Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-03 / 31. szám
í 18. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ t Elbeszélések és igaz történeteki V _________________________________________________ ♦ A POROS AKTÁK MESÉLNEK: i A KIVÁNCSI ZSÓFIRA r (Folytatás) Budapestre közben egymás után érkeztek a táviratok, a levelek a külföldi rendőrségektől. Gratuláltak a budapesti kollégák sikeréhez, s közölték, hogy náluk milyen kasszafurásokat követett el a nemzetközi banda. A három leleplezett bűnöző vallott, de egy dologról nem tudtak elfogadható magyarázatot adni. Miért utazott Papakoszta, mégpedig egyedül, éppen Szabadkára. A rejtély megoldásán annál inkább fáradoztak, mert a három bűnözőnél lefoglalt iratok között akadtak levelek, amelyek egy negyedik kéztől származtak. Egyikük sem volt hajlandó megmondani, ki irta azokat? A szívós rutinmunka ezúttal is meghozta a gyümölcsét. A detektívek feltételezték, hogy az irás olyasvalakitől származik, aki Szabadkán él és hasonló ügyekben már volt dolga a rendőrséggel. Végignézték a régi ügyeket, s igy jutottak el Risztics Istvánhoz. Risztics 1887-ben egy nagy kasszafúráson rajtavesztetett és négy esztendőre ítélték. S ha nem is Szabadkáról, de attól nem messzire, Eszékről származott. A helyi újság, mint szenzációt közölte: a budapesti rendőrség Eszéken sejti a nemzetközi kasszafuró társaság negyedik emberét. Harmincegy kasszafurás A cikk megjelenése után eltűnt Eszékről a város egyik leggazdagabb embere, Stefan Josipov fakereskedő. Elképzelhető, hogy ha nyugton marad, nem veszti el az idegeit, senki sem gyanítja, hogy Risztics Istvánnal azonos. így azonban keresni kezdték Josipovot, illetőleg barátnőjét. Az öttagú társaság bünlajstromán öszszesen 31 kasszafurás szerepelt Először Budapesten ítélték el őket, aztán Bécsben álltak bíróság elé, s igy szépen sorban végigjárták fél Európa összes bíróságát és börtönét. Nem volt izgalmasabb téma a lapokban ebben az időben a Papakoszta-ügynél. A rendőri tudósítók egymással versenyezve igyekeztek minél több részletet találni. Amikor az egyik szökés után Affendakiszt visszaszállították Máramarosszigetről, — ameddig eljutott, — az újságírók át akarták törni a pályaudvaron felállított rendőrkordont. A pályaudvari rendőrség egyébként civil ruhát viselő főnöke, Csoiba felügyelő alaposan összeveszett az újságírókkal. A nagy hatalmi sajtó elérte, hogy a főkapitány vizsgálatot rendeljen el Csorba ellen. A felügyelő rettenetesen szivére vette a dolgot* kilenc milliméteres szolgálati pisztolyával főbelőtte magát és meghalt. Sírjára a megsértett tudósítók — lovagiasságuk furcsa gesztusaként — külön koszorút küldtek ... HAVERDA MÁRIA Nem mindennapos eset, hogy a rendőrség minden erőfeszítéssel biztosítja a leleplezett gyilkos szabadságát. Pedig ez történt 1910 Februárjában, amikoris a szegedi gyorssal megérkezett a Nyugati pályaudvarra a hires-nevezetes Haverda Mária, akit azonban csak Mariskaként emlegettek abban az időben. Haverda Mária meggyilkoltatta édesanyját, legalábbis a rendőri nyomozás adatai szerint. S mivel a bíróság mégis csak ártatlannak találta, a budapesti rendőrfőkapitányság számára nem maradt más hátra, mint karhatalommal vigyázni: a felháborodott tömeg egy haja szálát se sértse meg a felmentett gyilkosnak, s Haverda Mária épségben távozhasson a lakására. Átlagon felüli szépséggel Haverda Mária nevét 1909 tavaszán ismerte meg az egész ország, sőt, mivel a külföldi lapok folyamatosan foglalkoztak az üggyel, az egész világ. A magyar bűnügyi történelem talán legfordulatosabb gyilkossági ügye 1909. április 21-én este hét óra tájban kezdődött egy pisztolylövéssel. Haverda Mária édesanyja, Haverda Boldizsárné, halálosan megsebesült. Az idős asszony társalkodónője kíséretében a Szabadka közelében fekvő Palics határában sétált, amikor egy férfi szaladt feléjük, aki egyetlen lövéssel eltalálta a dúsgazdag öregasszonyt. A társalkodónő elájult, s amikor nagynehezen magához térítették, megpróbált személyleirást adni a tettesről. Elmondta, hogy egy 30 év körüli, angolosan nyírott bajuszu férfi volt a gyilkos, aki kopott, sötét ruhát viselt. Hozzátette, hogy a gyilkos fején sportsapkát hordott, olyat, amilyet utazáshoz viselnek az előkelő emberek. A budapesti detekvtivek, akik azonnal a helyszínre utaztak, találtak egy tanitónőt és egy fiatal lányt is, akik az országúton találkoztak a gyilkossal. A tettes külsejét ők is körülbelül úgy Írták le, mint a társalkodónő. Ezenkívül találtak még a helyszín közelében egy 43-as cipőtől származó lábnyomot. Ebből arra következtettek, hogy a gyilkos erősen kifelé fordított lábfejjel, kacsázva jár. Kinek állt érdekében? Voltak tehát nyomok, adatok, bár egyelőre alig jelentettek többet a semminél. Az ilyenkor szokásos módon, tehát inkább azon törték-a fejüket, hogy kinek állt érdekében eltenni láb alól a gazdag öregasszonyt? Mindenekelőtt családi viszonyai felől tudakolóztak. Szabadkán mindenki tudta, hogy Haverda Boldizsár ügyvéd, aki néhány évvel előbb halálozott el, hatalmas vagyont hagyott özvegyére. Lánya. Jarmatzky Sándorné, született Haverda Mária, viszont egy fillért sem kapott. Apja kitagadta őt. Az ügyvéd attól kezdve, hogy Mariska megszökött Jarmatzkyval, hallani sem akart lányáról. Ehhez mérten készítette el a végrendeletét is. A végakaratot azonban a '‘család szégyene” perrel támadta meg. — Egymást követték Haverda Mária életében a férfiak. A gyilkosság idején éppen egy meglehetősen züllött életű fiatalemberrel, Jánosy Aladár rákospalotai segéd jegyzővel folytatott viszonyt Jánosy Haverda Mária miatt vált el a feleségétől. A detektívek kezdettől fogva abból indultak ki, hogy Haverda Máriának köze lehet az édesanyja meggyilkolásához. A gyanút fokozta, amit a Török utca 8. sz. ház házmesterétől hallottak. A derék házfelügyelő — e foglalkozású emberek körében mindig szilárd támaszra talált a rendőrség —, elmondta, hogy előző este, vagyis aznap, amikor a gyilkosság történt, egy férfi kereste a szép lakót, s mivel nem találta otthon, üzenetet hagyott neki. Meghagyta: Jarmatzkyné akármilyen későn ér haza, azonnal menjen el a Király utcába a bankhoz. A házmester átadta az üzenetet lakójának, aki el is távozott, majd egy óra múlva érkezett haza egy férfi kíséretében. — És semmi gyanúsat nem tapasztalt? — De igen. Haverda Mária egy cseppet sem volt szomorú, hogy az édesanyját megölték. Egészen közömbösen mondta el, hogy az anyja gyilkosság áldozata lett... A rendőrségi emberek úgy érezték, hogy máris megtalálták a megoldást. Hiszen honnan tudhatott alig néhány órával a bűntett után Haverda Mária a dologról, ha nem volt köze hozzá? S ezekután elmondták a házfelügyelőnek, hogy milyen személyleirást kaptak Szabadkáról. A házfelügyelő habozás nélkül azt válaszolta, hogy Haverda Mária éjfél utáni kísérője ugyanaz a férfi lehetett. A detektívek ezekután — mert Haverda Máriát a gyilkosság utáni este, első látogatásukkor nem találták otthon, valahol szórakozott — vártak. S mikor megérkezett, azonnal előállították a főkapitányságra. Hajnalig folyt a kihallgatás, de Haverda Mária tagadott. Felháborodva utasította vissza a feltételezést, hogy neki bármi köze is lenne az édesanyja meggyilkolásához. Logikus, s a valóságnak megfelelő magyarázatot adott a gyilkosság utáni órákban történtekre. Kiss Pál bankigazgató rokona, Kiss Mátyás szabadkai ügyvéd megtáviratozta az eseményt, a bankigazgató pedig egy tisztviselőt küldött Haverda Máriáért. Miután az üzenetnek megfelelően a gyanúsított felkereste a bankigazgatót, az — mivel már későre járt — ugyanazzal a tisztviselővel kisértette haza bt. (Folytatjuk) ____________________Thxtm»ay. October 5, 1972
