Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-15 / 11. szám
It. oldal NE SZAPORODJUNK OLYAN GYORSAN! Irta: SIMA FERENC SIMA FERENC Még pozsonyi egyetemi tanárkodásom idején beszélgettem egy cseh kollégámmal, aki kint járt Kinában és elmondotta, hogy ott a falvakban és városokban mindenfelé kifeszitett transzparensek lebegnek, a kormánynak ezzel a jelmondatával: “Négy gyermeket minden kínai családnak! Kínának akkor még “csak” 600 millió lakosa volt, de már az is sok. Kollégám ezért megkérdezte kísérőjét, hogy miért forszírozza a kormány legalább négy gyerek hátrahagyását két ember életének lejártával, hiszen ez igy annak követelése, hogy nemzedékenként duplázódjék meg a már úgyis zsúfolt Kina népessége. A kínai kisérő erre felvilágosította kollégámat, hogy súlyos tévedésben van: a követelés nem az, hogy legalább négy gyereket minden kínai családnak, hanem hogy legfeljebb négyet, ne többet! De nem tartják be! — legyintett fanyar mosolylyal a kisérő. — Minden kormánykövetelmény ellenére is átlag hét gyermek van minden kinai családban. — Néhol ugyan akadnak négy—öt gyerekesek is, de ezt kipótolják a 12—14 gyerekes szomszédok ... , Éltek ketten, hátrahagytak hetet ... Ez a kinai norma . . . Kissé riasztó rágondolni, hogy az Egyesült Államok normája viszont az ,hogy élnek ketten és hátrahagynak kettőt, tehát a szaporulat zéró, sőt még ebben is van némi önámitás, mert a fehérek valójában állandóan fogynak egy kicsit, a feketék viszont állandóan szaporodnak egy kicsit és a kettő egyenlítődik ki zéró-szaporulattá, ámde igy nemzedékek múltával a feketék száma lassacskán eléri, majd túlhaladja a fehérekét . . . Nyugat-Európa keleti orosz veszélytől tart, a Szovjetunió pedig még keletibb kinai veszélytől. A szaporább Kelet nyugati életteret keres, Nem vonatkozik ez Indiára, amely a világon második, 550 milliós lakosságával reménytelenül gyenge a területi kiterjedésre, habár szintén rohamosan szaporodik. A hindu vallás tilalmait jobban betartják, mint a kereszténységét, azért ott minden fogamzásgátlás, magzatelhajtás elképzelhetetlen, annyi gyerek lesz, amennyit jónak lát hozni a hindu gólya, ebbe nem szabad beleavatkozni, igy aztán a lakosság egyre sűrűsödik, akár a fövő lekvár az üstben. A kormány látja, hogy valamit tenni kellene, de nem tudja, hogy mi legyen az. Pár éve bizarr próbálkozásként meghirdette, hogy minden férfi, aki hatósági megférfiatlanitásnak veti alá magát, jutalmul kap egy tranzisztoros rádiót. Nem tudjuk elképzelni, miből kerített volna a hindu kormány többszáz millió tranzisztoros készüléna, mint amekkora közönybe fulladt. A hindu két, ha a felhívást akkora érdeklődés fogadta volférfiaik tranzisztor helyett csaknem egyhangúlag a szerelmet választották. Ebben igazuk is van. De mi lesz igy ebből az egészből? Meglévő háromezer milliónak is szűk a világ és a statisztikusok azt kalkulálták ki, hogy ha továbbra is igy szaporodunk, akkor 2000-re, — ami történelmileg már csak egy hajitásnyira van —, még egyszer ennyien leszünk, vagyis hatezer millióan. Mint azonban az egyik jeles statisztikustól megtudtam, ők ezt a manapság 70 évig tartó élethez kalkulálták. Viszont egy orvostudós, akivel szintén tanácskoztam a problémáról, azt mondta, hogy ez az egész kalkuláció rossz, mert nemhogy 2000-ben, de már 1980 táján se jöhet szóba az átlag csak 70 éves életkor. Inkább szó lehet majd arról, hogy azt mondhassuk: hetven éves korban kezdődik az élet! Mert az orvostudomány épben most van megtáltosodva. Idén, de legkésőbb jövőre eljut a rák teljes gyógyításának megoldásához. Nem lesz többé gyógyíthatatlan betegség. Jön az elnyűtt sejtek cseréje, ami egyszerűbb lesz, mint egy vakbélmütét, vagy egy pofon és visszafiatalodunk tőle. — Nem a pofontól, hanem a sejtcserétől. —így aztán az átlagos életkor legalább 150 év lesz, de az is lehet, hogy ihajcsuhaj, sohse halunk meg, következésképpen — 2000-re testvérek között is leszünk a földön 12 ezer millióan. Na, köszönöm szépen, amikor már most háromezer milliónak is fogytán a szén, az olaj és az ennivaló, ugyannnyira, hogy máris azzal fenyegetnek: rózsaszínű, finom sonka helyett hamarosan zöld algával tömhetem meg a gyomromat! Látnokként a jövendőt fürkészve látom magam 150 évesen sorbaállni egy szatyorral, hogy a sarki boltban megkaphassam a túlnépesedés miatt jegyre, a napi fél font algámat, amit nyersen kell majd elmajszolgatnom, mert az addigra beállott teljes energiahiány miatt nem lehet megfőzni vagy kirántani. Mondhatom ,igy nem lesz valami gyönyörűség 150 évig élni. Pedig hát én élvezni akarom az életet! Nincs más megoldás, mint hogy ne legyünk 2000-re 12,000 millióan. De még csak 6,000 millióan se. Maradjunk csak ennyien, amennyien vagyunk. KANADAI LEVÉL: SZÉPLÁNYOK SZTRÁJKJA Irta: SZÉKELY-MOLNÁR IMRE Székely-Molnár Imre Napok óta látom a televízió képernyőjén a repülőgépekről már ismerős széplányokat, akik óriási táblákkal a nyakukban sétálnak a repülőtéren, a hóbuckák között, mert sztrájkolnak. Aki egyszer is ült repülőgépen, az ismeri ezeket a lányokat, hiszen akadt dolga velük, ők mosolyogva szaladgáltak le-fel, pokrócokat, kispárnákat kínáltak, képes újságokat, magazinokat adtak az utasok kezébe, de ők szolgálták fel fel az ebédet, a vacsorát, a reggelit, szinte lesték, várták az utasok kérését. Válogatott széplányok valamennyien. Megakad rajtuk a férfi szeme. Elegánsak, úgy néznek ki, mintha most léptek volna ki valamelyik előkelő magazinból, hogy megelevenedve reklámozzák a céget. Az utóbbi időben, aki többször utazott repülőgépen hallhatta, hogy ezek a lányok nincsenek megelégedve a beosztásukkal. Panaszkodnak, nem a fizetést keveselik ,hanem méltányosabb munkafeltételek között szeretnének dolgozni. Túl hosszú a szolgálati idejük, mert bizony ők is kimerülnek a sok futkosásban, mert dolguk van elég. Figyelniük kell minduntalan az utasokat, hogy le vannak-e szijazva le- és felszálláskor, betartják-e a pilóta utasításait, mikor a gép viharba kerül s bukdácsol a légi örvényeken. S aztán, ha mentésre kerül a sor, az ő dolguk lenne a segítés is. Érméi a kérdésnél meg kell állni egy percre. Itt Kanadában most két kérdés felett folyik a vita. A kormány, mint mindenben rendelkező főhatóság, s annak szerve a közlekedési minisztériumnak nagyban fáj a feje azon, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni a repülést. Kiderült, hogy a pilótákkal is baj van. A sok-sok órás szolgálat következtében a szervezet követeli a maga jussát — bizony egyik-másik el-elbóbiskol kormány mellett, s a tragédiákat kivizsgáló bizottság ezt utólag meg is állapítja. Ez a kimerítő túlórázás vonatkozik felszolgáló lányokra is. A kanadai kormány most erős kézzel rendet akar teremteni a repülőtársaságok között. Forszírozza, hogy csak abszolút kipihent pilótát állítsanak szolgálatba és az eddigieknél sokkal, de sokkal nagyobb gondot fordítsanak a felszolgáló lányok kiképzésére, hiszen eze a lányok főleg azért kerülnek a repülőgépekre, hogy biztonságosabb legyen az utasokra való felügyelet, egy erős kiképzésen essenek át, mert az csak másodrendű kérdés, hogy enni meg inni adjanak az embereknek. Ugyanis a szerencsétlenségek kivizsgálásakor kitűnt, hogy soksok embert lehetett volna megmenteni, ha ezek a lányok kellően ki lettek volna képezve. A repülőtársaságok megbízottja arról beszélt, hogy kétféle nyomás alatt állnak. Ha jobban ki lennének képezve a lányok, s ha rövidebb ideig tartana a szolgálatuk, ngyobb lenne a költségük, s ez megdrágítaná a repülést. A másik nyomás a közönség részéről éri őket. Az utasok azt szeretnék, ha olcsóbbá tennék a repülést és ez még a jelen körülmények között is lehetetlen, hát még akkor, ha növelik a biztonság érdekében a kiadásokat! Sok a repülőtársaság, s ezek most egymással kapnak hajba azért, hogy minél több utast tudjanak maguknak biztosítani. Tehát nagyban folyik a kampány, mindenféle jóval kecsegtetik a jegyváltókat, hogy náluk utazzanak. Kanada legnagyobb légitársasága, az Air Canada azzal a fölöttébb érdekes kéréssel fordult a kormányhoz: engedélyezze az utasok zenekarral való szórakoztatását és, hogy partnerről is gondoskodjanak, a táncolni kivánó utas felkérheti a felszolgáló személyzetet táncpartnernek. A kanadai kormány természetesen egyből visszautasította az Air Canada kérelmét, mondván, hogy az ott alkalmazott lányoknak nem az a kötelességük, hogy táncoljanak, hanem az, hogy vigyázzanak az utasok testi épségére. Aztán sok szó esik mostanában arról is, hogy a repülőtársaságok olyan rendelkezést kívánnak a kormánytól, hogy az úgynevezett olcsó utazásu chartered gépekre már legalább három hónappal előbb jelentse be az utas a helyigényét. És le kell szurkolni az utazás árának egyharmadát. Ez bizony meglehetősen hátrányos az utazóközönség részére, hiszen, hogy valaki mikor és hogyan utazzon, azt általában nem lehet három hónappal előbb tudni és elrendezni. Közbejönnek azok a bizonyos akadályok, az utas nem kapja meg időre a szabadságot, vagy mást gondol, s (Folytatás a I3-ik oldalon)
