Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-08 / 10. szám
to. oldal MAGYAR HÍRADÓ BEM APd (Folytatás) Bem elmerült az irodalmi munkában. — Megjelent müveit saját maga terjesztette, maga gondoskodott arról, hogy széles körben eljussanak az olvasókhoz. Nagy örömmel számol be például egyik levelében, hogy munkájának van gyümölcse, mert történelemkönyvét bevezetik a franciaországi elemi iskolákba. 1845-ben a francia király a Becsületrend Lovagjává nevezi ki. Az emigrációban élő Bem tábornok életében különösen mozgalmas volt az 1946-os esztendő, a krakkói felkelés éve. A krakkói és a galíciai földalatti mozgalom hire eljutott az emigrációba is, érthető tehát, hogy fokozott figyelemmel lesték minden erőpróbáját, hiszen az emigránsok nagyrésze ettől a felkeléstől remélte, hogy visszatérhet hazájába. Forradalmárok, demokraták járták az országot, felvilágosították a népet, lázitották a megszállók ellen. Felvilágosító és mozgósító munkát végeztek. Igen sokat elfogtak közülük és halál várt rájuk. Ám az elesettek, a bebörtönözöttek helyére újak léptek, a megszállók tehetetlenek voltak velük szemben. A lengyelországi összeesküvések, lázadások még nagyobb erőfeszítésre késztették Bem tábornokot. 1846, május 17-én Párisban feljegyzést készít a felkelés előkészítéséről és problémáiról. Miben látja ekkor Bem a fő teendőket? A feljegyzésben a következőket találjuk. A parasztoknak biztosítani kell azoknak a földeknek a tulajdonát, amelyekkel ez idő szerint rendelkeznek és földet adni mindazoknak, akik a felkelésben résztvesznek. A jobbágyság alól teljesen felszabadítani őket. Minden vidékre egy jó tiszt küldendő a felkelés előkészítésére és kirobbantására. Néhány mozgó oszlopot küldeni az ország szivébe. Biztosítani a felszerelést és a hadianyagot. E feljegyzésből is világosan látszik, hogy Bem tábornok tisztán látta egy elkövetkezendő felkelés sikerét, ha a népet, a parasztokat megnyerik a felkelés számára. A krakkói felkelés elbukott, de Bem nem csüggedt. 1846. októberében Lelewelhez. a demokraták vezéréhez irt levelében ezt olvashatjuk : “Érzem, hogy eljött a cselekvés ideje, — mert ha visszahúzódunk, nemcsak, hogy lassan kihalunk, de alkalmatlanokká is válunk az erélyes cselekvésre, sőt mi több, ha a parasztoknak nem adunk tulajdont, akkor vagy a mi ellenségeink fognak ezzel az érvvel fellépni a nemzet ellen, vagy pedig maguk a parasztok fognak mészárlást rendezni ennek érdekében . . . Nem voltam a felkelés hive mindaddig, amig meg nem győződtem arról, hogy az uj nemzedék, — mely gyermekkorban volt akkor, amidőn mi 1831-ben elhagytuk s amely ma erejének teljében van, s amelyet a legjobb szellem hat át, kész meghozni minden áldozatot a haza oltárán, csakhogy függetlenségünket visszaszerezhesse. Ma már senki sem mond ellent annak, hogy a parasztoknak földbirtokot adjunk, s minden jobbágyi teher alól felszabadítsuk. Nem kevésbé fontos dolog, hogy az országban általánossá váljék az a meggyőződés, hogy semmiféle idegen segítségre nem számíthatunk, hanem saját erőinkkel kelhetünk csak fel és fel is kell kelnünk.” Bem lelkesedése határtalan, tölbb mint egymilliós hadsereget remél, a felkelést Lengyelország valamennyi megszállott területére ki akarja terjeszteni, támogatja a szláv népek konföderációját lengyel vezetéssel. Kifejti, hogy “semmiféle diplomáciai egyezmény nem adhatja vissza Lengyelország függetlenségét”, kézbe kell venni a fegyvert és ki kell űzni az ellenséget a haza területéről. De vallja azt is, hogy “az ellenséget ott kell megverni, ahol éppen van”. Az 1847-es esztendő még mindig csak tervezgetéssel telik el. Bem tábornok a távoli országok konfliktusaitól várta, hogy lehetőség nyíljék a lengyel szabadságharc újra fellángolására. Czartoryskihoz irt levelében már türelmetlenségéről is szól: “Kész vagyok elindulni bármelyik erélyes parancsnok alatt, akár mint önkéntes is, hátralévő napjaimat hazám javára akarom fordítani.” 1848. A népek tavasza. Végre elkövetkezett Bem számára is az annyira óhajtott nagy cselekvések időszaka. Megindultak azok az erők, amelyek Európa-szerte el akarták törölni az abszolutista rendszerek világát. 3. Bem tábornok ismét a lengyel légió felállításának tervével foglalkozik, hogy az a lehető leggyorsabban induljon Magyarországra, hogy a forradalom kibontott lobogója alatt harcoljon saját hazája érdekeiért is. ő maga Galíciába megy, a földalatti mozgalmak színhelyére. Lvovban jelentkezik a nemzetőrség parancsnokánál. Franciaországból százezer fegyver érkezését várja. Belép a nemzeti gárdába. Kiáltványt ir a fiatalsághoz. A rendőrség azonban felfigyel rá. Nem maradhat tovább Galíciáiban. Elhatározza, hogy Magyarországra indul. A magyar szabadságharc sikere az ő szemében lengyel érdek is volt. Egy lengyel—szláv légió megalakításának gondolata foglalkoztatta, — mert akkor úgy látja, hogy a lengyel légiónak nemcsak harci feladata lesz, hanem a nemzetiségeket összebékitő missziója is, melyet csakis a szabadságukért oly nagy áldozatot hozó lengyelek vannak hivatva elvégezni. A lengyel—szláv légió tervében kifejti: “A magyarok, akikkel a lengyelek évszázadok óta barátságos viszonyban éltek, — most nagyon válságos helyzetben vannak. A horvátok, valamint a többi szlávok, akik századok óta velük együtt éltek, most a németektől, sőt az osztrákoktól is felbujtogatva ellenük támadtak. A belharc mindjobban elmérgesedik. Csak mi, lengyelek békithetjük ki a harcban - állókat azáltal, hogy egyrészt rábírjuk a magyarokat, hogy a szlávoknak minden alkotmányos jogot megadjanak, másrészt, hogy ezeket viszont meggyőzzük, hogy a magyarokkal való szoros szövetség a legelőnyösebb rájuk nézve... Egy lengyel—szláv légió megalakítása, — amelybe az egész emigrációt bevonnánk — lehetővé tenné nekünk fegyveres erő szervezését Magyarországon, ami közbelépésünknek súlyt adna, s megvethetné alapját a jövő lengyel hadseregének.” Lvovból való elindulása előtt, október 5- én kiadott kiáltványában, “A magyarok és a lengyelek Európa mai helyzetében”, még részletesebb tervet készít. Fegyverkezésre és a magyar szabadságharc megsegítésére szólítja fel a galíciai népet. Kiáltványa nem marad pusztába kiáltott szó. Megmozdultak a lengyel falvak, városok fiataljai, szervezkedtek, fegyvert szereztek és tömegesen áramlottak Magyarországra. Tudták, hogy ha a magyar szabadságharc győzelemmel ér véget, akkor gyorsabban következik el az az idő, amikor végre a szétszabdalt, az elnyomott, a leigázott Lengyelország is szabad és független ország lesz. Bem József tábornok is elindult Magyarországra, de sorsa előbb még Bécsbe vitte... 1848 a szabadság esztendeje. A népé, mely megunta a nyomort, meggyülölte uralkodóit és elűzte a kormányokat. Február 22- én Párizs népe a köztársaságot éltetve torlaszokat emelt és véres utcai harcok után elűzte Lajos Fülöp királyt. Február 27-én kikiáltották a köztársaságot. A forradalom végigsöpört Európán. Páris, Berlin, Budapest után kitört a forradalom Bécsben is. A bécsi októberi forradalom kibontakozását maga a bécsi kormány idézte elő azzal a rendeletével, hogy a hadsereget Magyarország ellen küldte. A magyarokkal rokonszenvező Jellasicsot gyűlölő katonák tiltakoztak a hadügyminiszter rendelete ellen, kérték, hogy helyezze hatályon kívül a rendeletet. Hiába. A nép azonban megakadályozta, hogy a vonat kigördüljön a pályaudvarról. Ekkor gyalogszerrel akkarták átvezényelni a gránátosokat, a szabadságot éltető nép azonban ezt is megakadályozta. (Folytatjuk)
