Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-14 / 24. szám
8. oldal A ROSALIA-HECYSÉCBEN Irta: KLAMÁR GYULA Bécs, 1973, junius hó . . . Ha az ember vasárnap reggel jó levegőre vágyik válogathat bőven a közeli helyekben. A múlt vasárnap régi barátunkat: Venczel Laci bácsit kerestük meg Ruszton. I Éppen megint német vendégeit bűvölte törött tárogatójával. Isten tudja miért, a német turisták szerelmesei a tárogatónak és persze Laci bácsinak. A virágos udvaron ott ült most is Klamár Gyula vagy húsz. Nagy Mercedes-kocsikon érkeztek valahonnan Stuttgart környékéről. A svábok fővárosa küldi évente a legtöbb látogatót a Fertő-tó partjára, egy kis pusztát-látni, betyár-romantikát élvezni. Különösen keveredik ilyenkor a múlt és a modem jelen. A német turisták kezében színes fotómasina, film-felvevő-Watergate megint háttérbe szorította a Skylab-ürhaj ósokat és Brezhnev szovjet pártfőnök közelgő washingtoni látogatását a TV képernyőjén és az újságok első oldalán. Ahogyan a Watergate-ügy főszereplői felvonulnak a TV-n és a különböző bizottságok előtt önkéntelenül felmerül a gondolat: hogyan tudott Nixon elnök ennyi semmiházit maga köré gyűjteni a Fehér Házban vagy annak tőszomszédságában? Honnan kerültek elő ezek a szörnyű alakok, akik most, amikor szorul a kapca, nemcsak egymás ellen vallanak, hanem kenyéradó gazdájukat, az elnököt is be akarják feketitni, hogy saját bőrüket megmentsék? Furcsa idők, furcsa emberek . . . * * * Brezhnev látogatása a Nixon-Kissinger külpolitika egyik fontos eredménye, vagy ahogyan Amerikában mondják a “payoff” Soha jobbkor nem jöhetett volna. Eltereli a figyelmet Watergate-ről és segit feljavítani Nixon megtépázott presztízsét és ugyanakkor Brezhnev tekintélyét is növeli az orosz nép és a nagyvilág előtt. Ezt se hittük, hogy valaha megérjük: Nixon a kommunizmus kérlelhetetlen ellenfele, aki az ágy alatt is vörös mumust látott és minden ellenfelét lekommunistázott és Brezhnev, aki csakúgy mint elődje Khrushchev el akarta temetni a kapitalizmust, most egymás nyakába borulnak a “szeressük egymást gyermekek!” jelszóval Mi nem vagyunk ellene a koegzisztenciának, már akkor is hirdettük, amikor a gondolat nagyon népszerűtlen volt és a republikánusok élükön Nixonnal, Agnewval és Reagannal lebunkoztak mindenkit, aki azt merte mondani, hogy a két világ és két világnézet békésen megférhet egymás mellett. De a mindkét oldalon opportunista céllal rendezett találkozásra csak ennyit mondunk: ‘‘változnak az idők” és az emberek . . . * * * Őrségváltás: Nixon elnök távozásra kényszerült munkatársai helyére Melvin Laird volt hadügyminisztert és Alexander M Haig Jr. tábornokot Kissinger volt helyettesét nevezte ki. Az FBI élére egy veterán közbiztonsági szakértő, Clarence Kelley, Kansas City rendőrfőnöke került. A három kinevezés uj és valószinüleg jobb korszakot jelent a Fehér Ház és a sajtó között fennálló viszonyban. gép és magnó, fotózzák, filmezik, hangszalagra veszik a már-már kiveszőben lévő romantikát. Venczel Laci bácsi bizony megöregedett. A tárogató sem úgy szól, mint valaha, de hogyan is lehetne egy törött, összekötözött hangszeren szépen játszani? A németek meghallgatják és szalagra veszik a tárogató-szót és ülnek egyre magasabb hangulatban az udvarra kitett asztalok mellett. A dekoráció megható: régi magyar cseréptányérok, korsók a falakon, 1910-ből való képek, fotók a filagóriában; az asztalon pedig nyitott borosfiaskók. Öreg kutya és még öregebb macska sütkérezik az udvar sarkában, hátul nyitva a virágoskert ajtaja és orgona meg bodza illata szüremlik befelé. Hát még milyen érdekes Laci bácsi boros szobája, ahol kirakva öt-hatféle butélia és mindenki szabadon kóstolgathatja végig a különböző borfajtákat, ez itt rizling, az veltelini, emitt cirfandli, ott muskotály. Az ember akármilyen óvatosan kóstolgat, a végin mégis “belekóstol”, pedig hol van még a vörös, meg a későn szüretelt aszuféleség! A Venczel-porta specialitása a zsiroskenyér. Állítólag erre a paprikával, borssal, sóval alaposan meghintett nagy karéj zsiroskenyérre Ízlik legjobban a borocska. S csakugyan: az ember alig ér végére a kenyérnek, már nyúl is a pohara után, hogy megöntözze egy kis szagos boritallal. A németek, — nemhiába sörhöz szoktak — vörösödé fejjel, nyakkal hevesen gesztiklálnak és rendkívül hangosak. Laci bácsi most az üzletet csinálja: egymásután rakja dobozokba a karcsú butéliákat, a vevők pedig szorgosan hordják kifelé a Mercedesek felnyitott csomagtartójába. Márkáiban az egész alig kerül valamibe, érdemes érte ezer kilométert hajtani. * * % A következő vasárnap elkanyarodtunk Kismarton előtt és lefelé, dél Burgenland felé hajtunk. Nem kell túl sokat menni, máris bent vagyunk az Alpok nyugati csücskében, a Rosáliahegységben. Szelíd, szép hegy, valószinüleg az egész az Eszterházy birtokhoz tartozik, mert sehol se ötlik az ember szemébe ház, villa, hétvégi vityilló, amilyen másutt bezzeg százával található. A természet erre még érintetlen, nincs parcellázás, nincs benzinállomás, nincs építkezés, csak zöld erdő van, virágos mező, amely egyszer sárga, máskor halványlila, attól "függ, hogy melyik mezei virág szaporodott el jobban. A hegyoldalra felfutó réteket mogyoróbokrok osztják kisebb részekre. Hanem azért mégis csak felbukkan az egyik utkanyarnál egy vendéglő-épület. Nem is lehet az másképpen. Ausztriában a kirándulás és a séta abból áll, hogy az ember az egyik korcsmától, a másikig ballag . . . A sör jéghideg, az asztaLmellett ülő csendőrőrmester beszédes, a kiszolgáló kisasszony csinos. Az épület mögött egy kis erdő-darab, ha átvág rajta az ember, virágos, ember-nem-látogatta rétre ér. Kis patak szeli keresztül, partján •aranyeső és spiria virul. A fák közül egy méhes színes kaptárjai bukkanak elő. Csendes, nyugalmás kép, az ember alig akarja hinni, hogy alig hatvan-hetven kilométernyire van csak Bécstől és egy óra alatt bent lehet a városban és a sétáját egy világváros aszfaltján folytathatja. :j; i'fi :j: A Rosalia-hegységet átvágva egykori kis magyar falvakon vezet tovább az ut. Persze, mindxiek német neve van, semmi sem emlékeztet múltjára. A régi házakat sorra lebontják, a legtöbbje már el is tűnt, mindenfelé betonalapzatu, villaszerű épület emelkedik a helyén. Oberpullendorfon, az egykori Felsőpulyán meg egyenesen “felhőkarcolók” láthatók az egykori tornácos, fehérre meszelt, hüs parasztházak helyett. Domschitz ur vendéglőjében ebédelünk finom marhapörköltet. Megkockáztatjuk a magyar beszédet. Vajon tud-e magyarul? Persze, hogy tud, sőt jobban mint gondolnánk, hiszen — mint mondja — valaha nagy magyar falu volt Felsőpulya. Ma már kevés magyar lakja és egyre kevesebb marad a múló évek során. Pedig nem bántja őket senki, vagy talán éppen az a baj ? . . . A FEHÉR HÁZ MÚLTJÁBÓL: Nixon nem az első elnök, akinek nevéhez botrány fűződik Washington, 1973, junius hó . . . William Allen White hirlapiró egykorú cikke szerint a huszas évek Amerikájának elnöke, Warren G. Harding igy fakadt ki egyszer: “Atyauristen, pokoli egy munka ez. Az ellenségeimmel semmi dolgom sincs, nagyon is jól megvagyok velük. Ellenben a drágalátos barátaim és legközelebbi híveim azok, akik miatt járkálva kell eltöltenem álmatlanul éjszakáimat . . .” Nos, elnökeink közül nem Harding volt az egyedüli, akit hasonló kifakadásra késztettek a körülötte tobzódó botrányos esetek, és amelyek között Nixon Watergate-je csak az egyik. Harding, Ulysses S. Grant, Harry S. Truman, Dwight D. Eisenhower és Lyndon B. Johnson a neveihez kapcsolódó botrányok miatt mondhattak hasonlókat, (mint most természetesen Richard Nixon is teszi) bár szerepük nem minden esetben volt teljességgel tisztázható a közvélemény előtt. Gondoljunk csak vissza Ulysses Grant idejére. A polgárháború agresszív és energikus generálisa elnöksége idején felületesnek, közömbösnek és olykor elnézőnek bizonyult a háborút követő adórendszer korrupcióival szemben. Allen Nevins történész írja róla, hogy Grant a panaszok hallatára azonnal késznek mutatkozott fényt deríteni az adóval kapcsolatos visszaélésekre, de az elnök fényei erőtlenek voltak, nem világítottak be minden zugba, amelyek homályában tovább folyt a korrupció. Megesett hogy gyanús személyeket mosott tisztára. A nevéhez fűződő másik nagy botrányos ügy, amely sokat foglalkoztatta a kor közvéleményét, a sokat emlegetett new yorki vámszabályzati botrány. 1869—1873 között, Grant első adminisztrációjának idején Thomas Murphy üzletember az elnök legbizalmasabb körébe tartozott. Felhasználva magas összeköttetését, megszerezte az import áruk raktározási monopóliumát, és ezt úgy alkalmazta, hogy például a new yorki kikötőben egy hónapi raktári bért csikart ki egyetlen napért. A kongresszusi vizsgálóbizottság kézzelfogható tényekkel megalapozott vádjára Grant kelletlenül kirakta Murphy szűrét a hivatalból de ugyanakkor nem mulasztotta el felmagasztalni őt becsületességéért. Nem fordított hátat egy barátnak. Grant elnököt elborították a botrány hullámai más alkalmakkor is, mint amilyen a “Whisky Ring”-eset volt, amikor a szeszesitalra kivetett adó egy része azok zsebébe vándorolt, akik az adót kivetették, másrésze pedig a republikánusok választási kampányát volt hivatva szolgálni. De ezenkívül egyéb ügyek is voltak, ame(Folyt, a 9. oldalon)
