Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-08 / 10. szám
i HÁROM TELEFON-TÖRTÉNET Irta: SZÉKELY MOLNÁR IMRE Most kaptam Budapestről a szomorú hirt, hogy 90 éves korában meghalt Kürthy György, a Nemzeti Színház örökös tagja. Itt az emigrációban is rengetegen ismerték, szerették Gyurka bácsit, akinek életpályája éppen úgy kezdődött, mint Upor Tiboré. A világhírű rendező csakúgy, mint Kürthy György építészmérnöknek készült. De Hevesy Sándor, akivel — mint Kürthy György mondotta Székely-Molnár összeakadtam, meghívott, hogy Imre lépjek fel a Tháliában. Felléptem és igy kezdődött. A Nemzeti Színház próbaszereplés után azonnal leszerződtette. Gyurka bátyámmal Szegeden találkoztam először. A városi Színház igazgatója volt akkor, Klébelsberger Ottó kultuszminiszter, Szeged nagy jótevője intézte el, hogy a pesti Nemzeti Színházból lekerült Szegedre, abba a tiszaparti városba, ahol óriási pénzzel szubvencionálta a város a színházat. Kürthynél jobb színigazgatója talán sohasem lesz a szegedi színháznak. Haláláig tartott vele a barátságom. Néha leveleztünk a háború után, abban a nagy zűrzavarban arra kért, hogy segítsem valamelyik szerkesztőségbe, mert újságíró akart lenni. Még itt, az emigrációban is fenntartottuk a barátságot. Öreg korára az volt a hobbyja, hogy érdekes kis bolondságokat gyűjtött. Vittem neki egy méter hosszú cipőkanalat. Úgy örült neki, mint egy gyermek. Szerette az életet, s az élet hálás volt neki. Agg korára meghagyta szálfaegyenesnek, csak a hallása romlott meg. Legutóbb tavaly látogattam meg Ráday utcai lakásán. Még akkor is jó egészségnek örvendett, s a házmesterné szerint az örgur már a harmadik feleségét koptatta abban az időben. Sok mindenről beszélgettünk, de végül rámnézett és azt mondta: Nézd ezt a kéziratot. Ezek az apró történetek beszélnek egy művész gazdag életéről. — Ha netán meghalnék — szólt mosolyogva — végtére 90 éves vagyok, de száz évig akarok élni, hozd nyilvánosságra ezeket a derűs, mosolygó, nevettető históriákat, anekdotákat, mert mindenki addig él ,amig nem felejtik el. Gondoskodj róla, hogy sokáig éljek . . . Én már akkor elhatároztam, hogy ha él is, leközlök többet az Írásaiból, mert sokat adott arra, hogy itt az uj hazában is kapjon egy kis nyilvánosságot. Az ő Írásaiból merítem e három kis humoros történetet. — Csortos sok közéleti emberrel ellentétben, bevezettette a telefonkönyvbe a számát, mondván, hogy aki keresi, gyorsabban találja meg igy, mintha titkos száma volna, a téves kapcsolás, meg a telefonbetyárok ellen úgy sincs hatásos védekezés. A relativ deffenzivát mégis ő találta ki: * — Az éjjel — mesélte egyszer — fél háromkor, a legjobb álmomból vert fel a csengő. Egy részeg telefonbetyár öklendezte belé az ő saját kagylójába, az én kialvatlan fülembe szellemtelen, ötletszegény, de annál trágárabb szövegét. — Mi az? — bömböltem vissza. Mire a hajnali viccmester felemelte a hangját, gondolva, hogy nem hallom jól és megismételte finom mondókáját. — Még mindig nem értem. — üvöltöttem viszsza harsáinyan. — Hangosabban! — Erre ő stentori hangján sorolta el jókívánságait családom felmenőivel kapcsolatban. Mire én szelíden megismételtem: — Könyörgök, egyetlen szavát sem értem, úgy látszik rossz a vonal, kérem, mondja el mégegyszer, - de hangosabban. — Az illető már egészen berekedt, mire tartalék rondaság-szótárából előkotort még néhány törmelék szót és reszelős hangon közölte velem véleményét személyem és művészetemet illetően. Ja, ez a nagyság átka! — S aztán? — kérdezték barátai Gyulától — hogy végződött a hajnali hangpárbaj ? — Amikor már harmadszor üvöltöttem bele a kagylóba, hogy a fene egye meg ezt a ronda telefont, egy hangot sem értek abból, amit itt valaki összezagyvál, a dühtől és a sok kiabálástól teljesen rekedten közölte velem, hogy szórakozzam másvalakivel és lecsapta a kagylót. * A másik telefonbeszélgetés igy zajlott le: — Császár Imrét, aki egy szinész-bankett után hajnalban került az ágyba, szörnyű telefonberregész riasztotta fel. — Halló, ott Császár? Igen — dörmögi dühösen a művész. — Mondják meg a női gőzben a pakolónak, hogy a feleségemet reggel 10-kor ébressze. — Ki beszél ott? — Schwarz Óbudáról. A fürdősasszony ismer. Hogy mit gondolt magában Császár, amikor levágta a kagylót, azt sejthetjük, azonban nem tudjuk, hogy az óbudai Schwarzné mikor ébredhetett fel a Császárfürdőben. * Rákosi Viktornak, a századforduló Sipulusz néven ismert kedves humoristájának Pali fia színész, majd rendező lett a Belvárosi Színházban. Szorgalmas, tehetséges, csöndes, szerény tagja volt ennek a kis müintézetnek, ahol mindenki meg is becsülte. Egy alkalommal, amikor Pali éppen inspeciót tartott az igazgatói irodában megszólalt a telefon: — Halló, ki beszél ott? — Itt Rákosi rendező. — A fene egye meg, ez a vacak központ a MÁV-ot kapcsolta! — és dühösen levágta a kagylót. HUMOR MAGYARÁZAT Az ügyvédtől felvilágosítást kér a válófélben levő házaspár: — Közös vagyon az — mondja, — amit a férj szerzett és a feleség nem költött el. HATÁRIDŐ — Szíveskedjék megmondani az építkezés befejezésének végleges határidejét. 29-én, délelőtt 11 óra. Csak még azt nem tudom, hogy melyik évben. GYÓGYSZER A feltaláló nagy izgalommal ront be a szabadalmi hivatalba: — Feltaláltam egy csodaszert! — Mi ebben a csoda? Csak mellékhatása van! MEGNYUGTATÓ A nyugtalan páciens ezer bajjal hozakodik elő az orvosnak, az mindenre azt mondja, hogy, negativ. — És a szivem, doktor ur, a szivem ? — A szive? Higgye el, kitart amig él. IS. oldal CSALÁDI SAROK: PÁRBESZÉD. .. — Mondd, Pistike, hogy vagy te megelégedve a neveltetéseddel? — Minden oké, anyu. Semmi panaszom. — Hálistennek. Azt tudod ugye, hogy apád is, én is nagy gonddal, felelősségtudattal nevelünk . . . Nem csak a saját eszünk szerint, hanem figyelembe vesszük a szakcikkeket is, amelyekből sokat tanulhatunk. Ma is volt egy nagyon okos nevelési szakcikk: a Family Circle magazinban. — Igazán? — Úgy bizony. És ezt csak azért említem, mert ma este a TV-ben egy francia film megy, a Vonagló éjszaka, csak huszonnégy éven felülieknek, amit te nem nézhetsz, mivelhogy még csak tiz éves vagy, édes fiam. — Pedig én szeretném nézni. — Szó sem lehet róla, kisfiam. Szerencsére a szakember megmondja, hogy mit kell tennie jóanyádnak. Azt írja a szakember: “Ha egy műsort nem nézhet a gyermek, szervezzünk számára is elfoglaltságot arra az időre.” — Ez csakugyan okos beszéd, Anyu. És? — így aztán most elmegyek és veszek neked egy szép és tanulságos könyvet, hogy azt olvasgasd, mialatt mi a Vonagló éjszakát nézzük. — Nem akarok olvasni. — Na jó, ha nem akarsz olvasni, hát nem olvasol. Akkor átmégy a szomszédba Mariska nénihez, majd megkérem, hogy zongorázzon neked ... — Utálom Mariska nénit és a zongorát sem szeretem, ha ő veri... — Rendben van, édes fiam. Van más javaslatom is. Lementek az áj szkrémbárba a nagypapával. — Inkább nézem a Vonagló éjszakát, anyu. — Arról szó sem lehet, fiam. Hanem van Sanyi bácsinak egy nagyon szép Cadillacja, elmentek autózni. Képzeld csak, milyen jó móka lesz! — Nincs kedvem hozzá, anyu. — Hát mihez volna kedved? — A Vonagló éjszakát akarom nézni. — Tégy le róla. Inkább ajánlok még valamit. Mit szólnál egy elefántvadászathoz? — Hol vadászhatnék elefántra, anyu? — Természetesen Afrikában. Hol máshol? — Már ma este? — Ma este még nem. Este csak elindulnál vonattal, vagy repülőgéppel, ahogy akarod. Gondold csak meg! Egy olyan kisfiú, mint te vagy — elefántra vadászhat Afrikában! Ritka szerencse! Nincs kedved hozzá? — De van. Holnap reggel indulok is. Ma este még megnézem a Vonagló éjszakát. — Édes fiam, kedvem szerint megpofoználak, de a múltkor olvastam égy szakcikkben, hogy a gyerekekeket nem szabad ütni. Ezért hát türelmes vagyok, és ajánlok még valamit. — Éspedig? — Feküdj le és aludj. — Hogy képzeled, anyu? Mialatt a Vonagló éjszakát játsszák? — Igen. S azért, mert ilyen konok vagy, tudd meg, hogy a szüleid sem fogják nézni. Ki sem nyitjuk a TV-t! — Jól van, anyu, majd kinyitom én. Ti feküdjetek le aludni apuval, és én majd beszólok, ha van valami érdemleges látnivaló. — Meglátod, egyszer még megüt a guta miattad, édes fiam. Bálint István
