Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-02-08 / 6. szám
8. oldal RÉGI MAGYAROK NICARAGUÁBAN Irta: VASVÁRY ÖDÖN Az a szörnyű katasztrófa, amely a középamerikai Nicaragua fővárosát, Managuát elpusztította, emlékezetünkbe idézi azokat a rétgi magyarokat, akiknek valamikor valami köze volt ehhez az elég nagy, de még mindig eléggé elmaradt és szegény országhoz. Az első egypár magyar a Kossuth emigráció töredékéből került oda, annak az akkor divatos nemzetközi ‘kalandnak” révén, amelynek élén a legnagyobb amerikai kalandor, a fiatal William Walker állott. Ez a Walker mindössze 31 éves volt, amikor az akkori nicaraguai árnyék-kormány nicaraguába hívta, hogy fegyveres erővel segitsen uralmát állandósítani. (A gyorsan változó kormányzatok különös kedvelésének divatja azóta sem múlt el ezekből az országokból.) Walker, aki született és javíthatatlan kalandor volt, kapott az alkalmon és az Egyesült Államokban összeszedett 800 emberből álló, gyülevész seregével Nicaraguába ment, ahol nemsokkal azután, 1857-ben sikerült önmagát “elnökké” választatni. Walker serege a 3zó szoros értelmében az emberiség söpredékéből került ki, legalább is, ami a rang nélküli közkatonákat illeti. Csavargó, kikötői naplopó, mindenre kész nincstelen, családtalan, korhely és züllött népség volt ez, akiket tisztjeiknek nagyon nehéz volt kordában tartani. Természetesen jobb elemek is akadtak közöttük, akiket a boldogulás akkor sokkal nagyobb akadályai tereltek a kalandorok társaságába. — Ilyenek voltak a Kossuth-emigráció volt honvédjei is, akik közül pár tucat ember már megizlelte a kalandor életet a szerencsétlen utolsó Lopez féle kubai betörés révén. Prágay János és társai sorsának ismeretében a többi magyarnak nem. igen volt kedve a nicaraguai vállalkozásba keveredni, úgy hogy amikor Walker vállalkozása aktuálissá vált, a toborzott emberek között igen kevés magyar lehetett. Egy magyarról azonban bizonyosan tudjuk, hogy ott volt. Schlesinger Lajos, a volt 48-as honvéd szakasztott Lopez és Walker-féle ember volt, aki bármilyen veszedelmes kalandra szívesen vállalkozott, ha az valami elérhető előnnyel kecsegtette. Benne volt a Lopez-féle betörési vállalkozásban, ahol nagy szerencséjére elfogták ugyan, de nem végezték ki, hanem nyolc társával együtt raboskodásra ítélték a spanyol Marokkó higanybányáiban. Schlesinger volt az egyetlen, akinek innen sikerült megszöknie, onnan került újra vissza az Egyesült Államokba, a többi pedig később kegyelmet kapott. A Walker-féle nicaraguai kalandban nem volt nagyobb szerepe, bár tiszti rangot kapott. Még ott egyszerűen átment az ellenpárthoz. Sokkal fontosabb szerepet játszott ebben a vállalkozásban az a Frederick Henningsen nevű angol, akit félig-meddig magyarnak is lehet tekinteni, mert hosszú ideig magának Kossuthnak volt egészen közeli, bizalmas embere, akivel Kossuth balkáni életének első hónapjaiban találkozott. Kossuth, aki könnyen hozott nagyon gyorsan fontos határozatokat, ott nevezte ki Komárom legfőbb parancsnokává, amikor a szabadságharcnak már hónapok óta vége volt és Komárom is régen megadta magát. Az újdonsült “teljhatalommal” felruházott vezér meg is próbálta, hogy bejusson Magyarországra, de ez nem sikerült, úgyhogy magyar földön valószínűleg sohasem járt. Ez azonban nem akadályozta abl ’ ~ * nolgárháboru első idejében fel ne ajánlja szolgaiéit az északi hadseregnek, leírva az ajánlkozó levélben, hogy a magyar szabadságharcban nem kevesebb, mint 40 ezer ember fővezére volt. Levele ma is megvan. Henningsenről a Walker-vállalkozással kapcsolatban úgy írnak, hogy Walker után ő volt a kaland legfontosabb embere. Kétségkívül volt valami katonai tehetsége, hiszen kalandos élete folyamán mindig ott bukkant fel, ahol valami fegyveres zenebonába keveredhetett. Elkezdte 19 éves korában, amikor a spanyol trónkövetelő, Don Carlos sregébe állt, majd folytatta orosz földön, a Shamyl-féle zendülés idején, onnan került a Balkánra, Kossuth mellé, aki feltétlenül hitt neki, főleg talán azért, mert gazdag embernek gondolta, aki lényegesen segithet céljainak elérésében. A magyarok oldalán való szereplése azonban semmilyen látható eredménnyel sem járt és később Kossuth is megszüntette a vele való érintkezést. Henningsen “katonai” pályafutásának kétségkívül a nicaraguai kaland volt a csúcspontja. Ott, mint rangban második emberre, számos fontosabb feladatot biztak reá, amelyekben a maga módja szerint meg is állta a helyét. A legnagyobb feladata az volt, amit legutoljára kapott: egy Granada nevű várost kellett az ellenpárt ostromával szemben megvédenie. Henningsen 42 éves volt ekkor. Hogy ott rangban második ember, “tábornok” lett, annak köszönhette, hogy nem ment üres kézzel Walkerhez: több ezer olyan — némileg már elavult gyártmányú — puskát vitt, amik eredetileg Kossuth fegyverei voltak. Ezek a puskák, amelyek körülbelül 30,000 dollár értéket képviseltek, erédetileg Kossuth európai hadműveleteit segítették volna. Kossuth az Amerikában kapott dollárokból vásárolta őket, de soha egyetlen darabot sem vett át. A fegyverek egy George Law nevű gazdag hajótulajdonos raktáraiban hevertek, amig Henningsen valamilyen módon hozzájuk jutott. Pénzt aligha adott értük, mert az magának sem volt. Granada ostroma három hétig tartott és bővelkedett érdekes eseményekben. Amikor nyilvánvalóvá lett, hogy Henningsen és kalandrtársai nem képesek megtartani a várost, Walker azt a parancsot adta, hogy az egész várost el kell pusztítani, mielőtt az ellenpárt birtokába kerül. A parancsnak Henningsen a lehető legpontosabban eleget is tett, a várost holtrészeg kalandorai a szó szoros értelmében a földdel egyenlővé tették. Henningsen utolsó aktusa az volt, hogy felvett egy félig elégett, kormos és füstölgő dorongot és azzal ezeket irta egy darab nyersbőrre, amit kiszögezett: “Agui Púé Granada” (Itt volt Granada). Már akkor 277 emberéből csak 11 volt harcképes. Ez a kikötőváros, amely később természetesen újjáépült, ma is fontos kikötője Nicaraguának, nem messze a most olyan szörnyű katasztrófán keresztül ment Managuától. Walkert később kivégezték Nicaraguában, de Henningsen, Schlesingerrel együtt vissza került az Egyesült Államokba. Henningsen, mivel déli nőt vett feleségül, később a déliek katonája lett és Washingtonban halt meg. Nicaragua lett a végzete a legnagyobb amerikai magyarok egyikének, Haraszthy Ágostonnak is. Haraszthy nem kalandor, hanem igazi alkotó, úttörő tipus volt, aki bárhová került, azonnal valami igazi munkába fogott. Kimeríthetetlen és ellenállhatatlan tervező, alkotni akaró lelkülete vitte oda is, ahol egészen rövid idő alatt szeszgyárat és fürészmalmot létesített. Ottani élete nagyon rövid ideig tartott. 1868-ban ment oda, családjával együtt, csak két fiát, Árpádot és Attilát hagyta az Egyesült Államokban. Egy Corinto nevű városban telepedett meg, ahol felesége, Dedinszky Eleanora rövidesen meg is halt. Ott van eltemetve. Haraszthy is ott halt mg, a hagyomány szerint egy folyóba ese+t és az alligátorok falták fel, 1869 julius 22-én. Nem sokkal később, az 1870-es években a magyaroknak újra alkalmuk nyílt, hogy Nicaragua történetébe valamilyen módon beírják a nevüket. A régi terv, hogy az Atlanti- és Csendes-óceánt egy olyan viziuttal kell összekapcsolni, amely Közép-Amerika valamelyik államán keresztül vezet, ekkor elevenítették fel komoly formában a nemzetközi érdekeltségek. Türr István, a pécsi vaskereskedő inasból lett garibaldista tábornok és a mögötte álló pénzcsoport magyar mérnökö(Folytatás a 15-ik oldalon Miután Vietnam már nem az elsőszámú problémánk, a figyelem a belföldi gazdasági helyzetre terelődik. Nixon elnök költségvetéséből kiderül, hogy a következő három évben közel évi 300 billió dollárba fog kerülni a szövetségi kormány háztartása. Ámbár az elnök terveiben az uj adók nem szerepelnek, a jelenleg érvényben levő ideiglenes és rendkívüli adók megszüntetéséről egy szó sem esik. Csak győzze a kispolgár! Közben a közszükségleti cikkek árai vészesen mennek fel, egyre fel. Nem hisszük, hogy ez a generáció megéri azt a boldog napot, amikor aá elnök, Nixon vagy utódjai közül valamelyik a kongresszust az “ideiglenes” adók megszüntetésére kéri. A tisztviselő, a bérmunkás, a kisiparos és a kiskereskedő jövedelmét, vagyis “take home” összegét a különböző állami és városi adok is alaposan csökkentik, nem beszélve a közjóléti, Blue Cross, Blue Shield, forgalmi és fényüzési adókról. A kérdés felmerül: ha Nixon elnök minden további nélkül 50 százalékkal csökkenteni tudná a Fehér Ház költségvetését, miért ne lehetne ugyanezt tenni a "különböző minisztériumok esetében is, beleértve a hadügyi kiadásokat és többet költeni a nemzetet pusztító betegségek, rák, szívbaj, vese és izületi betegségek leküzdésére? A nemzetközi vonalon pillanatnyilag jól állunk. Az Egyesült Államok visszanyerte az egyensuyt, melyet a karácsony előtti bombatámadások felborítottak. Nion elnök személyes presztízse is helyreállt, habár túlzás a Nobel-békedijra jelöltetni. Minden jel arra mutat, hogy az elnök még ez évben ellátogat olyan kényes területekre, mint például Magyarország és talán Kelet-Németország. Nem lennénk meglepve, ha a Közel- Kelet is elnöki vendéget kap. Külpolitikailag jól állunk, de annál kritikusabb a heyzet a kereskedelmi vonalon. A dollár értéke folyton csökken és ami kevés előnyünk volt az export-import terén, azt az amerikai turisták mértéktelen költekezésükkel tönkretették. Még szerencse, hogy a vietnami háború befejeződött és az adminisztráció teljes erővel a nemzetközi kereskedelmi egyensúlyunk megjavításán dolgozhat.
