Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)

1973-03-15 / 11. szám

11. oldd HOMOKI ERZSÉBET LELKI KLINIKÁJA MIT TEGYEK JELIGE — Kedves Miss Homo­ki, nagyon távolra vetett a sorsom, mint magá­nyos lány érkeztem Kanadába, de azt hittem, hogy mégis boldog tudok lenni, mert megismer­kedtem egy elvált francia férfivel, aki nagyon kedves volt hozzám és egy évig tartó udvarlás után megkér le a kezemet. Panaszkodott, hogy el­vált feleségének elég nagy tartásdijat kell fizet­nie. Én azért örömmel mentem feleségül hozzá. A város mellett van egy nagyon szép trailer-camp (lakókocsi-tábor), ott lakott saját kocsijában. Ez felszerelésben és kényelemben legalább olyan, mint egy nagyon szép ház. Nem tartottunk autót, a férjem autóbusszal járt dolgozni a városba, a busz-megálló éppen a tábor előtt van. Évekig él­tünk itt, semmi baj sem volt köztük. Innen 2 mile távolságra van a férjem özvegy anyjának a farm­ja. Munkásokkal vezeti a farmot, amelyen van ne­ki két kis háza, ezeket bérbe ada. Tavaly rábeszél­te a férjemet, hogy költözzünk el a táborból, men­jünk a kocsinkkal az ő farmjára lakni ingyen. A férjem belement, mert ezzel megtakarítjuk a par­kolási dijat. Pár hónap múlva egyszerre csak megjelent a farmon az elvált feleség. Az anyós bérbeadta neki az egyik házat. Még el is hozta hozzám és bemutatta. Sülve-főve együtt vannak. Az utóbbi időben a férjem is gyakran van az anyósomnál, amikor ott van a volt felesége. Töb­bet van az anyjánál a volt feleségével, mint ve­lem. Mit tehetek? VÁLASZ — Veszekedés nélkül, de erélyesen, határozottan kérje meg a férjét, hogy sürgősen költözzenek el: vontassák vissza a lakókocsit a táborba. A férje annakidején panaszkodott, hogy sok tartásdijat fizet elvált feleségének. Magya­rázza meg neki, hogy a lakókocsi parkolása még mindig sokkal olcsóbb, mint ha még egy feleség­nek fizet tartásdijat. * * * FIATAL ÖZVEGY — Kedves Miss Homoki, a férjem 3 évvel ezelőtt meghalt, én azóta teljesen visszavonultan éltem, még a régi barátokhoz is csak nagyon ritkán mentem el. Most már kezdem érezni a magányosságot, mert gyermekem nincs és még csak 41 éves vagyok. Mióta Amerikába érkeztünk a férjemmel, én mással, mint vele nem voltam moziban, színházban, vendéglőben. Ő jó helyekre szeretett járni vacsorázni, mindig ele­gáns étterembe vitt és ő rendelt. Nem ismerem a szokásokat. Hogyan viselkedjek, ha egy ismerős férfi meghív? VÁLASZ — Ha elfogadja a meghívást, a ven­déglőben ne okoskodjon, hogy maga fizeti a sa­ját számláját. Továbbá igyekezzék mérsékelt len­ni. Vendégül látni valakit egy jó vendéglőben ma­napság nem olcsó mulatság. Válasszon a középáru ételek közül. A túlságosan drága fogásokkal eset­leg próbára teszi partnere zsebét. De ne keresse feltűnően a legolcsóbb ételt, mert azon látszik a mesterkéltség és az ilyesmi nem esik jól a férfi­nek. Ezért kell a középen maradni. Például ne rendeljen Filet de Mignont ,de hamburgert sem. Fontos, hogy amikor ismerőssel étterembe megy, igyekezzen vonzó lenni. Ez a legkevesebb, amivel a meghívást viszonozhatja. Gondoljon arra, hogy a férfi kétségtelenül kedveli, hiszen meghívta. Nem feltűnően, de mértéktartóan adja tudtára, hogy maga is kedveli. Ezt természetesnek tartom, Hiszen ha nem kedvelné, nem menne el vele. Te­hát nem kell ál-szeméremből letagadni, hogy ked­veli őt. Figyeljen arra, amit mond, engedje be­szélni, azonban maga is szólaljon meg. Egyetlen férfi sem szereti a hallgatag nőt’ magyarul a bu­ta libát, aki nem mondja meg, vagy nem tudja megmondani a véleményét. Persze vigyázzon, hogy mikor vág közbe: sohasem lehet tudni, mi­kor akarja a férfi éppen arra terelni a szót ,ami a legfontosabb, fontosabb, mint az étlap, fontosabb, mint a politikai társalgás. Nehogy véletlenül ép­pen akkor fojtsa bele a szót. * * * ANYA — Kedves Erzsébet, olvastam annak az anyának a levelét, aki panaszkodott, hogy a fia nősülés miatt abbahagyta a tanulást. Most velem is ez van. Azt hittem, hogy a fiam mérnök lesz. Özvegyként neveltem fel és taníttattam. A lány LONDONI SZÍNFOLTOK: A VÉRIG SERTETT SZERZŐ Hiába, Angliában sincs tökéletes drámaírói szabadság: John Arden, az ismert és jónevü an­gol színműíró például bármivel próbálkozott, le­veleket irt az újságoknak, nyilatkozott a rádió­ban és televízióban, ágált, harcolt, eget-földet megmozgatott, tüntetett az Aldwych-szinház be­járata előtt, körlevelet irt, emberi, állampolgári és irói jogaira hivatkozott és ennek ellenére ku­darcot vallott minden erőfeszítése, uj darabját, “A hatalmasok szigetét” — mégis bemutatta a Shakespeare Társulat. Az “Arden contra Royal Shakespeare Compa­­ny”-ügy az utóbbi szini-évadok leggroteszkabb esete, túlnő a színházi világ keretein és kortünet­nek is nevezhető. “A hatalmasok szigeté”-t hat héten keresztül próbálta a nagyhírű színtársulat az Aldwych­­szinházban és Arden, az iró jelen volt minden pró­bán, nem is csak mint megfigyelő, de mint stá­tuszba helyeze'konzultáns az irói tantiémen kí­vül — külön honoráriummal. Minden kérdésben kikérték és meghallgatták tanácsát, David Jones, a darab rendezője és Tre­vor Nunn, a társulat művészeti igazgatója egyet­len olyan döntést sem hoztak, amit előzőleg Ar­den jóvá ne hagyott volna. Hat hét után megkezdődött a nyilvános főpró­bák hete és az első héten beült a nézőtérre Arden felesége, Margaretta D’Arcy, aki egyébként társ­szerzőként is jegyzi a daíabot. A drámai fordulat ekkor következett. Az Arden-házaspár kiértékel­te, amit látott és arra a megállapításra jutott, hogy a rendezés meghamisitota a darabot. Min­dent elhibázottnak találtak: a díszleteket, jelme­zeket, a kisérőmuzsikát, a színészek játékát, leg­főképpen azonban az előadás alapvető mondaniva­lóját. Súlyos ellenvetésüket igy foglalták össze: “A Shakespeare-társulat olymódon hozta színre Bohóc-sors — A feleséged leesett a trapézról, gyere gyor­san, vidítsd fel a közönséget! miatt nem tanul tovább, mert1 annak nincs foglal­kozása, két hónapja jött Amerikába, angolul sem tud. Mi történik majd, ha jön a gyerek és a fiam­nak még többet kell dolgozni. Borzasztó ez, hogy nincs segítség, az anyának végig kell nézni, ho­gyan teszi tönkre életét egyetlen fia. VÁLASZ — A válasz lényegében nem lehet más, mint amelyik a másik anyáinak szólt: azzal segit a fián, ha nem akadályozza meg a házasságot. Hiába próbál az útjába állni: ha szereti a lányt, elveszi és ha maga tovább ellenkezik, azzal csak árnyat borit a házasságukra. Nyugodjon bele. — Jobban teszi, ha gyakorlati tanácsokkal segíti a fiatalokat. No és ha jön a gyerek, a fia szívesen dolgozik majd egy kicsit többet, magának pedig nagy öröme lesz a kis unokából. az antiimperialista darabot, hogy az imperializ­must dicsőíti!” Azonnali társulati ülést követeltek, a darab át­rendezését, uj díszleteket, uj jelmezeket, uj kísé­rőzenét. A színház vezetősége társulati ülést hivott egy­be és megszavaztatta a színészeket: óhajtanak-e tárgyalni az Arden-házaspárral a darab sorsát il­letően? Túlnyomó többséggel úgy szavaztak, hogy nerh óhajtanak! Ekkor tört ki a háborúskodás, az Arden-házas­pár tüntetni kezdett a színház előtt és a színház nézőterén, röpcédulákat osztogatott az utcán, föl­jelentette a társulatot a szinész-szakszervezetnél és mozgalmat indított a színműírók érdekképvi­seletének megszervezésére, mivel tűrhetetlen az, hogy egy iró darabját bemutassák, amikor pedig nem is akarja. Hosszú levélben szólott a nyilvánossághoz a a színház rendezője és művészeti igazgatója is: tudják ők, hogy honnan fuj a szél. Hiszen Arden­­nek a hat hétig tartó próbákon semmi ellenvetése nem volt a rendezés ellen, minden kívánságát ér­vényesíthette, ellenben amikor hitvese, Margaret­ta is megelent a szintéren ,akkor kezdődtek a ba­jok. “Dehát” — írták a Times-ban David Jones és Trevor Nunn—“Margaretta D’Arcy kezdettől fogva ellenezte, hogy a darabot a Royal Shakes­peare Társulat mutassa be, minthogy — idézve Ardent és D’Arcyt — “a társulat a Tory-kormány által támogatott imperialista atmoszférában azért dolgozik, hogy a burzsoá társadalmat fogyasztói színvonalon kultiválja.” Nevetséges vád, tiltakozik a rendező és a mű­vészeti igazgató a Times-levélben, hiszen az ő színházuk baloldalisága köztudomású és olyan po­litikailag elkötelezett Írókat hoznak színre, mint David Mercer, Trevor Griffiths, Mrozek, Günther Grass, Brecht és Gorkij. Felajánlották az iró-házaspárnak, hogy a pre­mier után lépjenek színpadra és szóljanak a kö­zönséghez. Mondják el, hogy miként hamisították meg a darabukat. Hogyan kellett volna — sze­rintük — rendezni. Tegyenek, amit akarnak, de most már hagyják békén a társulatot és ne fosz­­szák meg a közönséget a nagyszerű darab élveze­tétől. Arden és felesége ezt megvetően visszautasítot­ták. De a legutolsó nyilvános főpróbán mégis meg­zavarták az előadást. Fölugrottak és közbekiabál­tak, imperialista cselszövést emlegettek. A kö­zönséget elhagyta a béketürés: — Hallgassanak — kiáltoztak a nézők — foly­tassák az előadást! A rendbontók távozzanak! — Álnokok! — ordította vérvörösen Arden —, soha többé nem írunk maguknak! Valaki a nézőtéren azt a megjegyzést tette, hogy ezt az egyet azért még Írásba kellene adniuk. Most végre bemutatták a darabot. Az Arthur­­legendáról szól, a Római Birodalom végnapjaiban. A kritikusok előtt még homályos az értéke, mert mikor az előadás ötödik órájában távozni kény­szerültek, hogy le ne késsék a lapzártát, még nem volt vége. Vándor Péter

Next

/
Thumbnails
Contents