Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)

1973-03-08 / 10. szám

If. oldal J/ Nemsokára szezonja kezdő­dik evésnek-ivásnak a Hajdú­ságban. Jön a hajdúsági far­sang. Ilyenkor mindenki tul­­eszi-tulteszi magát az egész­ségügyi előírásokon, s fo­gyasztja a töltöttkáposztát, a hortobágyi pecsenyét s a haj­dúsági orjalevest. A terített asztalok mellett nem árt visz­­szaemlékezni arra, hogyan étkeztek, vendégeskedtek ele­ink az országnak ezen a tá­ján. A legfontosabb étek ter­mészetesen a Hajdúságban is a kenyér volt. “Ha kenyér van, nem lehet éhen halni” — mondták. Hozzá egy fej jól megvagdalt, jól megsózott, kendő sarkában megdöngölt hagyma már kész reggelit adott a szegény ember szá­mára. Persze ez a hajdani ke­nyér jól is volt sütve. Debre­cenben ehhez mindig jól ér­tettek (jól értik ezt a mes­terséget most is), még nóta is került róla: “Debrecenben sütik a jó kenyeret — Tizen­­nyóc esztendős kislányt sze­retek — Tizennyóc esztendős kislány a babám — irigyeim ezért haragusznak rám.” A főétkezésnél még a leg­szegényebbek között is elen­gedhetetlen volt a leves. A ti­szántúliak azt tartották, nem is ebéd az ebéd, ha leves nin­csen hozzá. Háromféle leves­ről lehet errefelé beszélni. A pergelt levesekről, amelyek­be húst nem főztek, a húsle­vesekről (főleg marha- és tyukhusból) — ez a szegé­nyeknél ünnepi eledel —, s a gyümölcs- és tej levesekről. Különösen sokféleképpen főz-VILÁGSZERTE NÉPSZERŰEK A MAGYAR KUTYÁK A világ szinte minden tá­ján kedveltek a magyar ku­tyafajták. Magyarország ’72- ben csaknem 30 százalékkal több kutyát adott el külföl­dön, mint 1971-ben, s várha­tóan az idén és a következő években tovább nő a kutyaex­port. A legkeresettebb kutyafaj­ta a vizsla, amelynek két faj­táját, a rövid és a drótszőriit exportálják. A legtöbben ter­mészetesen vadászatokra al­kalmas, úgynevezett bevadá­szott állatokat vásárolják. E'gyre többen érdeklődnek a fehér és fekete pulik, a ku­­\ vaszok, és komondorok iránt. Magyarország idén is több ilyen házőrzőt küldött a cali­­forniai farmereknek. Sok megrendelés érkezett Dániá­ból és Angliából is. ÖHAZAI FARSANGI JEGYZET: ÉTKEZÉSI HAGYOMÁNYOK HAJDUFÖLDÖN ték a babot, vagy ahogy itt nevezik, a paszulyt. A babot, korától függően, habarva, rántva, rántva-ha­­barva, füstölt hússal, hús nél­kül, tejföllel, csipetkével, ecettel savanyítva, levesesen, vagy öregen, azaz sűrűbben lehetett késziteni. A bablevest különösen hű­vösebb időben hosszú ideig el­tarthatták főzés után. Napo­kig rájártak csakúgy, mint a töltöttkáposztára, ami annál finomabb, minél többször me­legítik. A pergelt levesek kö­zé tartozott a mezítlábas (pi­­ritatlan), s a csizmás (pirí­tott) tésztából készült leb­bencsleves. Nagyszerű izt adott ennek a tavalyi szalon­nából megmaradt, nyersen el­­rághatatlan szalonnabőr, a bürke. A főétkezés hústalan máso­dik fogásai a szegény ember asszonyának a leleményessé­gét tükrözték. De ha nagy volt a szegénység, a legjobb ötlet sem segített. Ekkor et­ték a cukrozott vízből készült ecettel ízesített viziciberét. Ezt közönségesen csak ga­­tyatámitónak nevezték, mert csak az ember hasát töltöt­te. A lebbencsleveshez szüksé­ges tésztát a pásztoremberek felesége előre elkészítette, mielőtt férje kiment volna a pusztára. A pásztorok nem­csak lebbencslevest főztek ebből, hanem slambucot is. Ehhez először szalonnát vág­tak apró darabokra, zsírját kisütötték, s az igy készült tepertőt félretették. A zsír­ban megpirították a tésztát, később beletették az apróra vágott hagymát. Majd kevés paprikát tettek bele, s az egé­szet felöntötték vízzel, de csak annyival, amennyi a me­legítéshez szükséges, nehogy leégjen, s főzték. Az eltávozó vizet pótolták, s a főzés vége felé beletették a felkariká­­zott krumplit. Keverni tilos volt, mindig egy férfiember ment oda a szolgafához, me­lyen a bogrács függött, s eré­lyes rántásokkal megforgat­ta a masszát. (Fehérszemély nem végezhette el ezt a fel­adatot. Ez a szokás talán on­nan ered, hogy a pusztán többnyire csak férfiak voltak a szakácsok.) Ha a krumpli is megfőtt, elkészült a slam­­buc, már csak a töpörtyiit kellett ráhinteni. Az ünnepeken a szegények is ettek különböző húsokat. Gyakori volt az ünnepi me­nüben a nyárson sült hús, borsolt hús és a bográcsgu­lyás. (Az igazi gulyás min­dig marhahúsból készült, hi­szen a gulyások a marhát őrizték, ennek a húsához ju­tottak hozzá a leginkább. A disznótorban minden ser­téshúsból készíthető ételt el­készítettek. Levesnek például orjalevest csiga- vagy reszelt tésztával, a combból pecse­nyét, az orjalevesbe szokás volt tyúkot is főzni, hogy ize­­sebb legyen. A kolbásznak való egy részéből debreceni párost készítettek, s reszelt tormával főzve-sütve ették meg a tor napján. A füstölt húst különösen a savanyu, étvágygerjesztő ételekbe szerették. Nem mindig ülhetett terí­tett asztal mellé a falusi em­ber. Néha azért, mert egy­szerűen nem ért rá, mert ha jutni akart valamire, szántás közben sem pihent. Darab ke­nyeret tett a kötényébe, meg­töltött egy szilkét olajos sa­­vanyukáposztával, a gatya­­korcára akasztotta, s munka közben csipegetett belőle. Néha meg az asztal hiány­zott az ebéd elköltéséhez. A pusztán nem is tudták volna megállítani rajta a bográcsot. Inkább a közepén lyukas evő­széket használták. Beletették a bográcsot, a földön körülül­ték, vagy fából eszkábált ala­csony ülőalkalmatosságra te lepedtek. Az alföldi csárdák az utak mellé települtek, számítva a betérő utasok éhére, szórójá­ra. A csárdákban hideg-me­leg ételeket készítettek, pá­linkát, borokat mértek. A csárdák közül sok még ma is működik (Hortobágyi csárda), de a legtöbbet az ab­szolutizmus korában lerom­bolták. Betyárok, üldözöttek búvóhelyeinek tartották a végtelen Alföldön meghúzódó fogadókat, mint ahogy sok­szor azok is voltak, menedé­ket adtak a nehéz életüeknek. Most is folyik a hagyomá­nyok ápolása. Debrecenben évente egyszer egészben mgesütnek egy két-három­­száz kilós növendékmarhát. Fél napig kell sütni a nyár­son forgó állatot, s közben bor ,söt, olaj, paprika, bors keverékével locsolni, hogy szépen egyben maradjon. A marha belsejében elhelyezett fácán, más szárnyas vagy bá­rány - húsának megpuhulása jelzi: befejezhetik az ökörsü­­tést, készen van az ízletes hús. A hagyományok igy élnek tovább. S az uj szokások is hagyománnyá válnak. A haj­dúsági farsang idején minden évben megtartják a törzsven­dégek vacsoráját az Óbester HÍREK AZ Madách Imre szobrát, Vilt Tibor müvét, szombaton, ja­nuár 20-án délben avatták föl a Margitszigeten, a Vízto­rony és a kolostorromok kö­zelében. Az avató ünnepséget az Akadémia irodalomtudo­mányi intézete, az Irodalom­történeti Társaság és a fővá­rosi tanács rendezte. Beszé­det Sőtér István akadémikus mondott. $ A párisi Le Monde irodal­mi rovatában — a francia fő­városban nemrég megnyílt magyar könyvkiállitás alkal­mából — részleteket közölt több magyar iró és költő — Mészöly Miklós, Örkényi Ist­ván, Nemes-Nagy Ágnes, Somlyó György és Oravecz Imre — müveiből. * Déry Tibor “Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” c. színpadi változatát már­ciusban mutatja be a Víg­színház. * A Pécsi Faipari ktsz-nél készült bútorokkal rendezik be Brüsszel legújabb luxus­­szállodáját, amelyet az ame­rikai Manhattan Center szál­lodatröszt építtetett a belga fővárosban. * Ausztrál zenepedagógusok küldöttsége járt január ele­jén Magyarországon, ahol Ko­dály Zoltán zenepedagógiai módszereit tanulmányozták. • A budapesti gettó 28 esz­tendővel ezelőtt szabadult fel. Ebből az alkalomból január 18-án a Wesselényi utca és a Kertész utca sarkán lévő is­kolaépület falán elhelyezett emléktáblánál és a Wesselé­nyi utcai templomon elhelye­zett emléktáblánál koszoru­­zási ünnepséget rendezett a Magyar Izraeliták Országos Képviselete és a Budapesti Izraelita Hitközség elnöksé­ge. * A Hortobágyon olyan nagy a szárazság, mint a nyári ká­borozóban. Itt a törzsvendé­geknek névre szóló fakupájuk van, abból isszák meg boru­kat. Az Arany Bika sarki ter­mében rendezik meg a “Mó­ricz Zsigmond vacsorát”. (Az iró sokat üldögélt itt, s fo­gyasztotta kedvenceit — bor­­jusült, slambuc, kakasleves —, ezeket most tisztelői is megkóstolják.) S az ételeket ilyenkor Benes József, Zsiga bácsi kedvenc pincére szolgál­ja fel. Gőz József ÖHAZáBÓL nikulai forróságban. A leg­öregebb pásztorok sem emlé­keznek ilyen, egymást köve­tő két esztendőre, mint a ta­valyi és az idei, amikor hó nélkül telelt a Hortobágy. De­cember eleje óta egyetlen milliméternyi csapadék sem esett, szárazak a tocsogók, a mélyedésekben szárazon áll a gyékény és a sás. * Uj repülőtér épül épül Bu­dapesten néhány kilométerre a Ferihegyi repülőtértől. — Gyorsguruló útrendszerén a landoló repülőgépek 100 kilo­méteres sebességgel is leka­nyarodhatnak majd a leszál­lópályáról. • A múlt évben részben el­készült Szegeden a 320 millió forintos költséggel épülő bio­lógiai kutatóközpont. A két laboratóriumi épületszárny egyikében már megkezdték a kutatómunkát a biofizikai, a biokémiai, a genetikai és a növényélettani intézet mun­katársai. Az uj kutatóköz­pont életében 1973 azért is fontos állomás, mert egy, a közeljövőben aláírásra kerülő egyezmény szerint az UNES­CO ötéves szerződést köt a Magyar Tudományos Akadé­miával, illetve ujszegedi in­tézetével, miszerint 1.2 mil­lió dollárral segíti a szegedi intézmény továbbfejleszté­sét. Az összeg mintegy 50 százalékáért uj műszereket vásárolnak, a fennmaradó részből pedig fedezik a fejlő­dő országok fiatal kutatói­nak kiképzési költségeit, kül­földi szakértőket fogadnak, illetve magyar kutatókat kül­denek külföldi tanulmányut­­utra. • Veszett rókák tanyáznak a göcseji erdőkben — közölte a Zala megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomás. A rókák bemerészkednek a fa­lusi házak udvaraiba is. A vadásztársaságok tagjai és az erdészek hajtóvadászatot indítottak.

Next

/
Thumbnails
Contents