Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-09 / 32. szám
12. oldal MAGYAR-INVÁZIÓ A LAGÚNÁK VÁROSÁBAN Irta: KLAMÁR GYULA Velence idén tele van magyarokkal. Akármerre jár az ember, mindenütt megüti fülét a magyar szó. A Rialtó környékén ugyanúgy, mint a Szent Márk téren és a Lidón. A IBUSZ szállítja őket a lagúnák városába Ikarus autóbuszokon. Alighogy az egyik csoport távozik, már ott is a másik . . . 100- 120 ember Miskolcról vagy Budapestről, avagy Szegedről. — Nemcsak arról lehet megismerni őket, hogy magyarul beszélnek, egyébként is felismerhetők — meg se tudnám mondani, hogy miről. Különböznek valahogy a nyugatiaktól, pedig ruházkodásukban nincs nagy különbség, legfeljebb nem olyan divatosak, mint a nyugati emberek, de azért nem hordanak már ők sem rossz, ócska holmit magukon. Talán a céltalan ődöngésük, idegen magatartásuk révén ismerhető fel bennük a magyar. Egy kissé primitívebbek, mint a nyugatiak. Ülünk például az egyik étteremben. Mellettünk magyarok. Hangosan beszélgetnek. Sót szeretnének kapni a reggelijükre, de a pincér nem jön. A spagetti kihűl. Egyikük észreveszi, hogy az asztalunkon. sótartó áll. — Nézd csak — mondja a társának — azoknál a ‘‘pókoknál” van só, kérd el tőlük . .. Az illető feláll, odajön az asztalnunkhoz és azt mondja: — Sót . . . Szabad a sót? Mintha természetes dolog lenne, hogy az idegeneknek tudniuk kell magyarul. Aztán visszahozza a sótartót s megint csak magyarul mondja: — Köszönöm . . . Nem állom meg és magyarul mondom én is: — Szívesen . . . A “pacák” rámmered, álla leesik és némán ül vissza az asztalhoz, mintha csoda történt volna. Eszébe sem jut kedvesen továbbfüzni a beszélgetést, átmosolyogni. Helyette összehajolnak: megbeszélik az esetet, majd gyorsan bekapják a spagettit és elsomfordálnak . . . ☆ ☆ ☆ A kitűnő vigjátékiró, Goldóni mester pompás szobra alatt egy kis ékszerüzlet. A segéd — nagy meglepetésünkre, amikor hallja, hogy egymásközt magyarul beszélünk, hirtelen magyarul szólal meg. — Ó kérem, az ember megtanul itt Velencében a magyaroktól! Ha nem is jól,, de a legszükségesebbeket. Most már tudom, hogy miért kedvelik a magyarok Velencét! Nem a Rialtó egyedülvaló csodájáért, sem a Doge-palota szépségéért, még csak nem is a Tintorettókért, sőt a Lidóért sem, hanem egyedül és kizárólag az olcsó olasz aranyért. Valamikor olcsó viharkabátot és nylonharisnyát vásároltak a bécsi Csaló-közben; ma már megnőttek az igényeik: arany karkötővel, nyaklánccal mennek haza Budapestre . . . ☆ ☆ ☆ Jól beszél magyarul a velencei vasútállomás közelében található babaárus is. Mégpedig nemcsak a szükséges szavakat tudja, hanem még többet. Nem csoda: a járó és szemét szerényen lesütő baba több mint tiz esztendő óta nagy divat Magyarországon és hozzá jár vásárolni Zalaegerszegtől Szerencsig minden valamirevaló magyar . . . ☆ ☆ ☆ A csoportos-utasokon kívül akad egyéni utas is Velencében. Úgy látszik, Velence ismét divatba jött odahaza, mint valamikor, amikor “schick“ vola a nyarat a Lidón eltölteni. Igen ám, de kik jártak akkor Velencébe? Molnár Ferencen és barátain kívül, akik a Floriani kávéházat és környékét szállták meg, a gazdagabb kereskedők, gyárosok, bankigazgatók és földbirtokosok — nem hiszem, hogy akadt volna egyetlen paraszt vagy munkás is köztük, aki abban az időben vaporetton járta volna végiig a Canale Grandet. Most bezzeg, akad éppen elég, sőt csakis “melósok” járnak Magyarországról Velencébe. A régiek kihaltak, deklasszálódtak és nem igen van kedvük a Lidóra járni. Nézem a strandra vezető széles sugárút szélén álló Hotel Hungaria-t, amely a múlt század-végi “magyar stílust“ mutatja úgy, amint Lechner Ödön megálmodta és meg is teremtette: Zsolnaymajolikával dúsan kirakva a hatalmas épület, a magyar angyalos címerek hibátlanul ragyognak a magasban. Hanem a hotel eléggé elhagyatott. Valamikor, amikor építették, bezzeg tele lehetett vidám és bővérű magyar földbirtokosokkal, magas rangú miniszteriális urakkal, főispánokkal, mágnáscsemetékkel és szivarozó bankigazgatókkal. Itt, a hotel alig-alig látogatott terraszán lehet legjobban lemérni azt az óriási változást, amely az elmúlt évtizedekben törént szerte a világon és persze Magyarországon is. ☆ ☆ ☆ Az olasz páter, aki nyaranta a turisták rendelkezésére bocsátja — meglehetősen borsos áron — az intemátust, elgondolkozva kérdezi: — Mit gondol, kommunisták ezek? Mármint az utasok, a magyar utascsoport tagjai. Nyomban meg is felel magának: — Persze, nem is igen érdekel, a fontos csak az, hogy rendesen fizessenek és ne járjanak túl későn haza . . . Ezzel el is intézte lelkiismeretét, ha netán nyugtalankodott volna, hogy kommunista magyarok alszanak a minden szobában elhelyezett feszületek alatt. FRISS TOJÁSOK (Folyt, a 9. oldalról) gok-e vagy sem, de talán nem utasítanák vissza a nagy jövedelmű tyukfarm-tulajdonost. Hallotta, hogy Erzsiké apja professzor, nem lehet valami nagyon gazdag ember. Ha reggelenkint összeválogatta a tojásokat, folyton a lányon járt az esze, a tyúkjaira már nem is gondolt olyan becéző szeretettel, mint eddig . . . Egyébként minden úgy ment, mint rendesen . . . csak éppen hogy történt valami .mégpedig olyan dolog, ami a farm fönnállása óta nem fordult elő. Hiába, a meglepő dolgok néha egészen váratlanul alattomosan támadnak az emberre . . . Egy napon nem akart hinni a szemének, amikor Erzsiké visszajött a házból és tenyerében egy törött tojást tartott. Nem hitt a szemének, de az orrának már hinnie kellet, mert a tojás olyan bűzt árasztott, hogy még a környező levegőt is messze bebüdösitette. — E^ a tojás záp — szólott szinte szemrehányóan Erzsiké. Egyszersmind a szokott, kedves mosoly is eltűnt az arcáról, vele az üde pirosság is, sőt a hangjában mintha valami rosszaló árnyalat bujkált volna. Jóénak is lehervadt a mosolya, visszahőkölt a látványtól, illetve a szagtól és alig hallható rekedt hangon felelte: — Tényleg, ez megzápult. Ó, hát megzápult . . . Hát ő igazán nem tehet róla, nem ez az első tojás, amely megzápult, nem esett ki a világ feneke, lesz még záptojás ezentúl is! De hogy éppen vele, éppen most történt ez, mikor már a nyelve hegyén volt a mondókája... ez igazán borzasztó! Nem szólt semmit, lemászott a volán mellől, hátra ment, kivett a kocsiból egy másik dobozt, két tucat tojás van benne, átnyújtotta a lánynak. — Sorry, — morogta a fogai között és rettenetes szomorúság öntötte el. — Ó, ne egy egész dobozzal, csak egyet, a rossz helyett ... — felelte a lány. — Csak fogadja el, — mondta önérzetesen Joe, lássa ez a lány, kivel van dolga, ö nem a tojás miatt lett szomorú, igazán nem számit ez nála, de úgy érezte, hogy ez a záptojás nagy rést ütött a személyes magabecsülésén. Az ő farmjából az ilyesmi, az ő mintafarmjából! . . . Erzsiké észrevéve a fiú lehangoltságát, elkomolyodva mondta: — Nem tesz semmit ez az egy rossz tojás. Hozott maga elég szépeket már . . . — Látja, maga nem is tudja, hogy maga miatt van az egész . . . — Ez az egész . . . micsoda? — kapta fel a lány a fejét, — csak nem azt akarja mondani, hogy miattam zápult meg ez a tojás? — Nem. De mikor válogattam, akkor is magára gondoltam és összekevertem a frisset a régivel. És éppen ma akartam megkérdezni magától, hogy . . . hogy hozzám jönne-e feleségül? — örült hogy végre kibökte és rögtön hozzátette: — van pénzem, kibővítem a farmot . . . ha mindez meglesz, gazdag leszek! — Nagyon kedves magától, köszönöm, de én nem megyek férjhez. Senkihez. Ugyanis tanárnő vagyok, high school tanár New Yorkban, apám is New Yorkban tanit az egyetemen, csak a nyarat töltjük itt. Nem megyek férjhez, mert nekem már van családom, ott az osztályom az iskolában. Azokat a kislányokat, kisfiúkat úgy szeretem, mintha az enyémek volnának, ez az én célom, tanítani, nevelni őket. — És mi az én célom? — meredt maga elé Joe — van nekem egyáltalában valami célom? — Hogyne! Magának ott van a farmja. — A tyukfarm? — Igen, majd megnagyobbítja, gazdag ember lesz. — És akkor se jön hozzám? — Mondtam, hogy nem megyek senkihez. Jóénak elkomorult az arca, elsötétedett a tekintete. Neki maradnak a tyúkok? Ezért érdemes élni? Akadozva köszönt a lánynak, beindította a motort és elindult. A lány sajnálkozva nézett utána és azt gondolta: — Azt hiszem, félreértette a beszélgetéseinket, meg a mosolyaimat . . . Joe visszaautózott a farmjára és mikor meglátta a kapun a sajátkezüleg mázolt feliratot, hogy Fresh Eggs, végleg elöntötte a szomorúság. Tojások . . . tojások . . . mindig csak ez marad a számára. . . és az üres udvar a láncrakötött kutyával. Ez az udvar örökké üres marad, mert más asszonyt nem hoz ide . . . Most igazán hiábavalónak és céltalannak érezte az életét. '>P -Klamár Gyula
