Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-01 / 9. szám
10. oldal LONDONI LEVÉL: KÖRBE-KÖRBE Irta: HALÁSZ PÉTER Ez körülbelül az utolsó hónap, hogy a villanegyedek lakói, a távoli körzetek rezindensei reggelenként behajthatnak autóikon Londonba, parkolóhely után vadászva, terek körül keringve s azután valahol nagy fohásszal kiszállva kocsijaikból, valahol, ahol talán nem is volna szabad parkolni, vagy legalábbis nem biztos, hogy szabad volna, első kerekek fél méternyire a sárgavonalban, de a hatósági közeg talán nem veszi észre, talán észreveszi, de kegyesen legyint és különben is a sok plusz-minusz a hó végére kiad egy tűrhető átalányt, tizenkét meguszás, nyolc büntetőjegy, az ennyi meg annyi, nos, ezzel még valahogy ki lehet egyezni. Januártól ennek vége. Heath miniszterelnök legutóbb nem hiába került zuhagó esőben forgalmi dugóba. A parlament elé januárban uj közlekedési törvznyjavaslat került, a londoni városi tanács, a rendőrség, a környezetügyi minisztérium már dolgozik az uj reformtervezeten,. a szabálytalan parkolásért járó mostani két fontsterlinges büntetést felemelik huszonötre, több lesz a rendőrségi vontató kocsi, amely elvonszolja a kihágó autókat, százezer autós tolakszik be gépkocsiján minden reggel Londonba a külső negyedekből és aztán ugyanannyi a késő-délutáni órákban hazafelé, a számot meg kell felezni, vagy még inkább negyedelni. “Szép kilátások!” — ez a cime a mai Guardian ezzel foglalkozó cikkének és összegezi, hogy mi mindenféle tortúra vár az autósokra az uj esztendőben. Amikor olvasom, úgy érzem magam, mint aki a televizióben régi filmet néz: mindez ugyanígy egyszer már lepergett előttem — New Yorkban. 1957—58-ban még én is a behajtók és a keringők közé tartoztam, utcába be, utcából ki, járdaszéli tüzoltó-vizcsaptól tizenöt lábnál közelebbre megállni tilos — ez itt nem tizenöt láb, de azért meg lehet kockáztatni, különbenis nekem kis lábam van, biztos ur, ezen alapszik a félreértés, hazai méretben negyven és feles, leléptem a tizenöt lábat, de nem ismerem az amerikai méretet, amerikai mértékben talán nincs egészen tizenöt láb a távolság a kocsi orra és a vízcsap között, de a pesti Szivárvány cipőbolt méretei szerint becsületszavamra rendben van. Egy meguszás, egy lebukás, plusz-minusz, a hó végén nyögve bár, de ki lehet egyezni. Aztán a szabálytalan parkolásért járó bírságot felemelték ötről tiz dollárra, tízről tizenötre, tizenötről huszonötre, jött a vontatás, harminc az elvonszolás, húsz a kocsi-tárolás a rendőrségi telepen, huszonöt a szabálytalan parkolásért, öszszesen hetvenöt. Ezzel már nem lehetett kiegyezni. Az autósok attól kezdve sorbaálltak a garázsok előtt, a garázsok fölemelték a parkolás árát, egy dollárról háromra, háromról ötre, a szívós hajtóvadászat leteritette az autósokat, otthonhagyták a kocsijaikat, vonatra ültek, távolsági gyorsvasutakra. .A következmény? Kétszázezer bejáróval megnövekedett a vonatutasok száma, zsúfolt pero nők, tömött vonatok, a vonatok késni kezdtek, a vasúttársaságok felemelték a havibérletek árát, a napi-jegyek árát megkétszerezték, a a bejárók kalkulálni kezdtek, ha visszatérnek a kocsihoz és garázsban parkolnak^ akkor majdnem annyiba kerül a menettéri utazás, mint a vonat és legalább ülnek a volán mögött, nem kell tolongani a peronon, szorongani a vonaton, dühöngeni a késés miatt, rohanni a pályaudvarról a munkahely felé, este a munkahelyről a pályaudvar felé, megafon-hang bömböl, mélyen sajnáljuk, de az 527- es White Plains felé kisiklás miatt egy órát késik, ezt nem lehet ép ésszel kibírni, igyunk meg valahol egy whiskyt, egyből kettő lesz, kettőből virágos kedv, virágos kedvből otthoni jelenet, uj kalkuláció, vonatjegy ára, whisky ára, idegek roncsolása, ez összesen ennyi meg annyi, ha viszont autóval, akkor . . . És igy tovább, körbe-körbe. Az autós visszaül a volán mögé és megkísérli újra a kocsin va-EMBEREK ÉS ESETEK: A "NAGY FŐNŐK” Megírták a lapok, hogy ünnepelték Hollywoodban százéves születésnapja alkalmából a nagy főnököt, Zukor Adolfot, a Paramount Pictures örökös diszelnökét. Úgy látszik, igazán örökké fog tartani ez az elnökség, hiszen csak az első száz év nehéz, aztán megy minden, mint a vajas zsemle. És amikor olvastam ezeket a sorokat, megrohantak az emlékek. Nekem főnököm volt ez a kedves, bár ma már kissé idős Adolf, aki egy Riese nevű kis faluban született, több mint száz évvel ezelőtt. Ötven, vagy még több éve is van annak, hogy hazalátogatott a falujába, ami akkor még nem sokat fejlődött, de Zukor rövid látogatása alatt boldoggá tette egész Ricsét. Igaz, hogy a pénz nem boldogít. Csak a sok pénz. És Adolfnak sok pénze volt. Vett Jhát a falunak templomot, annak harangot, a harangnak templomot, a parasztnak házat, egyszóval mindenkinek minden kívánságát elintézte, mint egy földre szállt angyal. Eleinte szűcs volt Amerikában, de hamarosan abbahagyta, mert hallotta, hogy valaki, aki állítólag valami francia, feltalált olyan képeket, amelyek mozognak. Zukor tudta, hogy a kép azért kép, hogy ne mozogjon, hanem lógjon a falon, — csendesen és szerényen, ahogy az képhez illik, KARRIER Mégis feljutottam a csúcsra! ló bejárást. S ha már beért ,megpróbálja megtakarítani a garázs árát. Hátha szerencséje lesz, hátha ma, kivételesen, isteni csoda folytán talál egy üres parkolóhelyet. Utcába be, utcából ki, vízcsap, tizenöt láb, amerikai méretű láb, nem tizenöt negyven és feles láb . . . Ismét kétszázezer autóval több, több autónak több ut kell, útépítés, adóemelés, betonút elnyeli a zöld tájat, fakivágás, hegy-boronálás, fogak csikorgatása, természetvédelem, ipari forradalom, technológiai forradalom, az ember feltalálta a komputert, a komputer feltalálta az elektronikus embert, ott vízcsap mellett tilos megállni, itt sárga vonal mellett nem szabad, ott már tudják, hogy nem lehet segíteni rajta, itt most próbálnak segíteni rajta, mert még nem tudják, hogy reménytelen, autóba ülünk és megyünk, megyünk, megyünk, csak éppen megállni többé nem tudunk vele. de ne legyen nyugtalan, és ne ugráljon. Amikor megtudta, hogy — amire nem volt példa — mozogni tud a kép, eladta kis szücsüzletét és minden pénzét, — majdnem ötszáz dollárt — beleölte ebbe az uj vállalkozásba. A mozgó képnek nagyobb sikere volt, mint amekkorát álmodni mert. Az ötszáz dollár hamarosan tízezer lett, aztán még több ilyen mozgó képet csinált, és még több pénzt keresett. Az első mozgó kép a Great Train Robbery, magyarul a “Nagy vonatrablás” volt, amely abból állt, hogy rohant a vonat, cowboyok rohantak lovon a vonat után, elérték, megrohanták hatalmas revolverekkel és kirabolták. Aztán a yonat rohant tovább, kirabolva, a cowboyok vágtattak ellenkező irányban és a nép mennybe ment a boldogságtól és — fizetett. Ennyi volt az egész. És az akkori, legelső filmgyártók azt hitték, hogy igy is fog maradni, mert mindegy, hogy miről szól az a kép, ha egyszer mozog, az már elég a világcsodához és a sikerhez. De ekkor Zukornak támadt az a zseniális ötlete, hogy írók Írják, mi mozogjon a képen és színészek játsszák el azt, ami mozog. Ki kacagták. Egyrészt azért, mert nem akadt iró, aki nevét adta volna ehhez a vásári szamársághoz, és főleg, nem akadt valamirevaló színész, aki a színpadot felcserélte volna a lepedővel, amire vetítették ezeket a csacsiságokat. Ekkor Zukor, nem törődve az ország gunykacajával, felkereste John Barrymoret, aki akkor és még sokáig azután Amerika legnagyobb színésze volt és világhírű profiljáról regényeket írtak, mert szép volt, mint Beregi Oszkár annak idején. Barrymore is kinevette az elegáns, kedves magyart, de ajkára fagyott a kacaj, amikor Zukor tízszer annyi gázsit kínált neki, mint amennyit a színházban keresett. Barrymore elkezdett filmezni. Ezután már könnyen ment minden, bár nehézségek mindig voltak, mert Zukor azt találta ki, hogy a film más, mint a színház és olyan színészekre van szükség, akik kizárólag moziszinészek és nem akkor filmeznek, ha van idejük elszakadni néhány percre a színháztól. És egymás után születtek a világhírű moziszinészek. Mary Pickford (America’s Sweetheart), vagyis Amerika szerelme, Douglas Fairbanks, majd Gary Cooper és még ki tudja hányán, akik, nem beszélve Charles Spencer Chaplinről, világhírűek tudtak lenni, a szinház segítsége nélkül is. Amikor én a Paramountnál dolgoztam, szép fizetésem volt, de meg kell mondanom azt is, hogy soha életemben ilyen boldogtalan még nem (Folytatás a 13-ik oldalon) Halé« Páter
