Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-22 / 12. szám
14. oldal A GYŰLÖLETRŐL Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA A Szentirásban ez áll: “Ha valaki hozzám jön és nem gyűlöli meg ... a saját életét is,'nem lehet az én tanítványom. És ha valaki nem veszi fel az ő keresztjét és úgy nem jön utánam, nem lehet az én tanítványom.” Évszázadokon át számos keresztény megütközött ezen a mondásnon. Sokáig én magam se bírtam napirendre térni eme kijelentés felélt és szeget ütött a fejembe, hogy mi volt valójában ezen szavak értelme? És aztán, amikor imakörünk tagjaival oly gyakran együtt voltam, hogy kiismerhettem őket, ébredtem rá a valóságra. Akkor tárult fel előttem az Ur mondásának valódi értelme. Rájöttem, hogy egyesek, még az úgynevezett “templomjárók” és “bibliaolvasók” között is oly önteltek és elbizakodottak és meg vannak győződve róla, hogy csakis az ő útjukon, az ő tetteiken át lehet üdvözölni és a mennyországba jutni. Minden más vallás dogmáit leszólják, kritizálják és fennen hirdetik, hogy csakis nekik van igazuk. Sajnos, sehol sem olyan fájdalmas a nézeteltérés, mint éppen a vallás terén, ahol olyan könnyen keserű vitává és küzdelemmé fajulhat, hiszen mi drágább kincs a hivő ember számára, mint a hite? Önkénytelenül az Ur azon szavaira gondolunk, amelyekkel a következő példabeszédet mondta: “Némelyeknek, akik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak, és a többieket semmibe vették: . . . Két ember ment fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállva, igy imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, becstelen, parázna, vagy mint a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten; tizedet azok mindenből, amit szereztem. A vámszedő pedig távol állva még a tekintetét se merte felemelni az égre, hanem csak a mellét verte, s igy könyörgött: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek! — majdhozzátette az Ur: “Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, amaz nem. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” Az Ur tehát arra célzott, hogy senki se legyen annyira önelégült, annyira biztos magában, saját erényeiben, avagy hitében, hogy olyanná váljon, j HETI NAPTÁR ! I MÁRCIUS | 26—Hétfő: Emmánuel j 27—Kedd: Rupert < 28—Szerda: Johanna ! 29—Csütörtök: Auguszta I ;! 30—Péntek: Amadé j j; 31—Szombat: Benő j 1 V*wwww»vwwv»v»v»»wv»wwvw*vv»\ww»w*vvV mint a farizeus, mivelhogy egyikünk sem tökéletes, egyikünk sem bűn nélkül való, séegény, tévelygő, gyarló emberek vagyunk valamennyien ezen a földön. így gyűlölték magukat a szentek, akik kétségbeesetten verték a mellüket, mindenféle bűnért és megtévelyedésért vádolva magukat. Hányszor panaszolta Szent Ferenc, hogy ő a föld leghitványabb embere és hogyan gyűlölte önmagát saját bevallása szerint Pál apostol, bevallva, hogy hányszor cselekszi azt, amit gyűlöl ahelyett, hogy azt cselekedné, amit Isten nevében tenni óhajt. Emlékszem, mikor Magyarországon első könyvem Rózsavölgyinél megjelent, azt képzeltem, én vagyok a legjobb iró ezen a világon. De amikor következő müvembe fogtam, az olasz attasé felkérésére Rossini életrajzába, egyre nagyobb nehézségeim támadtak, végülis úgy éreztem ,hogy az, amit alkotok, semmiképpen sem méltó teljesítmény. Fogalmazványomat újra és újra széjjeltéptem, sírva panaszkodtam a férjemnek, hogy semmire se vagyok jó. Rettenetesen ostobának éreztem magam. Minden, amit alkottam, távol állt attól, amit kifejezni szerettem volna. Nem is nevezhető irodalomnak, keseregtem, hisz minduntalan megakadok, belebotlok valamilyen akadályba, amelyet képtelen vagyok áthidalni. A férjem elmosolyodott és arcom megveregetve mondta: “örvendek, hogy eljutottál erre a fokra. Mert most lettél csak igazán Íróvá, mikor hibáidat belátod és felismered !” A Szt. Bemát hegy utolsó lakói “Az Alpok utasa még útja felénél tart. Közeleg az éj, a hó szakadatlanul esik, s egyedül, félve — eltévedve még tesz néhány lépést. Aztán elvész. Többé vissza nem tér.” — irta valamikor Chateubriand, érzékeltetve a veszélyt, ami Európa egyik legszebb természeti táján leselkedik a téli utazóra, ha gyalog nekivág az irdatlan útnak. Akik egyedül, naponta bejárják a környéket, s csapásokat vágnak, szerzetesek, a Szent Bernát hegy lakói. Kolostorukat Bemard de Menthon alapította 900 évvel ezelőtt, s a “szokás” azóta megmaradt: eddig kétezer eltévedt embert találtak meg kutyáik segitségévelr Legutóbb 1970-ben siettek öt svájci fiatalember megmentésére. A “fehér halál’ egyre ritkább — irta nemrégiben egy tudósitó, s ez annak is köszönhető, hogy a szerzetes atyák Szent Márton ünnepétől május 15-ig “szolgálatban” vannak, de már csak hárman. A gondjaik alatt élő két kutya: Scéne és Kora őrszemei a havas útnak, de a hires állatokat fölváltja a helikopter. Bemard Ransis atya és két társa, miként 11. századi elődjeik, most is hajnalban kelnek, szentmisén vesznek részt, aztán elhelyezik a csapásokon a jelzőberendezéseket. Ha sizők járnak arra, meleg étellel, itallal kínálják meg őket és szállást is adnak. Elfelejtve, mindinkább a magányosság érzésével küzdve, a technika korában, szeretetből teszik, ami a kötelességük, Dohnánjint Zachár Ilona EGY VAK ÚJRA LÁT Barcelonában történt napjainkban. Utolsó óráit élte az ősi spanyol város egyik kórházában Jose Maria Llagostera jezsuita egyetemi professzor. Magához intette egyik orvosát: — Emlékszik ugye végrendelkezésemre: holttestemet átengedem orvosi célokra a barcelonai egyetem anatómiai intézetének . . . talán megmenthetek valakit . . . cselekedjenek úgy, ahogy óhajtják és ahogy a szükség kívánja. Előbb döbbent csend kisérte szavait a kórteremben, aztán valaki hangosan zokogni kezdett. Pater Llagostera rövid idő múlva megtért Urához. A halál bekövetkezése után a kórház orvosai azonnal megkezdték a múlhatatlanul sürgős operáció előkészületeit. A műtét sokáig tartott: a halott páter szemét átültették egy vak férfi szemüregébe. Hetek telték el további gondos kezeléssel. Az orvosok végül engedélyt adtak arra, hogy levegyék a kötést a megoperált férfi szeméről. A műtét sikerült, a vak újra látott. Országszerte ünnepelték az elhunyt jezsuita pátert és a beteget is, aki visszanyerte látását. Pater Llagostera a barcelonai egyetem természettudományi tanszékének vezető professzora volt. A spanyol lapok nagy feltűnést keltő végrendelkezése után azt Írták róla: utolsó tanítását nem a katedráról mondta el, hanem az anatómiai asztalról. A barcelonai Jezsuita Kollégium rektora a Llagostera páter lelkiüdvéért bemutatott gyászmisén mondott emlékbeszédében ezt mondta: “Sokszor gondoltam én is a halálra, de sohasem félelemmel. Az élet szépségéhez tartozik ,hogy hazatérhetünk Atyánk házába, a halál szépsége pedig a hazatérés mennyei atyánk hajlékába. Páter Llagostera halála ezért számunkra nem szomorúság, hanem a mélységes Isten-hit fényes bizonysága.” A “La Verdad” cimü spanyol katolikus hetilap lap több hasábos cikkének ezt a címet adta: “Egy vak újra lát!” Igen, egy vak újra lát és egy áldozatos cselekedet példát mutat mindnyájunknak a szeretetről, amely soha el nem múlik. Heti fohász Urunk, a mindennapok szürke egyhangúságában ne hagyjad elfásulni szivünket. Ne haljon ki belőlünk a hit és ne engedd, hogy vétsünk a szeretet ellen. Engedd, hogy naponta tehessünk valami jót. Ha mást nem tudunk adni, legalább egy mosolyt adhassunk valakinek, vagy egy jó szót — ami szeretetből fakad. Urunk, a mindennapok szürke egyhangúságába bocsáss le egy sugarat, hogy felragyogjon lelkűnkbe és tovább adhassuk másoknak a Te világosságodat. Ámen. Véső és kalapács Itt e véső és itt e kalapács s itt e napsütött szikla, vésd bele elfogyó léted rohanó perceiben, az alkonyat tűnő sugárzásában: a világ dicsősége annyi csak, mint az a por, amely vésőd alól lehull s a földről nem viszel semmit magaddal el csak azt, amit másokért tettél a mindenható szeretet jegyében. ÖLBEY IRÉN
