Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-03 / 31. szám
16. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Thursday, August 4, 1972 ❖ ❖ ❖ ❖ Elbeszélések és igaz történetek ❖ ❖ * ❖ ♦!« A POROS AKTÁK MESÉLNEK: A POSZTKISZTU ! MEGKERÜL (Folytatás) Azonnal, bár hajnali két óra volt, a zárai vizsgálóbíró megkezdte Supisich kihallgatását. Supisich tagadta, hogy tudna a pesti posztkisztli-ügyről. Arra a kérdésre, hogy honnan szerezte vagyonát, azt vallotta: az orosz—török háború idején révészként komppal szállította a katonákat, akik szolgálatait arannyal fizették. Ezenkívül a háború idején Sistovóban talált egy elásott ládát és benne hétezer Napóleon-aranyat. Hatvanezer forint értékű vagyona innen származik. Beismerésben * Supisich azonban nem sokáig tagadott. Már délelőtt, — amikor rövid pihenő után a vizsgálóbíró ismét maga elé vezettette a gyanúsítottat — elmondotta az igazságot. A postalopás ötlete 1883 elején született meg. Supisich ekkor egy olyan csapszékben kapott munkát, ahová postaszolgák is jártak. Csombor ismét csak munka nélkül volt, s a postaszolgák, akikkel a két jóbarát apránként összebarátkozott, hajlandónak mutatkoztak Csombort ajánlani a postára. Mindössze havi harminc forint fizetést kapott ott, amiből csak nagyon szerényen lehetett megélni. Ráadásul Csombor nem bírta ki sokáig egy helyben. És folyton arról álmodozott, hogy egyszer neki sok pénze lesz. 1883 karácsonyára kidolgozta tervét. Ekkor még nem árulta el a részleteket Supisichnak, csak 1884 január 4-én, vagyis a posztkisztli-lopás végrehajtása előtti estén. A Fehér Kakasban borozgattak együtt, mielőtt elváltak egymástól, Csombor közölte barátjával: vége a szegénységnek. És csak arra kéri őt, hogy másnap estefelé öt óra előtt legyen a Hal téri pálinkamérésben, s vigyen magával egy elég nagy zsákot. A többi majd ott kiderül. Supisich úgy cselekedett, ahogy barátja kérte. Csombor elvezette őt a főpostához. Amikor odaértek, a zsákot a postaszolga köpenye alá rejtette. Aztán bement az épületbe. A volt hajóstárs nyugodtan várt rá, dolga felől — ezúttal Supisich volt munka nélkül — megtehette. Rövid idő múlva Csombor kijött az épületből, intett barátjának, hogy tartsan vele. Egy hosszú folyosóra vezette őt és egy fordulónál otthagyta. — Maradj itt. Azonnal jövök. Jött is. Aztán tovább mentek az épületben, a különböző folyosókon, ahol Supisich érthető módon nem ismerte ki magát. A Gránátos utcai utcai (ma Városház utca) kapunál Csombor kivette a köpenye alól alól a zsákot és Supisich kezébe nyomta. Előbb azonban gondosan körülnézett, de a környéken nem járt senki. — Azonnal vidd ezt abba a házba, ahol ágyrajáró vagyok. A sufniba, a tűzifa alá dugd el. Itt egy forint, menj kocsival. Százezer forint a Duna fenekén .... És Supisich még nem tudta, hogy mi van a zsákban —, gyalog vitte el a nehéz zsákot, fantasztikus értékű tartalmával együtt a Hunyadi utca 14-be. Nem akarta az egy forintot elkölteni kocsira. A zsákot aztán baj nélkül eldugta a fahalom alá. S ezzel ment a dolgára. Csak másnap olvasta a lapokban, hogy milyen lopás történt a főpostán. Az is benne állt az újságokban, hogy egy barátját is bevitték, de az is, hogy kiengedték. Egy hét múlva aztán Csombor megkereste őt. Közölte vele, hogy másnap költözik. No, még nem luxuslakásba, palotába. Egyelőre csak hónaposszobát bérelt a Práter utcában. A kincsezsákot egy nagyobb kofferban vitte Csombor az uj lakásba. Ismét tűzifa alá rejtették el. Akkor azonban már megszabadultak a zöld vászonnal borított vesszőkosártól. Csombor utasítására Supisich köveket rakott bele és a Duna fenekére süllyesztette. Néhány nap múlva Csombor kilenc forintot adott Supisichnak, hogy azon béreljen ladikot. A ladikhoz együtt viszik majd ki a kincsesládát, de azzal a ladikban Supisich egyedül evez át a túlsó partra. Csombor a Lánchídon sétál át, s aztán a Sáros fürdőnél (ma Gellért) találkoznak. Ott osztozkodnak, aztán ki-ki elássa a maga részét. A dolog azonban ezúttal nem sikerült. A néptelen környéken hozzáláttak a láda felnyitásához. Nem készültek el azonban még a munkával, amikor emberek közeledtek. Gyorsan bedobáltak minden újra a ladikba. Supisich maga is beugrott, de arra már nem volt idő, hogy Csombor is beszálljon. Még annyi ideje volt, hogy azt tanácsolja neki: menjen a Csepel-szigetig, s ott ásson el mindent. És Supisich evezett. Meglehetősen keményen kellett dolgoznia a rossz, szeles időben, a lyukas ladikban. Közben a félig kinyitott ládából kezdte átrakni a pénzt egy zsákba. Nem rakta át mind. Amikor erősödött a szél és attól félt, hogy felborul a ladik, a megmaradt pénzt a nehéz ládával együtt bedobta a Dunába. S sem Supisich, sem Csombor nem emlékezett pontosan rá, hogy az osztozkodásnál pontosan mennyit feleztek el, tehát azt sem tudták megmondani, hogy mennyi pénzt süllyesztettek a Duna fenekére. Csak úgy körülbelül tud, ták, hogy úgy százezer forintot . . . Koldusbotra jutott? Az Arany Sasban közben lezajlott a napokig tartó házkutatás. Igazán nem dolgoztak felületesen a főkapitányság emberei. Még a képeket is kiemelték keretükből, s a hatalmas aranytükröket is szétszedték. — Eredményesen. Különböző rejtekhelyeken nagy összegeket találtak. Kiderült, hogy Csombor a posztkisztliből szerzett pénzt busásan kamatoztatta, jóval több vagyont mutathatott fel leleplezésekor, mint amenynyit az osztozkodásnál kapott. Igenám, csakhogy mintegy százezer forintot Supisichcsal együtt a Duna fenekére süllyesztettek, ők pedig a posztkisztli egész tartalmáért felelősek voltak, hiszen ha a törvények szerint a büntetőbiróság nem is Ítélhette el Csombort, a kincstár, a posta anyagi követelését peres utón minden bizonnyal érvényesíti. De hogyan ítélhet a polgári bíróság egy peres ügyben, amelynek egy- bünügy az alapja, de abban a büntetőbiróság nem hozott ítéletet, mert elévülés miatt nem került elé? Napokig tartott a jogi vita, s sokan úgy vélték, hogy sehogy sincs joga a polgári bíróságnak elkobozni Csombor vagyonát. Mások viszont azt az álláspontot fogadták el, hogy lehetetlen meghagyni a postatolvajnak azt, amit a postától lopott. A rendőrség mindenesetre hatósági zárlatot rendelt el Csombor egész vagyonára. A postának végülis sikerült érvényesítenie követeléseit. Csombort viszont — egy nappal azután, hogy ügyvédje, dr. Takáts táviratot küldött az igazságügyminiszternek — szabadon bocsátották. Dr. Takáts a szabadulást elrendelő okirattal maga kereste fel védencét a fogházban, s azután vele együtt hagyta el az épületet. Ekkor még nem sejtette, hogy ő maga még összesen egy hétig lesz szabadlábon ... (De erről máskor.) És Csombor szemmel láthatóan nem nagyon örült a szabadulásának. Zokogva azt emlegette, hogy vége a vagyonának, koluussá, földönfutóvá lett. Annyit azonban, úgy látszik, mégis sikerült átmentenie, hogy jómódú polgárként éljen élete végéig. 1904 május 7-én halt meg hatvan éves korában. Zsengellér Zsuzsánna élettársa nevén, a Viola utca 8-ban működött akkor a mosodája. Hogy hol és mikor halt meg az a szegény öregember, aki Csombort a budapesti rendőrfőkapitányság kezére adta, nem jegyezték fel . . . A RENDŐRSÉG BOSSZÚJA S egy újabb bünügy, amely annak idején óriási feltűnést keltett... Feljegyezték, hogy Török János — aki Jekkelfalussy Lajos rövid idegi tartó főkapitánysága után vette át a budapesti rendőr-főkapitányság vezetését — rendkívül fegyelmezett ember volt. Az apró, szúrós szemű, érdes modorú embert látszólag semmi nem hozta ki a sodrából, úgy tett, mintha maga lenne a bűnüldözés megtestesült szobra: egyénileg senkire sem haragszik, csak a közjót tartja szem előtt. (Folytatjuk)
