Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-03 / 31. szám
Thursday, October 5, 1972 MAGYAR HÍRADÓ 13. OLDAL EGY RÓZSASZÁL SZEBBEN BESZÉL... FALEVELEK, VIRÁGOK VALLOMÁSA Mindenki örömmel ad és kap virágot. Tulajdonképpen csak apró figyelmességnek szánjuk. A régmúlt időkben azonban a virág többet jelentett ennél: érzelmeket, indulatokat fejezett ki. Régi kalendáriumokban lapozgatva pontos “utasításokat” találunk arról, kinek, mikor, milyen falevelet, növényt, vagy virágot kell küldeni, hogy egy sor irás nélkül is megértse a címzett, amit közölni vagy kérdezni akarunk. Talán nem lesz érdektelen, ha néhány példát felelevenítünk. Cseresznyelevél — remélhetek viszonzást? Diófalevél — kívánságod túlzott! Eperfalevél — légy jó és engedelmes! — Meggyfalevél — igen! Rózsaszár — nem! Somfalevél — jaj, csak olyan öreg ne lennnék hozzád. Gaz — válaszolok, csak légy türelemmel. Fűszál — mindenben engedek, olyan szófogadó vagyok, mint a gyermek. Cédruság — miért e lenéző büszkeség? Fehér rózsa — olyan tisztán, mint ahogyan én szeretlek, senki sem fog szeretni. Vörös rózsa — szenvedélyesen szeretlek. Pünkösdi rózsa — szerelmed forró, de rövid ideig tart. őszibarackvirág — szép vagy, de legszebb díszed a szerénység. Hortenzia — könnyelműbb vagy, semhogy érzelmed igaz, bensőséges lehessen. Ibolya — titok lepje szövetségünket, eljön még az idő, amikor bátran megvallhatjuk a világ előtt. Jácint — becsüllek, mint igaz barátomat, de nem szeretlek még, idővel talán remélhetsz. Jázmin — csendes magányban veled élhetni, legforróbb óhajom. Kaktusz — ily forrón, ily híven csak egyszer lehet szeretni. Kamélia — óhajod minden igyekezeted ellenére sem fog teljesülni. Nárcisz — ne légy önző! Pipacs — fecsegő vagy. Rezeda — nem külsőd bájolt el, hanem szívósságod. Egresvirág — gúnyolódásod sért. Fagyöngy — érdek köt hozzám, nem szerelem. Papucsvirág — legyen minden úgy, ahogyan te akarod! Mátyás József CSANÁDI IMRE: ÜSTÖKÖS Szikrázó markolattal a porhanyó homályba ütve ködlik az égen egy misztikus Kard. Aranyszökőkut-pengéje fölfelé mutat, mintha láthatatlan Lovas hordozná körül, ahogy szokás vgla hajdanvaló időkben, mikor a határhegyek felől falutüzek égőemberszagu füstje hömpölygött és fegyver-élbe zuhanók jajongása. Hányszor ijédeztetted meg a régieket. Égi jel. Hányszor jósoltak belőled pusztulást, kárvallást, követ kövön nem hagyó hadakat. Lázas tekintetek hányszor égették az Utolsó ítélet képeit a feszülő éjszakába. Utolsó ítélet? Jámbor túlzásnak bizonyult a szorongás. Elnéptelenedtek vidékek, tartományok, de nem az egész lakott föld. Ellenség, pestis, éhínség, két kézre kaszált minduntalan, de az emberiség megmaradt. Halottaikat szemérmetlen tánccal taposták földbe a szilaj on szaporodó-kedvű élők. Kövér és magabiztos mosollyal fordult el a révült elődöktől az elégedettség százada, de az utókor tekintetében a Végső pusztulás lehetősége vet lángot megint. Gonosz részecskék haj ókáznak az édes és gyanútlan levegőben, gonosz kísértetek ivadékai. Perzselnék le a földgolyóról az életet, ahogy nyárson forgó libáról leperzselik a tollat. Amit pedig nem bírt ellenség, pestis, éhínség, megb irhát ja az atomhasogatásban elarcátlanodott Tudomány. Visszaomlottunk a Félelmek Éjszakájába. Szekták remegnek falusi nádtetők árnyékában, városokszerte betűn zabáit vajákosok vetik ki a hálójukat. Kalandor sejtések leselkednek szakadásig hajszolt, elcsigázott tűnődésünkre. Mintha csak a szomszédban, megdördül évezredek verméből a próféta medve-bömbölése: A FEJSZE IMMÁR A FÁK GYÖKERÉRE VETTETETT! Remény azonban olthatatlanul izzik csontunkban, zsigerünkben, minden egyes agysejtünkben. Bunkózzanak le bennünket, hamvasszanak el nyomtalanul: még egy utolsót lobban fölöttünk mint makacs lidércfény. A remény pedig angyali szót hall ki a kopár próféciából, bölcseket kormányzó csillaggal cseréli meg a Háborúk Kométáját és a zűrzavar tengermoraja fölé legendák téveteg-édes énekét hajítja: BÉKESSÉG FÖLDÖN AZ EMBEREKNEK ... EMLÉKEZZÜNK . . . DÉRYNÉ NAGYASSZONY HITE Ez év szeptemberében volt száz éve, hogy Déryné, Széppataki Róza, a magyar színészet hőskorának fénylő csillaga meghalt. 1793. karácsonyán született. Nevét, tökéletes énektudását a bécsi lapok is tüneményként emlegették. Csodálatos zengésű tiszta szopránja, egyéniségének bája, mesteri szinjátszóképessége, páratlan komikai vénája a színpad legsokoldalúbb művésznőjévé tették. Kevéssel halála előtt, 78 éves korában irta meg háromkötetes Naplóját, amelyből megismerhetjük a múlt század eleji szintársulatok küzdelmes életét. Életsorsát csodálatra méltó pontossággal 1842. márciusáig mondja el. Kitűnő elbeszélő. Nem csupán magyar, de a világ memoárirodalmának is kimagasló alkotása ez a könyv. Mesteri rajza a szinészlélek fejlődésének. A régi, nagy aktorok játékát, hangját nem örökítette meg sem film ,sem hanglemez, csak a kortársi emlékezésekből, egykori lapok kritikáiból alkothatunk némi fogalmat művészetükről. S hogy ezek a régmúlt, küzdelmes évek a magyar színjátszásért, a magyar szóért nem tűntek el a feledés homályában, azt jórészt Dérynének köszönhetjük. A darabok, amelyeket németből fordított, az eljátszott, elénekelt szerepek, sikerek, tapsok már nem idézhetők vissza. De Naplója, amig magyar Írást fognak olvasni, a magyar közönség szeretett olvasmánya marad. íme egy részlet: “Kedves jó Anyám gyermekkoromban csepegtette lelkembe, hogyha valami dologba kezdek, mindig Isten nevében kezdjem. — Ha valami kétséges helyzetbe jössz s jó sikert akarsz magadnak biztosítani, imádkozd el az Urangyalát, s meglásd, jó sikert érsz. És valóban — de igazán ne tessék a felvilágosult században kinevetni engemet, ki még most is oly buzgón megtartottam gyermekkori hitemet — legelső színpadra léptemtől kezdve soha, soha, sohasem léptem föl, amig el nem mondtam csendesen az Urangyalát . . . Félreléptem egy szegletbe, s ott végeztem a rövid kis imát s egész megkönnyebbedve léptem ki, azon hitben, hogy engem ma semmi veszély nem érhet.” Barsy Irma LIDÉRC Feltételes mód múlt idő tavába hullt s alámerült szerelmem csak káprázata lobog éjeim ködfalán Árnyékként járok a partokon nehéz a szivem, mint a kő egyformán zátonyra futók csődjeim és jajszavaim Nincs lobogóm, sem trombitáin jeleket adni nem tudok öltögetik rám nyelvüket az iszap lidérclángjai KÓNYA LAJOS AZ ŐSI NYELV NYOMÁBAN: A FINN NYELV DARABKA MAGYAR ŐSTÖRTÉNET A magyarok ősei, meg a finnek ősei négy-ötezer évvel ezelőtt még együtt éltek és közös nyelvet beszéltek, az úgynevezett finnugor őshazában: a Volga középső része és az Ural hegység közötti területen. Azután két ágra szakadtak: finn-permiekre és ugorokra. A finnek őséi a permiekkel, a magyarok ősei pedig legközelebbi nyelvrokonaink, a vogulok (manysik) és az osztjákok (chantik) őseivel különvándoroltak egymástól. Ez a vándorlás a végleges hazáig mindkét részről igen sokáig, évezredekig tartott. Közben a magyarok őseinek, s a finnek őseinek nyelvét természetesen sok-sok idegen nyelvi hatás érte, de a két nyelv magva, alapvető anyaga ma is az, ami még a közös finnugor őshazából származik. Magyarok a finnek beszédét, finnek a magyarok beszédét külön nyelvtanulás nélkül nem érthetik meg, de a két nyelv hangzása, zenéje ma is nagyon hasonló. A hangsúly a magyar és a finn nyelvben egyformán a szavak első szótagján van. A kétalaku toldalékot — pi. a -ban, -ben ragot mi magyarok aszerint használjuk, hogy maga a szó mély vagy magas hangrendü-e; tehát: szá(j)-ban, szem-ben. Ugyanigy kivánja ezt a finn nyelv is: suu-ssa (kiejtve: szusszá; jelentése: szá(j)ban), silma-ssa (kiejtve: szilmesszé; jelentése: szemben). «» Megjegyzendő, hogy a finn nyelvben a magánhangzók hosszúságát éppúgy betükettőzés jelöli, mint a másalhangzókét, pl. uuttera (=serény; kiejtve: uttera). Egy másik fontos megjegyezni való a finnül tanulók számára, hogy a finnben néhány magánhangzónak a magyarétól eltérő._a*_ betűje. Ezek a következők: két pont az a-n (nyílt e-hang), y (olyan mint a magyar ü), s (a magyar sz-nek megfelelő, de nem sziszegő hang). Pl. syksylla (kiejtve: szükszülle: jelentése: ősszel). A legősibb szavak mind a két nyelvben közös eredetűek. íme egy finn mondat: Kalat wiskentelevat vesien alia. Magyarul: halak úszkálnak vizek alatt. A két nyelv rokonságát bizonyítja az is, hogy a birtokviszont egyformán fejezik ki: nem a főnév elé tesznek birtokos névmás (amint ez az orosz, német, angol vagy a francia nyelvben szokásos; pl. a németben mein Herz = “enyém szív”), hanem a szó végére birtokos személyragot; a magyar igy mondja: szive-m, a finn hasonlóképp: Sydame-ni. Sokan megkérdezték tőlem a finnek, bárhol is jártam Finnországban ottlétem alatt: —- milyennek látom én a finn tájakat és a finn nyelvet. “A finn tájak kedvesek és csodálatosak, a finn nyelv nehéz, de nagyon szép” — feleltem ilyenkor; Nekünk magyaroknak persze a finn nyelv nem csupán egzotikum és nem is csak a népeink közötti barátság eszköze, hanem egy darab élő magyar őstörténet. Dr. Papp István a magyar és a finn nyelv nemrég elhunyt tudósa a kitűnő Finn—magyar szótár szerzője irta nekem tavaly, egy levelemre válaszolva: “...minden magyar nyelvésznek, aki anyanyelve sajátságait gyökerében igyekszik megragadnia, foglalkoznia kellene egy rokon nyelvvel, s ugyan melyik volna erre legalkalmasabb? Szerintem a finn nyelv.” Amikor finn barátaim és ismerőseim tudakolták, milyen céllal foglalkozom ezzel a nyelvvel, azt feleltem: én a magyar nyelv tanára vagyok, s a rokon finn nyelv sokat segithet saját anyanyelvűnk alapos megismerésében, jobb tanításában. Dr. Pásztor Emil /
