Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)

1973-06-07 / 23. szám

BARÁTNŐ JELIGE — Kedves Mrs. Homoki, Elpanaszolom, hogyan jártam én egy nővel. Én nőtlen vagyok. Megismerkedtem vele és miután egy csinos nő, udvarolgattam neki, ahogyan más nőtlenek is teszik. Nagyon kitartóan kellett ud­varolni, mert nagyon-nagyon nehezen engedett, végül azonban mégis a barátnőm lett. Pár hóna­pig jóban voltunk, de nekem még nincs szándé­komban nősülni, ő pedig most folyton arról be­szél, hogy esküdjünk meg, már fenyegetőzik is, hogy bíróság elé viszi az ügyet, ha nem veszem el. Joga van ehhez? VÁLASZ — Nem tudom, mit Ígért néki és ha valami ígéretet tett, van-e a nő kezében erre vo­natkozó bizonyíték. Ez jogi kérdés, amit nem bí­rálhatok el, ehhez ügyvédtől kell tanácsot kérnie. Én a jövőre nézve tanulságul csak egyet mondha­tok, jó lesz, ha megtartja emlékezetében: férfi­nek nőre vadászni általában nem nehéz, a nehéz­ségek általában ott kezdődnek, amikor már meg­fogta. • HÁZASSÁGI PROBLÉMA — Kedves Homoki Erzsébet, 5 évvel ezelőtt mentem férjhez és na­gyon szeretem a férjemet, ő is szeret és annyi jó­sággal vesz körül, hogy nem is tudom megköszön­ni neki. Én az ő jóságára azzal válaszolok, hogy alkalmazkodó vagyok hozzá, minden kívánságát ‘teljesítem, leolvasom a szeméből a kívánságokat és természetesen mindig mindent úgy csinálok, ahogyan ő akarja, vagy mondja, még akkor is, ha esetleg belül nem tetszik nekem a dolog. A züleim, a nővérem és egy barátnőm, aki igazán testvérnek számit, mind figyelmeztetnek, hogy ez nem jó, elrontom vele a férjemet és a végén baj lesz belőle. Nekem azonban nem is szólva a nagy szeretetről, egyébként is az a véleményem, hogy a feleség köteles engedelmeskedni a férjé­nek. Erre kérem a válaszát. Válasz. Fordítva kell csinálnom: először leve­le végére válaszolnom. “Engedelmeskedni”, ez a szó valahogyan mindig együtt hangzik a “pa­rancs” szóval. A házastársak nem parancsolnak egymásnak, nem engedelmeskednek egymásnek: a házasság sem a feleségre, sem a férjre nem rabszolgaszerződés. Több annál: egy életre kötött szövetség, amelyben egyenrangú szövetségesek egyetértésben élnek és igyekeznek minél több köl­csönös engedménnyel áthidalni az esetleg mégis felmerülő ellentéteket. Most a levele eleje. Alkal­mazkodik a férjéhez. Nagyon helyes. Minden kí­vánságát teljesiti. Az is helyes, amig a kívánság nem ütközik józanságba. Az már azonban nem olyan “természetes”, hogy mindent úgy csinál, ahogyan ő mondja, még akkor is, ha nem tetszik magának a dolog. Nem természetes és nem is he­lyes. Egyrészt azért, mert minden embernek, férj­­nek-feleségnek egyaránt van és kell is, hogy va­lami egyénisége legyen és ennek véleményeltérés esetén kulturált formában kifejezést is adjon Más­részt higyje el, ha tovább is igy folytatja, a férjé­ben lassacskán olyan érzés fog kialakulni, hogy maga üres bábu, semmiről sincs véleménye, már­pedig ez nem nagyon alkalmas arra, hogy egy fér­fiben fokozza a nő iránti szeretetet és ami azzal együtt jár: a tiszteletet. A férje talán nem olyan ember, de van férfi, aki ilyen esetben megszokja, hogy mindig jobban és jobban akar uralkodni és a végén már csak parancsokat osztogat. Akkor pedig maga egyszerre hirtelen robbanni fog és vége a szép békés családi életnek. Vegye elejét ennek a rossz lehetőségnek. Nem engedelmesség­ből, nem parancsra, nem kötelességből, hanem i 11. oldal szeretetből tegyen meg továbbra is minden lehe­tőt a férjéért, de azért, ha valamiről külön véle­ménye van, ne hallgassa el, szépen beszélje meg vele. A “parancs” s az “engedelmesség” szava­kat pedig törölje ki a házassági szótárából. • VACSORA JELIGE — Kedves Homoki Erzsé­bet, kiváncsi vagyok, hogy mit mond az esetem­re. Januárban költöztünk ebbe a házba. Három gyerekünk van, két lány és egy fiú. A szomszéd­ban magyar család lakik, ott két fiú van. össze­barátkoztak és a két szomszédfiu átjár hozzánk és együtt játszanak. A férjem éjszakai műszak­ban dolgozik, este 6-kor kezd. Ezért pontosan 5 órakor vacsorázunk. Hiába terítek meg és ülünk le, a szomszéd gyerekek nem mennek haza. Ott állnak az asztalnál és kinézik a szánkból a falatot, pedig nem szegények a szülők. Ha mondom, hogy mi most vacsorázunk, menjenek haza, azt felelik, hogy ők ráérnek, mert csak 8 órakor vacsoráznak. Sokszor adok nekik a desszertből vagy másból, de azért ahol mi öten vagyunk, nem könnyű még kettőre gondolni. Mit szól ezekhez a gyerekekhez és mit csináljak? VÁLASZ — Rosszul nevelt gyerekek. Legköze­lebb vacsora előtt fogja kézen, vigye haza őket, és mondja az anyjuknak: mi pontosan 5-kor va­csorázunk, legyen szives ezentúl jöjjön át 5-kor a gyerekekért, mert én olyankor foglalt vagyok a konyhán és ők maguktól nem mennek haza. Ezt majd megérti az anyjuk. Tegnap-szépen, holnap-szebben Volt-mederben, lesz-mederben, tegnap-szépen, holnap-szebben, part-őrzőben, torkig-dalban - áradjon az ősi dallam. Molnár Anna, Molnár Anna, vigy magaddal guzsalyasba, pörgesd, pörgesd bűvös rokkád, vérző szivünk hétszer kösd át. Környes körül hasadt lélek, valamennyin hétszerhét seb, kötés nélkül, hét-kötésben - táncot járva hét-kardélen. Molnár Anna, Molnár Anna, vigy magaddal guzsalyasba, sződd a vásznat, hétszer sződd meg: egy-asztalra, térítőnek. Part-őrzőben, torkig-dalban, áradjon az ősi dallam, volt-mederben, lesz-mederben, tegnap-szépen, holnap-szebben. TAMÁS MENYHÉRT LANGUSZTA — (Folyt, a 10. oldalról) Összefolyt előttem a világ képe, csak bólogat­tam Marcel felé. És ittam a bort, a vizet, ami csak ott volt előttem. Aztán egyenesen be az autóba megint, és újra a száguldás a szerpentinen, a zötykölődés, a rázás, a meleg, a szuszogó gyerekek, a kutya szaga, a nyála csurog a cipőmön, a lábamon. És a gyom­romban is mozgolódnak, kergetőznek a rákok, halak, pókok, tengeri herkentyűk. — Jaj, Marcel, állj meg egy pillanatra! Kitámolyogtam a kocsiból, nekitámaszkodtam az első utmenti fának és máris jött ki belőlem vadul, kavarogva a vacsora. A méregdrága lan­guszta. Marcel egy szót sem szólt, komoran várt a vo­lánnál, komoran inditott. Valami megfagyott, valami örökre elromlott közöttünk. Nem magya­rázott többé, nem mutatta Korzika száz más, beígért csodáját. Egy ilyen alaknak? Aki a lan­gusztát is csak igy becsüli meg? Két nap múlva elutaztunk. Az állomásra sem kisért ki. NEMES LÁSZLÓ VÁLASZ HOMOKI ERZSÉBETNEK: HONNAN ERED A MAGYAR NYELV? Igen tisztelt Asszonyom! Az Amerikai Magyar Világ c. lapban olvasva válaszát a “Négy clevelandi magyarnak”, szeret­ném felhívni figyelmét az Ön tévedésére. Nekünk magyaroknak a finnekhez mint “rokonokhoz” vérségileg semmi közünk. Bizonyíthatom ezen állí­tásomat igen sok külföldön élő történész-tudóssal egyetemben, akik száz százalékig hitelesen meg­­döntik az Ön téves felfogását. A magyar nép őshazája a Tigris és Eufrates folyók vidéke, a magyarok a Szumér néven is­mert nép leszármazottai. Igen hosszú lenne ezen vitázni, csak egyet kívánok önnek megimi: Dr. Pálfalvy Sándor “A puli” c. müvében, amely tu­lajdonomban van, világosan kimutatja, hogy a puli, a komondor, a kuvasz 7—8.000 évre vissza­menőleg a szumirság háziállatai közé tartozik. Mi több, a racka juh — a kojla (szumirul koj-ly) — egyedül csak a magyarságnál található a mai napig . . , Vannak-e az ön által felsorolt népek­nek ilyen háziállatjai? Nincsenek és nem is voltak soha . . . Bár ezen ősi időkben lehet, hogy létez­tek, én ezt nem állítom. A másik dolog az ősi írás, az ék- és rovásírás. A nyelvben igen gyakoriak a manapság is hasz­nálatos szavak és egyetlen nép volt a szumir, akik az ikes-igét is ragozták. Az írásra vonatkozóan pedig megjegyzem: Nomád, halászó-vadászó né­peknek saját írásuk nem volt, csak a magyari né­peknek, mint amilyenek a hunok, avarok, chuzok. Tudom, ön meglepődik. Én is meglepődtem, higyje el nekem. Gimnazista koromban (11 éves voltam) úgy tanultuk a “Populus Romanus” la­tin nyelvkönyvben, hogy a Tarquiniusok alapítják Rómát. Lám-lám, kinek jutott eszébe, hogy a Tar kezdő szó magyar, azaz etrusk, de egyiptomi nyel­ven Turci vagy Tűsei. Róma korában a meghódí­tott Dunántúl népének neve sekler vagy sikler, innen ered a székely szó. Ez a nép vert hidat At­tilának annakidején. Bennünket otthon a finn-ugor mesével nyomo­rítottak és kik? Ausztria “jóvoltából” magyarta­lan uraink. A kiegyezés után Magyarországra küldenek egy bizonyos Budinski urat: oktassa ki a magyarságot, hogy honnét is származik. Mire volt ez jó? A csikósok, gulyások, kondások népét letaposni ahogy lehet a “müveit” Nyugat előtt, műveletlen barbároktól származónak feltüntetni. Irtani a magyarságot a kereszténység cime alatt, mert azok “pogányOk” voltak. Irtani a tanító, or­vosi szinten álló sámánokat, akik az úgynevezett “civilizált’ európai orvosok felett messze kima­gaslottak. Európa össze-vissza hazudott ránk, pedig az akkori Európa népei még lyukakban és barlan­gokban laktak. A kabátot nem ismerték, nem be­szélve az alsó ruháról ... De mi voltunk a barbá­rok. Lech mezején több mint ötezer magyart mészárolt le a “jó német sógor”. Nem beszélve Teuton Jánosról, a “hittérítőről”, akinek csak egy gondja volt: tüzzel-vassal irtani a nálánál jóval magasabb fokon álló sámánságot, vagy táltosokat. Mindezt hiteles könyvekből bizonyíthatom Ön­nek. Maradok őszinte tisztelője: Ádor László Solon, Ohio I

Next

/
Thumbnails
Contents