ugyan alkalmasnak és képesnek tartják magukat egy iparkonszern veeztésére, nem is szólva a nép kormányzására, de ha a fürdőszoba vizes padlóját fel kell törölni, tehetetlen csecsemőkké változnak. Kétséges esetekben bolyhos fehér flottir törülközőt próbálnak használni erre a célra. Nem mondom, a sör, bor, likőr élvezetére, az alsósra, a pókerre, a gyors autókra maguktól jöttek rá kétséges azonban, hogy asszonyok nélkül eljutottak volna a faltól-falig szőnyeges, fényes parkettás lakáshoz, a gumimatrachoz, a kényelmes, kárpitozott karosszékhez, a virágvázához és az ablákfüggönyhöz. Nem, a függönyhöz biztosan nem. Azonfelül egyetlen férfinak sem jutna eszébe az ételt porcelánban, fehérre terített asztalon tálalni. Ha nincs nő még ma is a tűz mellett kuporogva, vályogfazékból kaparná, ki az ételt. Nem lenne portörlő, nem lenne seprő és nem lenne padlóviasz. Az egész mosószeripár ismeretlen lenne és a TV-nek utána kellene nézni, hogy miből szerzi nagy bevételeit. Nem adok semmit a túlzásokra, de hogy mi történne a férfinépppel asszony nélkül, annak egy nagyon halvány, de csüggesztő árnyéka lebeg az agglegények fölött. Ámbár úgy vélik, hogy szaba(Folyt, a 9. oldalon) SÁGI PÁL gyetlen? — kérdi Györffy György az István király emlékezete cimü kitűnő munkában. Koppányi felnégyeltette, Vazult megvakitotta, a szemet szemért, fogat fogért elvet törvénybe iktatta; a mást megcsonkitót ugyanazon testrésze csonkítására ítélte. A kor, amelyben élt, kegyetlen volt. Koppány a pogány szeniorátusi trónöröklés jogán a trónt és Géza fejedelem özvegyét feleségül követelte magának — ez akkoriban paráznaságnak számított —, és haddal támadt a fejedelem várára. A lázadó somogyi ur elesett az ütközetben. Felnégyelése a pogányság és p kereszténység válaszútján álló magyarság jogszokásának felelt meg: igy büntették a paráználkodókat. Vazult megvakitotta, de három kicsi fia életét megkímélte: idegenbe száműzte őket. A magyarok eredetét és pogány őseit megéneklő regősök ellen sem alkalmazott erőszakot, minden megyében kijelölt egy falut számukra, és a várispánok felügyelete alá rendelte őket. A magyarokkal csöppet sem rokonszenvező német krónikás, a kortárs Thietmar is kiemeli a király nagylelkűségét pártütő nagybátyja iránt. Gyula “midőn feleségét a fogságból nem válthatta ki, ellenségétől, unokaöccsétől mintegy ajándékképpen megkapta. Sohasem hallottam valakiről, aki igy kímélte a legyőzöttet.” Az ilyen beszámolókat olvasva érthető, hogy a keresztény legendairodalomban miért veti meg —a szentté avatási engedély elnyerése céljából készült — nagyobbik legenda “a vértelen szent ábrázolásának” az alapját. Amikor a megvakitott Vazul dédunokája, László, a magyar lovagkirály pápai engedélylyel Szent István testének felemelését rendelte el, nem dinasztikus propagandát fejtett ki, ha(Folyt, a 15. oldalon) Nem vállveregetés a célunk, de kora tavasszal megjósoltuk, hogy a dollár győztesen fog kikerülni a letörésére indított nemzetközi hadjáratból. A legutóbbi jelentések szerint, a nemzetközi piacon egy uncia arany már csak 92 dollárt ér. Két héttel ezelőtt a spekulánsok 130 dollárra verték fel egy uncia arany árát. Még a dollár elleni támadások elején azt tanácsoltuk olvasóinknak, hogy bizzanak az Egyesült Államok kiapadhatatlan erejében és a dollárban. Ha túléltük Vietnamot és Watergatet, nem valószínű, hogy a dollártól pánikszerűen szabadulni igyekvő külföldi érdekeltségek és spekulánsok sarokba tudják szorítani gazdasági rendszerünket. Akik dollárjukat más valutára váltották át rossz cserét csináltak. * * * Amikor John Hoskins őrnagy repülőgépéről ledobta az utolsó bombát Cambodiára, történelmünk egyik leggyászosabb fejezetére tett pontot. Senki sem akarta az Egyesült Államok haderejét rászabadítani Indokinára. Senki sem helyeselte, még azok sem, akik elindították, sokezer békés benszülött lemészárlását. De miután elindultunk a hadüzenet nélküli háború könnyel és vérrel megöntözött hosszú utján, nem volt többé megállás. A halottakat, köztük több mint ötvenezer amerikai ifjút, már semmi sem adhatja vissza az életnek. De legalább jó tudni, hogy az életbenmaradottak, köztük törvényhozóink a jövőben óvatosabbak lesznek, mielőtt áldásukat adják az amerikai nép gondolkodásával ellentétes barbár hadjáratokra. * * * Néhány héttel ezelőtt alelnökünk, Spiro Agnevv látszott a legerősebbnek a republikánus elnökjelöltek között. Álszenteskedően még ő merte védeni Nixont és kimagyarázni a watergate-i republikánus tragédiát. E sorok Írásakor már könynyen megeshetik, hogy Agnew maga is védelemre szorul. A nemrégen még legesélyesebb republikánus elnökjelölt szerencsés, ha elkerüli a vád alá helyezést.
