Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-25 / 4. szám
14. oldal ISTEN VÁLASZOL Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Washingtontól alig néhányszáz mérföldnyire félelmetes szépségű, áthatolhatatlan, hatalmas fal gyanánt emelkedik a Blue Ridge zordon hegyláncolata. Amilyen kopár, kemény, elemekkel dacoló, kérlelhetetlen a hegység olyanok a hegylakók is. ír és skót leszármazottak, akik úgy élnek itt több évtizeden át, mint egy idegen világrészen, az ő világukban. ők szabták itt meg a törvényt. Hia valaki megharagudott, fogta a puskáját vagy kését és büntetlenül megölte ellenfelét. Szinte sporttá vált az öldöklés, de legtöbb gyilkosság mégis az ivás hatása alatt történt. A hegylákók titokban maguk gyártották a whiskyt és apró gyermekeiket azzal itatták abban a hitben, hogy az erőt ad nekik és megvigasztalja őket, ha koplalniuk kell, mivel a komor hegyekben igen nehéz a megélhetés. A lakók többször éheznek, mint ahányszor jóllaknak és az év legnagyobb részében almán és gesztenyén élnék, amikoris az alkoholhoz fordultak vigaszért. Hisznek ugyan Istenben, és voltak a szabadban lugasforma templomaik, de vallásukat ők maguk szabták meg. Papjaik tanulatlanok voltak, az iváshatása alatt részegen álltak oda prédikálni, valamit szavaltak, amiről azt állították ,hogy Isten sugallta nekik és csak tovább szították a gyűlöletet, ivást, vetélkedést, sőt még a gyilkosságot is. Ezek közt a hegyek közt született Bob Childress evangélista. Gyermekkorában őt is whiskyvel itatták a szülei, ő is rákapott az ivásra, öldöklésre és egyike lett a környék legveszedelmesebb verekedőinek. De valamilyen csodálatos erő egyre jobban vonzotta Istenhez. Több alkalommal érezte, hogy követnie kellene az Urat, de akkor mindig történt valami, ami elterelte a figyelmét és ismét az ivásban keresett kielégülést. Közben megnősült — egy nemeslelkü, Lelia nevű szép leányra esett a választása, akinek a lába nyomorék volt és valószínűleg egyetlen hegylakó sem vette volna el ilyen állapotban feleségül. Bob azonban más volt — neki éppen ez a finomlelkű hajadon kellett és sohasem bánta meg választását. Egy napon egy városi templomban az oltárhivásnál előrevonult és bevallotta Leliának, hogy ő presbiteriánus lelkész, tanult pap akar lenni, aki szerencsétlen népének segítségére lehet I! HETI NAPTÁR I ij JANUÁR <; 29—Hétfő: Ferenc jS 30—Kedd: Lujza ! 31—Szerda: Valéria J FEBRUÁR i <; 1—Csütörtök: Ignác j ! > 2—Péntek: Johanna Í3—Szombat: Oszkár ! 4—Vasárnap András ; WWWWWWWW» wwwwwwwvw»* ww\ wwwvw' majd. Elvégzi a szemináriumot, aztán visszatér ide a hegyek közé, hogy beszüntesse az ivást, lecsillapítsa a fegyvereket és végetvessen a gyűlölködésnek, megtanítsa a hegylakókat testi-lelki tisztaságra és főleg arra, mi az igazi vallás, istentisztelet gyakorlása. Az sem riasztotta el, hogy noha már harminc éves elmúlt, több mint hat évig kell tanulnia, mialatt családja nehéz életkörülmények közt tengődik majd. Lelia, aki mindig, mindenben igazat adott férjének, vállalta a küzdelmet, noha már öt gyermekük volt. így leköltöztek a városba, ahol nagy nyomorban éltek, mivel Bob nem kereshetett, hiszen minden percét tanulmányainak kellett szentelnie, hogy a lelkészi diplomát mielőbb elnyerje. Hogy időközben éhen ne haljanak, kölcsönvett pénzből néhány kocsi almát vásárolt olcsón a hegyekben, azt fogyasztotta a család és Lelia leleményesen, számos változatban főzte és készítette el a gyümölcsöt. Iigy érkezett el karácsony ünnepe. Utolsó délután Bob szive majdnem megszakadt, hogy semmit sem adhat feleségének és gyermekeinek. Még az almájuk is kifogyott és éhezniök kell az ünnepeken. Mindaz az akaraterő, mely mostanáig fenntartotta és szinte űzte előre, megingott. Lelkileg összeomlott és kétségbeesetten kiáltott fel az Úrhoz, valóban ő volt-e, Aki őt erre a hivatásra felszólította, avagy ő csak balgaságból, ostoba szolgálni-akarásból, talán éppen hiúságból áldozta fel nemcsak a saját, de egész családja életét? »Nem végezhette be imáját, mert odakünn zajt hallott. Egy szekér érkezett nehéz csomagokkal megrakva. Volt ott élelmiszer kosarakban, ládákban, ruhanemű, játék a gyerekeknek — semmiről sem feledkezett meg az, aki összecsomagolta. Küldője névtelen kívánt maradni. És Bob nem firtatta, ki volt a nemeslelkü adakozó. Csak leste boldog családját, gyermekei ragyogó arcát, amint a ládák körül ugrándoztak, miközben szeme megtelt könnyel és lelke hálával. Neki ez az adomány több volt, mint ajándék — Isten válaszolt kétségbeesett kérdésére. Heti fohász Atyánk, jóvoltodnak sokaságában bízva jöttünk szent házadba. Kérünk, halld meg imádságunkat, fiigyelmezz kiáltásunk szavára. Egyedül csak Tőled várunk kegyelmet, segedelmet életünk minden idején! Urunk, Te vezéreled az esztendőt kiszabott utján, bölcsességed törvényei szerint Te hozod1 elő az évszakokat, hogy egymást felváltva hódoljanak parancsod szavának és munkálkodjanak örök céljaid véghezvitelében. Légy velünk, Édesatyánk! Biztasd lelkünket, hogy atyánk maradsz a tél napjaiban is és miként a te hűséges gondviselésed eltartja az ég madarait, aképpen megelégitesz minket is testi lelki áldásaiddal. Megsokasitod kenyerünket, megadod öltözetünket, s majd ha a tél komor napjait földünkről elparancsolod, megnyitod a munka mezejét és megadod a küzdelem jutalmát e Földön, áldásaid gazdagságában, és ama menynyei boldogságban is. Ámen. MESÉL A MÚLT: "SZŰKNEK ÉRZEM NÉMET ZEKÉMET...” (H. Heine születésének 175. évfordulójára) Heinrich Heine diákkorában egyszer elmélázott a filozófiaórán. A professzor a következtetés logikájának példatárából idézett éppen: — Az ember halandó; Sokrates ember; következésképpen Sokrates hálandó. Ez az eredmény nem rázta fel álmaiból Heinét. Észrevette ezt a tanár és rácsapott a figyelmetlen diákra: — Mondjon egy példát! — A nagy szellemek találkoznak; én és a tanár ur találkoztunk; tehát mi ketten nagy szellemek vagyunk . . . Ha nem történt is meg az eset a valóságban, mégis jellemző Heinére, pontosabban a személyével és a költészetével kapcsolatosan kialakult közhitre; gunyoros, tiszteletlen, cinikus. Ez a jellegzetes modora. Pedig komoly és tiszteletteljes volt mindennel és mindenkivel, ha indokát látta. Elzarándokolt Goethéhez Weimarba és igy zárta hozzá intézett levelét: ‘^Csókolom azt a szent kezet, mely megmutatta nekem és az egész német népnek, a mennyország felé vezető utat.” Kari Marxnak és családjának belső barátja volt. Feljegyezték, hogy fürdő “rendeléssel” ő gyógyította meg egy alkalommal a kis Jennyt. De nemcsak szárazdajkaként volt jelen Marxék életében, hanem mint harcostárs is. Engels mondotta 1844-ben: “Heine, a legnagyobb német költő csatlakozott hozzánk és egy kötet politikai verset tett közzé, néhány olyat is, amely a szocializmust hirdeti. így a Sziléziai takácsok dala c. hires verset.” Marx gondolati és emberi közelsége formált belőle igazán jelentős politikai költőt. Az ő közreműködésével irta a forradalmi távlatokat nyitó Németországot. A világirodalomnak ez a korszakos jelentésű nagy alakja nem kevés magyart mondhatott barátjának, tisztelőjének. Ha csak átlapozzuk levelezését, három név tűnik szemünkbe; Liszt Ferencé, Kertbeny Károlyé és Gruby Dánielé. A zeneköltő és a poéta Párisban sokszor találkozott, s bár alkatilag távol állt egymástól, a két emberben a “minőség” teremtett kontaktust. A Heine verseire irt nyolc dal a bizonyítéka annak, hogy a romantikus Liszt sem tudott kitérni az irónia segítségével a valóság felé törő kortárs varázsa elől. Heine 1844 áprilisában még igy ir: “Kedves Liszt! Ne felejtsen el jegyet küldeni számomra és feleségem számára a koncertjére. Barátságos, vidám üdvözletét küldi öreg barátja H. Heine.” 1849 októberében, a magyar szabadságharc bukása után, hogy “Eltűnnek már a vad szelek — és házunk táján csend van újra”, ilyen haragos — és igazságtalan — karikatúrában villantja fel a zeneszerző alakját: (Folytatás a 15-ik oldalon Tamás Menyhért Gyökér-bilincsbe zárva Tamási Áron emlékére Röppenne ma is. szállna tiindérkedő, víg álma, de harmat-derűs szárnya gyökér-bilincsbe zárva! örök'őrséget állva konok cserefák párja tűzi szivét az árva hajnalok homlokára.
