Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-09 / 32. szám
14. oldal VÁLTOZNAK A SZOKÁSOK ÉS SZERTARTÁSOK Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Mindig örültem, ha az úgynevezett “serial showkon” úgy fordult a story, hogy esküvőt ünnepeltek. Felderített s lelkesített az ilyen jelenet, mert megismétlődött az ősrégi, olyan jól ismert szertartás, a sokak szerint elcsépelt, de szerintem mindig uj melódia mellett, melynél a menyasszony csatlakozik a vőlegényhez, hogy elismételjék a holtomiglan-holtodiglant. Ma azonban megváltozott a helyzet. Az emberiség olyan nyugtalan — mindenáron újítást akar ott is, ahol a régi sokkalta jobb volt az újnál. Felborítanak minden tradíciót, minden kegyeletteljes emléket akkor, amikor lerombolják azt, ami évszázadokon át lelkesítette az öregeket és fiatalokat egyaránt. Szakítani akar erkölcsökkel, szokásokkal és ennek következtében szertarásokkal is. A mai esküvő a televízión valami egészen uj, ismeretlen, modern melódiára vonul le a menyasszony, sőt már nem is szobákban, de kinn a szabadban folyik le a szertartás, és a szavak, amelyeket a pap mond. szokatlanul újak és hallatukra nem rezzen meg egyetlen húr sem a szivünkben. Oly boldog várakozással helyezkedtem pedig el a televíziós készülék előtt, tudván, hogy esküvőre harangoznak, de aztán hidegen, üresen, csalódottan, sőt bosszúsan hagytam ott az egész jelenetet. Semmit, de semmit sem nyújtott nekem ez a szertai’tás. Mintha nem is esküvő lett volna. így van ez ma a temetéssel is. Ott is újítást kíván a mai közönség, sőt, az egész temetési szertartás eltörlését. Újságok Írják, hogy annyian — szerintük a többség? Furcsa, hogy mindig többségről beszélnek, amikor valójában a többség haligát, szomorúan szárnyaszegetten, könnyes szemmel, mialatt néhány radikális viszi a szót és cselekszik a nevében) már megunták a temetési szertartást. Arra nem gondolnak, hogy a gyászoló számára mit jelent ez a temetés. Azt jelenti, hogy mégha áldozatok árán is, de legalább még utoljára valamit nyujhat a drága elköltözöttnek. Olyan ez, mint az utolsó búcsú. Hogy még egyszer kimutathassuk szeretetünket, odaadásunkat, fájdalmunkat, részvétünket. Bz nem felesleges fájdalom és bosszúság, mint ahogyan a radikálisok hirdetik, inkább megkönnyebbülés és kegyelet. Mint ahogyan a nagy költő, báró Eötvös József irta: “Ha majd kijöttök néha s megálltok síromon, zengjétek el a legszebb dalt néma hantomon. Magyar dalt, lelkesítőt, mitől a szív dobog, tán halva is megértem s keblem hevülni fog. És sírjatok egy könnyet barátotok felett. Dalt érdemelt, mert költő, könnyet, mert szeretett.” Amellett a Temető nem valami kisértetek tanvája, nem valami borzalmas hely, inkább olyan, mint egy kert, mely telve van emlékekkel. Volt idő, amikor forrón szeretett férjem halála után csak a temetőben találtam vigaszt és nyugodalmat. A Roselawn temetőben nyugszik, immáron édesanyámmal együtt, ahol a sirok mindenfelől rózsákkal vannak övezve, virágillat úszik a levegőben és minden olyan derűsnek, üdének látszik. Mint ahogyan szeretett olvasónk és barátunk. Újhelyi Gabriella Írja gondolataiban: “Szeretek térdelni hüs templomokban, hová az ember nesztelen léptű ünnepes csendben jár, a szivemet, az égő örökmécset felfelé szórni, mely orgonabugáskor megváltó csodára vár. Szeretem a mélyhitü könyörgést, megérinteni Isten kezét s ha nincs ott senki — imává lényegülten megszentségesülni és lenni alázat — és semmi . . . Szeretek hüs templomokba menni. A temetőt is szeretem. Személytelen sirköveit, mozdulatlan ciprusait, s ami körüllengi a kesernyés illatot, a megkövült békét, ringató elnyugvást és érzékelni, hogy aki ott él — halott. Szeretem a szellemek titkos beszédét; a hivó, boldog találkozást s vágyom az utolsó álomtalan nagy álmodást — Szeretek! Szeretek temetőbe menni.” Dohnányiné Zachár Ilona A halott, ha meghalt, kapcsolódjon ki az élők sorából, mégha keresztény is és ne csináljon több bonyodalmat, szomorúságot és költséget a hátramaradottaknak. Ha meghalt, rakják koporsába és süllyesszék a földbe. Nem kell temetés, mely csak felszakítja újra az emlékeket, nem kell pap, nem kellenek virágok. Ha igazán keresztény volt, úgyis a Mennybe került, temetési szertartás nélkül is és ezáltal a hozzátartozók megkiméltetnek az irtózatos költségektől. Ezért már számos temetés esetén meg is kérik a rokonok, hogy ne küldjenek virágot, az csak hiábavaló pénzkidobás. HETI NAPTÁR AUGUSZTUS 13— Hétfő: Ibolyka 14— Kedd: Özséb 15— Szerda: Nagyboldogasszony 16— Csütörtök Rókus 17— Péntek: Jácint 18— Szombat: Hona 19— Vasárnap: Lajos Wvtwv»wwvww»vw»w»vw%www»vw»wwvvwwv> NUMIZMATIKA AZ ELSŐ Néhány évvel ezelőtt Kiskunfélegyháza mellett ritka kincsre bukkantak. Egy jóval több mint ezer éves sírból lószerszámok, örveretek és pénzek kerültek elő. A régészek megállapították, hogy a kalandozó magyarok egyike nyugodott itt. aki — a pénzek tanúsága szerint — járt Lombardiában, Milánóban és Páviában, megfordult Lotharingiában, sőt a francia királyságban Toulouse-ig, Auvergne-ig is eljutott. Az érmék fajtáikkal, keletkezésük és megszerzésük helyeivel kézzelfoghatóan bizonyították a magyarok egy 924- ben lezajlott vállalkozásának időpontját és irányát, egyszersmind azt, hogy régi kincsek, pénzérmék jelentős történelmi felismeréseket tesznek lehetővé. Még inkább bizonyította ezt egy négy évvel ezelőtt Baranya megyében talált kincs. Nagyharsányban, a kőbánya továbbfejlesztése közben 70 ezüst- és négy aranyérem, 1 aranykarika, két aranylemez és 23 darab ‘S’-végü ezüst hajkarika került elő a földből. Negyven érméről később kiderült, hogy azok Sz. István király pénzei. Addig csak egy ilyen pénz volt a múzeumban, egyet pedig a korábbi régészeti irodalomból ismertek. A többi érmék Augsburgból, Salzburgból, Wormsból, Csehországból, Bizáncból származtak a 10. század elejéről. A pécsi Janus Pannonius Muzeum, majd a Magyar Nemzeti Muzeum szakemberei a helyszinen megállapították: a nagyharsányi lelet minden eddigi hasonló magyar lelet jelentőségét felülmúlja. S az azóta végzett elemző vizsgálat megerősítette az első véleményt. Történeti és gazdaságtörténeti feltételezések váltak bizonyossá, s a magyar pénz keletkezésére és és a magyar pénzverés kezdetére vonatkozólag felbecsülhetetlen tárgyi bizonyítékok és ismeretek birtokába jutottunk. A nagyharsányi lelet negyven ezüst érméjének egyik oldalán zászlós lándzsa látható, melyet a felirat — LANCEA REGIS — hatalmi jelvénynek nevez. Ez azért figyelemre méltó, mert egyes források szerint a lándzsa a magyar királyok uralkodói jelvénye volt. (A lándzsáról még csak annyit, hogy Szent István az egyetlen korabeli ábrázoláson, a koronázási paláston is lándzsával látható.) A dénár hátlapja olyanfajta templomot ábrázol, amilyet ebben az időben német területen csak Bajorországban építettek. Elképzelhető tehát, hogy a Gizellával Magyarországra érkezett ötvösök régi hazájuk építészeti stílusának megfelelően ábrázolták a korai román építkezési módot, melyet egyébként a 8. századtól a 10. század végéig alkalmaztak. A templomábrázolás körül REGIA CIVITAS felirat látható, melyet csak Magyarországon, Szent István király pénzein használtak és amely a pénzverő várost (Esztergomot vagy Székesfehérvárt) jelentheti. A Nagyharsányban talált királyi dénárok kormeghatározásában a velük együtt talált egyéb pénzek, az augsburgiak, regensburgiak, wormsiak szolgálnák útmutatásul, amelyek 967—1006 között készültek. így a lelet elrejtésének ideje legkésőbb 1010-re tehető. Ebből pedig az következik, hogy a Szent István király koronázásakor vagy röviddel utána verhették. Emellett szól egy közvetett bizonyíték, a kor egyik gyönyörű ötvösmunkája, az úgynevezett Gizella-kereszt is, mely a korábbi kutatások szerint 1008 körül készült. Feliratának betűtípusai — különösen az E és a G betűk — feltűnően egyeznek Szent István dénárjának betűivel. Lehetséges, hogy a verőtő és a kereszt egy műhelyben készült. Heti fohász Uram, a rohanó élet forgatagában életünk minden pillanatban veszélyben van. Ha megyünk az utcán, megtámadhatnak, ha autóba ülünk, elüthetnek, ha repülőgépre szállunk, elrabolhatnak, vagy lezuhanhatunk a magasból — ezek a veszélyek melyek naponta leselkednek ránk. Kérünk, Uram, őrizz meg minket, s főleg őrizzed meg lelkünk tisztaságát, hogy minden pillanatban készek legyünk a halálra. Az élet a Te ajándékod, akkor szólítasz el, amikor az általad kimért időnk lejárt. Mégis kérünk Uram, ments meg minket a hirtelen és váratlan haláltól, ments meg minket az erőszakos haláltól, hogy elkészülve az utolsó nagy útra állhassunk eléd. Ámen. ÉHSÉGET ADJ NEKEM Uram, igéd után és kenyered után; csillapíthatatlan éhséget teutánad. Add, hogy — egy tömegből — nyílt szívvel, s bizalommal megkeresselek téged. Lelkem tedd ünneplővé, mely érzi örömöd — másokban lelt örömben. Ámen. (A “Lezionario Meditato”-ból ford. Váradi B.)
