Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-11 / 2. szám

14. oldal

ÁRPÁDHÁZI BOLDOG MARGIT

Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA

Kevés alakja van a magyar történelemnek, amely annyira a közérdeklődés középpontjában állana, mint Margit királyleányé, akiről számos könyv, történelmi regény jelent meg. Sajnos, csak fantáziára épülhettek ezek a müvek, mivel alig maradt fenn róla más adat, mint az, hogy a rettenetes, egész Magyarországot letipró, ezreket kiirtó tatárjárás után született, minek következtében atyja, IV. Béla király hálából, hogy Isten megmentette az országot ettől az irtózatos vésztől, Neki szentelte gyermekét, majd kolostort építtetett számára az akkori Nyulak szigetén, melyet Boldogasszony szigetének neveztek el, hogy ott nevelkedjen novíciává, majd apácává legyen, az Ur szolgálatában.

Ez amúgy is szokásos volt akkoriban, hogy a nagy urak valamelyik leánygyermeküket kolostorba adják nevelkedni, viszont ha fontos és érdemes férj jelölt akadt számára, akkor kivették őket onnan, még ha novíciák, vagy akár felszentelt apácák voltak is, hogy visszatérjenek a világba. így akart Béla király is cselekedni, amikor a cseh Ottokár Margitra vetette a szemét, hogy feleségül vegye, annál is inkább, mert a csehek és a magyarok között akkoriban feszült volt a viszony és Béla azáltal, hogy leányát a cseh királyhoz adja feleségül, erős szövetségesre tett volna szert.

Margit azonban — hiteles történelmi adatok szerint — makacsul ellenállt szülei akaratának és kereken megtagadta kívánságuk teljesítését, kijelentve, hogy ő mint Krisztus menyasszonya felesküdött és hü marad Urához mindhalálig. Azt is megmondta, hogyha erővel rákény szeri tik, hogy elhagyja a kolostort, inkább orrát, fülét levágná és eltorzítaná magát, de elhatározásából nem enged.

Kegyvesztett is lett ezért hosszabb ideig. A király éveken át nem. látogatta meg, de még a kolostortól is megtagadta azt a támogadást, amelyben addig részesítette. Idővel azonban sikerült feleséget találnia a cseh királynak a rokonság körében és Béla, akit számos csapás sújtott — többek között az, hogy egyik fia, István, fegyvert fogott ellene, majd másik fia, ki hü maradt hozzá, baleset áldozata lett, megtört lélekkel zarándokolt vissza a kolostorba, hogy leányának ünnepélyesen megbocsásson.

; WWWWMWWWVVWWWWWWWWVH.

! HETI NAPTÁR j

i: január i:

;! 15—Hétfő: Móric !|

;! 16—Kedd: Marcell ;!

17—Szerda: Antal j;

I; 18—Csütörtök: Margit !;

19—Péntek: Gyöngyi |!

;l 20—Szombat: Virág ;!

j; 21—Vasárnap: Ágnes j;

Ennyi a történelmi tény. A regények persze kiszínezik Margit életét és csaknem valamenynyi úgy állítja be, mint valami természetfeletti tökéletes lényt, aki soha sem botlott, aki mindenben eszményi módon járt el és aki addig vitte az önsanyargatást, hogy huszonkilenc éves korában gyenge teste végre felmondta a szolgálatot.

Kodolányi János “Boldog Margit” cimü könyvében viszont húsból és vérből való, igazán élő emberi lénynek állítja be a királyleányt, aki gyermekkorában makacs, engedetlen és bizony gyakran sir, hogy haza akar menni a kolostorból, mig aztán végre megnyugszik és akkor egész fellengős természetével, határozottságával, makacsságával, nagyra és nemesre való törekvéseivel minden földi örömről, kényelemről, szokásról lemond, hogy önsanyargatással, böjtöléssel, ostoroztiatással, szeges cilicium és szegekkel bélelt saru viselésével odajuttassa testét, hogy az engedelmeskedjék neki és ő fel tudjon emelkedni olyan magaslatra, ahol kapcsolatba kerülhet az Ur Jézussal.

Ma azt mondanánk, hogy túlzásba vitte, sőt éppenséggel megtébolyodott, de akkoriban ez volt a felfogás, a szokás a kolostorokban, hogy a szerzetesek ilymódon fegyelmezzék magukat, büntessék hitvány testüket bűneikért.

Viszont Margit még az akkori kor szellemét is túlhaladta és odajutott, hogy még tiszta, vagy uj kappát vagy vélumot sem akart hordani, csak viseltet, mocskosat, a legalantasabb munkát végezte, vizet hordott, súrolt, betegeket ápolt, mig össze nem esett, hogy soha fel ne keljen többé. És mégis — gazdagabbnak érezte magát, mint király édesapja, aki igy kiáltott fel:

“És lám, te nem hadakozál, nem uralkodál, nem gyüjtél és nem ragyogál, leányom és te éréd el a boldogságot. Nem jövél ki a falak közül, mig én bejárám vala a fél világot s te értél legmeszszebbre, Jézus lábaihoz. Nem valának kívánságaid, s amik valának, megtagadád, mégcsak tisztességes köntösöd sincsen, sem tiszta vélumod, s alig ettél egy jó falatot, ittál egy jó kortyot életedben és ime, megvagyon mindened. Én pedig elveszték mindent, miközben kívánságaimat be akarám teljesíteni s étlen-szomjan veszök, noha asztalomon aranytálakban s kupákban áll a Kelet, Nyugat és Dél minden java, gyümölcse. Te koldus levél, leányom és végezetül kerálné vagy, én kerál valék s végezetül koldus lev ék.”

Heti fohász

Szerető Istenünk! Fogadd el bünbánatunkat és hálaadásunkat. Bűntudatunkat, mert sokszor voltunk kishitüek, borúlátók, hidegszivüek. Nemi vettük észre felkínált ajándékaidat, nem éltünk még azzal sem, amit csak ránk bíztál, amire erőt is adtál volna. De hálát is adunk Neked, amiért nem nézted mulasztásainkat és hidegségünket és mégis gazdagon elárasztottál minket és mindeneket bölcsességeddel és áldásaiddal. Nyiss előttünk ajtót a holnapok felé és segíts, hogy tudjunk vigyázni és imádkozni. Egykor pedig nyisd meg előttünk irgalmadból örök országod ajtaját is. Ámen.

A PIARISTÁK ÉLTETŐ SZELLEME:

TOMEK VINCE 80 EVES

A S. Pantaleo templom nem tartozik a sok templomu Róma mutatós, nagy templomai közé, mégis felfigyelt nevére sok hazánkfia, akiknek útja az elmúlt negyedszázadban az Örök Városba vezetett. A hozzá épült ház, a piaristák anyaháza ugyancsak elvész a patinás nevű és külsejű régi paloták árnyékában, mégis sokan kopogtak be kapuján az elmúlt időkben és sokaknak fohásza száll most is feléje. Ott lakik Törnek Vince, aki november 9-én töltötte be 80. életévét.

A 80-ból 26-ot Rómában töltött, de sokan emlékeznek még rá Magyarországon is, hiszen sok emberrel volt találkozása.

Mint gimnáziumi hittanár kezdte szerzetespályáját, de mindjárt komoly feladatot kapott a rendi növendékek nevelésének nagy fontosságú munkájában előbb mint a gimnazista kispapok, majd mind teológiai tanár, a rendi egyetemi hallgatók prefektusa, majd lelkiigazgatója.

Korán belekerült a rendkormányzati munkába is, mint tartományfőnöki tanácsos, házfőnök, vagyongondnok, majd tartományfőnök. Ezt a tisztséget csak egy évig viselte, mert 1947-ben, a rendi egyetemes káptalan generálisnak választotta.

Mint rendkormányzati vezetőnek legfőbb törekvése a “nervus vitae religiosae”-nak, a belső fegyelemnek megszilárdítása volt. Ezért dolgozott fáradhatatlanul, ezért harcolt is céltudatosan. Mikor mint legfőbb elöljárónak világméretűvé tágult a munkaköre, ugyanebben a szellemben végezte munkáját.

Világos látása és határozottsága felpezsdítette övéi cselekvési lendületét, amelynek csak egyik jele az uj világrészekre való bevonulás. Az ő generálissága alatt telepedtek le a piaristák az Egysült Államokban, Japánban és Afrikában.

Nem vállalkozhatunk arra, hogy akár csak nagy vonásokban is vázoljuk azt a két évtizedes nagyszabású munkásságot, amely Törnek Vince nevéhez kapcsolódik, de aligha tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy rendjének története a 36. generális nevét nemcsak kiemelkedően hosszú kormányzati idejével — az alapitó Kalazanti Szent József után senki sem viselte a legfőbb elöljárótisztséget annyi ideig, mint ő — hanem jelentőségével is a legnagyobbak között tartja nyilván.

Amikor mi most megemlékezünk róla s a magyar katolicizmus nagy fiát köszöntjük, a szerető hála érzései szállnak feléje: sok munkája, a nagy világból feléje áradó gondok és hívások közepette is mindig volt ideje, törődése és szeretete a magyar problémák számára.

Alig fordult meg magyar püsöpk Rómában, hogy vele ne találkozott volna, mégha csak egy kézszoritásra is. Sőt főpapokon és egyháziakon kívül nagyon sokan — számosán teljesen ismeretlenül találtak el hozzá, és az örök városban az otthonnak, a hazai léleknek meleg szeretetével lehatett találkozásuk. 1967-ben, 75 éves korában, a Hittudományi Akadémia, a magyar kormány hozzájárulásával, tiszteletbeli doktorai sorába iktatta. Ez a megtisztelő gesztus elismerés és köszönet akart lenni Törnek Vincének.

1967-ben az egyetemes káptalanon kijelentette, hogy többé nem tudja vállalni az elöljáróság felelősségteljes tisztét. Azóta “nyugalom”-ban van, de most is fáradhatatlanul dolgozik. Nem csak visszatekint, hogy mérleget készítsen, hanem felel kérdésekre, megoldja a problémákat, amikkel hozzá fordulnak, mert még ma is — nem hivatalosan is — sokaknak van szüksége őreá.

Születésnapjára kissé késve, de annál odaadóbban, az ünneplőkkel és érte imádkozókkal együtt mondjuk mi is sokaknak nevében és szivéből: a jó Isten éltesse sokáig, kisérje áldásával munkáját.