Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-04-26 / 17. szám
12. oldal USZÓLECKE Irta: KUTASI KOVÁCS LAJOS Jól emlékszem, tiszta, kékegü volt a délután. A vízbe nyúló pallón álltam úszónadrágban és hunyorogtam a napsütésben. Valószínűtlen meszszeségből felém kéklett a somogyi part. Tizenvalamennyi éves kölyök voltam. Akkor már évek óta tanultam úszni. Minden nyáron szorgalmasan lejártam a Balatonra. Anyám varrt egy uszóhólyagot és amíg abban volt levegő, fönn is maradtam a vizen. Csináltam a tempókat pompásan ,de amint a levegő elillant az uszóhólyagból, úgy elmerültem, mint az öreg fejsze, nyél nélkül. Pedig az úszás elméletét pontosan ismertem, tudtam, hogyan kell hátravinni a karomat, hogyan kell krallózni és mikor kell lélegzetet venni. Mindent tudtam pontosan, csak — úszni nem tudtam. Azon az emlékezetes nyári délután velünk volt a Balatonnál a keresztapám is. Hát ő aztán igazán nagymester volt az úszásban ! Órákon keresztül úszkált egyfolytában és átúszott a Balaton túlsó oldalára is. Feje mind kisebb, fekete pontnak tűnt az ezüstösen csillogó vizen, mig végül teljesen beleveszett a távolságba. Keresztanyám — aki nem tudott úszni egyébként — aggódni kezdett. — Mi lesz vele, ha görcsöt kap ? — kérdezte. S jobb híján keresztapám nevét kezdte kiabálni, amit persze keresztapám aligha hallhatott meg. Azt hiszem, hogy ezt keresztanyám is tudta és inkább csak a sajátmaga megnyugtatására kiabált. Azon az emlékezetes délutánon a keresztapám azt mondta: — Gyere, elmegyünk egyet csónakázni! A bajusza alatt játszó huncut mosolyból sejthettem volna valamit, élhettem volna a sanda gyanúval hogy valami készül. Keresztapám, aki valamikor tengerész volt, még az egykori cs. és kir. haditengerészetnél, a “Szent György” nevű cirkálón, nem egyszer elmesélte: — Pólában úgy tanítottak meg bennünket úszni, hogy a hajóval kivittek a tengerre és vízbe hánytak valamennyiünket. Aki tudott, kiúszott, aki nem, belefulladt. Gyakorlatban persze egészen másként festett a pólai uszólecke, de mindenesetre, keresztapámat nagyszerűen megtanították úszni a tengerészeinél. Csónakáztunk. — Én süttettem magamat a nappal, keresztapám meg erős karjaival húzta az evezőket. Hamarosan a hajókikötő magasságában jártunk. — Na — mondta a keresztapám —, most meglátjuk, mit tudsz! Azzal felnyalábolt és beledobott a Balatonba. Alámerültem a vízben, ittam is jócskán, majd a felszínre vergődtem krákogva, tüsszögve. — Úszás! — hallottam félfüllel a keresztapám hangját. Fejemből elszállt minden elmélet. Kepesztettem, gyúrtam a vizet, lábaimmal kapálóztam, karjaimmal csapkodtam, kapkodtam a levegőt és — úsztam. Kifelé a part felé. Még akkor is úsztam, amikor már földet ért ä lábam. így tanultam meg úszni, keresztapám jóvoltából. Azon a nyáron és a következőkön nagyon sokat úsztam a Balatonban. Azóta is kedvenc sportom az úszás és bárhová érkezem, az első, hogy megérdeklődöm: hol a legközelebbi uszoda? Csak éppen uszóbajnok nem lettem. Mert igaz, hogy órákig eluszkálok, kialakult egyféle stílusom is, de tulajdonképpen mégis rendszertelen úszó vagyok. Össze.vissza szedem a levegőt, feleslegesen nagy erővel csapkodom a karomat, nem krallózok, amikor kellene és rugdosom a vizet, amikor nem kell. Tulajdonképpen igy vagyok én az élettel is. Készültem rá, ismertem az elméletet, ismertein a célt és azt is tudtam, hogyan lehet a legkönnyebben célba érni. Aztán egyszerre behajitottak a vízbe, amit életnek neveznek. Elmerültem ,majd a viz színére vergődtem. Kepesztetek, dagasztom Amikor bevándorlókról esik szó, gyakran gondolunk azokra, akik az első világháború előtt érkeztek Amerikába, de ritkán jut eszünkbe, hogy most is, minden évben ezrével próbálnak szerencsét itt közeli és távoli országok fiai és leányai. Legtöbben éppúgy küzdenek a kezdeti nehézségekkel, mint apáink tették. Magolják a nyelvet, loholnak állás után, ismerkednek az annyira szokatlan körülményekkel és a rózsás jövőről álmodoznak a futószalag mellett. A bevándorlási törvényt legutóbb 1965-ben revideálta a kongresszus. Az uj jogszabályok megszüntették a kvóta-rendszert, amely korábban országok szerint különböző számú bevándorlók befogadását tette lehetővé. 1968 óta mindkét félgömbről a jelentkezés sorrendjében, nem nemzeti arány számok szerint hagyják jóvá a bevándorlást. A keleti félgömbről 170,000, a nyugatiról 120,000 (20 ezer maximum országonként) kaphat bevándorlási engedélyt évente. 1971 februárjában a munkaügyi minisztérium rendeletet adott ki ki a tudósok és mérnökök befogadásával kapcsolatban. E szerint ilyen bevándorlóknak igazolniuk kell, hogy állást tartanak fenn a számukra valahol Amerikában, és hogy alkalmaztatásuk nem befolyásolja hátrányosan a már itt dolgozók munkaviszonyát. Ennek az az oka, hogy az értelmiségi foglalkozásunk arányszáma meglepően nagy a bevándorlók között. — 1968- ban például 1200 ázsiai orvost engedtek be a bevándorlási hatóságok. 1969-ben 1400, 1970- ben pedig már 1700 volt a számuk. Persze az egyes vidékeken tapasztalható orvoshináy miatt kívánatos a külföldi orvosok beengedése, de az is igaz ,hogy a legtöbben nem humanitárius okokból jönnék ide, hanem a magasabb kereseti lehetőségek miatt. Európa és Ázsia sok országában a társadalombiztosítás keretében talál alkalmazást a legtöbb orvos, ami fix fizetést és korlátozott jövedelmet jelent. Kanadában és Mexicoban is állami ellenőrzés alatt működnek a társadalombiztosítási központok, ezért onnét is az Egyesült Államokba jön át sok doktor. — 1970-ben összesen 3200 orvos vándorolt be, ami 15 százalékos növekedést jelent 1969- cel szemben ! Természetesen a magas képzettségű bevándorlók nem itt szerezték diplomájukat a legtöbb eseta vizet és kapkodom a levegőt. Annyira ügyetlen nem vagyok, hogy megfulladnék. Fenn vagyok a viz színén, csak éppen nem vagyok jó úszó. Nem tudok okos beosztással lélegzetet venni, nem ismerem az ügyes krallózás, a gazdaságos és eredményes csapás titkát — illetve csak elméletben, de nem gyakorlatban. Voltaképpen a cél is elég ködös előttem és csak ösztönösen úszom a távoli part felé, mint azon a régi nyári délutánon a Balatonban. A különbség mégis óriási. Akkor mögöttem, mosolyogva ott evezett a csónakban egy biztos úszó, a keresztapám, aki bizonyosan utánam ugrik, ha észreveszi, hogy nem bírom tovább, elmerülök és fuldoklóm. Itt, ebben a hideg és veszélyes örvényekkel teli vízben, amit életnek nevezünk, nincs mögöttem biztos úszó, akire szükség esetén számíthatnék. Mit tehet az ember? Úszik, kapkodva, lihegve a távoli s talán nem is valóságos part felé, amig a szive, a tüdeje, az izmai bírják! ben, ezért Amerika számára igen előnyös, hogy kész orvosokat, mérnököket és tudósokat kap anélkül, hogy a drága tandíjakat az itteni adófizetőknek kellene kinyögniök. Köztudomású tény, hogy a diákok az állami egyetemeken gyakran csak a tanítási költség tiz százalékát fizetik, néha pedig még azt sem, ha ösztöndíjjal tanulnak. A differenciát az államok és a szövetségi kormány pótolják. Érdekes, hogy az európai bevándorló tudósok és szakemberek száma csökkenő tendenciát mutat, ugyanakkor az ázsiaiak száma nőttön nő. 1968-ban még ötezren vándoroltak be közülük Európából; 1969-ben 2600-an, 1970-ben 2800-an. — Köztük 670, 580 és 640 volt orvos. Ugyanakkor egyedül Indiából 1500 tudós és mérnök vándorolt be. A Fülöp-szigetekről ugyanannyi, 1500 jött 1970-ben. Észak- és Közép-Amerikából 1600 érkezett évente mostanában; közülük 1200 Kanadából került ide. Afrika az 1969-es 650-et csaknem megduplázta egy évvel később, amikor több mint ezer egyetemet végzett szakember határozta el, hogy Amerikában telepszik le. Ez arra mutat, hogy a faji diszkriminációt sokkal inkább történeti előzménynek, nem jelenlegi problémának tekintik sokan az afrikai intellektuelek között. Az 1970-es pénzügyi évben bebocsátott 13,000 tudós és mérnök ötvenkét százaléka telepedett le a nagy ipari államokban— New Yorkban, New Jerseyben, Illinoisban és Califomiában. Korábbi években 42-47 százalék között mozgott a számuk, így tehát a bevándorló intelligens emberek tovább növelik a nagyvárosok lakosságát, ide értve a városi élettel járó bajokat — a levegő szennyeződését, a közlekedési zsúfoltságot és a kenyéririgységet. Az ázsiaiak feltűnően nagy érdeklődése Amerika iránt valószinüleg megcsappan majd évek múltán. A jelenlegi roham fő oka a korábbi kvóta rendszer, amely évtizedekig gátat vetett a nem európai eredetű bevándorlók befogadásának. Az újonnan érkezettek magukkal hozták országaik kultúrájának egy darabját, újításaikkal megtermékenyítik az amerikai tudományt és gyakran jelentősen hozzájárulnak az ország életének, gazdagításához. így nem csoda, hogy sem egyének, sem csoportok nem tiltakoznak — legalábbis egyelőre — az uj bevándorlási szabályok ellen. Kulasi Kovács Lajos TUDÓS BEVÁNDORLÓK Irta: SZIL ASSY SÁNDOR
