Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-08 / 10. szám
1 1 A TÖRTÉNELEM LAPJAIRÓL: A "LEFEJ EZŐ"-GÉP iCAZI FELTALÁLÓJA Ki tudja, ki találta fel a kereket, az ember egyik leghasznosabb találmányát ? Senki sem tudja. Neve, ha ugyan akkoriban már egyáltalán léteztek nevek, elsüllyedt az ősidők homályában. De nemcsak a neandervölgyi feltalálóval bánt el ilyen mostohán a sors. Ki tudja például, hogy ki találta fel az idestova 200 esztendős nyaktilót, amely szerszám Franciaország eléggé mozgalmas történelmi múltja során talán néha ugyanolyan hasznosnak bizonyult, mint a kerék . . . Mindenki rosszul tudja. Az általános hiedelem ugyanis az, hogy dr. Joseph Ignace Guillotine, akiről elnevezték, holott nem ő találta fel. Az igazi feltaláló nevét egyszerűen kisikkasztották a történelemből. Azért kezdjük talán a derék francia orvossal, dr. Guillotine-nal, akit 1789-ben Párisban beválasztottak a parlamentbe. Orvosi hivatásához híven igen mély érzésű humanista lévén elméjét már régóta foglalkoztatta a halálos Ítéletek végrehajtásának kegyetlen módja. Sajámaga is kénytelen volt ugyan belátni az ilyen Ítéletek szükségességét, azonban minden idegszála tiltakozott az akkori kivégzési mód ellen. Ez teljesen indokolt is volt. Nem véletlen, hogy a kivégzések színhelyét vérpadnak nevezték, hiszen a bakó valóságos vérfürdőt rendezett, pláne amikor — s ez elég gyakran előfordult, hogy érthető izgalmában súlyos bárdjával elvétette az első csapást s többszöri sujtással volt kénytelen elválasztani a szerencsétlen áldozat fejét a törzsétől. Ilyenkor természetesen állandóan szép számban megjelent nézőközönség a vágóhíd vérgőzös jeleneteinek lehetett szemtanúja. A jó orvos tehát olyan megoldáson töprengett, amelynek segítségével a delikvens a leggyorsabban és minél kisebb szenvedéssel térhet a másvilágra. A régóta dédelgetett gondolat annyira sarkalta dr. Guillotinet, hogy törvényhozói tisztségének már első esztendejében törvényjavaslatot nyújtott be egy “emberséges lefejező gép” bevezetése tárgyában, javasolva egy olyan készülék megszerkesztését, amely a lehetőséghez képest maximálisan biztos (jelen esetben tényleg ‘halálbiztos’) módon alkalmas lesz az eddigi barbár kivégzési módot helyettesíteni, más szóval lomtárba helyezni a félelmetes bakót, otromba bárdjával együtt. A javaslatot a parlament elfogadta, törvényerőre emelte és a kivitelezésre alkalmas terv elkészítésével dr. Antoine Louis sebészorvost, a párisi Sebészakadémia tagját bizta meg, aki egyben közismerten tehetséges tervező hírében állott. Látható tehát, hogy dr. Guillotine szerepe ebben az ügyben teljesen véget ért. A végleges tervrajz elkészülte után dr. Louis szakembert keresett. Helyesebben olyan iparost, aki alkalmas a terv kivitelezésére. Sikerült is találnia Páris egyik kis mellékutcájában egy eldugott kis asztalos-műhelyt, melynek tulajdonosa egy Schmidt nevű asztalosmester, aki — bár iszákos hírében állott — a beszerzett információk szerint megbízhatónak tűnt, a terv ismertetése során lefolyt beszélgetések alapján pedig megfelelőnek látszott. Az asztalos tehát megbízatást kapott a nyaktiló kísérleti példányának elkészítésére. A mü határidőre pontosan készen is lett, felállítva a műhely hátsó udvarán. Igen ám, de ki is kellett próbálni, hogy a gyakorlatban miképpen működik. Leleményességért a gallok akkor se mentek szomszédba. Az első kísérlet céljára a vágóhidra szánt bikákra esett a választás, tehát lényegében szintén halálraítélt egyedekre került sor. (Ha meggondoljuk, e bikák jobban jártak azoknál, amelyek csak “hagyományos” módon, tehát a vágóhídon, taglóval fejezték be életüket.) A masina egyszerűen bevált, azaz — hivatalos nyelven szólva — mindenben beváltotta a hozzá fűzött reményeket. így most már átvitték méltó helyére, a Place de Gréve - re, hogy ezentúl kizárólag emberi lényeket segítsen át a másvilágra, éspedig az ilyen alkalmakkor rendszerint nagy számban asszisztáló közönség általános véleménye szerint lényegesen gyorsabban, tehát humánusabban, mint azelőtt (a legilletékesebb vélemény, azaz azok véleménye, akiknek feje a fűrészporos kosárba hullott, érthető okokból nem ismeretes). Amint látjuk tehát, e csodálatos találmány lét-KENYAI LEVÉL: "EGY SIMA, EGY FORDÍTOTT...” Ha egyszer majd, nyugdíjas koromban rászánnám magam, hogy könyvet Írjak kenyai élményeinkről, ez lenne a könyv cime: “Egy sima, egy fordított. ..” Ezt a cimet nemcsak azért választottam, mert rám jellemző — mindig sokat kötöttem, de itt Kenyában még valahogy többet —, hanem azért is, mert Kenyára is ez jellemző. Egy sima, egy fordított. Valami és annak pontos ellentéte és a kettő egyszerre igaz. Ellentétek, ellentmondások a világon mindenütt vannak, de talán ennyire nem nyilvánvalóak, mint egy ilyen afrikai országban. Különösen megdöbbentőek az ellentétek a férfiak és a nők között. Elsősorban műveltségben. Itt aztán igazán el lehet mondani, hogy a nők hátrányos helyzetben vannak. Nemcsak azért, mert — különösen faluhelyen — minden nehéz munka az asszonyoké, hanem azért is, mert mind a mai napig a feleséget tehenekért és pénzért veszik. E'gy iskolázott lány ára még az ezer dollárt is elérheti. Általában 7—8 zebra és ugyanannyi kecske az ára egy asszonynak. Ha az ifjú férj nem tudja a menyasszonypénzt egyszerre kifizetni, eladósodik az apósánál sokszor egy életre. Ha a férj nem tud fizetni, az apósnak joga van az asszonyt visszavinni, még akkor is, ha gyermekei is vannak már. A menyasszony-pénzt ki kell fizetni, mert különben az egész társadalom megveti az olyan férfit, aki még azt sem tudja kifizetni. Itt a kollégiumban sok a házas diák. De egyetlenegynek a felesége jár egyetemre. A többiek javarészt csak általános isklába jártak. Három olyan asszony is él itt, akik még soha életükben nem jártak iskolába, most tanulnak irni-olvasni. Az egyik fiatalasszony élete igy alakult: nyolcán voltak testvérek. Mikor ő 12 éves volt, hirtelen meghalt az apjuk. Neki dolgozni kellett mennie. Elszegődött cselédnek egy afrikai tanitó-házaspárnál, akiknek 7 gyermekük volt. S ez a 12 éves gyermek mosott, vasalt, takarított 9 emberre, szabadság vagy egyéb kedvezmény nélkül, havi 10 dollárért. 17 éves volt, amikor férjhez ment. Házasságuk egymásutáni három abortusszal kezdődött. Most már van két fia,és boldog, hogy itt tanulhat. Úgy szeretne jó papné lenni... lf. öttel rehozásában az oroszlánrész a könnyű francia borok nehéz fogyasztójáé (heavy drinker, ahogyan itt mondják), a derék Schmidt asztalosé s igy az ezzel járó világhírnév őt illetné meg, tehát a nyaktilót nem “Guillotine”-nak, hanem “Schmidt”-nek kellene nevezni. A sors szeszélyei kiszámíthatatlanok. A derék asztalostól elorozta ugyan a világhírt, ezzel szemben kegyes volt a világ minden táján élő rengeteg Schmidt-hez, mert megkímélte őket attól, hogy a gyilkos masina az ő nevüket viselje. Nem vitás, hogy kellemetlen asszociáció lenne számukra. Hiszen a nagy humanista derék orvos, dr. Guillotine egész életében hevesen tiltakozott az ellen, hogy nevét kapcsolatba hozzák a nyaktilóval. Egy darabig úgy látszott, hogy ilyen veszély nem fenyegeti, mert eleinte a nép a Louisette nevet, majd Marie Antoinette kivégzéssé után “Az özvegy” nevet vette ajkára, de végül mégiscsak a derék doktor nevénél állapodott meg. Véglegesen tehát e névvel került be a történelembe a nyaktiló, mely fennállása óta hozzávetőlegesen Párisban 2,800, országszerte pedig 14,000 személyt küldött a másvilágra, mázsás késének egyetlen villámgyors nyisszantásával, az emberiség dicsőségére. Dr .Sipos Lajos Egy másik leendő papné gyermekkora könynyebb volt. ő tanulhatott is, sőt már dolgozó nő volt, mielőtt idekerült. Gyakran jár hozzám, a férjének köt pulóvert, s a kritikus részeken én szoktam átsegíteni. Közben meg mesélünk egymásnak. Én Magyarországról, ő meg a régi munkájáról. Szociális munkás volt Kenya északi részében, ami már fél-sivatag. Az ott dolgozó állami tisztviselők pl. pótdijat kapnak, mert oly nehéz az élet arra. Az ő munkája a látogatás volt. Ment kunyhóról kunyhóra, bekopogtatott, s elbeszélgetett az emberekkel és a legelemibb higiéniára oktatta őket. De járt olyan településeken is, ahol a környéken egyáltalán nem volt viz. Az asszonyok 40 mérföldről — nem sajtóhiba — hordják az ivóvizet. Esténként 10—15 aszony öszszeáll és fejükön, hátukon, derekukra kötött edényekkel megindulnak a vízért. Harmadnapra viszsza is érnek ... A legnehezebb mégsem az aszszonyoknak, hanem az öregeknek az élete ezen a vidéken. Borzasztó sokat szenvednek a kullancsoktól, amik a bőrük alatt veszélyes gyulladásokat okoznak. Megmosni pedig nem lehet, mert nincs mivel. Ezen a vidéken olajjal tisztítják a bőrüket az emberek és az a véleményük, hogy a szappan különben is büdös. Egy jellemző eset: a könyvtárba uj könyvek érkeztek. Köztük egy életrajz a mártírhalált halt hires teológusról, Bonhoefferről. Lelkesen ajánlottam az egyik müveit fiatal tanárnak, aki örömmel nyúlt a könyvért, de mikor elolvasta, hogy egy nő irta a könyvet, visszaadta. Az nem lehet komoly dolog, amit egy nő ir. Biztosan a férje segített neki. Az asszonyok általában nem lázadoznak sorsuk ellen, de szép lassan talpraállnak. Ezt a legjobban a gyülekezeti életben lehet látni. Vasárnaponként tiszta ruhában, hónuk alatt a Bibliával szorongakanak a padokban. Mikor a lelkész bemondja a textust, mint egy papirüzletben, olyan zörgés vn, mert mindenki kikeresi a saját Bibliájában is, és meg is találja, mert otthon is olvassák. Az elmúlt nyáron 15 diák járt tőlünk Nyugat- Németországban. Megdöbenten mesélték, hogy milyen kevesen voltak ott a templomban. S mig ők élményeiket mondták, én arra gondoltam, hogy változik az élet (“...egy sima, egy fordított”). Még megérjük, hogy afrikai misszionáriusok mennek majd pogány Európába ... (Limuru, Kenya) Dr. Pásztor Jónosné
