Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-15 / 11. szám
10. oldal AZ ELLENZÉK Irta: HALÁSZ PÉTER Gimnazista voltam, amikor életemben először besodródtam egy választási gyűlésre. Vasárnap délelőtt volt, a Nagykörúton bandukoltam és egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy nagy tömeg örvénylik a Dob utca sarkán levő mozi körül, kitárják a mozi ajtaját és a tömeg benyomul. Homályosan valami olyasmit remélhettem, hogy csoda folytán ingyen előadást tartanak s mivel abban az időben a nappalok és az éjszakák minden órájában kész voltam arra, hogy beüljek a moziba — bármely moziba — meglódultam tehát és a többiekkel együtt betülekedtem a nézőtérre. Abban a pillanatban már fölébredt bennem a gyanakvó sejtelem, hogy itt semmiféle mozielőadás nem remélhető, mivel azonban minden körülmények között vonzóbb volt a nézőtéren tartózkodni, mint azon kívül, betolakodtam a támlaszékek egyik sorába, helyet foglaltam és fájó szívvel gondoltam arra, hogy milyen nagyszerűen nézhetném végig abból a látószögből az “Éva asszony két férje” cimü filmet (amit akkor a Körút és a Dob utca sarkán levő kismozi éppen műsorán tartott) Elisa Landyval és Ronald Colmannal a főszerepekben, ha vetítenék. De nem vetítették. Ronald Colman helyett egy magas, jólfésült és elegáns ur jelent meg a tenyérnyi színpadon és érces hangon beszélni kezdett: — Tisztelt választópolgárok, hölgyeim és uraim ...! Azon a tavaszon országos választásokat tartottak Magyarországon és teljében volt a választási harc. A szónoknak (amint azt a kezembe nyomott röpcéduláról megtudtam) az volt a neve, hogy: Friedrich István. Beszédét nagy érdeklődéssel hallgattam, nem csak azért, mert ő volt a legelső politikus, akit életemben először viszonylag közelről láttam és hallottam, de azért is, mert megnyerő külsejű, modorú és jóhumoru ember volt, aki szellemes megjegyzéseivel percenként késztette nevetésre és tapsra a közönséget. Volt egy mondata, amit azóta sem felejtettem el és amit nyilvánvalóan most már nem felejtek el, amíg élek. Ez a mondat igy hangzott: — Azt mondja a miniszterelnök, hogy boldog az az ország, amelyiknek nincs ellenzéke, de én erre azzal válaszolok, hogy boldogtalan az az ország, amelyiknek nincs ellenzéke! Beszédéből semmi többre nem emlékszem, csak erre az egyetlen mondatra. Erről ugyanis ösztönösen megéreztem, hogy igaz. És mig a fővárosban folyó választási harc addig úgyszólván észrevétlen maradt számamra, attól kezdve figyelemmel kisértem. Ez nem jelenti azt, hogy egyszeribe megvilágosodtak előttem az összes fontos bélés külpolitikai kérdések és azoknák valamennyi összefüggése, de megsejtettem a nagy mérkőzés jelentőségét és a tétet. Ma már az a tavasz csak kavargó montázs-képekben él bennem. Jelszavak, nevek, megafonhangak, hatalmas feliratokat hirdető táblákkal lassan gördülő teherautók a Nagykörúton. “Rupperté az i5-ik kocka!” — “Usetty Béla!” “Szavazz Rassay Károlyra!” Pártok kezdőbetűi: MEP, NÉP, NÉP. Felragaszok, röpcédulák, gyűlések a Petőfi-szobor körül. Választási program ját jóváhagyás végett hagyományosan minden párt elvitte Petőfi szobrához. K,sőbb (a személyes élmény hatására), tudakozódtam Friedrich István után. Apámtól és máHalász Péter soktól. Amit hallottam hullámvasut-szerü politikai pályájáról, nem volt éppen vonzó. Szélkakas módjára forgott erre-arra. De abban az időben ellenzéki politikus volt. És a mondat, amit én hallottam tőle, cáfolhatatlanul igaznak tűnt. “... boldogtalan az az ország, amelyiknek nincs ellenzéke!” A régesrégi, gyermekkori emléket az idézte föl bennem, hogy Angliában az elmúlt héten úgyszólván észrevétlen maradt egy politikai évforduló: kerek tiz esztendeje annak ,hogy — Hugh Gaitskell váratlan elhunytával — Harold Wilson lett az angol Munkáspárt vezetője. Jövő hónapban Wilsonnak lesz még egy évfordulója és több mint valószínű, hogy csendben telik el ez is: betölti 57- ik esztendejét. Pedig ezek az évfordulók azért érdekesek, mert Harold Wilson az angol politika legvitatottabb embere. Vannak akik szerint a Munkáspárt — és igy az ellenzék — tragédiáját az okozza, hogy Wilson makacsul ragaszkodik pozíciójához és a reményhez, hogy egy napon (s talán nem is nagyon távoli napon) ismét beköltözik a Downing Street lö-es számú házba, amelyben ezidőszerint (Wilson szerint annyira érdemtelenül) Edward Heath lakik. Akik szerint Wilson okozza a Munkáspárt végzetét, ez azért reménytelen illúzió, mert kétszer is megkapta a maga nagy lehetőségét s mindkét alkalommal csalódást keltett. Először az 1964-es választáson győzött, igaz oly kis többséggel, hogy veszélyes szirtek között kormányzott, de azután 1966 tavaszán jólidőzitett választással megszerezte a biztonságos parlamenti bázist. Birálói szerint átfogó terv nélkül és a rögtönzések hajtükanyaraiban ötletszerűen rángatta a kormány kereket. Válság válságot követett. Kiábrándult pártja is növelte nehézségeit, de azok, akik máig hivei Wilsonnak, azt mondják, hogy "éppen ebben bizonyult mesterinek és itt rejlik politikai művészete: megakadályozta a párt kettéhasadását, méghozzá oly ügyes manőverezéssel, amire Gaitskell sem lett volna képes. És a hivek szerint éppen ez adja kulcsát az ellenzékbe kényszerült Wilson rejtélyes viselkedésének, 180 fokos politikai fordulatához az Európai Közös Piac kérdésében — amit mint miniszterelnök áhított, mint az ellenzék vezére elutasított — hogy épségben és viszonylagos erőben akarja tartani pártját, mig az uj választásra vezetheti, amely választást áhit, remél, amelyhez nagy reményeket fűz és amelyet (talán csalóka ábránddal) újra meg újra közelinek vél, sejt, gyanít és éppen ezért égő türelmetlenséggel sürget. Mindenesetre érdekes dilemma Wilsoné. Érde-JANKOVICH FERENC 7f)&lílű n , Mars &n tál Sohsem láttam még olyan kereket, pillanatonkint folyton alakult: körből az elipszis minden nemét szinte szemlátomásra vette fel s mindig szabályosan, mig a szekér helyben röppent és hintáit finomul: hogy nincsen bölcső, nincs az a rugó, mely ringatóbban vinné utasát mint engem az álombéli hajó, Holdon, Marsán túl, csillagi rögön, névtelen fényben járva, suhanó — zökkenet nélkül úszva örökön: szálltam, mintha a görbe egyenes volna — bízón nyújtózva, mint a nyíl. kés azért, mert jól megkonstruált drámában, kérdések és konfliktusok sürü szövevénye veszi körül: mi az, amit meggyőződésből tesz, egyáltalán mi a meggyőződése, mi az, amit másként csinálna és amit másként csinálna, azt hogyan csinálná? Az ellenzék vezérének látszólag könnyű dolga van szemben vetélytársával, a miniszterelnökkel: amit az nem látott előre, ő előre látta, ami annak nem sikerül, neki sikerülne, ha ő volna kormányon, akkor nem volnának sztrájkok, bérviták, nem volna drágulás, valuta-krizis, amit az tervez, ő nem tervezné, amit az tesz, annak ő az ellenkezőjét tenné. Dehát amikor ő volt kormányon, akkor is voltak sztrájkok, bérviták, drágulás, font-leértékelés, ugyanazok a válságok. Azért veszítette el a választást. Azért kellett ki költöznie a Downing Street-i házból. Igen, de ha most visszaköltözhetne, minden másként lenne. Ő másként csinálná. Hogyan? Hogy hogyan? Nos: igy nem. A televízió nem teszi könnyűvé az ellenzék vezérének sorsát. Valahányszor megjelenik a képernyőn, szerepe kétkedésre, kétségbevonásra és tagadásra korlátozódik. A miniszterelnök tervez, intézkedik és bejelent. Az ellenzék vezére pedig mindennek értelmét kétségbevonja. A televízió erre a szerepkörre azért veszélyes, mert a szem mindent elárul és aki csak a kétkedő szerepét játssza, annak a nézése bizonytalanná válik. A kormányon levő mindig hozhat valami váratlan fordulatot. Az ellenzék vezére csak a maga kétkedését hozhatja. Ami engem illet: minden alkalommal érdeklődéssel nézem Wilsont a televízióban és figyelmesen követem mondatait és mozdulatait. Jól látom a szemén, amikor olyasmit mond, amiben maga sem hisz. Dehát az ellenzék vezérének az a dolga, hogy kétkedjék és igy gyakran kétségbevonja azt, amiről jól tudja, hogy kétségbevonhatatlan. Biztos, hogy lehetne sokkal nagyvonalúbban és impozánsabban csinálni, főleg pedig sokkal meggyőzőbben. Dehát Angliában ezidőszerint Wilson az ellenzék vezére és ő igy csinálja. % Jól megtanultam Friedrichtől a Nagykörút és a Dob utca sarkán lévő kis moziban, hogy boldogtalan az az ország, amelyiknek nincsen ellenzéke. Világos, hogy van jobb ellenzék és van kevésbé jó ellenzék, sőt, elképzelhető ,hogy van egészen rossz ellenzék is. Csak egyféle ellenzék nincs. Fölösleges ellenzék. Mi lett volna, ha azon a vasárnap délelőttön csakugyan “Éva asszony két férjé”-t vetitik a körúti kismoziban ingyen előadáson, Ronald Colmannal és Elisa Landyval s igy én sohasem értesülök erről a fontos igazságról? Ki tudja? Sorsom talán merőben másként alakul. ANEKDOTÁK KÖLCSÖNÖS Dalidát, a hires előadómüvésznőt felkereste egy ismert hidtervező mérnök. — Meg szeretném közelebbről ismerni Önt — mondta a mérnök —, ugyanis még sohasem volt alkalmam hallani a hangját, pedig annyi sok jót hallottam művészetéről. Bevallom, nem vettem meg egyetlen lemezét sem. — Nem tesz semmit uram — válaszolta csendesen Dalida —, én sem veszek hidakat . . . BUMERÁNG Az igazgató szemmelláthatóan leverten ül a vacsorához. — Mi történt? — kérdezi riadtan a felesége. — Semmi, csak a friss vér, amelyet a vállalatba ömlesztettem, most a leváltásomat követeli.
