Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-21 / 25. szám
20. oldal MAGYAR HÍRADÓ (Folytatás) Mr. Christmas Humphreys szót kapott, hogy ismertesse a vádat. Evans utolsó vallomására támaszkodott. A véres tett indítéka a vádlott és felesége között lefolyt örökös veszekedésekben és a vádlott depressziós lelkiállapotában keresendő. A vád fő tanúja Christie volt. Mint tiszteletre méltó családból származó embert mutatták be az esküdteknek, mint olyant, aki a két világháborúban becsülettel szolgált a hadseregben és a rendőrségen, tehát megbízható, szavahihető. A védelem hiába hivatkozott arra, hogy Christie-t lopásért, sikkasztásért és testi sértésért már ötször megbüntették, ezzel semmiféle hatást nem keltett a bíróságban. Amikor később Mr. Malcolm Morris a szemébe mondta Christie-nek, hogy szerinte nem a vádlott, hanem maga a tanú a két gyilkosság értelmi szerzője és tettese, ezt a megjegyzést nem vették komolyan, sőt, szinte figyelemre sem méltatták. Christie, az egykori rendőr tudta, hogyan kell viselkedni a bíróság előtt. Tanúvallomása udvarias hangú, világos és határozott volt, és a résztvevőkben, mindenekelőtt az esküdtekben, kitűnő benyomást keltett. Elmondta, hogy november 8-ról 9-re virradó éjszaka feleségével együtt arra ébredt, hogy a ház felső részében tompa csattanás hallatszott. Úgy rémlett, mintha valaki bútort tologatna. Másnap reggel találkozott Evansszel. Arra a kérdésére, hogy hol a felesége és a gyerek, Evans azt válaszolta hogy Bristolba mentek üdülni. November 23-án hirtelen visszajött, és elbeszélte, hogy a felesége elhagyta, és ráadásul a munkahelyét is elvesztette. Az a szándéka, hogy elköltözik Walesbe. Mr. Morris, a védő ekkor hirtelen egy szenzációsnak hangzó, de sajnos senki által nem eléggé méltatott kérdést vetett fel, amely a következőképpen hangzott: — Nos, Mr. Christie, mit szólna ahhoz, ha azt állítanám, nehogy bármiféle íA1reértés legyen köztünk, hogy önt tartom vu. nek Mrs. Evans és a kislány halálában, vagy legalábbis úgy vélném, hogy ön jóval többet tud ezekről a dolgokról, mint amennyit itt elmondott? Christie-n nem látszott felindulás e szavak hallatán, hanem hűvösen csak ennyit mondott: — Ez hazugság! A kihallgatás során a védő még egy keresztkérdést szegezett a tanúnak: — Talán azon a csütörtök estén nem ön vitte le Mr. Evans segítségével a holttestet Mr. Kitchener lakásába? — Ez igazán nevetséges! — felelte Christie. Nem, ő annyira gyenge volt, annyira fájt a háta, hogy csak nagy fáradsággal és összegörnyedve tudott mozogni. Mindenesetre fizikailag teljesen lehetetlen lett volna, hogy bármilyen terhet elmozdítson a helyéről, hát még az, hogy a lépcsőn levigye. Christie-t a felesége követte a tanuk sorában. Mindent megerősített, amit a férje mondott, és hasonlóképp kedvező benyomást keltett. Most a védelem magát a vádlottat szólította a tanuk padjára. Vallomása lényegében megfelelt második beismerésének, melyet november 30-án tett a rendőrségen. Közben el kellett ismernie, hogy a rendőrségen tett kijelentései közül több nem felelt meg a valóságnak. Amikor megkérdezték, hogy miért tálalt fel annyi valótlanságot, azt felelte, hogy nagyon izgatott volt, és attól félt, hogy megverik, ha nem azt mondja, amit elvárnak tőle, no meg fedezni akarta Christie-t. Az a körülmény, hogy Evans a nyomozás során többször is megváltoztatta vallomását, ugyancsak terhelő volt réá nézve, és erősen csökkentette a hitelét. A vád képviselője arra törekedett, hogy Evans patologikus hazudozónak bizonyuljon, és ezáltal teljesen aláássa a szavahihetőségét. Miután Evansnek egyik hazugságot a másik után kellett beismernie, Mr. Humphreys megkérdezte: — Ön ugyebár azt állítja, hogy Mr. Christie a gyilkos. Megmondaná, hogy miért fojtotta meg Mr. Christie a feleségét? — Mindenesetre gyakran volt otthon. — Megmagyarázná nekünk, hogy miért fojtotta volna meg az ön feleségét? — Nem, azt nem tudom. — És azt meg tudja magyarázni, hogy két nap múlva miért fojtotta volna meg a kislányát? — Nem. Mr. Humphreys erre a bizonyítékra támaszkodva rövidre fogta a vádbeszédet: “Egy ember, aki gyilkosság vádjával áll a bíróság előtt, kijelenti védője által, hogy a bűnüldöző hatóságok egyik koronatanúja az, akinek a vádlottak padján volna a helye, és hogy .ez a személy gyilkos, magzatelhajtó és hamis tanú.” Ez alkalmat ad arra, hogy alaposan megvizsgálják a tanút, akit ilyen súlyos vádakkal illetnek. Mr. Christie részt vett az első világháborúba)?, ott megsebesült, gázmérgezést kapott, amitől átmenetileg megvakult, és ami három .és fél évre a hangjától is megfosztotta. Később több ízben összeütközésbe került a rendőrséggel és a büntetőjoggal, de az utolsó büntetése tizenhét évvel ezelőtt történt. A második világháborúban ismét kitüntetést kapott. A kritikus napokban november 7-e és 9-e között fekvőbeteg volt, és igy fizikailag is képtelen lett volna arra, hogy részt vegyen az asszony meggyilkolásában. — Önök elhiszik — fordult az esküdtek felé —, hogy a Christie ellen emelt vádnak egyetlen szava is igaz? Mért fojtotta volna meg Christie Mrs. Evanst? De annál is kevesebb oka lehetett a gyermek megfojtására. Egyetlen értelmess ember sem hihet a vádlott hazugságainak. Christie kétségtelenül ártatlan. A védő, aki meg volt győződve védence ártatlanságáról, nehéz helyzetbe került. Hiába hivatkozott arra Mr. Morris, hogy védence békés polgár és büntetlen előéletű. Hiába bizonygatta, hogy Evans analfabéta, és hogy a két gyilkosságnak nincs meggyőző indítéka. Ezek az érvei éppoly kevéssé hatottak, mint ismételt hivatkozása a vád koronatanújának öt régebbi büntetésére. Christie négy évig volt rendőrtiszt, és ez idő alatt, azelőtt pedig a hadseregnél is, kitüntette magát. Az esküdteknek ennyi elég volt. Ezt az embert most olyan tanúnak látták, akinek szavában nem lehet kételkedni. Összefoglaló fejtegetésében a biró is Christie vallomására helyezte a hangsúlyt. Egészen valószínűtlennek tartja, mondta, hogy Christie követte volna el a gyilkosságot. Egyetlen körülmény nem szól emellett, de Christie sem. Különben is, mi oka lehetett volna arra, hogy egy tizennégy hónapos gyereket megfojtson. Evans viszont agyafúrt hazudozó. A biró mindebből egyértelmű következtetésre jutott. Az esküdteknek valósággal a szájukba rágta, hogy “igen”-nel feleljenek a “Bünös-e?” kérdésre. 1950. január 13-án az esküdtek az általános várakozásnak megfelelően bűnösnek mondták ki Evanst gyermeke meggyilkolásában. A biró ennek következtében halálra Ítélte. Evans nyugodtan fogadta az ítéletet, Christie azonban könnyekben tört ki. A törvényszéki teremből kilépve, Evans anyja odakiáltotta Christie-nek: “Gyilkos! Gyilkos!” Mire Mrs. Christie visszakiáltotta: “Ne merészelje gyilkosnak nevezni a férjemet! Ő jó ember.” Christie közel állt az összeomláshoz. A fellebbezést már február 20-án elutasították. A pentonville-i börtönben Evans nyugodt magatartásával hívta fel magára a figyelmet. Jó étvággyal evett, nyugodtan aludt, fegyelmezetten viselkedett. Az orvosok és a börtöntisztviselők primitívnek találták, de nem rosszindulatúnak. Beszámithatatlannak senki sem tartotta. Nem látszott rajta, hogy lelkiismeretfurdalás gyötörné. Váltig bizonygatta, hogy Christie a gyilkos. A belügyminiszter azt javasolta a királynak, hogy utasítsa el a kegyelmi kérvényt. “Érvényesülnie kell a törvénynek.” 1950. március 9-én Pentonville-ban kivégeztétk Evanst. A Chrisiie-ügy A Christie-házaspár Evans kivégzése után is ott lakott a Rellington Place 10. számú házban, még azután is, hogy egy Jamaicából származó szállodaportás megvette a házat. A két felső szintre hazájából való szinesbörüeket költöztetett, akik állítólag igen sok lármát és piszkot hoztak a házba. Christie mindenféle betegségben szenvedett, és 1952 tavaszán és nyarán néhány hónapot kórházban kellett töltenie. 1952 őszén ismét munkába lépett. December 6-án azonban újra abbahagyta a munkát, és kijelenttette, hogy Sheffield környékére költözik, és ott márciusban más elfoglaltság után néz. (Folytatjuk)