Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)

1973-03-29 / 13. szám

14. oldal SZENT PÉTER ESERNYŐJE... Irta: DOHNÁNYINÉ.ZACHÁR ILONA Dohnányin6 Zachár Ilona Az emberek nyakra-főre mondogatják, hogy hisznek az Isten által teremtett csodákban és mégis, ha őszintén a lelkűkbe néznek, fejüket rázva panaszolják, hogy még nem tapasztaltak igazi csodát, olyant, amikor Isten felforgatta volna a világ rendjét csak azért, hogy őket megsegítse. Va­lahogyan azt várjuk, hogy az angyalok jelenjenek meg, mint a Bibliában és megszabadítsa­nak bajainktól, gondjainktól. Viszont az életben lépten-nyo­­mon tanúi lehetünk valamilyen csodának, amelyről nem derül ki, hogy Isten ál­tal rendezett természetfölötti tünemény, inkább valamilyen természetes eseménynek látszik, mi­velhogy emberek közreműködése által jött lét­re, hiszen Isten annyiszor földi szereplőket hasz­nál fel arra, hogy létrehozhassa azt a körülményt, mely bennünket megsegíthet. Élénk és megható példa erre Mikszáth Kálmán halhatatlan regénye, a “Szent Péter esernyője”. Sokan közülünk olvasták és emlékeznek rá, de azok kedvéért, akik számára ismeretlen, szeret­ném néhány szóval elmondani, hogy mi történt ebben a különös elbeszélésben, melyről az iró azt állítja, hogy igaz történet alapján költötte. Egy hegyvidéki Glogova nevű falucskában, — mely olyan szegény hogy legtöbb lakosa az év nagy részében csak krumplin él, mely a sziklás földben megterem, befutott az uj János nevű ka­tolikus pap ,aki éppen most végezte tanulmányait és ez volt az első parókiája. Micsoda parókia! Egy viskóból, egy éhes ku­tyából állt ,melyet ráhagyott az elődje és egy da­rab sziklás földből, melyet neki kellett volna meg­munkálnia. A lakosok ridegen fogadták, senki se törődött vele és gúnyosan figyelték kétségbeesett csalódá­sát, amint a sivár helyzetről értesült. És még ez sem volt elég. A fiatal pap forrón szeretett édesanyja éppen akkor halt meg egy távoli faluban koldusszegé­nyen, mig három éves árva leánykáját, Veroni­kát, egyetlen örökségével, egy libával a község lakosai egy kosárba ültették és Glogovára küld­ték egyetlen rokonához, János paphoz, hogy ő gondosikodjón róla. A szerencsétlen pap a kis templomba sietett, letérdelt az Ur Jézus képe előtt és leikéből két­ségbeesetten szakadt fel a könyörgés: “Segíts meg engem, Uram Jézus! . . . szegény vagyok, gyámoltalan vagyok, sohase tudtam, hogy egy iWWWWWWHHHHWWWHWtWWtWV HETI NAPTÁR ÁPRILIS 1— Nagyböjt 4. vas. ! 2— Hétfő: Tünde J 3— Kedd: Irén j 4— Szerda: Izidor < 5— Csütörtök: Vince ! 6— Péntek: Celesztin i 7— Szombat: Árpád ; /VWWV»VWW»WV»WWW»VV»»V»VVW»»W»V»VWWV»^V' gyermekkel mit kell csinálni. Ah, adj mentő gon­dolatot, Jézus! S hajítsd le kimeríthetetlen bő­ségszarudból az eszközöket, hogy őt ápolhassam, gondozhassam. Tégy velem csodát, Uram Jézus!” Közben megeredt az eső, az a jellegzetes hegy­vidéki zápor, mely mindent elseper és irtózatos károkat tud okozni. A papnak ekkor eszébe ju­tott, hogy a gyermeket kint hagyta kosarastól a vityilló előtt és rémülten rohant haza, rettegve, hogy csak a holttestére fog rátalálni. De ime, a legnagyobb meglepetésére a kicsi fölé egy hatal­mas, foltozott öreg piros esernyő volt borítva. A gyermek megmenekült, de ennél még na­gyobb dolog történt. A kis faluban elterjedt a hir, hogy Isten küldte le az esernyőt, hogy meg­védelmezze a pap kishugát. Valaki látott is egy öreg zsidót, aki arra járt, s fölébe tette az eser­nyőt — meg voltaik róla győződve, hogy csakis Szent Péter lehetett. Nosza megváltozott a pap helyzete. Csak úgy dőlt neki a sok ajándék és szeretetadomány és megkövetelték, hogy minden temetésen, esküvőn az esernyővel jelenjen meg. Szegény eleninte szabadkozott, hogy ez kép­telenség, de végül ő is hitt már a csodában, hi­szen annyira elterjedt a hire, hogy messze váro­sokból zarándokoltak ide esküvőkre, keresztelők­re, sőt a hirtelenében meggazdagodott község fő­utcáján szálloda is épült a “Szent Esernyőhöz” néven, ahol a turisták megszállhattak A pap hamarosan gazdag lett, szép kőházat építtetett magának, ahol Veronikát idegenből ho­zatott tanítókkal neveltette. Az, hogy ez a csoda hogyan jött létre, már nem is fontos. Az igazság földi értelemben az volt, hogy valahol egy milliomos, aki rettegett roko­naitól, törvénytelen fiára, Gyurira akarta hagy­ni minden vagyonát, ezért azt egy hatalmas pén­zesutalvány formájában egy esernyő nyelébe rej­tette, de szerencsétlenségére halálakor a fiú nem érkezhetett haza és igy csak hosszú évek múlva, mikor már Gyuri hires ügyvéd lett, tudta kinyo­mozni, hogy egész vagyona egy esernyőben van. Kutatása közben végre rátalált esernyőjére, de ekkor megtudta, hogy annak a régi nyelét, mely a használattól elkopott, elégették — az ő pénzjutalmával együtt. Gyuri aztán Veronikával vigasztalódott, akit feleségül vett. így tett Isten csodát, nem Szent Péter esernyő­je által, de a csoda mégis az Ur válasza lehetett a pap kétségbeesett imájára. Heti fohász Uram, mi mindnyájan gyermekeid vagyunk és büszkén viseljük lelkűnkön az istenfiuság je­gyét. Add meg nekünk, hogy büszkeségünk soha ne váljék gőggé, hogy ismerjük meg az alázatot a Te müveidet szemlélve. Add meg, hogy technikánk mérhetetlen fejlő­dése mellett se feledjük el, ha feljutottunk is a Holdba, ha tudunk is mübolygókat gyártani, de az igazi csillagokat mégis Te teremtetted. Add meg, hogy büszkék legyünk a Tőled kapott tehet­séggel véghezvitt alkotásainkra, de alázattal hajt­suk meg fejünk a Te végtelen és utolérhetetlen nagyságod előtt. Ámen, ELGONDOLKOZTATÓ . . . TÉNYLEG SOKAN VAGYUNK? “Már két billió ember kötöz itt” — igy kezdte egyik szerelmes versét József Attila, életének utolsó esztendejében. “Már négy billió ember kö­töz itt” —, igy kezdhetné most. Mint olvasom: az Egyesült Nemzetek Szervezetének nemrég közzétett évkönyve szerint nagyjából ennyien va­gyunk. Hatalmas szám. Hatalmas szám, s ráadásul születést jelez, éle­tet; örülnünk illene hát neki. A csodának. Mi­lyen kevesen kezdtük az őstörténet reggelén, s milyen sokan folytatjuk most. Az egyetlen embe­riség négybillió példányban! Mennyi szép, meny­nyi jó, mennyi tehetséges ember lehet köztünk, már csak a nagy számok törvénye szerint is, so­ha ennyi tökéletes emberpéldány nem élt egy­szerre a Földön — micsoda erő ez! De nem örülünk. Némely tudósok arcunkra fa­gyasztották a derűt: népesség-robbanásról be­szélnek már jó ideje. A túlnépesedés veszélyeiről. Világkatasztrófáról. Önmagunkkal fenyegetnek bennünket, négybillió példányban visszatükrö­ződő egyetlen arcunkkal, ezzel a sötétülő képpel, hiszen az őstörténet reggeléből a történelem éj­szakájába rohanunk. Aligha a hit dolga ez, mégsem tudok mást mondani: nem hiszek a sötétülő képben. De ta­lán a tények is tagadnak, nemcsak a hit. Botcsi­nálta tudósként rákérdezek az ENSZ évkönyvé­re: hol a legnagyobb a robbanásveszély? Swázi­­földön — mondja az évkönyv, ezer lakosra itt több mint ötven születés jut. Rákérdezek a vi­lágatlaszra is, a világatlasz pedig ezt mondja: az afrikai Swáziföld területét fele részben ligetes szavanna, fele részben erdő borítja, megművelt területe szinte nincs is még, ipara sincs, egyet­len terméke az azbeszt. Lehetőségei egyszerűen kiaknázatlanok még, Swáziföld sokáig el tudná tartani szaporodó lakosait külterjes módon is, hi­szen a javak termelése a nulláról indulhat. Hát még belterjesen! A borúlátó tudós módszertani hibába esik: a jelennel méri a jövőt, pedig a jövő csak a jövő­vel mérhető. Azzal a jövővel, amelynek meg kell hoznia a teljes leszerelést, hogy ágyú helyett va­jat gyártsunk és meg kell hoznia a teljes felsza­badulást, hogy ne csak az ember szaporodjon. Ha­nem az emberség is. A “munka, a szabadság, ke­nyér s jószavak” — ahogy József Attila kíván­ta. Ugyanabban a versében, amelyet úgy kezd­hetne most: “Már négybillió . . .” KIS LEXIKON: A HÓNAPOK NEVEI A hónapok neveit a latinok nevezték el, de a régi Rómában az esztendő nem januárral, hanem márciussal kezdődött. Csak Kr. e. 153-ban, mikor a konzulok hivatalukat első ízben foglalták el ja­­nuárius hó elsején, akkor kiáltották ki ezt a na­pot az esztendő első napjává. Január, Janus istentől kapta a nevét. Janus a kezdet istene volt. A február a februáré igéből származik, azt jelenti: megtisztítani. A március a Mars-ról kapta a nevét. Az április nyílást, ki­nyílást jelent, a természet megelevenedését. A maius—május jelentése: nagyobb. Júniusé: adiu­­vare—segiteni. A hetedik hónapot, a júliust, Julius Caesarról, a nyolcadikat, az augusztust Augustus császár­ról nevezték el. A szeptember, október, november, december: sorszám, egyszerűen csak . . . hetedik, nyolcadik, kilencedik, tizedik . . . Azért tér el a hónapok va­lóságos számától, mert ahogyan írásunk elején mondottuk, eredetileg márciussal kezdődőleg számították az éveket.

Next

/
Thumbnails
Contents