Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-02-22 / 8. szám
b. oldal Az Asar törzset, a hasonló nevű folyónál, az uj-guineai hegyvidék szivében nem volt olyan könnyű elérni, mint gondoltam. Pedig a sáros emberek faluja, Makehuku csak harminc kilométernyire van Goroka városkától. Primitiv ábrázatu, alacsony, sűrű szakállu vendéglátóim nem voltak elégedettek velem, s ezt kelletlen magatartásukkal k i m u t atták. Úgy tűnt, hogy szemrehányást tettek Dzsahónak, aki a konyhójába fogadott. Tudtam, hogy az asarok “lélektánccal” készülnek ünnepükre, ami miatt a “sáros ember” gúnynevet kapták. Ezen a névben jobban is ismerik őket. Mélyebben, személyesebben akartam behatolni furcsa rítusukba. Engedélyt kértem tőlük, hogy részt vehessek az ünnepükön. Vitatkozni kezdtek, végül Sem, a tolmácsom, közölte a döntést, pidzsin nyelven. (Ez a nyelv angol eredetű, de keveredik germán és bennszülött szavakkal. A csendes-óceáni szigeteken használják közvetítő nyelvként.) — Nógat i-ken. Tambu! (Nem lehet. Tilos!) Nyugodtan ültem és a filmfelvevőmmel bíbelődtem. Közömbösnek akartam látszani. Amikor befejezték a vitát, a tolmács segítségével megmagyaráztam a falu vezetőjének, hogy egy másik törzsben már túljutottam a beavatáson, és igy részt vehetek az ő szertartásukon is. Nem vonatkozik rám a tabu. Parahove, a legidősebb férfi odajött hozzám, és társaihoz fordult. Szenvedéllyel átfűtött hangon valamit mondott nekik. Azok mozdulatlanul álltak, szemüket Parahovéra függesztve. Aztán, mormolva, ők is elmondták a véleményüket. Sem, aki mindent értett megindultan közölte az ítéletet: — 01 em kisim ju Ion lajn. (Befogadtak a törzsbe.) Először elmentünk sarat keresni, ami a maszkok elkészítéséhez kell. A sár valójában, világos-szürke agyag. A falutól kilométernyire eső helyen, gödrökben viz állt. Ezeknek a mélyéről és oldaláról marékkai szedték ki az agyagot és leveleken összegyűjtötték. Pálmalevelekbe csomagolták, aztán hánccsal összekötötték, s visszamentünk a faluba. A tiz-egynéhány kerek faházból álló falun átérve, (bementünk az erdőbe. A vastag növényi fal előtt megállva, ismét vita keletkezett miattam. Jogom van-e belépni erre a szent helyre, ahova rajUJ GUINEÁI ÉLETKÉPEK: SIR SZELLEMEK TÖRZSI TÄNCA tam kívül egyetlen fehér ember sem tette még be a lábát? Végül néhány újdonsült barátom megtörte az ellenállást. A sürü erdő közepén egy tisztáson, a tánc-klán minden tagja dolgozni kezdett, javítgatták a megrongálódott, az öreg maszkokat, vagy nádvázból újakat készítettek. Egy vázhoz azonban nem nyúltak. Parahove bátorítva nézett rám és a maszkvázra mutatott: — Ha már túljutottál a beavatáson, biztosan tudsz maszkot készíteni! Leguggoltam a váz mellé, és elkezdtem rárakosgatni az agyagot, vékony rétegben. Mig a maszkokat mintázták, mormolva furcsa dallamot énekeltek hozzá. Mitha valami imát ismételgetnének. Annyira szent imádságot, hogy szavakra egyáltalán nincs is szükség. A maszkok elkészültek. Egyik torzabb a másiknál. Egy férfi fehér pálcikákból fogakat csinált a maszkja tátott szájába. A másik az orrába dugott két vaddisznóagyarat, mig a harmadik vörösre és feketére színezte helyenként az álarcot. Az enyém is ott állt; épp olyan groteszk volt, mint a többi. Ezután magukat kezdték kenegetni, kis agyaglabdákkal. Amikor mirídenki kész volt, Parahove gesztusokkal jelezte, hogy én is vetkőzzek le, segítenek bekenni a testemet. A tánc hamarosan kezdődik. Az ajánlat csábitó volt. Határoznom kellett, mi fontosabb: élvezni az aktiv részvételt, vagy fotózni, filmre venni a látványt. Az utóbbi mellett döntöttem. Csend uralkodott. Néhány kunyhóból, a szalmatetőn keresztül füst szűrődött ki. Körülöttem busz felnőtt férfi és nő ült, ugyanannyi gyerekkel. Feszülten várakoztak. Hirtelen három női páros tűnt fel két kunyhó között, testüket táncritmusban himbálták. Gazdagon voltak díszítve, meztelen felsőtestük fénylett az olajtól, övükről cérnaszoknya lógott a térdűikig, fejüket paradicsommadártollal díszítették, Énekeltek és táncoltak. A táncosok előrementek egészen a tér közepéig, aztán vissza. Újból előre és ismét vissza, ugyanazt a dalt ismételgetve. A banánfák közül, a háttérből előtűnt az egyik “sáros ember” szürke alakja, fején a torz maszkkal. Lopva, lassan jött, mint egy sárszellem, aki lebegve közeledik. Utána megjelent a másik, aztán a több egymás után. Egyetlen ruhájuk az ágyékkötő, amit levelekkel díszített vékony övhöz kötöttek. Kezükben ágakat tartottak, s ezeket lóbálták. Mozdulataik akár a lassított felvételeken, úgy közeledtek, furcsa nyújtott léptekkel. A szürke testek és maszkok fantomszerüen hatottak az erdő világos-zöld hátterével. Amikor a fantomtáncosok a táncoló nőkhöz közeledtek, azok a félelmet miméivé a legközelebbi kunyhó mögé menekültek. A nőknek kötelességük félni a szellemektől! A tánc ideje alatt tökéletes csend uralkodott, csak néhány távoli madárhang hallatszott. Amikor a tánc befejeződött, a táncosok között szivarokat osztottam, amiket azok nagyra értékeltek.A nőknek és a gyerekeknek bonbon jutott. Kérték az újságot is, amit a hátizsákomban láttak. Lapjait szétosztották egymás között, és ezek segítségével hamarosan mindegyikük szájában cigaretta lógott. Még mielőtt megtaláltam volna a gyufát a zsákomban, két férfi nekilátott a tűzgyújtásnak. Egy száraz ágat félig kettéhasitottak, és a két felet egy kődarabkával elválasztották. Akkor az ágat egy marék száraz levélre fektették. A levelek alá vékony, talán 80 centiméter hosszú bambuszhéjcsikot tettek. Mindketten ráléptek az ág egyikegyik végére és a bambuszcsikot a kezükbe fogták és elkezdték húzogatni. Egyszer a jobb kéz aztán a bal kéz volt fenn, mind gyorsabban. Karjukon és vállukon az izmok kidagadtak az erőfeszítéstől. A dörzsölés mind erőteljesebb lett. Negyvenöt másodper elteltével a levelek füstölni kezdtek, de néhány másodperccel később a bambuszcsik elszakadt. Azt gondoltam, hogy a kísérlet nem sikerült. A szakadás azonban csak azt jelezte, hogy a dörzsölés befejeződött, az ág meggyulladt a levelken. Az ünnep nyilas céllövészettel fejeződött be, ezen csak a táncosok vettek részt, mig a többiek csoportosan üldögéltek, énekeltek és tréfálkoztak. Többnyire az én rovásomra. Atime, az egyik fiatal táncos meghivott a knyhójába ananászvacsorára. Fél méter magas emelvény szélére ültünk, ami a kerek kunyhó belsejének a felét elfoglalta. Ezen az ágakból készített emelvényen alszik a család. Vendéglátómat a sármaszkokról és a tánc jelentéséről faggattam. Atime megbeszélte a dolgot a többiekkel. Azok leguggoltak és előbb mondani, énekelni kezdtek. Atime lassan kezdte az elbeszélést, halk hangon, szünetekkel, mintha az éneket fordítaná. “Valaha, amikor elődeink szellemei, a holtak árnyai még élő emberek voltak, a falu az Asar folyó mellett volt. Egy napon egy másik törzs harcosai támadták meg őket. Az ellenséges nyilak sok harcosunkat megöltek, mig másoknak sikerült a folyó mélyére menekülni és elrejtőzni. A támadók bőszen táncolni kezdtek, hogy a győzelmet megünnepeljék. Majd hamarosan visszatértek a harcmezőre, hogy összeszedjék a holttesteket és megsüssék őket kannibál-lakomára. Ám a túlélők sárral és iszappel borítva kijöttek a vízből. A harcosok azt hitték, hogy a megöltek szellemei jönnek vissza bosszút állni. Pánikszerűen elfutottak. így az Asar folyó iszapja megmentette a túlélőket és a falut a teljes kiirtástól. Azóta járjuk ezt a táncot az agyagmaszkokkal, a megmentő folyó tiszteletére.” A zümmögő ének befejeződött és véget ért az elbeszélés is. Mélységes csönd állt be. Atime elővett öt, különböző hosszúságú nádból összetákolt hangszert, és furcsa melódiába kezdett. Az eget felhők borították. Hamarosan zuhogott az eső. Barátaim ülve maradtak a kunyhó előtt, amig a viz lemosta ráluk a fantomünnep utolsó nyomát is. Sekej Tibor NEM KELL A TÖRZSFŐNÖKNEK )■ i'. l'J . i --------) t' Mrs. Wyn Sargent amerikai írónőt kiutasították Indonéziából, miután nem volt hajlandó az indonéziai házassági törvényeknek eleget tenni. Az amerikai írónő feleségül ment az egyik indonéziai emberevő törzs főnökéhez. Mint az újságíróknak mondotta, csak azért ment férjhez, hogy az emberevőket jobban tudja tanulmányozni. Azonban meggondolta a dolgot és nem volt hajlandó beköltözni emberevő férjéhez. Ezért kiutasították Indonéziából. t r
