Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-22 / 12. szám
10. oldal CHARLIE Irta: HALÁSZ PÉTER A színpadi rivaldafények mögött gyakorta peregnek le szomorú drámák, amelyekről a közönség nem tud, a művészek pedig hallgatnak. Azután hírük valamiképpen mégis kiszivárog. És akkor csönd támad egy pillanatra. De csak egy pillanatra. A játék tovább pereg. Kacaj, Bajazzé! Ilyen szomorú esetről értesült most a közönség. Charlie, a színházbajárók egyik kedvence mindörökre távozott a színről. Tegnap még- ott állt a színpadon, tapsviharban, szerényen és könnyedén hajtva meg fejét. S ma már vége... Charlie az “Elfujta a szél” cimü musicalban szerepelt, a londoni Royal Színházban, a történelmi hirü Drury Lane-en. Nem volt nagy szerepe, de olyan, amire azt mondják a szakmában, hogy igazi “ziccer”, amikor a színen van, mindenki őt nézi, belépése frappáns, váratlan, s amikor távozik, kivétel nélkül minden este bejön a taps. Charlie egy ló volt, tizenötesztendős pej-paripa, egész életét a színházak világában töltötte, többnyire epizódszerepeket játszott, amiről ő nem tehetett, de kizárólag a szinmüirók akik nem építenek megfelelő módon a lovak tehetségére. Sok színdarab és sok hires színész bukott meg már a színjátszás történetében, de arra még nem volt példa, hogy egy ló megbukott volna. Egy ló csak bejön és már nyert ügye van. Erre jól emlékszem gyermekkorom színházi élményeiből: a János vitéz operaházi előadásain például felejthetetlen alakítást nyújtottak a lovak. ✓ Valamikor a negyvenes években egy harcias olasz színmüvet mutattak be a pesti Nemzeti Színházban: a második felvonás végén a főszereplő lóháton jött be a színre. Arra már nem emlékszem, hogy ki volt a színész a ló hátán, de a lóra igen. Charlie is jól megállta a helyét a színi pályán, többnyire pantomimokban játszott a londoni Palládiumban, néhányszor vidéken, gyermekelőadásokon és mesejátékokban. A hires-nevezetes Drury Lane színpadára azonban tavaly ősszel lépett először. A Drury Lane csúcspontot jelent a színjátszói pályafutásban. A szerep nem volt nagy, de hálás. Charlie egy kocsit húzott be a színre a cselekmény egyik legforgatagosabb pillanatában. Úgynevezett néma szerep volt tehát. Charlie csak állt és nézett. De ahogyan állt és nézett, azt színikritikusok úgy szokták jellemezni bírálataikban: “jelenléte van a színpadon.” Vagyis Charlie bejött és észre kellett venni. Akárhányan voltak még a színpadon, Charlie fejjel magasodott ki közöttük. Az “Elfujta a szél” premierjén különösképpen magáravonta a figyelmet. Charlie ugyanis — hogyis mondjam — a nyilt színen könnyített szomorúságán. Nem lehetett tudni, miért követett el ekkora illetlenséget. Lámpaláza volt talán ,vagy pedig a dráma meghatotta? És az is nagy kérdés, hogy egyáltalában illetlenségnek tekinthető-e az, amit tett, a “vissza a természethez”-jeligéjű, mind naturalisztikusabb eszközökkel dolgozó színház korszakában. Egyes kritikusok persze ékelődtek' és megjegyezték cikkeikben, hogy Charlie a maga módján birálatot gyakorolt. De ez aligha valószínű. Annál sokkal fegyelmezettebb színjátszó volt. A szerephez szervesen nem tartozó nota-benének csakis emocionális okai lehettek. A tegnapi matiné-előadás után Charliet viszszavezették az öltöző-istállójába, s mikor az esti előadáson érte rohant az ügyelő, hogy jelenésre szólítsa, dermedten fedezte föl a balesetet. — Charlie az istállójában elesett és lábát törte. A legjobb állatorvosokat hívták konzultációra, s azok vélemény-különbség nélkül jutottak a szomorú döntésre: Charlie menthetetlen. Az egyetlen, amit tehetnek, minél gyorsabban megváltani szenvedéseitől. Közben értesítették Charlie dublőzét, Nellie-t. Nellie annakidején résztvett a próbáikon és állítólag egyszer-kétszer meg is nézte Charliet a kulisszák mellől, hogy lássa: milyen felfogásban játsza szerepét. Tehát készen állt a beugrásra. — így tehát az előadásban nem történt fennakadás. Az állatorvos a színfalak mögött beadta Charlienak a megszabaditó injekciót, amely gyorsan hat. A taps hangjai azonban még eljutottak Charlie füléhez. A jelenése végeztével a színről távozó Nellienek szólt a taps, de Charlie is meghajtotta egy kicsit a fejét. Aztán nem mozdult többé. Finita la commedia! GÖRBE TÜKÖR: A PÁCIENS Az orvos lestemplizte receptjét. — Van még valaki a váróban? — Egy gyöszös kis emberke. Ütődött lehet a lelkem, mert fúrt az ablakot nézi és mindenkit maga elé enged. — Tessék beküldeni. A gyöszös kis emberke megbotlott a küszöbben, kétszer rálépett a saját lábára és mindanynyiszor bocsánatot kért. Az orvos uj kartont vett elő. — Nevünk? — Richard Evans vagyok — mondta a gyöszös kis emberke. — Kedves, hogy többes számot tetszik használni. Ez mélységts együttérzésre vall, ami ritkaság.-— Munkahelyünk? — Az Egyesült Facsigában dolgozom, kérem. Nem nagy pénz ugyebár, de mi kell egy magányos embernek? Se kutyám, se macskám kérem, aztán az ember amúgy sem ehet egy bendővel két vacsorát tetszik tudni. Nem is egészséges, a doktor ur sem ajánlaná. — Panaszunk? — Keserves a világ kérem. Gyűlölködés, törtetés, fúrás, sehol egy kis csend, egy kis melegség. Itt legalább jól bedurrantottak. A doktor ur is megértő embernek tűnik. Az ilyen nagy darab dagadtak mindig megértő emberek. Ne is tessék tiltakozni, látom én azt. Ott, az esőverte ablak előtt egy kis tábla lóg, madzagon, cérnalábu verebek nyüzsögnek. És aki ugyebár avas faggyút tesz az ablakba, aki felruházza a mezők liliomát és gondoskodik az ég cérnalábu verebeiről, az melegszívű egyed, hiába is palástolja zord szemöldökkel. Őrült, gondolta az orvos. Fénytelen tekintet, sárgás arcbőr, a száj sarka sajátosan lefittyed. — Ezért jött? -í- kérdezte és közelebb húzta a műmárványból készült levélnehezéket, amelylyel diót szokott törni. — Hogy cérnalábu verebekről értekezzék? — Nem kifejezetten — szólt Richard Evans és merőn nézte az ablakot. Tetszik tudni, egy kicsit zavarban vagyok, ez afféle premier számomra. Még sohasem jártam orvosnál. Szeretett szüleim vasegészséget hagytak rám. A korai gyerekkor nyavalyái éppúgy elkerültek, mint a serdülő évek hagymázai. A férfikor lázai éppúgy, mint a hanyatlás hevületei. Ennélfogva aztán . . . — Vegye le az ingét — mondta az orvos — és közölje, mit érez, Halász Péter — Hálát — lelkendezett Richard Evans. — Olyan jólesik, hogy végre kibeszélgethetem magam valakivel. Hogy valaki meghallgat. Pedig mennyi ostobaságot fecsegnek össze-vissza az orvosokról. Mennyi buta vicc forog közszájon. Nem tudom, azt tetszik-e ismerni, amikor . . . v— Dugja ki a nyelvét — mondta az orvos és Richard Evans hátát kezdte kopogtatni. A páciens minden koppintásra csiklandósan felkuncogott, de szemét egy percere sem vette le az ablakról. — Üljön le és tegye keresztbe a lábát, megvizsgálom a reflexeit. — Böböbö — szólt Richard Evans. — A nyelvemet már behúzhatom? — Hagyja csak kint. — De már teljesen kiszáradt. — Nem baj, addig se próbál hülye vicceket mesélni. Az orvos pár perc múlva már a kezét lötykölte a lavórban. — Hát kérem, én semmi néven nevezendő bajt nem találok önnél. Ha óhajtja, csinálhatunk egy mellkasröntgent és egy vérképet. — Ne tessék fáradni — mondta a páciens az ingét gyürködve. — Látom az ablakon, hogy már úgyis elállt az eső. Ugyanis kabát nélkül jöttem el hazulról és éppen itt kapott el a zuhé a rendelő előtt. Gondoltam, beugróm, amig eláll. Mégiscsak okosabb, mint halálra fázni, nemdebár? Ön pedig büszke lehet, doktor ur. Mert betegséget gyógyítani világszám. De megelőzni ... ez kérem a humánum teteje . . . Az orvos néhány percig arra gondolt, hogy a beteg után vágtat és feltörli vele a lépcsőházat. Aztán rájött, hogy nem érdemes strapálnia magát, hiszen nagynéha, egészen mélyen és bizonyos szempontból — a betegnek is igaza lehet. Peterdi Pál ÉDES ANYANYELVŰNK... "HATODFÉL" EV petőfi Életében Illyés Gyula Petőfi-könyvében olvashatjuk a huszonkét éves költőről: “A hatodféléves fojtó, sűrített megalázás után hatodféléves zsúfolt győzelem következik ...” — Megkérdeztem tizenegy nemrég érettségizett, pedagógusnak készülő lánytól és fiútól, hogyan értik ezt a mondatot, illetve szerintük mekkora időszak a hatodfél év. írásbeli válaszaikat egyáltalán nem mondhatom egyértelműnek. Ketten úgy gondolták, hogy a hatodfél év “egy hónappal” egyenlő, vagyis a fél év hatodrészével. Két másik fiatal “három év”-re tippelt: a fél év hatszorosára. E'gy vala“6,5 év”-et irt válaszul. A többiek — helyesen — úgy vélekedtek, hogy hatodfél év annyi, mint öt és fél év. Az öt egész utáni hatodik évet ugyanis csak félig kell számítani. Mint ahogy a fél hat óra is öt egész meg egy fél órát jelent. Mikes Kelemen még igy irta 78. törökországi levelében: “Az én szokásom pedig a, hogy tiz órakor lefekszem, másnap hatodfél óráig a szememet ki nem nyitom.” Tehát Mikes Törökországban reggel hatodfél vagy maibb kifejezéssel fél hat órakor ébredt, azaz öt után fél órával, amikor a nap hatodik órája még csak félig telt el. Abban is megoszlottak a» vélemények, hogy ha hetedmagammal veszek részt valahol, akkor hányán vagyunk. A többség helyesen válaszolta, hogy “heten”, de akadt két fiatal, akik szerint “nyolcán”. Az utóbbiaknak nem volt igazuk: a hetedmagammal nem hét plusz egy főt jelent, hanem azt fejezi ki, hogy én magam vagyok a hetedik, összesen vagyunk heten. Dr. Pásztor Emil
