Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-22 / 12. szám
11. óidul HOMOKI ERZSÉBET LELKI KLINIKÁJA NŐ JELIGE — Kedves Miss Homoki, nagyon érdekelve vagyok egy hölgynél, de nem ismerem ki magamat. Hogyan lehet igazán megismerni egy nőt? Erre kérek egy jó tanácsot. VÁLASZ — Lehetetlen kíván tőlem. Egyrészt: könyebben tudja megismerni a világ valamennyi nőjét, mint egyet. Másrészt: ahhoz, hogy egyetlen nőt igazán megismerjen, a világ valamennyi nőjét meg kell ismernie. * ** mibeveszi, amit mondok neki, nem fogad szót. A férjem, mikor megbeszéltünk a házasságot, előre megmondta neke, hogy az ő véleménye szerint a férj keresi meg a pénzt a megélhetéshez, a feleség gondoskodik a háztartásról és a gyereknevelésről. Hozzá nem mehetek panasszal, nekem tehát egyedül kell megoldanom ezt a kérdést, azonban hogyan csinálhatom, ha a lány mindig azt mondja, hogy az anyja ezt megengedte neki, azt is megengedte neki és panaszkodik, hogy én mindent megtiltok, nálam semmit sem csinálhat kedve szerint. Kérem szives tanácsát. VÁLASZ — Elsősorban meg kell mondanom, hogy semmi esetre sem értek egyet a férjével. A férje nemcsak kenyérkereső gép, hanem apa is. A férje előre láthatta, hogy a lánya és maga között nehézségek lesznek, azt is tudnia kellene, hogy a nevelés az apa és anya közös kötelessége és hogy neki a felesége, mármint a lány édesanyjának halála után több felelősséget kell vállalnia a lányáért. Még nem késő, hogy kérje és figyelmeztesse a férjét, hogy néha mint apa, ő is beszéljen a lánnyal ezekről a dolgokról. De maga sem helyesen fogott a feladatához. Maguk között csak 12 év a korkülönbség. Nem érzi az anyai tekintélyt. Azonfelül az ő szemében versenytárs az apja szeretetében. így látja ezt a lány. Eleinte bizonyos fokig igy mutatkozik a kép az ilyen házasságokban. A maga feladata tehát elsősorban az, hogy megnyerje a lány bizalmát. Önmagában, belülről lássa a lányának, de úgy mutassa neki, hogy egy fiatalabb lányt lát benne, akinek segíteni akar. Ne várjon tőle könnyen szófogadást. Igyekezzen jobb belátásra bírni, okosan, higgadtan, barátnőként beszélgessen vele a problémáiról. így lassan-lassan majd közelebb kerülnek egymáshoz. MRS. A. CS. — Kedves Miss Homoki, két éves házasok vagyunk, szép kis lakásunk van, mind a ketten dolgozunk, szeretjük egymást és nézetelíérés van közöttünk. Szeretnénk tudni mind a ketten a véleményét arról, hogy jót tesz-e a házasságnak az intenzív társadalmi és társasági élet vagy sem és általában milyen legyen? VÁLASZ — Talán nem is gondolták, hogy rövid kérdésükkel ezer és ezer család problémáját vetették fel. Persze nem azokról beszélek, akiket röviden gazdagok gyűjtőszó alatt foglalunk öszsze, hanem olyanokról, mint maguk. A vélemények megoszlanak. Egyesek azt mondják, hogy a házasság egy bizonyos idő után megkívánja, hogy az állandó együttlétet úgynevezett kedves társasággal felhigitsák és kellemes körben kikapcsolódjanak. Mások viszont ma, amikor a dolgozó nők úgyis sokat vannak távol otthonról, helyesebbnek vélig, ha a rendelkezésre álló rövid időt a házasfelek lehetőleg egymással töltik. Mivel az ember társaslény, időnkint társaságra vágyik. Ezzeíl a házasfelek közti témakör is bizonyos mértékig bővül. A szükebb baráti társaságnak van előnye és van hátránya. Előnye, hogy kibeszélgethetjük magunkat, arra azonban mindig vigyáznunk kell, hogy pillanatnyi intim családi problémákat még rossz hangulatban se meséljünk el és főleg ne kérjünk tanácsot. A házastájrsak közötti ellentét ugyanis rendszerint aránylat rövid idő után megszűnik. Az idő távlatában jelentéktelenné válik. De csak a házaspárnak. — Aáok, akik annakidején tanácsokat adtak, a továbbiakban is jogot formálnak arra, hogy már kérdezés nélkül is beleszóljanak a másik családi belügyeibe. Ez aztán nem vezet jóra. A társasági élet módjával, adagolva helyes és hasznos. — Családi, gyereknevelési, szerelmi problémáink-' kai lehetőleg ne foglalkozzunk társaságban. Lehet, hogy ezért egyesek azt mondják majd: “milyen felületes emberek ezek, nincsenek komoly problémáik”. Ez nem baj. Sokkal,jobb, mintha azt mondják, hogy “állandóan a saját ügyeikkel terhelnek bennünket”. Ne törekedjünk mindenáron társaságba járni, vagy társaságot teremteni. A fárasztó munka után a hétvégén a házastársak egymás közt is nagyszerűen szórakozhatnak és ilyenkor idő juthat arra is, amit hétközben fáradtan nem tudtak megbeszélni, vagy elintézni. Persze mindez nem azt jelenti, hogy magunkra zárjuk az ajtót és úgy éljünk, mint a barlanglakok. Néha egy kis társaság, egy két barát: kitűnő. De ne törjük magunkat azért, hogy azt mondják ránk: társasági életet élnek. * * sjc FIATALASSZONY — Kedves Homoki Erzsébet, 28 éves vagyok, özvegyemberhez mentem feleségül, akinek 16 éves lánya van. Sohasem gondoltam arra, hogy ez annyi keserűséget és nehézséget fog nekem okozni. Sajnos, egyszerűen sem-LONDONI LEVÉL: AZ OXFORD STREET-! BÖRÖNDÖSÖK Az idő múlásával minden musicallá szelídül, dili-dali-dallá. A dickensi Faginból, a kedves Twist Olivér csapdába-ejtőjéből és a londoni kis zsiványok organizál ójából is táncoskedvü öreg pernahajder lett, mire megeszményesitette a fülbemászó muzsika, de azok a járókelők, akiknek zsebeit annakidején kiürítették Fagin enyvesujju süvölvényei, aligha tapsoltak örömükben. — Könnyen lehet, hogy egyszer majd operettet Írnak az Oxford streeti bőröndösökről is, de ma még, zene nélkül, csöppet sem szórakoztatják London e legforgalmasabb utcájának kereskedőit, akiknek szövetsége most konferenciára hívta egybe a rendőrség, a városi tanács és a gyáriparosok képviselőit a bőröndösökkel való végső leszámolás megszervezésére. Hogy kik az Oxford Street bőröndösök? — A mintegy háromszázfőnyi különítménynek tagjai, akik minden reggel tiz órakor elárasztják az utcát a Marble Arch és a Bond Street közötti szakaszon, villámgyorsan fölállítják állványaikat és asztalaikat és árucikkek végtelen változatát pillanatok alatt a járdán hullámzó nép elé tárják: összecsukható esernyőt, övét, bizsut, zsuzsut, amuletet, parfümöt, retikült, harisnyát, nadrágot és harisnyanadrágot, yoyót, zenei hangot hallató suhogó játékot, emlékpoharat, sapkát, kalapot, bazárholmik minden variációját. Az Oxford streeti alkalmi árusok nem éppen uj alakjai az utcának, de ennyi még sohasem volt belőlük, most már a járda minden négyzetméterére jut egy terülj-terülj asztalka, mozogni sem lehet tőlük s vevőiktől, akik kápráz ószemmel turkálnak a vackok halmazában. Érthető, hogy a kereskedők, akiknek bolt-bejáratait eltorlaszolják, kirakatait eltakarják, nem kis riadalommal figyelik a bőröndösök nap-nap után megújuló sáskajárását. A rendőrségtől eddig vajmi kevés segítséget kaptak, mondván, hogy kevés a rendőr és annak a kevésnek más dolga van, meg aztán, ha egyetegyet bekísérnek, a bíróság kivet rájuk három— négy fontsterling bírságot, amit a bőröndösök készséggel kifizetnek, benne van a rezsiben, kétszer annyit keresnek egyetlen óra alatt. Valószínűleg megnyilvánul irányukban egy kis érzelmes megértés: szegény fickók, nem szabad rossz néven venni tőlük, hogy élelmesek, ki tudja, melyik közülük a jövő Selfridge-, vagy Simpson-áruház tulajdonosa, minden zseni kicsiben kezdi, Edison is rikkancs volt New Yorkban. Dehát egyáltalában nem erről van szó! — diihöngenek az Oxford streeti kereskedők — ezek a járdaszéli kereskedők nem egyéni, önálló vállalkozók, akik bőröndjükben hordják a marsallbotot, de valamennyien — alkalmazottak. Az Oxford Street egyik mellékutcájában minden reggel kilenc és tiz között megáll egy nagy teherautó — mondja Diann Cameron, a kereskedők szövetségének titkárnője — ahol akkor már többszáz árus várakozik. A teherautó belsejéből lekerülnek az állványok, az árucikkek, a bőröndök, csupa egyforma állvány és egyforma bőrönd, gyors felosztás következik, villám-könyvelés, ide ernyő, oda öv, amoda zsuzsu, emide bizsu, yoyo, parfüm, amulett, pohár, korsó harisnya, mindenkinek jut mindenből s már indul is a bőröndösök, állványosok hadserege az Oxford Street elfoglalására. A teherautó fordul, illan, eltűnik. Este aztán egy másik utcában begyűjti az állványokat, bőröndöket és megmaradt portékát. Hogy aztán a Nagy Láthatatlan hol, mikor, milyen rejtekhelyen számol el többszáz alkalmazottjával, s hogy egyáltalában: ki a Nagy Láthatatlan, azt még homály fedi. Annyi bizonyos, hogy pompás szervező és jelentékeny tőkével dolgozik, az árucikkeket nagy tömegben vásárolja a gyáraktól és raktáraktól, mélyen leszállított áron és a minőséggel nem törődve. Szerény becslés szerint jó szezonban, például a nyári idegenforgalom hónapjaiban, vagy karácsony, husvét táján súlyos ezresekre rug a haszon, amit bezsebel. A kereskedőket azonban mindennél jobban aggasztja, hogy a Nagy Láthatatlan és bőröndösserege lejáratja az Oxford Street jóhirét. Mert az alkalmi harisnyáról órák alatt leszalad a szem, ha ugyan nincs rajta máris lyuk, a parfüm gyakran csak színes viz, az esernyő selejt és az amulett nem hoz szerencsét. S mit mond az ócskaságról a hazatérő idegen ? — Az Oxford Streeten vettem. Úgy fest a dolog, hogy összpontosított támadás indul az Oxford streeti bőröndösök ellen. — Rossz világ jön reájuk mindaddig, amig musical nem lesz belőlük és a Nagy Láthatatlanból. De annak már másé lesz a haszna. Vándor Péter
