Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-29 / 13. szám
11. olfel HOMOKI ERZSÉBET j LELKI KLINIKÁJA M. — Kedves Homoki Erzsébet, az Amerir Világ január 14-i számában olvastam ^ xjcikí Klinikát, amelyben egy férfi arról panaszkodik, hogy fülig szerelmes egy intelligens nőbe és annak sohasem tudja az óhaját teljesíteni, mert az mindig mást szeretne. Szerintem minden nó' ilyen és amelyiknek ilyen a természete, abból sohasem lesz jó feleség. Én például nagyon hálás tudtam volna lenni, ha a férjem vagy az udvarlóm egy órával vagy karkötó'vvel megajándékozott volna, de még egy szál rózsáért is. — Eszembe se jutott volna mást kivánni. Szerintem az a nő nem intelligens és nem szereti azt a fülig szerelmes férfit. Ugyanabban a Lelki Klinikában egy asszony arról panaszkodik, hogy a férje állandóan morog, mert este, mikor hazajön, nem kiöltözve várja. Én már kétszer voltam férjnél és kétszer váltam el, most nem az a lényeg, hogy miért. A férjemet mindig tiszSa lakással, friss vacsorával és csinosan felöltözve vártam (nem estélyi ruhában). Általában otthon mindig többet adtam a külsőmre, mint az utcán, mert csak a férjemnek akartam tetszeni. A nézeteltérést sokszor azért volt mindkét férjemmel, hogy minek otthonra ilyen csinosan felölílözködni. Istenem, miért az olyan nőknek akad szerelmes, ajándékozó, rendes és feleséget szerető férfi, aki azt nem tudja értékelni és megbecsülni? Miért? Nem tudom a sorsnak ezt az igazságtalanságát megérteni. VÁLASZ — A sorsról többnyire akkor beszélünk, ha valamit elhibáztunk. De azért nem mindig mi vagyunk a hibásak. A sorsot azonban korrigálni is lehet. Csak önbizalom kell hozzá. Ne keseregjen. Álljon a sarkára és mondja a sorsnak: velem ugyan nem babrálsz ki. Keresse a harmadik férjet. Olyat, amilyenre gondol. Rátalál. Csak nagyon kell akarni. NEHÉZ SZÜLŐNEK LENNI. — Olyan elkeseredett vagyok, hogy az idegeim már nem bírják. 17 éves koromban mentem férjhez. A férjem ivott, durva volt, sokat vert ugv, hogy orvos kellett, de tűrtem, mert gyerekek jöttek és dolgoztam, hogy ők semmiben se nélkülözzenek. 16 év után elváltam. Amit a bíróság megítélt, abból soha egy fillért sem fizetett nekem. Két gyermekem szid, hogy miért mentem egy ilyen alkoholistához. Idegesek, sokszor nekem is jönnek, hogy az apjuk goromba volti, ők ezt tanulták. A kisebbik lányom meg azért szid, hogy ő szereti az apját, miért nem fogadom vissza. A legnagyobb baj az. hogy 17 éves fiam belekeveredett egy bandába és intézetbe tették. Mindig járok hozzá, látogatom, ajándékokat viszek neki. Most is nála voltam. Az intézetből mindig kiszökik és büntetésben van. Azt akarja, írjam alá, hogy hazajöjjön. De nincs csak 8 osztálya, szakmája nincs és nem is akar iskolába menni. Szerintem az intézet jó, csak szigorú. Szakmát tanítanak és a költséget a kormány fizeti. Mit csináljak? Ha hazahozom, félek, hogy elrontom a jövőjét, ha otthagyom, úgy romlik el? VÁLASZ — Leveléből sokat kihagytam ugyan, de ennyiből is bőven látszik, hogy sajnos sok problémája van. Hazavigye a fiút, vagy az intézetben hagyja? Nehéz eldönteni. Az anyai szív valószínűleg azt sugallja magának: vigye haza. De ha a maga otthoni súlyos helyzetére gondol, biztosan érzi, hogy aligha tud még erről a nehezen elképzelhető fiúról is gondoskodni. Maga gyenge lesz ahhoz, hogy kordában tartsa. Az intézet, mint Írja, szigorú. Ez lehet, sőt valószínű. Ott azonban mégis szakemberek foglalkoznak vele és remélni kell, hogy embert faragnak belőle. ❖ * * KÜLÖNÖS KÉDRÉS — 21 éve élünk együtt a férjemmel, az elején nagyon szegények voltunk, most már jól állunk. Jóban-rosszban együtt éreztünk. Máshol ez nem igy van. Én ezt szomorúan látom. Itt a magyar környéken közvetlenül a mi szomszédunkban négy olyan magyar családot ismerek, ahol a férj iszik, kártyázik, semmibe veszi a feleségét, mások előtt durván bánik vele és még veri is. Nem tudom megérteni, hogy miért tartanak ki ilyen asszonyok a férjük mellett. VÁLASZ — A magyar környéket említi példának. Nemcsak ott van ez igy. A “bennszülött” amerikaiaknál sincs másként. Egyébként nagyon jó megfigyelőképessége van. Valóban a férj könynyebben válik a hibás feleségtől, mint a feleség a hibás férjtől. Sokrétű probléma ez. Némelyik asszonyt a közös gyermek fűzi a férjéhez. Némelyiket, aki nem tud dolgozni, anyagi okok kényszerítik rá. Másokat a lelki elesettség viszi arra, hogy beletörődjenek a rosszba. 100 magyarázatot lehet találni, vagy legalábbis keresni. A leggyakoribb azonban mégis az, hogy a nők gyengék és éppen gyengeségükben rejlik az erejük: nem tudnak könnyen elszakadni attól, amit szeretetnek és szerelemnek hívunk. Még akkor sem, ha a férfiben már nincs meg ez az érzés. Ez az aszszonyok nagy ereje és nagy gyengesége. * * * ÜZENETEK — 1. F. D. Keresztes Fischer Ferenc belügyminiszter és Keresztes Fischer Lajos tábornok Horthy katonai irodájának főnöke testvérek voltak. Ferenc azonos az egykori főispánnal. — 2. Vendég jeüge. Nem helyes ilyesmit mondani. A Halászbástya nem ősi építmény. Schulek Frigyes (1841—1919) terve szerint épült.. — 3. S. J. Kari Marx és Friedrich Engels együtt írták a Kommunista Kiáltványt. Engels gazdag volt és haláláig támogatta Marxot. Egyébként nem ő az egyetlen gazdag ember, aki pénzzel segítette a kommunista mozgalmat és a kommunista vezéreket. EMBEREK ÉS ESETEK . . . HAJNALBAN, HAJNAL ELŐTT... Norman Henry Cocks régiségkereskedőnek az az életfilozófiája (legalábbis eddig az volt), hogy ki korán kel, aranyat lel. Éppen ezért hajnal előtt szokott elindulni otthonából, hogy akkor érjen ki a londoni Southwark-kerületben levő Caledonian antik piacra, amikor az árusok megkezdik portékáik kirakását. Cocknak sasszeme van, a leghalványabb derengésben is megkülönbözteti az értéket a selejttől, az igazit az utánzattól. Ezúttal is szerencséje volt, a piac bágyadtfényü lámpái alatt megpillantott az egyik árus asztalán egy pár gyertyatartót. Az árus éppen akkor helyezte el, amikor Cocks odaért. — Hogy ez a vacak? kérdezte, hangjában alig titkolt megvetéssel. Kétszázötven font! — felelte az árus mogorván. Cocks nevetni kezdett. Sötétben különösen jól tudott nevetni, mert nem látszott, hogy tekintete közben mohón mérlegeli a kiválasztott portékát. Az árus nem méltányolta Cocks gunykacaját, kosarából az asztalra helyezett még néhány portékát, középpontban azonban a gyertyatartók maradtak. Cocks fölemelte az egyik gyertyatartót, de minden érdeklődés nélkül, sőt, mérhetetlen unalommal, mintegy jelezve, hogy mivel keze van, föl kell emelnie valamit, s ha már ott az a gyertyatartó, miért ne emelje fel azt? Akkor azonban már esküdni mert volna rá, hogy a tizennyolcadik Jó barátnők — Már tízéves házasak vagyunk, és a férjem még mindig szerelmes. — Ne mondd. És kibe? századbeli neves ötvösmesternek, Robert Adamnak a készítményét tartja kezében. Jóval többet ér, mint kétszázötven font. Logikus tehát, hogy azt mondja: — Adok érte százötven fontot! De azt is olyan hangsúllyal, ami azt fejezte ki: ha már úgy adódott, hogy összetalálkoztak itt a sötétben, ő meg az árus, ne virradjon rájuk a hajnal ok, cél és értelem nélkül. A párbeszéd további része aztán úgy pergett le, ahogyan minden piaci kottában meg van Írva: — Kétszáznegyven! Százhatvan! — Kétszázharminc! — Százhetven! — Kétszázhusz! — Száznyolcvan! — Kétszáztiz! — Százkilencven! — — Itt vakuljak meg, ha egyetlen pennyt engedek a kétszázból! Cock legyintett. Olyan mozdulattal számolta le a két darab százast, s vette át a két gyertyatartót, mint aki csakis azért törődik bele az esztelenül magas árba, mert nem veheti lelkére az árus megvakulását. Amikor hazatért, nagyitóval vizsgálta meg a zsákmányt s a rejtett monogram megerősítette véleményét: a kandelábereket Robert Adam készítette 1790 körül. Értékük tehát négyszer anynyi: kereken nyolcszáz font. Ezért az árért tette ki tehát a Belgravia-kerületben levő antik-boltjának kirakatába. Cockshoz azonban ettől kezdve hűtlenné vált a szerencséje. Arra sétált ugyanis egy bizonyos Desmond Alexander Reid nevű ur, aki nyomban fölismerte a kandelábereket: két hónappal ezelőtt lopták el Chelseabeli otthonába. Perbefogta Cocksot, aki természetesen azzal védekezett, hogy a kandalábereket jóhiszeműen vette, kétszáz fontot fizetett értük, tehát az ő jogos tulajdonát képezik. Az árust nem lehetett megkérdezni az ügyben, mert őt azóta nem látta senki a kaledóniai piacon. A bíróság egy többszáz évvel ezelőtti döntés alapján hirdetett Ítéletet. A régi döntés a következőt mondotta ki: “Szabadban árusító piacon csakis a napfelkelte utáni és a napnyugta előtti vásárlás jogérvényes, amikor az eladásra kínált tárgyakat minden arrajáró jól szemre veheti. Minthogy Cocks a kandelábeeket napfelkelte előtt vásárolta, azok semmiképpen sem képezik az ő jogos tulajdonát, de Desmond Alexander Reidet illetik, akitől ellopták azokat.” Cocks ilymódon nemcsak a jó vásárlástól esett el, de még a kétszáz fontot is elveszítette, amit a gyertyatartókért fizetett, ráadásul kötelezték az összes perköltségek megfizetésére. Azóta délig alszik. Vándor Péter
