Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)

1973-06-07 / 23. szám

9. oldal AHREMFICKO MATER NÉLKÜL... Irta: SÁGI PÁL Az INTERPOL, a nemzetközi rendőrszövetség egyik szakmai ülésén szóra került a detektivfő­­nökök panasza: az ujtipusu mai detektívek álta­lában kitűnő, modem kiképzést kapnak, de nem ismerik a tolvaj­nyelvet, holott modernség ide, modernség oda, a bűnüldözés­ben ma is szükség van bizonyos régi fogásokra, régi eszközökre, régi ismeretekre is. Az iparosnak ismemi kell az anyagot amivel dolgozik, a ko­vácsnak a vasat, a cipésznek a bőrt. A detektivnek ismernie kell a bűnözők világát. Ez az ő mesterségének anyaga, márpedig a tolvajnyelv hozzátartozik a hivatásos bűnözőkhöz. A magyar szótár már sok évvel ezelőtt elkészült. Szinmay István irta. Jól ismerem ezt a sárgafedelü kötetet. Megszületé­sénél magam is bábáskodtam, Krúdy Gyulával szólva “boldogult urfi koromban”, amikor fia­tal rendőri riporter voltam Budapesten. Az iro­dalmi hajlandóságú Baksa János akkori rendőrfő­tanácsossal együtt hónapokon át napról-napra ott tanyáztunk a toloncházban, rendőri fogdákban, a hírhedt “kétszázasban”, a főkapitányság letartóz­­tatási cellájában és tolvajok, betörők száján át szűrtük a tolvajnyelvet és szállítottuk az anya­got Szirmaynak, aki osztályozta, rendszerezte, feldolgozta és megírta belőle a könyvet. Balassa József professzor, a neves nyelvész irt hozzá be­vezetőt. li vagy áruló az mószer. A vendéglős, általában a tulajdonos, a főnök az góré, a pincér az csá­­ringer. Ételnek kaja a neve, az italé pia. Aki éhes az flamós, aki becsipett az mátós. A kenyér mard, a börtönkenyér brugó. A hivatásos bűnöző felháborodik, ha csavar­gókra, jasszokra, munkakerülőkre, alkalmi tol­vajokra, apró szélhámosokra azt mondja valaki, hogy “vagány”. Az ilyenfajta alak ugyanis csak link fiú, vagy link pasi, a vagány név csak a hi­vatásost illeti meg. Büszke is rá, mert azt mond­ja magáról: dörzsölt vagány vagyok . . . Az igazi vagány még a magyar nótát is átkölti a maga nyelvére. A “Zöldre van a zöldre van a rácsos kapu festve” tolvajnyelven igy hangzik: Srenkre volt a srenkre volt A rácsos kapu verve. Odavártak a hekusok este, 1 De a mószer is meg szokta járni, Alma ment a vagány oda Hekussal komázni. Ezzel azt énekli, hogy betörésre készült az es­te, de megtudta, hogy valaki besúgta a készü­lődést a rendőrségnek, erre nem ment oda, mert FÉRFI SAROK: SZERELEM, HABBAL tudta, hogy detektívek várják a betörésre ki­szemelt helyen. De nemcsak átköltést ismer a tolvajnyelv. Sa­ját költészete is van: Tudom, hogy a Főhére ha bevisznek, A hekusok össze vissza dörgölnek. Hantái ja a Csiszár csoportvezető Köpjél vagány, te voltál ott az első. Magyarul ezt igy kell érteni: tudom, hogy ha bevisznek a rendőrségre, detektívek jól elvernek, és Csiszór felügyelő azt mondja, valljál te va­gány, te voltál a vezér. A szerelemről meg igy dalol a vagány: Ahremfickó matér nélkül Frankamacsek linksein nélkül, Sejhaj fidi Marikám, Alma márolsz engem igazán. Amivel ezt panaszolta: hátsózseb, pénztárca nélkül, éjszakai lány hamis igazolvány nélkül, sejhaj hűtlen babám, nem szeretsz te engem iga­zán. Itt Amerikában nemrégiben jelent meg ango­lul egy könyv, amelynek szerzője tudományos alapon magyarázza meg a tolvajnyelvek keletke­zését és mai helyzetét az egész világon. Akit kö­zelebbről érdekel a tolvajnyelv, elolvashatja a vaskos kötetet. De mutatónak talán annyi is elég róla, amennyit itt leírtam. Hacsak nem készül valaki a betörői vagy detektív pályára. — Érdekes Évike, maga még a nevemet sem kérdezte meg . . . — Nem kérte a vendég, hogy kérdezzem meg. Megjegyzem, általában a vendégek nem szoktak bemutatkozni nekem. — Én Bartsay Ferenc Tihamér vagyok. — Az könnyen lehetséges. Én már nem csodál­kozom semmin. — Nézze Évike, maga tetszik nekem és ez nem mindennapi nálam. Mondjon egy napot és el vin­ném magát. — Hova? — Mindenhova. Kis csurgli, kis ez, kis az, kis beatzene, ha szereti, kis smaci, vacsora, kis ital és ha kédves hozzám, akkor én is nagyon kedves tudok lenni. Na . . . Mikor ér rá? — Férjes asszony vagyok. — Nahát, kacagnom kell. Ezt olyan komolyan mondta, mintha valami járványos betegség lenne, így még jobban szeretem. A lányok ostobák és megbízhatatlanok. Mondja meg a férjének, hogy velem jön és kész. — Én nem mondom. Mondja meg neki maga. — Kis csacsim. Úgy beszél a férjéről, mintha ő lenne az angol királynő. Én nem ismerem, soha­sem láttam a maga férjét. Különben sem rajon­gok a férjekért. Csak annyit mondjon neki hogy dolga van és kész. — Értem, de a férjem nem szereti, ha mások­kal megyek táncolni. — Megint kacagnom kell, kedves. Nem szeret­ném, ha félreértene. Én semmit sem akarok magá­tól, csak magát. Világos? Csak annyit óhajtok, hogy legyen az enyém, majd később megmagya­rázom, miért? Ha ugyan erre lesz idő? Mondja meg a férjének . — Mondja meg maga! — Dé drága szépségem, milyen nyelven magya­rázzam meg magának, hogy nem ismerem, soha­sem láttam a maga férjét és azt sem tudom, ki­csoda! — Pedig . . . Pedig ott áll maga mellett, ö bo­rotválja Királyhegyi Pál Tulajdoniképpen mi is az a tolvajnyelv? Mindén nagyvárosnak, Párisnak vagy Budapestnek ép­pen úgy mint New Yorknak megvan a maga he­lyi szójárása, slangja, argotja. Sokan összetévesz­tik ezt a tolvajnyelvvel. Pedig az más: keveredik ugyan a helyi szójárással, de az alapja, a lénye­ge különbözik tőle. A tolvajnyelv a hivatásos bű­nözők nyelve. A magyar tolvajnyelv évszázadok alatt alakult ki. Nagyrészt magyarral kevert el­torzított német, zsidó, olasz és cigány szavakból áll, de rengeteg benne az önálló, magatermette szó is, amelyeknek eredete a messze múlt homá­lyába vész. Nyelvtana nincs, csak szavai, ragjai és képzői vannak, de azért nem könnyű megta­nulni, mert sok benne az úgynevezett “finom” árnyalat. Egy-egy szónak néha több jelentősége is van, aszerint, hogy mire használják. Itt van példának egy mondat: ‘‘Komálom a link hado­vát”. Ez igy leírva magyarul azt jelenti, hogy is­merem a tolvajnyelvet. De a komálás azt is je­lenti, hogy látni, hallani, figyelni, szeretni, link az hamisat jelent a hadoválás pedig egyúttal ha­zugság is. Persze nem minden ilyen bonyolult. A hiva­tásos bűnözők élete szűk körben mozog, arány­lag kevés szóra van szükség: főként “szakmai” kifejezésekre. A zsebtolvaj az egyszerűen zsp­­bes, a nagystílű Z9ebmetszőnek fisselő a neve, a bolti vagy vásári tolvajé markecer, az üzleti be­törő srenker, a lakásbetörő riglihuzó, a kassza­­fúró mackódöntő, a csaló, szélhámos az hilózó, a hamiskártyás az kozák. A tisztes polgárt, ajti nem bűnöző, azt lenézően csak tahónak vagy hap­­sinak nevezik. A rendőr az hé, a detektív hekus, a védőügyvéd dumcsis, az ügyész káros, a biró vajda, a börtönőr smasszer. Toloncház az jergli, börtön a siti, ahány évet ült a bűnöző annyi má­zsát nyomott. Bicska vagy kés az halef, revolver az pukkanó. Lelőni vagy leszúrni, úgy mondják, hogy kicsinálni. Ütni, verni az ruházni, dörgölni Vagy lemolálni. A zsákmány neve szajré, ékszer az fuksz, a ruhaféle az topi, a pénz lóvé. Nyo­mozás az smirelés, aki megszökik az olajra lép, akit elfognak az lebukott. Barát az haver, a spic­Bartsay Feri bekukucskált a borbélymühelybe. Csak egy szál borbély dolgozott és a manikürös­­lány. A borbély nem tetszett neki, de a lányt na­gyon csinosnak találta. Benyitott az üzletbe: — E'lég vackok ezek a székek, igaz, hogy ké­nyelmetlenek, de az még nem minden. Nyugaton fekve borotválják az embert, no, de sebaj. Egy kellemes borotválást kérek. És közben egy mani­kürt, ha szabadna. A borbély feni a borotváját s rosszkedvűen né­zi a vendéget, majd szappanozni kezd. A lány ve­szi a szerszámait és dolgozni kezd a vendég ke­zén. — Hogy hívják magát, kedves? — érdeklődik a vendék. — Éva vagyok. — Könnyű név. Kitalálhattam volna. Milyen kis csacsi vagyok. Csak hirtelen nem jutott eszembe. Higgye el Évike, szakember vagyok. Maga egyszerű maniküröslány létére, egészen csi­nos. Jó alakja van, az arca is jó, szép keze van, meg mindene, ami kell. Tetszik nekem, ami nagy szó. Dolgozó nő. Nem baj. Én szexuáldemokrata vagyok. Hűha! Kedves borbély ur, tiszteletté1 megkérem, ne a nyelvemet szappanozza. Ha le­hetséges. — Pardon. — De magácska Évike nem is válaszol nekem. — Nem kérdezett semmit a kedves vendég, csak azt mondta, hogy szociáldemokrata. Mit mondjak erre? Legyen. Mialatt a borbély vadul szappanoz, a vendég ne­vet: — Nem ezt mondtam, de mindegy. Nézze Évi­ke, legyünk őszinték. Csinos vagyok, fiatal, okos és van egy Skodám. Olyan, mintha uj lenne, pe­dig van már egy hetes. Jó pofa vagyok, mi? Ta­lán ezért bolondulnak értem a nők? De Évike, ma­ga megint nem válaszol. — Nem tetszett mondani semmit, csak hogy bolondok a nők, meg még valamit talán. Mit mond­jak erre? SÁGI PÁL

Next

/
Thumbnails
Contents