Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-10 / 32. szám
6. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ' Thursday, August 10, 1972 Szaporodnak a halálos Ítéletek írta: SÁGt PÁL Miközben ezt a kis írást kopogom az írógépen, még mindig alig hiszek a szememnek-fülemnek: a televízió negyedórával ezelőtt jelentette, hogy New Yorkban egyetlen héten 57 embert öltek meg. A New York-i aszfalton egy hét alatt több ember esett el, mint ahány katonánk egy hónap alatt a vietnámi fronton. Magyarázhatja nekem 7 szakértő 7 nap 7 éjszakán át, hogy miért ugrott ekkorát az emberölések száma, én márcsak megmaradok egyszerű eszemmel a legegyszerűbb magyarázat mellett: a gyilkos urak gyorsan leszámítolták a néhány héttel ezelőtt hozott hivatalos bírósági döntést, hogy a halálbüntetés szokatlan és kegyetlen dolog, alkotmányellenes, tehát tilos. Szabad a vásár a gyilkosoknak: szépen emberségesen, kíméletesen, jó modorban használhatnak revolvert, baltát, kést, bombát, vasrudat, hurkot, puszta kézzel fojthatják meg a 9 hónapos várandós asszonyt, őket azonban nem szabad felkötni, villamosszékbe ültetni vagy gázkamrába dugni, mert hiszen az szokatlan és kegyetlen dolog. Fejemet teszem egy fületlen gomb ellenében, hogy ha a mai eldurvult erkölcsök mellett valamilyen módon, akár alkotmánymódosítással, nem állítják vissza legalább bizonyos bűnökre a halálbüntetést, akkor annyi lesz a gyilkosság, hogy egyre-egyre már csak egysoros hír jut az újságokba. A halálbüntetések módszerei az ókortól máig sokat változtak. Az antik Egyiptomban halálra korbácsolták a bűnözőt, később méreggel telt serlegből itatták meg vagy mérgeskígyókkal telt verembe dobták. A zsidó törvények a megkövezést írták elő. Megkövezték a hamis kalmárt, a lázadót, a templomgyalázót, a házasságtörő asszonyt. Jólértesült körök szerint, mielőtt Sargent Shriver elfogadta, összesen hatan utasították vissza a Demokrata Párt elnökjelöltségét. Ez a hat — állítólag a következő volt: Edward M. Kennedy, Hubert H. Humphrey, Abraham A. Ribicoff, conuecticuti szenátor, Gaylord Nelson, wisconsini szenátor, Reuben Askew, Florida állam kormányzója. A japán külügyminiszter kijelentette: Japán hajlandó .megszakítani a diplomáciai kapcsolatokat nemzeti Kínával, annak érdekében, hogy a Kínai Népköztársasággal (kommunista Kina) diplomáciai kapcsolatra lépjen. A munkaügyi minisztérium statisztikai osztálya jelentette: Júliusban ismét emelkedett az élelmiszerek nagykereskedelmi ára, a munkanélküliség azonban júniushoz képest változatlan maradt, 5j5 százalékos volt. Az “A1 Ahram” nevű cairoi napilap, amelyet általában az egyiptomi kormány félhivatalos szócsövének tekintenek, irta egyik legutóbbi számában: A szovjet vezetők szeretnének csúcsértekezletet tartani Anwar Sadat egyiptomi elnökkel. A lap nem közli, hogy mi lenne a csúcsértekezlet tárgyköre, kétségtelen azonban, hogy a tárgyalás összefüggésben lenne Sadat határozatával, amelynek értelmében a szovjet katonai tanácsadóknak el kellett hagyniuk Egyiptomot. Valle Della Stortából (Olaszország) jelentették: Egy óriáskígyó megszökött ketrecéből, mert párzási ideje volt és nőstényt keresett. A kígyót később megtalálták és vissza vitték ketrecébe. Nem valószínű, hogy párt talált, mivel ebben a kis olasz falucskában ninc3 óriáskígyó. A római császárok alatt a keresztrefeszítés járta. A politikai bűnösöket bőrszíjjal megfojtották. Később katonák kézbesítették nekik az ítéletet. A politikai delikvens kezét forró vízbe tették, felmetszették a csuklóját és megvárták, amíg elvérzik. A katonákkal azonban rendszerint orvos is érkezett és ha az elítélt megfizette az illő honoráriumot, az orvos szakszerűen elvégezte rajta a műtétet. A középkorban sokáig divatozott a máglyahalál. Különösen a politikai bűnösöket és a boszorkánysággal vádolt szerencsétleneket küldték tűzhalálba. Ismert kivégzési mód volt abban az időben még a felnégyelés, kerékbetörés, karóbahúzás. A felnégyelés: a hóhér bárddal négyfelé vágta az elítélt testét vagy kötelet hurkoltak külön-külön két lábára és két kezére, mindegyik kötelet 10 10 ló húzta különböző irányba, amíg a delikvens kezei-lábai kiszakadtak. A kerékbetörés: nagy szegekkel kivert mázsás kereket görgettek át a halálraítélt testén, mindaddig, amíg kiszenvedett. A karóbahúzás: a delikvenst kihegyezett végű jól megzsírozott magas karóra ültették, lábainál fogva lefelé húzták, a karó belefúródott a testébe szétroncsolta a belső szerveket. Néha napokig tartott, amíg a halál megszabadította kínjaitól a karóbahúzott embert. A török szultánok idején az elítélteket bőrzsákba varrták és a Boszporuszba dobták. A politikai bűnösöknek, kegyvesztett politikusoknak vagy hadvezéreknek, akik csatát vesztettek, selyemzsinort küldött a szultán. Az uralkodó megbízottja csauszok Az utóbbi időkben hej, de sokszor, és ki tudja hányszor le kell írnom ezt a szót, hogy halál. Soha nem tudom megszokni, a fájdalom beleszúr a szívembe, mikor olvasom barátaim halálhírét. Néha hetenként kettő is erre a végzetes sorsra jut. így volt ez a héten is. Major Róbert, a kitűnő író levelezőlapon értesített, hogy meghalt dr. Kosa János, a harvardi egyetem tudós tanára. Kosával együtt szolgáltunk a kisgazdapárt sajtóosztályán. Meghitt barátom volt. Együtt éreztük meg, hogy számunkra nincs más kiút, menekülni keli. Mas-más úton, de egyidöben jöttünk el. Salz burgban még a lakását is átadta nekem. Borzasztó volt ott a helyzet, a "Hotel Európában” szállásoltak el. Nyomorult barakkok voltak ezek. Gúnyból ragasztották hozzá a dipik, a menekültek a "hotel” megjelölést. Egy egy ilyen nagy barakkban húszunkat szúfoltak bele. Férjeket, feleségeket. Hogy' mi volt ott, arról jobb nem írni. A poklok pokla, am) csarak mocsara és a fertők fertője egyben. Jánosi tudta és kiemelt bennünket onnan. Az álnok és az önző barátok között szinte egyetlen volt, akire számítani lehetett, aki soha nem hazudott, aki sóhaj nem vezetett félre, mindig megmaradt egyszerűen csak becsületesnek. Temetem őt is. És, hogy a bánatom teljes legyen, markolatig nyomta szívembe a tőrt a végzet, meghalt Herman Lipót, mindenki Lipi bácsija, a drága, aranyos jóbarát, az igazi művész, a Japán kávéház régi művészasztaltársaságának az utolsó tagja. Híres öregek voltak azok: Szinyei-Merse Pál, Lechner Ödön, Rippl Rónai József, Ferenci Károly, Perlmutter Izsák, Csontváry Kosztka Tivadar, Csók István és Herman Lipót... Ma már senki sem él közülük. fkíséretében megjelent nála és átnyújtotta neki a szultán "ajándékát” a vörös selyemzsinort. Az illető ekkor már tudta, mit kell tennie, felakasztania magát. Ha vonakodott, vége volt az udvariasságnak, a csauszok elkapták és ctt a helyszínen egy-kettőre felhúzták. Az évszázadok során végül lassan kialakult a három általános halálbüntetési nem: az agyonlövés, lefejezés és az akasztás. A golyó főként katonai bíráskodásnál volt szokásban. A lefejezést pallóssal, vagy bárddal hajtották végre. Néhány országban az volt a szabály, hogy ha a hóhér az első suhintásra nem tudta elválasztani a fejet a törzstől, másodszor már nem sújthatott és ha a delikvens nem halt bele a sérülésbe, megmenekült. A francia forradalom idején Joseph Guillotin orvos feltalálta a később róla elnevezett kivégzőszerszámot, amely gépesítette a lefejezést. A fa és vas alkatrészekből összeállított gépen felülről hullt le a súlyos, éles kés és halálos biztonsággal választja el a fejet a törzstől. Franciaországban ma is ez a kivégzés módja, csak a politikai bűnösök kapnak golyót. A Szovjetunióban egy időben eltörölték a halálbüntetést, utóbb azonban több bűncselekményre visszaállították. Némelyik úgynevezett szocialista államban a bíróság ítéletben mondja ki a büntetés fajtáját: akasztás vagy agvonlövetés. Ma már az egész világon — ahol halálbüntetés van érvényben — csak a golyót, a kötelet vagy a bárdot alkalmazzák. Amerika az egyetlen kivétel, ahol eddig villamosszék és gázkamra is volt, Ez a múlt és a jelen. A jövő? A kíméletes törvény megvédi a szokatlan és kegyetlen büntetéstől a gyilkost és az amerikai gyilkos urak nem törlik el'a halálbüntetést, éppen ellenkezőleg: sokkal több halálos ítéletet fognak hozni ártatlan áldozataik ellen. Ezek a művészek kíméletlenül szigorúak voltak egymáshoz, az örökké vidám, mosolygó és beszédes Lipi bácsi elmondta nekem, hogy amikor Szinyei- Merse kiállította á Műcsarnokban világhírű festményét, a Majális-t, Lechner Ödön bácsi a társaság elnöke megnézte, majd kezével sokatmondó üres mozdulatot tett, mikor megjegyezte: olyan picsili-pacsuli.., Herman Lipót valaha a Pesti Napló munkatársa volt. Művészanekdótákat, érdekes történeteket "szállított” a lapnak és hosszú élete során annyi élményt gyűjtött össze, hogy Gaál György Sándor szerint öt újságíró élete végéig megélt volna Lipi bácsi meséiből. Szinte öntötte magából az érdekesnél érdekesebb történeteket. Egyedül el tudott szórakoztatni egy nagy társaságot, s különösen azokhoz volt igazán jó szívvel, akiket szeretett. Ahányszor én Pesten voltam, mindig felkerestem Lipit, legutóbb is azt tettem és nagy szerencsém volt. Ragyogó kedvvel mesélt, Róz, a felesége nem volt odahaza, ő maga szolgálta fel Róz pompás süteményeit és sűrűn töltögette a likőröket. Arra kértem, hogy mondjon el nekem gazdag életéből apró, érdekes kis történeteket. Csortos Gyulával kezdte, mert tudta, hogy Csortos barátom volt és minden könyvemben írtam róla visszaemlékezést. — Csortos Velencében üdült, s akkor történt, hogy Nagy Endre írt egy "Vőlegény” című színdarabot, amelynek én csináltam a díszletterveit. Nem tudom, mi volt a sikertelenebb a darab e, vagy a díszletem?! Csortos ott Velencében tanulta a szerepet, majd a jelmezes házi főpróbán, itt Pesten elérkezett a halálraítélt színdarab az utolsó jelenetéhez: a vőlegény menyasszonyával a karján, s a násznép bevonult a Bazilika oldalajtaján. Csortos, a vőlegény, közvetlenül a menet színpadralépése előtt, anélkül, hogy bárki is megakadályozhatta volna, lekapta a menyasszony fejéről az akkoriban divatos malomkerék nagyságú florentin kalapot, s a fejére (Folytatás a 9-ik oldalon) Lipi bácsi Isten veled! írta: SZÉKELY MOLNÁR IMRE
