Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-29 / 13. szám
8. oldal ÉJI CSATÁK Irta: HALÁSZ PÉTER Schopenhauerről olvastam valaha: az tette nőgyülölővé, hogy szemben lakott egy bordélyházzal és ablakából nap-nap után látta a letörten és kedvszegetten távozó férfiakat. Én viszont azért váltam autógyűlölővé, mert hálószobám ablaka egy garázs bejárata fölé nyílik és éjszaka és a korareggeli órákban bár nem látom, de hallom az érkező és távozó gépkocsikat. A garázs a bérház alatt van és úgy gondolom, hogy főként a ház lakói tartják benne kocsijaikat. A legtöbbre már ráismerek a hangjáról és a menetrendszerű érkezési és távozási idejéről. Vannak korhely, későn hazajáró autók, motorzihálásukból még arra is következtetek, hogy’ gazdájuk mennyit ivott. Aztán a korai távozók, lendületesek, harcra- és tettrekészek egyike-másika már a kapu alatt rikkant egyet a dudájával, s indul a napi hódításra. Lejtős betonút vezet az udvarból a garázsba, egynémely autó úgy siklik le rajta, hogy távoztábah úgy hörgi fel magát a mélyből, mintha a monte-carloi trófeáért versenyezne. ■Mint legutóbbi szemlénkben megjegyeztük, az általános drágulás a Nixon-adminisztráció legnagyobb problémája. Ijesztően mennek fel az élelmiszerek, hús, zöldségnemü .gyümölcs, tejtermékek, a halak árai. Könnyű azt mondani a háziasszonynak, hogy hús helyett több halat, tejterméket, zöldséges ételeket tálaljon az asztalra. Aki ezt a tanácsot adja, az nincsen tisztában az áraikkal. Nemcsak a húsárak emelkedtek. Mindennek felment az ára. A legjobb tanácsot Nixon elnök adta, amikor azt mondotta, hogy okosabban kell vásárolni. Az amerikai háziasszony szereti teletömni a jégszekrényt, igen gyakran a kelleténél többet főz, többet tálal fel. A gazdaságosabb vásárlás, a mértékletesebb főzés az egyetlen fegyver a drágasággal szemben, nem pedig a bojkott, amellyel nemcsak a kiskereskedőket, de magunkat is megbüntetjük. A kis Panama nem fér a bőrébe. Fel akarja rúgni a 7 éves szerződését az Egyesült Államokkal. Saját tulajdonába akarja venni a csatornát. Az Egyesült Nemzetek Szervezete belekontárkodott a panamai kérdésbe, szovjet és kínai biztatásra határozati javaslattal segíti a panamai kormány zsarolási kísérletét. Az Egyesült Államok hajlandó többet fizetni a csatorna használatáért, de a zsarolási kísérletnek nem dől be. A UN határozati javaslatának megvétózása teljesen helyénvaló. Még egy Kubát nem engedhetünk meg magunknak. Az utolsó hadifogoly hazajövetelével a vietnami kérdés lassanként egy elmosódó rossz álomnak tűnik fel az amerikai kispolgár emlékezetében. Reméljük, hogy ez a rossz álom nem fog viszszatérni és nem fog mégegyszer amerikai vér folyni egy korrupt diktátor védelmében. Hadd döntsenek a vietnamiak a saját sorsuk felett. A dollárkrizis enyhült, amennyiben az erős valutájú nemzetek egységesen az Egyesült Államok mellett sorakoztak fel. Most az a kérdés, hogy az elkövetkezendő erőpróbán ki marad alul: Amerika és szövetségesei, vagy a nemzetközi spekulánsok. Mi az erős valuták, tehát a dollár győzelmére fogadunk. Annyira gyűlölöm ezeket az autókat, hogy érd'ekes és hasznos pszichológiai tanulmánnyá váltam önmagam számára. Gondolatban fölkelek ágyamból, kimegyek a konyhába, a jégszekrényből kiveszek egy tojást, lesbenállok a függöny mögött. Bevillan egy szörnyeteg az udvarba és horkantva rohan a betonlejáró felé. Ebben a pillanatban ledobom a tojást. Koppanás, fékcsikorgás, majd mély csönd. Szivdobogva lapulok a függöny mögött. Léptek kopognak az udvar kövezetén, izgatott hangok hallatszanak, majd néhány pillanat múlva csöngetnek előszobám ajtaján. Hogy ezekután mi történik, arra különböző változataim vannak. Van olyan verzióm, melyben halálos birkózásban fetrengek a tojással megdobott autó gazdájával az udvar kövezetén és egyszerre csak kés villan meg a kezében. Bordáim között érzem a behatoló jéghideg pengét. E!z viszonylag gyorsan lepergő változat, van azonban hosszabb és fordulatosabb is, mély társadalmi mondanivalóval. Ebben csak másnap este vijjog föl az előszobacsengő. Kinyitom az ajtót. Két udvarias, jólöltözött férfi áll velem szemben, az egyik mosolyog, a másik nem. Igazolványt mutatnak: detektívek. Tudomásom van-e arról — kérdi a mosolygó —, hogy mi történt a házban tegnap éjjel? Értetlen arcot vágok, a fejem rázom, csodálkozom, de érzem, hogy a szemem elárul. Nem, sejtelmem sincsen, hogy mi történt? — Bejöhetnek-e? — kérdi a komorarcu. Kitárom az ajtót. A komor egyenesen a konyhába megy, a jégszekrény körül tevékenykedik. A mosolygós pedig közben magyarázza: valaki egy tojást dobott le az egyik ablakból, a tojás egy Rolls Royce-ra esett, a Rolls Royce az egyik nagy bankház elnökéé. Az eset igen súlyos. A Rolls Royce teteje megsérült. A komor detektív kijön a konyhából, kezében egy tojás. — Ugyanaz a fájtál — mondja jelentősen. Ujjlenyomatot vesznek. A tojáshéj szilánkjait öszszerakták a laboratóriumban, ujjlenyomatot találtak rajta. Gyerekjáték lesz a bűnös megtalálása. Elsápadok, a térdem remeg. — Óhajt-e vallomást tenni? — Nem, nem óhajtok. Másnap letartóztatnak. Ujjlenyomatom egyezik a tojáson talált ujjlenyomattal. Tárgyalás az Old Baileyben. A törvényszéki terem zsúfolt. — Az utolsó szó jogán? — kérdi a biró. Jeges tekintettel néz rám. Fölállok a vádlottak padjáról. — Igen — válaszolom — élni kívánok az utolsó szó jogával! — Mélyen tisztelt bíróság! Engedtessék meg nekem ,hogy társadalmi távlatba helyezzem a történteket. Nem védekezni akarok, hanem támadni! Támadni mindazok nevében és mindazok helyett, akiknek nyugalmát, belső békéjét, pihenését és álmát a nappalok és éjszakák minden órájában tönkreteszi az autó! Remek, nagyhatású beszédet mondok. A zsűri fölmentő verdiktet hoz. A törvényszéki épület előtt hatalmas tömeg. Televízió ,rádió, ujságirók. — El tudná-e mondani, mit érzett, amikor ledobja a tojást? El tudná-e mondani, mit érez most ? Másnap reggel elsőoldalas cikk a Timesban. Öthasábos cim: “Az angol biróság elvi jelentőségű döntése: éjnek idején zajt okozó autók tojással dobálhatok!” Ez tehát csak két változat a tömérdek közül. A verekedés az udvaron, a kés a bordáim között az egyik, a korszakalkotó szociális reformhoz ve* zető főtárgyalás a másik. De ez a második most már használhatatlan, ugyanis kifogtam magammal. Mielőtt a konyhába megyek a tojásért, kesztyűt húzok, a tojáshéj repeszdarabjain tehát nem talál ujjlenyomatot a rendőrségi laboratórium. A fantáziának ezeket a bizarr csapongásait a pszichológiában “reparativ fantasie”-nak nevezik. Sokat tesz a lelki egyensúlyért, de csak abban az esetben, ha megbízható logikával működik és törvényszerűen eljut a helyes következtetéshez. A különböző változatok abban kivétel nélkül megegyeznek, hogy a tojásdobás szálai elvezetnek hozzám, a felelősségrevonást tehát meg nem úszom. Ezt nagyon érdekesnek találom. Végeredményben elhitethetném magamai azt, hogy ledobom a tojást, megbüntetem a késő éjjel motorját teljes gázzal bőditő autóst és aztán megúszom a dolgot minden következmény nélkül. Hálószobám ablaka a harmadik emeleten van, alattam két emelet, fölöttem négy. Eljátszadozhatnék tehát azzal a lehetőséggel is, hogy senki sem fog gyanúba, sőt, az autós hozzá sem fog a reménytelen kereséshez. Hiszen a kár, amit egy lepottyanó tojás tehet egy autóban, minden bizonnyal elhanyagolható. A képzelet mechanizmusa azonban, amely szertelen az elindított képsor fordulatainak megszerkesztésében, kiindulópontul helyes feltevést választ. Ha a tojás semmi kárt nem tesz az autóban, tulajdonosa akkor sem tér napirendre a történtek fölött. Az autós azonosul az autójával, s ami az autóval történik, az vele személyszerint történik, a kocsi megalázása őt alázza meg és ezt büntetlenül nem hagyhatja. Az autó széles elterjedtsége létrehozott és kialakított egy figyelemreméltó jelenséget: a gépesített ember fölényét, helyzetbeli felsőbbrendűségét a magáramaradt, gép nélküli emberrel szemben. Az ágyamban fekszem, késő éjszaka van, szemhéjam elnehezül, a könyvet az éjjeliszekrényre helyezem, még egy pillanat és elalszom. Jogom van hozzá, saját szobámban vagyok, magas lakbért fizetek, állami adót, városi adót, egészségügyi biztosítást, elmúlt éjfél: az összes körülmények és józanul mérlegelt tények az igazolják, hogy jogom van aludni. De nincs. Ablakom alatt felbődül a gép. Kerekek surrognak, fék nyikkan, fémajtó csapódik. A gép támadást intézett eszméletem, idegeim, érzékszerveim, az egészségem ellen. Nincs módom a védekezésre. Az esélyek természetesen állandóan változnak. Ez az ember ugyanis, aki most fölriasztott engem, kiszáll kocsijából, fölmegy a lakásába, levetkőzik, lefekszik és valószínű, hogy tiz perccel később őt riasztja föl egy másik gép .S most már ő is tehetetlen. Leszerelt ugyanis. Gépe többé nincs a kezeügyében, nem kelhet versenyre, fegyvertelen. Ilyen körülmények között mégis vigasztaló, hogy én nem vagyok ennyire kiszolgáltatott. — Gondolatban már kelek is az ágyból, a lábamat a papucsba csúsztatom, az előszoba fogasán függő kabátomhoz megyek, kiveszem a kesztyűt a zsebből, gondosan felhúzom, s máris úgy érzem magam, mint Arzéné Lupin valamilyen nagyszabású vállalkozása előtt, a konyhába osonok, nyitom a jégszekrény ajtaját, kiemelek egy tojást, gyorsan az ablakhoz, odalent motor hördül, repül a tojás, koppanás, fék, motor elnémul, ajtócsapódás, rohanó lábak, hangkáosz, csöngetés az ajtómon . . . Lehetséges, hogy nemcsak én vagyok az, aki ezt egyszer-kétszer gondolatban végigéli éjszakánként, amikor a gép felriasztja, vagy pedig nem hagyja aludni? Talán az összes udvarra nyíló hálószoba-ablakok mögött áll egy-egy fantázia-alak és képzeletbeli tojást hajit az álmára törő autó tetejére? Persze hogy lehet, hiszen ki tudja, hogy mit csinálunk, amikor nem csinálunk semmit. Halász Pálét
