Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-18 / 3. szám
10. oldal A BURGONYA VESZÉLYEI Irta: HALÁSZ PÉTER Várandós anyák jól teszik, ha roppant gondot forditanaJk arra, hogy terhességük idején csakis a legjobb minőségű burgonyát fogyasszák és ha nem áll módjukban ennek ellenőrzése, akkor étrendjükből iktassák ki a krumplit — erre figyelmeztetnek az angol 'kutatóorvosok, akik megdöbbentő öszszefüggést fedeztek fel bizonyos súlyos szervi rendellenességekkel világra hozott gyermekek kóresetei és az anya étrendjében a terhesség alatt előforduló rosszminőségü, ártalmat szenvedett burgonya között. Első pillanatra fantasztikusnak tűnik, az orvosi vélemény mögött azonban több esztendei kutatómunka statisztikai adatai állanak. Kétféle született abnormalitást hoznak összefüggésbe a burgonyavész idején sérült krumpli terhesség alatti fogyasztásával: az egyik az anencephalia, amikor a magzat gerincoszlopa felül nem zárul és ennek következtében az agy nem fejlődhet ki szabályosan, a másik pedig a spina bifida, amely a gerincoszlop aljának hasadása. Anencepháliával született gyermekek csak igen rövid ideig élnek, a spina bifidában szenvedők élettartama sebészi beavatkozás mellett is csak korlátozott. Minthogy az orvostudománynak mindeddig sejtelme sem volt arról, hogy mi okozza ezeket a súlyos kóros elváltozásokat, a kutatók azon a nyomon indultak el ,hogy hol fordulnak elő a leggyakrabban, s ahol előfordulnak, fölfedezhető-e valamelyes hasonlósáig a családok életmódjában. Ekkor ötlött szemükbe a döbbenetes párhuzam. Azokon a vidékeken, ahol a burgonyavész a leggyakoribb és a legsúlyosabb — a leggyakrabban fordul elő anencepháliában és spina bifidában szenvedő gyermek születése. Dr. Renwick, a “Higiéna és a Trópusi Betegségek Londoni Főiskolájának” kutatóorvosa ebből azt az elméletet dolgozta ki, hogy bizonyos burgonyákban olyan mérgező anyag van jelen, amelyet — ha terhest anya fogyasztja — magzatát az anencepháliával és a spina bifidával való fertőzés veszélyének teszik ki. A burgonyavészt a Phytophtora infestans nevű fungus okozza és a mérgező anyag a burgonyában a fungus szpórái elleni védekezésül termelődik ki. Anglia legnagyobb krumpliföldjei az ország száraz éghajlatú keleti részein vannak, Wash és Humber környékén. De azokban az esztendőkben, amelyekben előfordul a burgonyavész, a nyugati, nedves régióban sújt a legerősebben, Wales-ben és az észak-nyugati körzetben. Anencephália a leggyakrabban Walesben fordul elő és Északnyugat-Angliában. A brit szigetek közül a legnagyobb burgonyafogyasztó Írország. Az esős éghajlat miatt Írországban a burgonyavész igen gyakori. Írországban a legmagasabb arányú az anencepháliában és spina bifidában való születések száma. Dublinban és Belfastban az egyik vagy másik abnormalitással született gyermekek aránya egy a százhoz. Mindkét abnormalitás főként szegény sorban élő családoknál fordul elő. Ez is dr. Renwick elméletét igazolja: szegény emberek több burgonyát fogyasztanak, mint a a jobbmóduak s inkább vásárolják a silány minőségűt, mivel az olcsóbb. Valószínűbb, hogy a sérült burgonya ragyás, elszinteledett, rothadt részét kivágják, s a többit fazékba teszik. Ez azonban a burgonyavész által megtámadott krumplit nem teszi veszélytelenebbé — a mérgező anyag nemcsak az elfeketedett, ragyás részt hatotta át, hanem az egész krumplit, sőt, még a többit is, amellyel egy zsákba került. Dr. Renwick teóriája röviden az, ha a várandós háziasszonyok kidobják az egész halom burgO' nyát, amelyben ákár egyetlen szem ragyás, rothadt krumplit találtak, akkor ezzel a következetességgel mind az anencephália, mind pedig a spina bifida betegséget maradéktalanul ki lehet irtani. Dr. Poswillo, a Királyi Orvoskollégium ku-UTI JEGYZETEK: KERESZTÜL-KASUL EURÓPÁN Az utazásnak három, fázisa van. Az első, a tervezés, az előkészület néha hónapokat, néha bizony éveket is jelent. Van ebben jó és rossz: öröm, álmodozás, térképek tanulmányozása, útiterv készítés. Van bosszantó és kellemetlen: instanciázások, végtelen kérdőlapok körmölése, várakozás, ácsorgás, bizonytalanság. A második szakasz, a valóság a legrövidebb. A felvillanó örömök, sós szélben a tengerparti sziklán állni, jeges hegycsúccsal, forró nyári széllel találkozni ,egy addig csak képről ismert épületet, szobrot, várat meglátni, vagy viszontlátni. És felvillanó bajok és bosszúságok, — elrontott gyomor, sötét, dohos szállodaszoba, vagy éppenséggel kilyukadt kocsikerék. A harmadik fázis a leghosszabb, a leggazdagabb, — az emlékezés. A téli estékre visszavarázsolt nyár, az ut folytatása. Korzika szigetén láttuk Colomba házát. Nem mertük kalauzunknak bevallani, hogy — nem olvastuk soha Prosper Marim ée Col ómba-j át. De hazatérve első dolgunk volt előkeresni és amíg olvastuk, a vérboszszura vágyó lány történetével együtt újra előttünk volt a sziget, a vad, dús, illatos maqui, beléptünk a kórházba, megizleltük a juhsajtot és az édes korzikai bort. Egy hetünk volt csak Korzikán, de életünk számtalan óráját fogjuk még emlékezéssel Korzikán átbarangolni. Az utazások emlékét sok mindennel lehet frissen tartani. Van, aki szenvedélyesen filmezve, fotózva, házi moziban, diákban őrzi az emlékeket. Van aki naplót, jegyzetet vezet, beírja, hogy mit látott a képtárban és hány gombócot evett ebédre. Van, aki bizsut vesz, van aki hamutartót és kiskanalat lop. Mi magunk térképeket gyűjtünk, prospektust, útikönyvet, használt villamosjegyet. Másnak kacat, érthetetlen lim-lcm az a papírokkal teli skatulya. Nekünk: varázsdoboz, mesebeli kincs. Egy kis cédula: velencei gőzhajójegy, ezzel mentünk a Piazzale Romától a Szent Márk térig. Buszjegy, Mamaiából Konstanzába: akkor néztük meg Konstanzában a hires római ásatásokat, Tomi maradványait. Kiváló festőművész barátnőnk kagylót gyűjt, balatoni kecskekörmöt, Fekete-tengeri csigát, mindent. Amikor megtudta, hogy Korzikára készülünk, izgalomba jött. “Egyetlen ismerősöm se járt soha még Korzikán, ha nem felejtenétek el...” Már hogy felejtettük volna? A Valinco-öböl forró homokján heverésztem, a kék tengert néztem és tenyeremmel szűrtem, a homokot, szedtem a kagylóhéjat és kis sajtosdobozkába gyűjtöttem. De milyen pirinyók voltak szegénykék. Ezek a kagylók alighanem mind csecsemőkorukban haltak meg. Olyan vékony volt mészhéj acskáj uk, mint a legvékonyabb tojástatója a kísérleteket tovább fejlesztette. Egy tucat terhes majom közül hatnak az étrendjébe a burgonyavész által fertőzött krumplit iktatott. A hat majom tizegy magzata közül négy anencephália tüneteivel született. A másik csoportban lévő majmok magzatai közül egyik sem. A tudomány normái szerint mindezek a kísérleti eredmények és következtetések még a hipotézis világába tartoznak. Még tömérdek munka van hátra. De úgy látszik, ahhoz már elégségesók, hogy dr. Robert Zachary, a hires kutatóorvos, a Spina Bifida Szövetség vezetője, igy nyilatkozzék: — Leányaimnak és menyeimnek azt tanácsoltam., ha várandósak, tartózkodjanak a burgonyafogyasztástól. héj, mint a legcsodálatosabb porcelán. Zöld, rózsaszín, halványbarna fényben ragyogtak. De jaj! Húsz közül ha egy volt épségben. Vagy törött, vagy repedt volt, csorba volt, vagy óvatlan mozdulatomtól tört porrá. Szedtem, szedtem, órákon át, egész napi strandolással ha ötöt-hatot épségben gyűjtöttem össze. így is lelkesen adtam át barátnőmnek, igy is lelkesen vette át. — Több is volt — magyarázkodtam —, de tudod, az mind, mind törött volt. Kerekre nyitotta a szemét. — És azt miért nem hoztad el? — Törött kagylót? — kérdeztem elhülve. És a következő pillanatban már rájöttem, hogy milyen ostoba vagyok. Barátnőmnek nem, az ép kagylók kellenek, neki a valóság kellett. A forró homokba temetett évezredek üzenete. Törésvonalak — a kagylókat a sziklához csapó dühös orkánok dühös nyomai —, millió ringató hullám simogatásából keletkezett csipkés, recés él. Nem kiszűrt, kiválogatott, megtisztított, lecsiszolt szép kagylóra vágyott, hanem egy marék korzikai kőtörmelékre, hogy szeme előtt látomássá növekedjenek. Madridban a Pradoban az egyik Velasquez-képnek — a hires “Udvarhölgyek”-nek — külön terme van. Félhomályos szobában lóg a festmény, vele szemben sarokba állítva hatalmas tükör. Oly ravaszul, olyan ügyesen készítették, hogy a félig nyitott ajtón beáramló tömeg belekerül a képbe. A turisták nevetgélve nézik: mintha valamennyien vendégségben lennének az Escorialban a selyembe öltözött infánsnők között . . . Rómában a sixtusi kápolnában is félhomály van. Szédítő a tömeg, nehéz, párás a levegő. A vatikáni múzeumot olyan rengetegen látogatják, hogy lépcsőjén egyirányú közlekedés van. Aki végre átvergődött a hosszú folyosókon és bejut a kápolnába, megpihenhet. Sokan a falépcsőkön ülnek, akinek viszont nem jutott hely se lépcsőn, se pádon, az letelepszik a földre. Állva, ülve, fekve bámulja a tömeg az Utolsó ítélet megrázó képeit. A félelmet, a megbánást, a kétségbeesést, a szembenézést az elkerülhetetlen Ítélettel. Zsúfolódik a közönség, férfiak és nők, jól öltözöttek és farmernadrágosok, nyaikkendősek és nagyszakálluak. Egy-egy csoport közepén tolmács, idegenvezető magyaráz. Mások magányosan állnak, bámulnak elmerülve. És egyszerre csak . . . egyszerre csak nem lehet látni, hogy hol a határ a festmény és a kápolna többi része között. A félhomályban egyszerre csak gomolyogva összemosódik minden. Nem lehet tudni, hogy ki van a képen és ki a néző. A feszült figyelem, a szorongás, a meghökkenés, a százféle érzés, tűnődés, kíváncsiság annyira rokon a most élők és a valamikor éltek arcán . .. A varázslat csoda volt. Mellettünk egy kisfiú hangosan azt mondta: “Félek”. Fehér Klára
