Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-05-17 / 20. szám
12. oldal ÖREGEK ÉS FIATALOK Irta: SÁGI PÁL Mostanában, hogy Pablo Picasso, a világhíres spanyol festi 91 éves korában jóformán úgy halt meg, hogy élete utolsó hónpjában is dolgozott, Amerikában és Európában egyaránt feltámadt a vita: hány éves korában van az ember teljesítőképessége legteljesebb birtokában. Harvey Lehman egyetemi tanár éveken át tanulmányozta ezt a kérdést, kutatását azonban inkább csak a szellemi munkát végző emberekre, művészekre, tudósokra korlátozta. Tanulmányában azt mondja, munkája során arra a véleményre jutott, hogy az ilyen ember 35-ik éve körül éri el az alkotás legmagasabb csúcsát. Shakespeare 36 éves korában irta a Hamletet, Albert Einstein 36 éves volt, amikor felállította a relativitás korszakalkotó elméletét. Edison 32 évet számlált, amikor feltalálta a villanyégőt. Nobel, akiről a Nobel-dij a nevét kapta — 36 éves korában szerkesztette meg a dinamit képletét. Gerschwin 37 éves volt, amikor a Porgy and Bess zenéjét szerezte és Sinclair Lewis 35, amikor Fő utca cimü regényét irta. A professzor a statisztikai adatokból kiszámította, hogy a feltalálók 3)2, a filozófusok 37, az irók, 35, a festők 34, a kutató orvosok 37 éves korukban alkotják mestermüveiket. Ugyanakkor ő maga is megállapítja, hogy a nagy számok törvénye alapján csak elvont, általános következtetésekre lehet jutni. Hétköznapi nyelven ezt úgy is mondhatnánk, hogy nincsen szabály kivétel nélkül. Magam ugyan nem foglalkoztam tudományos kutatással, nem is értek hozzá, de ami a “szellem emberei” életkorát és teljesítőképességét illeti, csak úgy kapásból nem is egy, hanem három csoportba sorolhatom a kivételeket. Egyik csoportba azok tartoznak, akik a statisztikának és minden tudománynak fittyet hányva késő öregségükben is alkotók. Például a ma is élő kortársaink közül Leopold Stokowski, a nagy karmester 91-ik évében is tanít és még tavaly is a karmesteri dobogóra állt repülőút után Londonban. A világ válogatott Ízlésű, kényes müértői pedig távoli országokból is tódulnak oda, ahol ritkán ugyan, de megszólal a 96 éves Pablo Casals cselllója, vagy hogy a könnyű műfaj se maradjon ki: Mae West, az egykori szexbomba tavaly, 80 éves korában, szellemesen malackodó dalokat énekelt hanglemezre óriási sikerrel. A minap pedig félórás, egyszemélyes műsort adott a hollywoodi The Masquers Clubban. És mennyi példa az egykori művészek sorából. Kodály Zoltán jóval túl a nyolcvanon egyik müvét a másik után alkotta. Hűvös László is már 80-on felül volt és newyorki műtermében remekbefaragott szobrokat adott ki a kezéből, sőt, még arra is telt erejéből, hogy fiatal szobrászokat neveljen Amerikának. Verdi 78 éves múlt, amikor a Falstaff zenéjét szerezte, Mayerbeer 73 évvel rótta hangjegybe legszebb operáját. Goethe, a költőfejedelem, 80- as éveiben még mindig dolgozott nagy müvén, a Fauston. William Tennyson 75 éves volt, amikor befejezte Becket cimü müvét olyan frissen, hogy máig sem lepte be a por, sőt Hollywood nagy filmet csinált belőle. A rekordot századokon át Tizian tartotta: 90-ik évét taposta már, de még mindig a legtermékenyebb festők közé tartozott. Picasso azonban megelőzte 91 évével. Az tán itt van a kivételek második csoportja: akik nem várták meg, amig elérkeznek a statisztika előírta évszámhoz. Arthur Shopenhauer már élete huszas éveinek végén megírta fő filozófiai müvét: Die Welt als Wille und Vorstellung. Ady Endre 21 éves volt, amikor Versek cimu első kötete kikerült a nyomdából, Petőfi Sándor A borozó cimü verse 19 éves korában jelent meg az ország akkoriban legtekintélyesebb irodalmi lapja, az Atheneum hasábjain. 21 éves korában irta a János vitézt és 25-ik esztendejében egyetlen verssel, a Nemzeti dallal állította talpra a magyart. Petőfi Sándor valóban üstökös volt, lángoló LONDONI LEVÉL: SZONETTEK TITKOS ASSZONYA Shakespeare, aki évszázadok óta hagyományosan soha sincs messze a napi események fókuszától, ezúttal úgyszólván ki nem mozdul az érdeklődés középpontjából. Legutóbb beszámoltam az amerikai kutatóról, aki bonyolult uton-módon engedélyt keres arra, hogy felnyithassa a Stratford-on-Avon-i Szentháromság templomban lévő Shakespeare-emlékmü körüli falrészt, mert meggyőződése szerint ott rejlenek a Shakespearedrámák eredeti kéziratai — most azonban ennél sokkal nagyobb jelentőségű hir hozta lázba a Shakespeare-kutatókat és irodalomtörténészeket, amely messzire gyűrűzik és csakugyan históriai fontossága van: dr. Rowse, oxfordi egyetemi tanár, az Erzsébet-kori angol történelemnek világszerte elismertan legtekintélyesebb tudósa és kutatója bejelentette, hogy tárgyszerű adatok birtokába jutott arra vonatkozóan, ki volt a “Dark Lady”, a Shakespeare-szonettek kreol hölgye, a világirodalom e legmisztikusabb nőalakja. Irodalomtörténészek régen feladták, hogy valaha is megfejtsék a titkot, sőt maga dr. Rowse, az Erzsébet-korról irt könyvsorozata befejező kötetében, “Az Erzsébet-kori reneszánszában megjegyezte: “Nem tudjuk — s nem valószínű, hogy valaha is megtudjuk Shakespeare szerelmesének, a sötétbőrü asszonynak nevét.” Soha egyetlen szó meg nem jelent róla nyomtatásban azóta, hogy a Shakespeare-szonettek 1609-ben napvilágot láttak, hét évvel Shakespeare halála előtt. Elmúlt korok nagy titkai azonban csak kevésbé különböznek a legmagasabb technikával szerkesztett bűnügyi regények rejtvényeitől; egyetlen szerencsés érintésre fölpattannak a logika összes zárai és ami addig fölfoghatatlan volt, vakítóan világossá válik, mintha villám hasított volna a sötétbe. Rowse az oxfordi Bodleian könyvtárban őrzött Forman-kéziratokban bukkant a nyomra. Simon Forman Shakespeare kortársa volt, orvos és asztrológus, naplójának kézirata nem uj fölfedezés, mivel azonban rendkívül terjedelmes és nehéz olvasmány, latinul és angolul írva, kevés kutató jutott túl a Shakespeareről a naplóban tett egyetlen említésen. Rowse azonban, éppen annak köszönhetően, hogy úgy tájékozódik az Erzsébetkorszakban, mint senki más, rátalált a naplóban a kreol hölgy kiléte felé vezető vezérfonalra. Leányneve Emilia Bassano volt, apja Velencéből érkezett muzsikus VIII. Henrik udvarában, anyja fénycsóvával iveit fel és eget-földet rázó mennydörgésben lobbant ki, de a világirodalomban feljegyeztek még néhány művészt, aki jóformán pelyhes állal jutott el a Parnasszusra. A statisztikát cáfoló művészek harmadik csoportja talán a legérdekesebb, mégis róluk esik a legkevesebb szó. ők azok, akik alkotók voltak fiatalon is, azok maradtak aggastyán korukban is. Mutatóba csak három. Milton 21 éves korában irta Hymnuszát és élete hetvenedik esztendején túl vakon diktálta tollba lányainak az Elveszett Paradicsom szövegét. Rossini éppen csak 24 esztendős volt, amikor a Sevillai borbély elindult világhódító útjára és még 72 esztendejével is gyönyörű muzsikát komponált. Jókai Mór 21 évével irta kétkötetes regényét, a Hétköznapok-at. 79 évet élt és élete utolsó három évében három írása jelent meg: Az egetvivó asszonysziv, aztán A mi lengyelünk és végül az Ahol a pénz nem Isten. Nincsen szabály kivétel nélkül? Vagy kivétel erősiti a szabályt? Mindegy. A nagy alkotókat nem lehet beskatulyázni, — még korosztályba sem. Margaret Johnson, akit a bishopsgatei St. Botolph temetőben helyeztek örök nyugalomra, Shoreditch tőszomszédságában, ahol London első színházai voltak és ahol színházi emberek laktak. Emilia tehát félig olasz, félig angol volt, innem a feltűnően kreol arcbőr. — Szonettjeiben Shakespeare ir a hölgy muzikalitásáról és ir csa^ lárdságáról. “Hüségfogadalmát megszegte”, méghozzá Shakespeare jóbarátjával, ilymódon megkétszerezve Shakespeare veszteségét, mert egyszerre vesztette el a barátját és a szerelmét. A viszony idejét dr. Rowse 1593—1594-re teszi. Súlyos gyötrelmeket és válságot okozott Shakespearenek, az ügyről széltében-hosszában beszéltek és a költő keserves önvádakkal illette magát, amint szonettjeiből kiderül: “parázna bűnöm jutalma a kin ...” Végül szakítanak, Shakespeare felejteni utazik, Rowse szerin Bath fürdővárosba, amire szonettjében szintén utal. Elmond tehát a kreol hölgyről mindent, csak a nevét és a körülményeket nem. Arról azonban annál bőbeszédűbben vall naplójában Forman, az asztrológus és orvos, aki korának afféle playboy-a lehetett. A kreol hölgy férjes asszony volt, férjének William Lanier volt a neve, jólismert muzsikus. A hölgy a Lanier-val kötött házasság előtt szeretője volt Lord Hunsdon-nak, s valószínű, hogy a férjet — végkielégítésként kapta a nemes lordtól. Egy napon Emilia Lanier horoszkópért jött Formánhoz. Forman elkészítette, de megnézte saját horoszkópját is és mindennek eredményeként viszony kezdődött közöttük. Ez sem volt kevésbé gyötrelmes, mint Shakespeare viszonya Emiliával: csalásokkal és csalódásokkal. Három esztendeig tartott — 1597-től 1600-ig. A kreol hölgy férjének nevére Shakespeare is utal: az összefüggések most már világosak. Lanier druszája volt Shakespearenek. A 134-ik és 135-ik szonettek vallanak. “Whoever hath her wishé thou hast thy will. And Will to booth, and Will in overplus”. Szójátékkal az egyik “will” korabeli szerelmi pikantériára utal, a második Will a férjére, a harmadik Will pedig ő, Shakespeare. A plusz. A háromszög harmadik szöge. A tudós meghajol. A szonettek titkos asszonyát ime — elővarázsolta cilinderéből. Vándor Péter SÁGI PÁL
